Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-12-24 / 103. szám
1 1924. december 24. Hunyady János messze kiemelkedik kartársai közül fényes tehetségével s a fölényére és hatalmára féltékeny vezető emberei az országnak magára hagyják a nándorfehérvári csatában, amelynek sorsa pedig egyúttal az ország sorsát jelentette A mohácsi csata előtt — mindenki tudja — amikor már útban volt II. Szulejmán szultán hatalmas seregével a katonailag és pénzügyileg le züllött országunkhoz, egyedül az a pártviszály okozott nekünk gondot, hogy kié legyen a hatalom> amelyet azután rögtön semmivé tett a mohácsi csata: a Báthoryé vagy Verbőczyé? Az a római polgárság, mely minden egyéni érzelmet, fájdalmat, sérelmet, önérdeket és pártérdeket alárendelt a haza érdekének és mindig egységesen találta magával szemben minden ellensége, hatalmas világbirodalammá fejlesztette ki országát Önkéntelenül is azt kívánjuk, bár nekünk is adott volna a sors mint a német népnek egy I Frigyes Vilmost, aki szenvedélyes és brutális uralkodó volt ugyan, de vasakarattal rendet te: remt mindenütt: úgy a hivatalokban, ahol fölös leges munkást és haszontalan munkát nem tűr, mint a magánéletben. Legfőbb instrumentum volt kezében a bot. Boldogabb vége súlyát érezte a naplopó, a ki Berlin utcáin tétlenül ténfergett és érezte a kofa, a ki gyümölcskupacait összetett kézzel őrizte. A király nyakuk közé vágott: te eredj dolgodra, — te meg, ha egyebet nem, kötést vegyél a kezedbe s ne ülj összedugott kézzel. Érezte súlyát a szakács is, a ki az asztalra kerülő ürüpacalt tiz garas helyett három tallérba szá mitotta. Érezte súlyát minden rendű rangú alattvalója, még maga a serdülő trónörökös tanítóival együtt, sőt a leánya, a hercegnő is. Ma már bottal nevelni idejét múlta, — de egy olyan vnsakarat, mint az I. Frigyes Vilmosé volt, ma is tudna olyan hatást gyakorolni, mint a németekre az ő királyuk; beléjük verte a szorgalmat, becsületességet, józanságot, takarékosságot és együttérzést olyan mértékben, hogy e tulajdonságok teljesen betöltik a német ember lelkét úgy, hogy nem marad benne hely a kapzsiság, az irigykedés, a versengés, a bosszú, a bosszúból való árulkodás és a gyűlölködés számára. Azóta, hogy ezeket elmondottam, olvastam egyik lapban Hornyánszky Lajos válaszát a felvidéki magyar ifjúságnak hozzá intézett kérdéseire Idézem belőle a következő sorokat: „Valljuk be őszintén, hogy a régi boldog korszakot mi sem tudtuk kellően megbecsülni... „Ebben az országban nem lehet megélni“ — kiáltott fel az egyik exaltált magyar. „Tisztessé ges embernek nincs maradása ilyen országban“ volt a visszhang. „A kormány az oka mindennek, ezt kell a világból kipusztitani“ — hangzott a harmadik Folyt az ocsárlás, a dologtalan politizálás a bőség és jólét falai között, kávéházakban, korcsmaasztaloknál, jól behütött pezsgős palackok mellett, mesterséges harigulatcslnálások és szemforgató hazafias frázisok kíséretében“. Ez a kis korkép akár a mai viszonyokra is ráillik, mit változtatott hát rajtunk nemzeti szerencsétlenségünk megrázkódtatása ? A cikk megállapítja, hogy már a háború előtt lejtőre jutottunk és visszafejlődésünk már akkor megkezdődött s ennek „okait fajunk két sajátosan kárhozatos jellemvonásában hiúságában és gyűlölködésében kell megjelölnünk Nincs nemzet széles e világon, melynek közéletében e két végzetes erőhatás oly erkölcsi pusztításokat tudna végezni, mint nálunk. Ezek az áramlatok még a legnagyobb tehetségeket is magukkal ragadják a benr.ök rejlő hiúsági hajlamuk folytán s vannak példáink, melyekhez foghatókat más nemzetek életében alig találunk. Régi igazság, hogy a magyar tehetség a maga gazdag erőforrásaival és nemes lendületével fel tud emelkedni a magasba, a csillagokig, de rósz szenvedélyeinek Békés mérgező hatásai által megfertőzve a hiúság és a gyűlölködés átkos szellemétől elragadva, képes lesüiyedni a mocsár fenekéig.“ „ . . . fájdalom magyar betegség az is, hogy egyik a másiknak a sikerét sehogy sem tudja elviselni; a tehetségben és tekintélyemelkedésben inzultust lát magára nézve, — hiú hajlamai folytán nem hódol meg a komoly érdem és hivatottság előtt, a mi a közérdeknek legfőbb forrása.“ Minő csodálatos gazdag, kultúrában is erős országot teremthetett volna már magának az a magyar tehetség, mely gazdag erőforrásaival a csillagokig tud emelkedni; rossz szenvedély nélkül! Ám lényegileg mindezeket már régen ismerjük. Zrínyi a költő, meg Széchenyi István nemzetük lángoló szeretetében sürgetik ezektől a nemzeti hibáktól való szabadulást. De hát mi ennek a módja ? Több módja, sok módja van. A legjobb talán a munka Az a munka, a mely nem hagy időt az ócsárlásra, a dologtalan politizálásra, a kormány szidására, a mesterséges hangulatcsinálásra, szemforgató hazafias frázisokra. 3 A munka, mely mindenki hiúságának, nemesebb értelemben : ambíciójának kielégítésére alkalmas, mely annyi millió embertől származva a közjóra olyan hatalmas eredményeket tud elérni. A munka, mely az egyénnek tekintélyt hoz, a nemzetnek boldogulást, hatalmat, erőt jelent Az a munka, mely a magyar tehetségtől van áthatva és elvetve a hiúság és gyülölség salakját, a csillagokig emelkedik *^6s emeli az egyént is és ezt a sokat szenvedett hazát, nemzetet is ! A munka által való érvényesülésre min. denkinek bőséges tér áll rendelkezésre, hiszen minden tehetségünk mellett is hol vagyunk még elmaradva a tőlünk nyugatra eső nemzetektől! Mindenki válasszon magának olyan munka- alkalmat a mi hajlamának megfelel s abban vigye lehető tökéletességre: sok ezer, százezer ember eme tökéletességre törekvő különféle munkájából szinte észrevétlenül fog megszületni egyrészt az egyén boldogulása és tekintélye, másrészt Magyarország hatalma, virágzása, feltámadása ! A katolikus egyház 1300 óta miuden 50, a későbbi időben mindeu 30, az utóbbi időben minden 25. évet szent évnek jelöl meg. Az egyház és a hívők ebből az alkalomból különleges kegyelmekben részesülnek. A tizennegyedik század vége óta tartja az egyház negyedszázadonként a Szent évet, amely alkalomból már a régi időben is a zarándokcsapatok nagy számban keresték fel Rómát a világ minden részéből. A zarándokok a régi időben a világ legmesszebbmenő tájairól és gyalog indultak Róma-felé — az utóbbi időben azonban ritkább a gyalogzarándokok száma. A szent év alkalmából milliók és milliók zarándokolnak Rómába. 1925 is szent év. Az egész világ kato- likussága nagyban készül az ünnepségekre és Magyarországról eddig már három nagy zarándoklatot vettek tervbe. A szent évet karácsony estéjén nyitja meg a pápa nagy ünnepségek közepette. A pápa a vatikáni bazilika rácsos kapuját lezárja és felnyitja a Szent Péter bazilika szent kapuját és ezzel kezdetét veszi a szent év. Ugyanakkor feltárulnak a Santa Maria Maggiore a laterani San Griovanno és a San Paolo dómok főkapui és megkezdődik a hálaadó istentisztelet. A Szent Péter bazilikában a pápát a szent trónuson a kardinálisok és a vatikáni papság kíséretében a pápai testőrség sorfala között viszik a Sixtini kápolnából a szent kapu elé. Ekkor valamennyi templomajtót lezárják. A pápa a szent kapu előtt leszáll trónjáról és az arany kalapácscsal, amelyet az idén a kanadai hívők ajándékoztak Oszent- ségének, három ütést mór a kapura. Ezzel jelképezi a kapu kibontásának megkezdését. Miután a pápa gyóntató kardinális is megismétli ezt, a munkások gyorsan lebontják a falat a kapuról. A lebontott fal törmelékeit azután szétosztják a nép között. A szent kapun a pápa, a bíborosok, a vatikáni papság és a testőrségtől kisérve jobbjában a pápai kereszttel, baljában az égő szentelt gyertyával áthalad és a bazilika legalsó lépcsőfokáról áldást oszt a szabad ég alatt tórdre- borult hívőkre, A szent év végén hasonló szertartások között falazzák be a szent kaput. Hl Mnyi Hír megkezdődött az olcsóságáról ismert Bálint Ferene-cégnél. I. tokaji asztali borból legalább 10 liter vételnél az amúgy is nagyon olesó árakból külön 5% kedvezményt adunk. Palack boroknál legalább 5 üveg vételnél 10% kedvezményt adunk. Az összes italnemüek, úgymint likőr, rum, cognae, szilvórium, törköly és barack pálinkák a legolcsóbb árakon lesznek kiszolgálva. Áraim olcsóságfáról kérem az Igen tisztelt vevőközönsé- gfet megfgfyőződni minden Tételkényszer nélkül. 1^5« 2—2 Ha szép és olcsó ajándékkal akar meglepetést szerezni karácsonyra vagy újévre, csináltasson egy jó fényképet Feldmano Sándor 1221 3-* műtermében, Városház utca 3. Gottschlig Ágoston R.-T. Likörkülönlegességek, rum és cognacgyár Budapest. Ajánlja likörkülönlegességek és rumgyártmányait. Központi telep és iroda X , Martinovics- tér 8—9. Fióküzlet Budapest IV.. Váczi-utca 22. Szeszgyár és szeszfinomitó Martonvásár. 945 12-14 Egy jó forgalma vegyeskereskedés lakással kiadó. Értekezni lehet Csabai ut 36. szám alatt. 1252 2—2 T Ma este nyitja meg a pápa a szent évet.