Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-12-24 / 103. szám

5 1924. december 24. Békés A. miíkiállitás megnyitása. Társadalmi és kulturéietúnk előkelő és igen* szép számú közönsége előtt nyitotta meg dr. Kovacsics Dezső Békésvármegye főispánja, a Békésmegyei Képzőművészeti és Iparművészeti Társulat negyedik — meglepően gazdag és ma gas színvonalú — kiállítását. Megnyitójában kangsulyozta vármegyénknek alkotó és mara dandó értékű, művészi irányú gazdagságában rejlő erőknek fontosságát. Rámutatott arra, hogy ezen gazdag forrás kifogyhatatlan, ha megértő támogatásra, pártolásra talál Felhívja Gyula vá­ros közönségét, hogy a kiállított müveket néz­zék, fogadják annyi és oly szeretettel, lelkese déssel, mint amilyen szeretettel és lelkesedéssel alkották meg müveiket a művészek Müvásár- lások eszközlésével kell kifejezésre juttatnunk azt, hogy akarjuk a Társulat további fennmara dását, akarjuk annak haladását, mert nemcsak a művészek születtek itt, nemcsak témáik ide valók, de nekünk gyönyörűséget, nélkülözhetet len kulturszükségletet nyújtanak müveikkel. A tárlat mintegy húsz kiállítójának, közel 170 müvét katalógussal kezemben — részletesen végignézve, azzal a mély és maradandó benyo­mással távozom, hogy büszke lehet e tárlatra nemosak a Társulat, Gyula város, hanem a vármegye is. Vitéz Ákosfy Barna sárga porcéi- lánja, szürke hangulata a miniatűr festész;tben sokat igér, Biró György csendes imája komoly művészi megindulás, Botyánszky János Miskolc az avarról és Kilátás az Avaról c. festményei feltüuő haladást mutatnak eddig látott müveihez képest. Bátortalanságtól való megszabadulás, több bizalom és artisztikusabb technika több művészeti lendületet adna müveinek Dercsényi Aladár két darab Apátfalvi részlete, figurális té máival szemben a tájképfestészetben teszik őt erősebbé. Ex librisei a grafikában is komoly próbálkozást mutatnak. Fáber József Téli déiu tánja, Téli csend je, Malomárka és Ólmos esője hangolat és megérzés szempontjából erősségei a tárlatnak. Kár, hogy monumentális kibontakozá­sát csak Ígéri és figurális témáival késik Ő álta Iában erősebb borús hangulatok visszaadásában, mint a napsütés érzékeltetésében Firtosi J D Avasi pincesora, Vihar előtt a tanyán, Kerülő kunyhója, Cseresznyevirágzása, Lelikés dülőutja mind-mind egy borongósabb, mélyen lirai és gondolkozóbb lé'ekre vallanak. Egy uj és sokat ígérő atmoszféra hatását éreztetik velünk, me­lyet miskolci tanulmányutjáról hozott. Arckép festészeti müvei a kiforrottság bélyegét viselik. Gróh Béla Szenttamási hegye, Hizatérése, Fej tanulmánya és Csendélete erős tehetségre valla­nak. Müveinek érdekességét és szépségét a sej tésszerüség adja meg Kapusi György Spanyol férfija, Női arcképe erős figurális tehetségről tesz nek bizonyságot, biblikus tárgyú témái biztató ki­bontakozást Ígérnek Kádasné Tibor Mária pamut és selyem hímzései technikájuknál fogva is ér deklődésre tartanak számot. Kár, hogy tu’fütött színei dekorativ hatás szempontjából rovására vannak a témának Dr. Kulcsár Sándor Szappan- főzése igen hangulatos Többi müveiben kár, A vidéki kereskedelem számára jóformán lét­kérdés a forgalmi adónak az osztrák minta alap­ján való megvalósítása és emellett a szövetkezeti kérdés mugoldisa. A v:déki kereskedők egyesülete mozgalmat indított, hogy a fővárosi kereskedők­kel karöltve követeljék a kormánytól a forgalmi adó reformját. Országszerte nagygyűlésekre készül­ni k a kereskedők, amelyek körül as első még hogy a bátortalanság és aggodalmaskodás érzé­séből nem tudja magát felszabadítani. Mányi Csiztnazia Kálmán Muzsikus cigánya Öreg asz- szonya, Kékkendős leánya, Verőfényben és Napsütése impozáns megnyilatkozása a hivatott és bizalommal telt derűs tehetségnek Mogyo- róssy Sándor, ki a szobrászatot egyedül kép­viseli. Fiatal leány szobra sok és kiforrott tehet­séget bizonyít. Kér a Társulatra, mint magára a művészre nézve, hogy tudását nem jeleníti meg ilyen müvekben gyakrabban. Mokos József Ta polcai útja Miskolci harangtornya, Leányfeje és Napsütéses tája mint a plen-aire igazi ismerőjét, mint igen jól indult vaskos tehetséget mutatják be nekünk. Sain Márton Vasútállomáson, Őszi napsütése és Estefeléje igen kedvező és nagy haladást mutatnak a múlt évben látott müveihez képest. Szilágyi István önarcképe és Tanulmányai közül az Elhagyottan és Kétség cimü festményei, grafikái vannak leggazdagabban megrakva tarta­lommal. Ö egy külön és uj irányt képvisel mü­veivel Uferbach Jenő Tanulmánya teljes kifor­rottságot jelent. Kár, hogy nem képviselte na­gyobb és több alkotással magát. Wágner József Csendéletei, tájképei, vörös kréta és ceruza rajzai úgy anyagban, mint ki­válóságban a kiállításnak igen nagy súlyt köl­csönöznek. Figurálisban és csendélet festésben erősebb mint tájképtanulmányaiban. Vidovszky Béla, mint a Szinnyei Társaság tagja vezető egyéniség és tehetség a festőmüvészetben. — Mi csak meghajolni és csodálni [tudjuk itt levő három müvében megnyilatkozó nagy te­hetségét, tudását. Zvarinyi Gitti Sóstói részlete és tanulmányfeje talentumos tehetséget árulnak el. Erdész Lenke batikolt selyem munkáival, könyvbehuzásaival és könyvjelzőivel kellemesen képviseli az iparmüvészetet. Meg kell állapítanunk azonban, hogy az iparművészet gazdagabb és tartalmasabb képviselete egyoldalúvá tette a ma­gas színvonalú kiállítást. Lindenbsrger Antalné gyönyörű szőnyeggel képviseli a művészi sző nyegszövészetnek igen nagy türelmet igénylő technikáját. Itt említjük meg, hogy Szirmay L. Árpád megvette Fáber J. Téli délután ját, Gróh Béla Nagymosás át, Gőg András pedig Dercsényi A, Apátfalvi részlet c. müvét Nem mulaszthat juk el megemlíteni azt az örvendetes tényt, hogy Góg András müvásárlása a legszebb bizonyitéka a gazdatársadaiom ezirányu megmozdulásának és a Társulat müiztést fejlesztő programmja megértésének. Ezt mint legnagyobb és legdicsé retreméltóbb tényt legszebb sikerei közé köny­velned el a Társulat. A Társulathoz eddig a következő adomá nyok érkeztek : Békésvármegye 800 ezer, Békés­megyei Takarékpénztár 500 ezer Gyulavidéki, Takarékpénztár 500 ezer, Wágner Józsefné 300 ezer, Békésvármegyei Vitézi Szék 250 ezer, Bé. késmegyei Kaszinó 100 ezer és Sál József 70 ezer koronás adománya A megértő és támogató egyesületek és személyek fogadják ezúton is a Társulat legmelegebb háláját és köszönetét decemberben meg less tartva, valóssinüleg Ssege den, ahol megfognak jelenni a fővárosi és a vidéki kereskedők kiküldöttei atnak demonstrálására, hogy az ország kereskedői osztatlanul csatlakozzanak a forgalmi adó reformjáért megindított mozgalom­hoz. Mint értesülünk, ezen a nagygyűlésen több gyulai kereskedő is részt fog venni. Külföld. A napokban mondott ítéletet a hannoveri törvényszék az emberi mivoltából kivetkőzött 26-szoros gyilkos és cinkostársa felett Ebben a bűnügyi krónikákban rsáinte páratlan soroza­tos bűncselekményben a vádlott hallatlan meg- átalkodással viselkedett a tárgyalás alatt és be­teges hiúságot tanúsított. Az orvosi vélemények szerint Haarman mégis teljesen beszámítható és ezért a rábizonyított 24 gyilkosságban bűnösnek mondották ki és a német büntetőtörvények ren­delkezései értelmében 24 szer halálra ítélte a bíróság. Grams nevű cinkostársát pedig, akiről bebizonyosodott, hogy a gyilkosságban tettestárs volt, szintén halálra Ítélte a biróság. Haarman megnyugvással vette tudomásul az Ítéletet és megörült annak, hogy kivégzéséről mozifelvételt fognak készíteni és igy ezzel világhírre tesz szert. Az oláh egyetemeken helyreállt a rend. Mégpedig egészen különleges balkáni módon. Az oláh közoktatásügyi miniszter ugyanis meg­elégelte a diákság állandóvá vált tüntetéseit és verekedéseit, melyekben egyébbként a tanári kar is derekasan részt vett és a folytonos egyetemi sztrájkoknak és kizárásoknak véget akart vetni. Ezért az egyetemeket a miniszter rendelkezésére katonaság szállta meg. Katonai őrség helyez­kedett el a tantermekben, a folyosókon, a bejá­róknál és az egyetemek előtt és igy tartja fenn a rendet. Az Albániában kitört veszedelmes forron­gást a szerb kormány szította Az albán kormány miniszterelnöke Fan Noli panaszt emelt a nem­zetek szövetsége előtt Szerbia üzelmei miatt és az angol kormány erélyes jegyzéket intézett a belgrádi kormányhoz, melyben figyelmezteti, hogy tartózkodjék az albán ügyekbe való be. avatkozástól. Nincsics, aki újabban ismét szerb külügyminiszter lett, pár nap előtt Rómában személyesen bejelentette Szerbia érdektelenségét és semlegességét az albán-ügyekkel szemben. Ezt a lépést tehát Szerbia teljes meghátrálásának lehet tekinteni. Spanyolországban a nyugtalankodó elemek újból mozgolódnak. Tevékenységüket a francia határon át irányítják és céljuk Primo di Rivera katonai diktatúrájának megbuktatása. A spanyoi diktátor újonnan szervezett hegyi zászlóaljakat irányított a határra, hogy az esetleges forrongá­sok kitörését meggátolják Miután az is kiderült, hogy az ellenzéki törekvés 3k főfészke a madrid szabadkőműves nagypáholy, azért elrendelte a spanyol kormány a nagy páholy bezárását Oroszországban nyíltan szembekerült a szovjet két árnyalata. Szinovjev túlzó szovjet népbiztos ellen Trockij népbiztos katonai erejére támaszkodva megkezdette a harcot, Hir szerint eddig Trockij maradt felül. A bajor igazságügyminiszter elrendelte a fogházbüntetését töltő Hitler föltételes szabadon- bocsájtását, Nagyváradi-ut 62 számú ház nagy te­lekkel azonnali beköltözéssel eladó. Osüry Gábor tulajdonos 1085 13—* Bútorok! Hálók, ebédlők férfi- szobák a legegysze­rűbbtől a legdíszesebb kivitelig legolcsóbban beszerezhető k Mayer István bntorraktárábasi 8 3 is » Báré Wenekhelm Béla nlea 7 Gyulai kereskedők is résztvesznek a szegedi nagygyüiésen. l

Next

/
Thumbnails
Contents