Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-12-31 / 104. szám
EíVI« évffoljam lOf • 8ssám Szerda Oynla, 1994. december 31. Előfizetést árak: Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KŐZOAZPÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1000 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC megjelenik szerdán és szombaton. A ZI B9 JOVO. Január 12-én mondja el beszámolóját a miniszterelnök. A karácsonyi ünnepek alatt megszűntek a politikai torzsalkodások s úgy éreztük, hogy erre a rövid időre valóban a békesség szállta xneg az embereket. Ezeknek az ünnepi napoknak legkiemelkedőbb politikai eseménye volt gróf Bethlen István miniszterelnöknek az a nyilatkozata, amelyben a tőlünk elszakított fajtestvéreinkről, a megszállott területeken idegeff járom alatt nyögő magyar kisebbségek ről tett említést, ügy érezte a nemzet 'magát ez alatt a Karácsony alatt, mint az a család, amelynek minden tagja nem melegedhetett együtt a karácsonyi gyertyák fényében. A magyar kisebbségek azonban emlékünkben voltak s maga a kormány nem mulasztotta el, hogy reájuk emlékezzen. A kormány mindent megtesz és megtett a múltban is a népszövetség előtt az ő érdekükben. Apponyi legutóbbi genfi beszéde roppant nagy hatást gyakorolt az európai vezetőkörökre s ez olyan momentumnak tekinthető a kisebbségek kérdésében, mint kiindulópont, ahonnan kezdve sorsunk javulása várható. Az európai béke érdeke, hogy a világ minél jobban felismerje azt a nagy sérelmet, ami a magyar nemzeten esett három millió faj- testvérének igazságtalan elszakitása által. Hosszú aknamunka elózte meg ezt a kegyetlen diplomáciai műtétet s nekünk is el kell készülnünk arra, hogy hosszú idők megfeszített munkája fogja csak a világ szemét felnyitni az igazságtalanságok meglátására. Be fog bizonyosodni, hogy Középeurópa mindaddig ólomlábon jár a világkonszolidáció felé, amig ezek az igazságtalan békeparagrafusok revízió alá nem kerülnek. A miniszterelnök nyilatkozatából örömmel látjuk, hogy a kormány elsőrangú kötelességének tartja a kisebbségek kérelmének állandó felszinentartását s ezáltal elérni véljük azt, hogy épen az a külföld fogja az igazságot szolgáltatni, amelyik az igazságtalanságot elkövette. Az eljövendő uj idők, a jövő nem fogja tűrni, hogy a világon példátlanul álló geográfiai egységet, az integer magyar területet csupán büntetés és megtorlás okából szétszaggassák s ugyanakkor 3 milliónál több faj magyart idegen rabságba döntsenek. Mi várunk és rendületlenül bízunk az igazság győzelmében. Január 1-én az Egységes párt nevében AI- mássy László, az Egységespárt ügyvezető alelnöke üdvözli majd a miniszterelnököt. Testületi üdvözlés nem lesz, erre csak január 12-én, a Ház első ülésnapján kerül sor, amikor a kormánypárt értekezletét összehívják. Ezen értekezleten haszA vármegyeház kistermében tegnap megalakult, illetőleg újjáalakult a Békésmegyei Vöröskereszt Egyesület. Az egyesület elnökévé választották : Wenckheim Józsefné grófnőt, alelnökké pedig dr. Kovacsics Dezső főispánt. Ügyvezető Nem régen bírt adtunk arról, hogy Szegeden megalakult a Magyar Tehetségek Országos Védőegyesülete. Lapunk felhívása folytán a gyulai közönség köréből kétmillió korona adomány gyűlt össze, melyet dr. Hoffmann Károly várm. tisztifőügyész eljuttatott az egyesület szegedi pénztárába. A beküldött kétmillió korona adományról az egyesület vezetősége a következő köszönő-leve- let intézte vármegyénk főügyészéhez : Hálás köszönettel kézhez vettük a hozzánk juttatott kétmillió korona adományt, melyet Nagyságod és továbbá 97 gyulai nemes lélek volt kegyes összerakni egyesületünk támogatására. Alapszabályaink úgy rendelkeznek, hogy az Önökéhez hasonló módon begyült adományokat elkölthetet- len Bőd Péter alapunkhoz csatoljuk, melyet aranyértéfare convertaiva a Magyar Földhitelintézet kezel és csak jövedelmei által állítható az egyesületi célok szolgálatába-. Pár nappal ezelőtt megírtuk, hogy a szanálási törvény alapján két kerületi főkapitányságot a miskolczit és a pécsit megszüntették. Az erre vonatkozó rendelet már megjelent a hivatalos Budapesti Közlönyben. Most újabban meg arról kapunk értesítést, hogy januárra a rendőrségi tisztek uj B. listája is elkészült. Hírek szerint körülbelül 80 rendőrtiszt kerül B. listára részben a fogalmazói, részben pedig a felügyelői karból. Az iparosok egy része tudvalevőleg mozgalmat indított a kézmüveskamara létesítése érdekében. A kereskedelmi miniszter a múlt hónapban ankétra hívta össze az érdekelteket ebben az nálja fel Bethlen István gróf miniszterelnök az alkalmat arra, hogy a politikai helyzetről nyilatkozatot tehessen. A kormány több tagja távol van a fővárostól és így a szokásos e heti miniszter- tanács elmarad. Ebben az évben a kormány már nem is tart minisztertanácsot. elnök lett dr. Novák Kamii, egyesületi főorvos dr. Zöldg János, titkár dr. Kraft Ervin és jegyző ifj. Daimel Sándor. Az egyesületnek jelenleg 870 tagja van. E szerint fogjuk tehát hasznosítani nb. ado- nyukat. Alapszabályaink értelmében csak olyan vagyontömegre nézve vehetők tekintetbe különleges. rendelkezések, amelynek jövedelméből egy gyermek* eltartható s mert az egyébként fenntartás nélküli hálás köszönettel vett kétmillió kor. ezt a mértéket el nem éri, különleges óhajra nem lehetünk tekintettel a jövedelmek célraforditásá- nál; de egész természetes, hogy ha egyesületünk gyulai, avagy békésmegyei születésű gyermeket vesz pártfogásába, ez a gyermek alapszabályaink rendelkezéseinél fogva minden anyagi szükségletét megnyeri általunk s igy élvezni fogja ennek a kegyes adománynak a kamatait is. — Nagyon le leszünk kötelezve, ha nagyságos főügyész uc alkalmilag kegyes lesz a nemesszivü adakozóknak egyenként is átadni soha el nem mnló kőszöne- tünket, egyesületünket pedig további megbecsülhetetlen jóindulatában meg fogja tartani. A B. listára kerülő rendőrtisztek nsgyóbbára a vidéken szolgálnak s vagy magák kérték az állami szolgálatból való elbocsátásukat, vagy pedig hivatalból helyezték őket B. listára fegyelmi vétségek, vagy egyéb más körülmények miatt. Az uj B. lista nagy feltűnést keltett az államrendőrség tisztviselői karában, mert úgy tudják, hogy ‘az engedélyezett tisztviselői létszám még be sincs töltve. ügyben. Az ankéton kijelentették a kereskedelmi és iparkamarák képviselői, hogy mirdecekelőtt az ipartestületek reformjára van szükség. A miniszter m-gaévá tette az ankét többségének ezt Megalakulta Békésmegyei Vöröskereszt Egyesület. A gyulaiak adománya a magyar tehetséges gyermekeknek. Uj B. lista a rendőrségnél. A.Z ipartestületek reformja. Lapunk mai száma 4 oldal.