Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-02-27 / 17. szám
LTI. évfolyam 17. szám. Szerda Gyula, 1924. február 27. EMfizetésI árak: Negyedévre helyben vagy vidéken . 6000 K BÉKÉS Hirdetési dij elére fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZOAZDÁSZATI HETILAP. .Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 200 korona Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC illeg jelenik szerdán és szombaton Memento. Az njsúgirót a közvélemény tolmácsának mondják. Annak is kellene lennie. A valóságos, a jogosait, a hamisítatlan közvélemény bátor hirdetése, ez kellene, hogy legyen az újság és az újságíró igazi feladata. Annak a közvéleménynek, amely mint helyes, józan, egészséges vélemény elevenen él még azok lelkében is, akik a világ előtt máskép cselekszenek, mint ahogyan ezt a józan véleményük diktálná. Az újságírónak kell rendelkeznie azzal a bátorsággal, amely hiányzik mindazokból, akik hiúságból és puszta utánzási vágyból máskép cselekszenek, mint ahogyan valódi érdekük követelné. Az újságírónak kell megtudnia és megírnia, mit mondanak az emberek a jelentkező eseményekről, a mozgalmakról, a mások közérdekű cselekedeteiről, nem egymásnak az utcán, a szalónokban, a gyűléseken, hanem otthon, maguk között, bizalmas körben, vagy sokszor és sokan talán csak önmagukban. Mert ez az igazi közvélemény és társadalmi válságok idején — «minőket nemrég is átéltünk — ezek az igazi vélemények irányítják az emberek cselekvését. Jobb-e ilyenkor kínos meglepetésekben részesülnünk, avagy jobb e, helyesebb-e ismernünk ezeket a véleményeket és idejekorán alkalmazkodnunk azokhoz, ha helyesek, vagy jókor lefegyve reznünk, ha helytelenek, nem hiszem, hogy fejtörő probléma lehetne. A bátor, őszinte, szókimondó önzetlen sajtó megbecsülhetetlen hasznára lehetne a közélet tényezőinek és a társadalmi osztályoknak, sőt az egyeseknek is, aminthogy az érdekek szolgálatában álló, a társadalmi hibákat legyezgető, hízelgő sajtó mérhetetlen akadálya a meg nem értésnek, a társadalmi békétlenségnek. Trónok dőltek ósBze, a legjobb indulata politikai és társadalmi törekvések mondottak csődöt, tekintélyes hatalmak omlottak össze csupán »sak azért, mert csak a tömjénfüstöt szerették és kívánták, hízelgő sajtóval vették körül magukat és meg sem akarták hallani a kritikát, a más irányú véleményeket. Amit a Memento c. cikkben irtunk, az is közvéleményt fejezett ki. Tekintélyes közvéleményt. Tehet-e az újságíró arról, hogy vau olyan közvélemény, mint aminőnek a cikk hangot adott ? Elnémul-e ez a közvélemény, ha nem veszünk róla tudomást, vagy elhallgatjuk ? Hsly6s-e ez a közvélemény, vagy nem, ez az újságírót voltaképen csak másodsorban érdekli. Elsősorban az érdekli az újságírót, hogy ne maradjon ez a közvélemény ismeretlen, elrejtve azok előtt, akiket érdekel. Ha megismerik, már eleget tettünk újságírói kötelességünknek, ha reagálnak is reá, már a cél is majdnem el van érve. Az már azután nem a sajtó hivatása, hogy az ellentétes irányú vélemények fölött ítéletet mondjon, közöttük a vitát eldöntse. Ezt már a szembenálló véleményeknek egymással kell eldönteniük, a sajtó csak teret és helyet kell hogy engedjen a vélemények küzdelmének. Lehet, hogy téves és túlzott az a vélemény, amelyet a Memento fejezett ki és a .buzgó Missziós tage válaszában megnyilatkozó vélemény a helyesebb, a jogosultabb, a többség nézetének megfelelőbb. Ennek a nézetek haroában el kell dőlnie, de sohasem dőlhet, ha nincs bátor, őszinte, szókimondó sajtó. Még kevésbbé lehet az njságiró feladata, hogy az egyik irányú vélemény követőinek tanácsot, útbaigazítást adjon, miképen győzhetik meg az ellentétes véleményüek táborát vagy valamely közéleti tevékenység mikép nyerhetne a maga számára megértőbb közvéleményt. Ez nem újságírói feladat. De miután a .buzgó Missziós tag« erÖBen buzdít bennünket a jótékonyság terén helyesebb, célravezetőbb utak megjelölésére, csak úgy hirtelenében reámutathatunk egyre, vájjon nem lehetne-e általánosabbá tenni a szükebb javadalmazásu. sokat nélkülöző lakostársaink egy- része javára már szinte rendszeressé tett jótékony jellegű istápolást. Azt mondja a »buzgó Missziós tag«, hogy nem lehet az embereket máskép jótékonyságra reávenni 03ak mulatságok rendezésével. Erre az a válaszunk, hogy nem szabad az embereket reászoktatni arra, hogy csak akkor és azért adjanak, amikor és mert mulathatnak. Az igazi jótékonyság és a mulatozás mellett gyakorolt jótékonyság úgy különböznek egymástól, mint az az ember, aki elosztotta minden vagyonát a szegényeknek, amattól a koldustól, aki pazarul elköltötte. Egyébként a magunk részéről készséggel elismerjük és már egyszer elismertük azt a lelkes buzgóságot, amelylyel jótékony egyesületeink a maguk feladatát végzik. Kritikánk csak a jótékonyság gyakorlásának irányításában vélt fogyatékosságot találni. Egyebekben azoknak, akik zokon vették ezt a szelíd kritikát is, Kempis szavaival felelünk: .Ne bántson, ha mások rólad rosszul vélekednek s olyasmit mondanak, amit nem szívesen hallasz, öamagadnak még rosszabbul kell magad felöl vélekedned és magadnál gyarlóbbnak senkit sem szabad tartanod« AZ a ikötot és a ai Az átadott területek közös neve „Susáki kikötő“ lesz. Vasárnap reggel kilenc órakor minden ünnepség nélkül, sőt teljes csendben történelmi cselekmény ment végbe. A délszláv királyság az olasz-jugoszláv szerződés értelmében átvette a Baross-kikötőt és a Deltát a hozzátartozó területtel együtt. Az olasz határőrség jóval 9 óra előtt elhagyta állomáshelyét s pontban 9 órakor megjelentek a délszláv határőrök, csendőrök és pénzügyi biztosok, hogy a kijeiölt állomáshelyeket elfoglalják. Két nap óta dolgoznak a határkitüzésén, ideiglenes drótsövénytkeritést húztak, amire főleg azért volt szükség, mert az uj jugoszláv terület egy helyen a fiumei utcákkal érintkezik. Később a határt rácskeritéssel fogják elkülöníteni. A susáki városi tanáoi határozata értelmében a Baross-kikötő, a Delta és a Bonchino ezentúl a »Susáki Kikötő« közös elnevezést fogja viselni. így mult el a veszedelem, amely fegyveres konfliktussal fenyegetett Olaszország és Jugoszlávia között. Két és fél millió aranykorona segélyt kérnek az iparosok. Az Iparosok Országos Központi Szövetkezete a kormánynak és a nemzetgyűlésnek kérvényt adott át, amelyben két és fél millió aranykoronát kért állami segély címen s arra kérte a kormányt és a nemzetgyűlést, hogy a Szövetkezet állami támogatásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor ezt e kérelmet vegye figyelembe. Ötszázezerkoronás államjegy. A hivatalos lap közli, hogy az 1923. évi július hó első napjáról keltezett ötszázezer koronás címletű államjegyek február hó 23-tól forgalomba kerülnek. Az államjegyek piros és zöld szálakkal vegyitett fehér papiroson réznyomással vannak kiállítva és 84/182 miliméter nagyságúak. Az államjegy színezése barna, sötét lila kerettel. Az első oldalon a jobboldali mezőben nyert elhelyezést a női mellkép. A baloldali mező fölött, az ívesen hajló keretléc közepén Magyarország koronás címere látható. A keret baloldalán, az alsó és felső sarokban, valamint a női melikép alatt és fölött, az értéket jelző ötszázezréé arab számjegyek tűnnek elő. Az államjegy »G« betű és sorozatszámot visel, jobbról a folyószámjegy arab számjegyei vannak nyomva vörös színnel. A bombamerénylök névtelenje. Emlékezetes még, hogy az elkövetett bomba- merényletek alkalmával a budapesti rendőrség több névtelen levelet kapott, amelyeken aláíróként a 101-es bizottság szerepelt. A budapesti detektívek most elfogták a névtelen levelek íróját Landher Jenő kertésziskolai növendék személyében, aki a rendőrségen kijelentette, hogy a leveleket csupán hazaszeretetből irta. Landheit, aki egy fegyverrejtegetési ügyből kifolyóan már egy ízben szerepelt a főkapitányságon, a rendőrség letartóztatta, mert legutóbbi levelében kormányzó- sértést is követett el. Felszabadult a szénforgalom. A szénügyek kormánybiztosa rendeletet adott ki, amelynek értelmében március 15-től kezdve további rendelkezésig mind a hazai, mind a külföldi termésű széD, koksz és briket korlátozás nélkül szabadon forgalomba hozható. A Vitézi Szék bálja. A Békésvármegyei Vitézi Szék 1924. éri március 2-án, azaz vasárnap este 10 órai kezdettel Gyulán, a vármegyei székház dísztermében vitéz Albrecht királyi herceg fővédnóksége alatt vitési megyebdlat rendez. A balon vitéz Albrecht királyi herceg személyesen megjelenik. A fenség március 2-án érkezik Gyulára, mint gróf Almásy Déuesnek szívesen látandó vendége és március 3-án utazik vissza. Kíséretében lesznek vitéz Magasházy László őrnagy, első szárnysegéd, Görgey testőralezredes, a jelenlegi testőrség parancsnoka. Pálcás védnököknek g megye arisztokráciája lett felkérve. A bái iránt széles körben nagy érdeklődés nyilvánul. Akik tévedésből meghívót nem kaptak és arra igényt tartanak, a Vitézi Székkapitányságnál (Vida- utca 10.) alatt jelentkezni szíveskedjenek. Belépődíjak: személyjegy 40.000 korona, táncosjegy 20.000 korona, páholyülés az I. sorban 50.000 korona, a II. sorban 25 000 korona. Megjelenés hölgyek részére lehetőleg magyar ruha, urak részére egyenruha, nemzeti viselet, vagy frakk. Felülfizetéseket alapjai javára köszönettel fogad a megyei Szék. Jegyek válthatók a helyszínen, vagy előzőleg a Székkapitányságnál (Vida-utca 10 ), -továbbá a főispáni titkárnál és Dobay János könyvkereskedésében. Református müvész-estöly. A gyulai református egyház kebelében egyháztársadalmi szervként működő református Nőegylet 1924. évi február hó 23-án nagyszabású és fényesen sikerült müvész-estélyt rendezett, mely az utóbbi estélyeket művészi színvonal és belső érték szempontjából messze felülmúlta. Az estély díszes közönség előtt folyt le, mely mindvégig a legnagyobb lelkesedéssel élvezte éa hallgatta az egyes előadásokat. Nehéz volna eldönteni, hogy az estélynek melyik száma volt szebb, melyik volt jobb, de a külsőségeiben is impozáns müvész-estély müvissi szignatnráját kétségkívül Mozart és Beethowen adták meg, és a legolcsóbb napi áron szerezhető be Lapunk mai száma 2 oldal.