Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-11-22 / 94. szám

4 Békés 1924. november 22. Értesítés. A Gyulai Szabóiparosok Szövet­kezete vasárnap délután 2 órakor önkéntes árve­rést tart Munkácsi Mihály-u. 22. szám alatt, bol a Szövetkezet üzletberendezése a legtöbbet Ígérő­nek el fog adatni. 1151 1—1 A felszámoló bizottság. Licealís előadás. A »Lorántffy Zsuzsánna Egylet* vasárnap este tartott licealis előadása minden tekintetben sikerült. Az áll. polg. leány­iskola nagytermét zsúfolásig megtöltötte a kö­zönség, amely mindvégig feszült figyelemmel és élénk tetszésnyilvánítással kisérte az előadást. Dr. Kiss László ur evangéliumi szellemben felépített magas fejtegetésben világította meg azt a kér­dést: »Kinek van joga a boldogsághozc. Meg­állapította s mindnyájunkat meggyőzött arról, bogy akkor van jogunk a boldogsághoz, ha meg­változunk s istenfélő, emberszerető, áldozatkész egyének leszünk. Somlyai Gyuláné úrnő mély ér­zéssel és nagy éneklői tehetséggel énekelt ma­gyar dalokat, visszaragndva minket abba a bol­dog korba, mikor még igazán tudtunk dalolni. Zongorán kisérte Kertész Lajos ur. Ezután kö­vetkezett egy kedves páros jelenet, amelyet bá­josan adtak elő Sinka Sári és Nyíri Baba urleányok, egészen kiemeltek bennünket fásultságunkból. E3 mint méltó befejezés következett Kertész Lajos ref. tanító ur szereplése, aki saját Bzerzemányü dalokat énekelt saját zongorakisérete mellett. El­ragadtatással hallgattuk a lélek mélységéből fa­kadóit melódiákat, melyek művésziesen egyesültek egy-egy kiválóan szép dalban. A közönség a leg­nagyobb megelégedéssel távozott, alig várva, hogy vasárnap ismét összejöhessen meghallgatni dr. Ikerváry János orvos ur előadását s a hozzácsa­tolt művészi számokat. Ötvenmillió» készpénzajándék. Óriási összeg ötvenmillió, a mai nehéz időkben még a rendes­nél is nagyobb a becsülete és a hatalma ötven­milliónak, hát még ha könnyen, minden munka és csaknem minden befektetés nélkül juthat hozzá valaki. A Pesti Napló ötvenmilliót oszt szét előfizetői, és vásárlói között. Az ötvenmillió tizenhárom jutalomra oszlik föl. az első jutalom huszonötmillió korona, a második jutalom tíz­millió korona, a harmadik jutalom ötmillió korona és van még tiz, egyenként egymillió koronás jutalom. A Pesti Napló ötvenmilliójára mindenki pályázik, aki 1925 január 15 én elő­fizetője a Pesti Napió-nak, vagy aki mától kezdve január 15-ig huszonöt példányát megvásárolta a Pesti Napló-nak. Az ötvenmillióé jutalom pontos részleteit és feltételeit kimerítően közli a Pesti Napló minden száma. Dr. SZARVASSY IMRE jog- és állam- tudor, volt székesfővárosi tanácsi fogal­mazó ügyvédi irodáját Budapesten Vili,, Kisfaludy-utca 28 b. alatt megnyitotta és a gyulaiaknak minden ügyében készséggel áll rendelkezésre. 1095 3 -3 Szerkesztő: OROSZLÁNY GÁBOR AíYlAiT-TÍJB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Fájdalomtól megtörtén vérző szívvel jelentjük, hogy örökre felejthetetlen jó­ságos lelkű drága kis Évfkénk folyó hó 19 én hajnalban hosszas szen­vedés után fiatal ártatlan életének 11-ik évében jobblótre szenderült. Felejthetetlen áldott emlékét meg­tört bánatos szivünbe zártuk örökre. Révész Pál és családja (Minden külön értesítés helyett.) 1 drb négylyuku Hoffer bnldIMim morzsoló, 1 drb 4 HP. jár­gány, 1 drb triner, 1 drb tábori tűzhely, satu és üllő, 4 drb 4 éves tarka ökör. Megtekint­hető medgyesegyházai tanya 31. szám alatt. Albert Miksa Elek. Ugyanott 217 m. kutcső kihúzásra kiadó. 1138 1—1 Jól főző szakácsné felvéte­tik Hevesi Adolfnál, Kossuth« tér 17. szám. 11371-2 Kapható Batul, Pármin, London, Aranykormos, Sanaton és Citrom minden mennyiségben Kneife! Józsefnél 1145 1-4 Jókai Mór-utca 23. szám. I Kállay Gábor j angol férfi- és női szabó Gyulán. A legelőnyösebb feltételek mellett I készít öltönyöket, téli kabátokat és minden e szakmába vágó dolgokat pontos kiszolgálás mellett. BB - . . ___ . ... El I Gyulavárosi takarékpénztár, Gyula­Mef^tiivó. Az I. Gyulavárosi takarékpénztár Gyulán, 1924. évi november faó 30-án d e 11 órakor saját helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, me'yre a t. részvényeseket ezennel meg­hívom. Tárgysorozat: 1. Jegyzőkönyvvezető és két hitelesítő kiküldése. 2. Az igazgatóság javaslata a részvény­tőke felemelése tárgyában. 3. Az alapszabályok 4,62. és 74. §-ainak módosítása 4. A részvényeseknek az alapszabályok 59 §-a alapján való esetleges indítványai. Gyula, 1924. november 20 án. 1148 1—1 Dr. Zötdy János sk. elnök. Maszek: búzát, árpát, tengerit, tökmagot, napraforgót, iieremagot, babot, lencsét mindennemű terményeket Krausz «fenő liszt- és terménykereskedő. Telefon 77. 1144 1 - § Ház árverés. Csalbal-ut 36. számú, kövesül mel­letti, nagy telkü, 2 szoba konyha, kamara, sertésól, istálló, fásszinbői álló családi ház elköltözés miatt 1934. évi november hó 30-án, vasárnap délután 3 órakor önkéntes árverésen el lesz adva Kikiáltási ár 50 métermázsa bnza. 2 millió korona bánatpénzt tartozik min­den árverezni szándékozó letenni, mely a vevőtől mint foglaló lesz átvéve s a többi árverezőnek az árverés végeztével azonnal vissza lesz adva. 116I 1-2 Akinek dézsára, talicskára, süíőicknőre van szüksége, keresse fel Malom-utca 6 sz. Józsefváros 1158 1-5 Egy 3 éves elsőrendű üsző eladó Kétmalomutca 16/a. szám alatt. 1139 1—1 Kossutb-tér 23 szám alatt az étkezdében egy öntött vaskályha van eladd. 1136 1—1 Folyó hó 33-énu szombaton nagy disznótoros vacsora 1157 a Turul borozóban. 1-1 FLEISCHMANN ÁRUHÁZ Budapest, BCároly-körut 24. Karácsonyi occasio eladását e hó 15-én kezdi meg. Hz összes raktáron levő áruk te­temesen leszállított árakon kerül­nek eladásra. Occasio árak: Férfi- és női szövetosztály: Férfi ruhaszövet 140 cmtr.— — — 78000 K Slraparuhára való kelme — — — 145000 K Homespun eredeti angol — — — 178000 K Rrglán és télikabátkelme — — 180—22000 K Kockás és cűkos női ruhaszövet— — 42500 K Gyapjucisán divalcsifeokkal— — — 46500 K Caingarn cheviette, 110 cmtr — — 67000 K Női divatkelme kockás és csikós — 88000 K Vászon és selyemosztály: Kelengyevászon — — — — — 15500 K Mosott chiffon — — — — — 19000 K Piios vászon, a cég specialitása— — 22500 K Lepedővászon elsőrendű minőség — 45500 K Paplanlepedövászon 180 cmtr. — — 55500 K Konyhatörlő és szakajtóruha — — 15500 K Asztalkészlet damaszt, 6 személyes — 255000 K Nappali ing saját készítményü — — 53000 K Nidrág sajat készitményü — — — 53000 K Hálóing saját készitményü — — — 99000 K Mosó osztály: Grenadin duplaszóles, világos — — 17500 K Mosó voil valódi frak francia, remek mintákban — — — — — — 19500 K Ruhavászon divatszinekben — — — 19500 K Hímzett grsnadin, gyönyörű kimintázás 37500 K Japán crepp, világos alapon, mintákban 25500 K Epouge, remek kimintázás 110 cmtr— 48500 K Creppelin legúj abb divatcikkek 100 cmtr 48500 K Töúiszflanell — — — — 22000—28000 K Sport flanell minden divatszinhen — 26500 K Ratinée flanell 56 divatszinben — 41000 K Francia divatjüanell gyönyörű mintákban 43500 K Djubié flanell elsőrangú minőség legújabb mintákban — — — — — — 65000 K Selyemosztály: Crepp de Chine divatszinekben — 128000 K Georgette minden divatszinban — 135000 K Tricott selyem nehéz minőség — — 145000 K Charmause liberty színekben — — 165000 K Óriási választék valódi angol és francia férfi és női kelmékben, selymekben, zefirekben és damaszt árukban mélyen leszállított árakon. II Mlraii miniaitó totóiul ni ártó Mii. un 1-8 Galamb-utca 14. számú ház eladó azon­nali beköltözéssel. li*6 i—1

Next

/
Thumbnails
Contents