Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-11-01 / 88. szám
1924. november 1. Békés 3 képesítés nélkül bármely más állásra megválasztható, hanem csak arra, hogy állásában meghagyandó s esetleg ugyanazon állásra újból megválasztható legyen. A bíróság a panasznak helyt nem adott a következő okokból: Az 1912 LVIII. t. c. 22. § a értelmében rendezett tanácsú város jegyzőjévé csak azt lehet alkalmazni, aki ugyanazzal az elméleti kép zettséggel bir, amelyet a törvény törvényhatósági város jegyzőire nézve megállapít. A tisztviselők minősítéséről szóló 1883 I. t.-c 5 § 6 pontja ezt a minősítést a törvény 3. § ában körülirt képzettségben állapítja meg, amely leg alább a jogi négy évi tanfolyamnak elvégzéséből és az államtudományi államvizsgálatnak si keres letételéből áll Azonban 1912 LVIII. t.-c 27 §a a szerzett jogok biztositásakép kimondja, hogy „ennek a törvénynek tisztviselők minősítésére vonatkozó rendelkezései a jelenleg alkalmazásban álló tisztviselőkre — kivéve a 26 § ban említett tanácsülnököket — nem terjednek ki.“ H K. a törvény életbelépte idejében városi adó- és birtoknyilván tartó volt, tehát a törvény c) mellékletében fel sorolt városi tisztviselői áliást töltött be; igaz, hogy az akkor érvényben volt városi szervezési szabályrendelet 64. § a szerint a kezelő és segéd személyzet létszámába tartozott, vagyis nem volt az elöljáróság tagja; ez a körülmény azonban tisztviselői jellegét nem érintette. Nem kétséges tehát, hogy a törvény 27 § ának rendelkezései H. K. ra is vonatkoznak A 27. § nak rendelkezése pedig a m. kir. közigazgatási bíróság állandó jogggakorlatában akként nyer alkalmazást, hogy a törvény életbelépte idejében már állásban levő tisztviselő a 22. § ban megszabott képesítés hiányában is nemcsak ugyanazon, hanem bármely más tisztviselői állásra megválasztható (kinevezhető) akkor, ha megelőzően érvényes törvény (1883 I., 1886 XXII t. c. 74 §., 1900. XX. t c) és az illető városnak az 1912. LVIII t. c életbelépte idejében érvényes szabályrendelete^ szerint is, akkoriban az elfoglalni kívánt állásra megszabott képesítés birtokában volt. Az 1912. LVIII t.-c. életbelépte idejében a rendezett tanácsú városi jegyzői álláshoz az 1900: XX. t. c.-ben megszabott elméleti kép zettség elégséges volt aminővel a panaszlott rendelkezik is ; a városnak ugyanakkor hatály ban állott szabályrendelete a 116. § ában a tiszt viselők, kezelő- és segédszemélyzet minősítését illetően az 1886 évi XXII t. c. 73, 74 és 75 § aira utal; a 74 § idevágó rendelkedése pedig az, hogy a rendezett tanácsú városok jegyzőinek minősítésére nézve az 1883 I. t e 3 vagy 6 § ában foglaltak az irányadók. A város szervezési szabályrendeletben is tehát 1912 LVIII. t. c hatálybalépte idejében a jegyzői álláshoz elégséges volt 1883 I. t.-c 6. §-ában, illetőleg az ezen törvényszakasz helyébe lepő 1900 XX. t.-c 3 § ában megszabott ké pesités, vagyis a jegyzői, illetőleg községi közigazgatási vizsga. Megállapítható tehát az, hogy H K 1912 évi LVIII. t-c. hatálybalépte előtt Gyula rendezetett tanácsú város főjegyzői állására megszabott képesítés birtokában volt, tehát erre az állásra jogérvényesen megválasztható lett volna, ez a választhatósági képessége pedig a közigaz gatási bíróság megítélése szerint az 1912, LVIII t,-c 27. § rendelkezései következtében nem enyé szett el, hanem továbbra is épségben áli, úgy hogy törvényes akadálya a jelenben sincs annak, hogy a nevezett főjegyzői állásra megválasztassék. Mindezek alapján a panasznak helyt adni nem lehetett. DÓMÉRT CIRKUSZBAN fellép SÁM SON, a vaskírály bámulatos mutatványaival. Üzlet átad fis. Éríesitem tisztelt vevőimet, hogy üzle temet Kovács Béla urnák átadtam és kérem, kiknek nálam még esetleg tartozásuk van, hogy azt Kovács urnák 8 napon belül megfizetni szíveskedjenek. — Egyidejűleg tisztelt vevőimtől ezúton elbúcsúzom. Tisztelettel 1078 1—1 Adelmann Jozsefné. Rövid táviratoké Budapestről táviratozzák: A nemzet- gyűlés legközelebbi ülését november 3 án tartja, melyen folytatják a fővárosi törvény- javaslat tárgyalását. — Londoni jelentés szerint az angol választások eddigi eredménye a következő: konzervatív 161, munkáspárti 78, liberális 22. — A magyar nemzeti bank főtanácsa az elhunyt Wälder Gyula helyére Koós Elemér kincstári főtanácsost, szegedi bankigazgatót hívta meg. — Szabónó Bogál Janka írónő utolsó óráját éli. — Szteréngi József báró lemondott igazgatósági tagságáról az Angol-Magyar bankban. — Ebben az esztendőben 800 wiggou tojást szállítotok ki külföldre Magyarországból. — Berlinben igen hideg időjárás van. A legutóbbi napokbau erős fagy volt. A hőmérő 2 fokét mutat. — Római jelentés szerint a Piccolo közli, hogy a kisáutáatnak jelenleg 6 millió főből álló hadserege van. — Az aranykorona árfolyama dollárparitás alapján 15477 papirkorona. M I rT.E K. Mindenszent tek— Halottak napja. Mindenszentek diadalünnep. Vértanuk, liit- vallók, Isten kegyelmében égbe szállott lelkek ünnepe, — azoké, akik győzelmesen hagytak maguk mögött ezernyi akadályt, melyekkel a föld nehézzé teszi a nemesebb életet. Azért ma ujjongó Te Deurn az osztályrészük a boldog örökkévalóság hazájában, ahová bennünket is várnak, addig pedig segítségünkre vannak közbenjáró imádságukkal. A Mindenszentek azonban nem csupán igy jelenik meg előttünk, hanem úgy is, mint az ősz virágaival ellepett temető, ahol halkan járunk, emlékezünk és elgondolkozunk mélyen, busán a mieink sírja mellett. A diadalmas Mindenszentek átolvad Halottak napjába. A szomorúság és gyászoló fájdalom lehangoló napja ez, melyen valóban milliók szemében gyász könny ül. Ámde meg kell értenünk, hogy ez a nap a szeretetnek és a viszontlátás édes reményének is emléke. Szeretettel gondolunk a névtelen halottakra, azokra, akiknek elmúlásuk az életből oly szomorú volt, nvnt a hideg éjszaka. Hiányzott a gyöngéd kéz, mely lefogta volna szempilláikat; szemfedő helyett átlynggatott katonaköpeny takarta kihűlő testüket. Nem zokogott szerető szív a sírjaik mellett s most sincs, ki virágot, gyertyát helyezzen hantjaikra. Ma szeretettel imádkozunk értük s magyar hazánk névtelen hőseinek emlékoszlopait a hála virágaival koszorúsunk meg. Halottak napjának másik szent érzelme az édes viszontlátásé. Milliók tekintenek Krisztusra és sebükre a vigasztalás balzsama hull: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki bennem hisz, nem hal meg örökre. Krisztus isteni tekintélye biztosit, hogy viszontlátják azokat kiket a halál elszakított tőlünk. A viszontlátás reményéről nem tud lemondani se lelkünk, se szivünk. Már a római mondotta : nem halok meg egészen, csak a testem. Hitünk válaszolja : Étünk örökké s egykor testünk is feltámad, mert Krisztus legyőzte a halált Hazánk vértanúi! A viszontlátás ezen ékes reményé ben imádkozzunk értetek s a hazáért is, melyért küzdöttetek. Isten legyen jutalmatok s O támassza fel hazánkat is uj, dicsőbb életre! Halottak estéje. Az idén, előző évektől el- térőleg, november 2-án, a Mindenszentek követő vasárnapon tartják meg a halottak estéjét. Az auyatemplomban a délután fél 3 órakor kezdődő vecsernye után indul a kegyeletes körmenet a Szentháromság-temetőbe, melynek keresztjénél a halottak estéjére előirt imák végeztetnek. Ezután lesz a hősök emlékoszlopának megkoszorúzása. Gyászünnep a hősök gyulai temetőjében. A gyulai honvédparancanokság közli: a Szent- háromság temetőben levő hősök sírjánál november hó 2-án (vasárnap délután 4 órakor) gyászünnepély fog tartatni. A gyászünnep sorrendje a következő: 1. Egyházi szertartás. 2. A dalárda éneke. 3. Szavalat. 4 Dalárda éneke. 5. Ünnepi beszéd, 6. Az emlékoszlop megkoszorúzása. 7. A dalárda záréneke. Címadományozás A kormányzó Megele Béla sarkadi uradalmi főintézőnek a mezőgazdaság fejlesztése körüli tevékenységéért a m. kir. gazdasági tanácsosi címet adományozta. Elnevezések. A vármegye főispánja Beliczey T<bor tb. szolgabirót a gyulai, Kiirty József jogszigorlót a békési járásba díjas közig, gyakornokkokká kinevezte. A főispán Badapesten. Dr. Kovacsics Dezső főispán a ma reggeli vonattal Budapestre utazott hivatalos ügyekben. A főispán vasárnap Gesztre utazik dr. Daimel Sándor alispán, dr. Konkoly Tihamér főjegyző és dr. Hoffmann Károly tiszti főügyésszel, hogy Tisza István gróf síremlékét megkoszorúzzák. A vármegye üdvözölte Kovács Márton aj- kigyösi plébánost Dr. Daimel Sándor a várm. tisztikar és törvényhatóság nevében táviratilag üdvözölte Kovács Márton ujkigyósi plébánost 25 éves jubileuma alkalmából. Vj doktor kisasszony. Reich Olgát tegnap a szegedi Ferenc József egyetemen az oivosi tudományok doktorává avatták. Esküvő Ifj. Démusz József városi adótiszt folyó évi október hó 25-én, délután 5 órakor vezette oltár elé bájos menyasszonyát Pittner Erzsiké urleányt, a leánykongregáció titkárnőjét. Az eaketési szertartást dr. báró Apor Vilmos végezte, aki gyönyörű beszédet tartott az uj párhoz. Az esketési idő alatt a leánykongregáció énekelt. Nagyszabása hangverseny Gynlán. A Szo- c ális Misszió Társulat elhatározta, hogy november 15 én egy nagyobbszabásu hangversenyt rendez, melynek jövedelme szegény iskolás gyermekik cipő beszerzésére fog fordittatni. A hangver- s cy; u közreműködnek dr. Márkig Sándor egye- t mi tanár, Votisky I y hegedümüvésznö Buda- p 'síről és Konrád Andor fiatal zongoraművész. Részletes műsort legközelebb közlünk. Letartóztatott kórházi ápolók. A gyulai államrendőrség kapitánysága letartóztatta Csávás Béla és Szilágyi Jáuos gyulai állami kórházi ápolókat, kik ellen az a gyanú merült fel, hogy az elmeosztályon levő Melis József nevű beteget oly súlyosan bántalmazták, melybe az öreg, 70 éves ember belehalt. A hullát hatósági orvosok felboncolták és több súlyos sérülést állapítottak meg. A gyulai kir. ügyészség szigorú vizsgálatot rendelt el e bűnügyben. A gyulai állam- rendőrség egy harmadik ápolót is letartóztatott, ki azonban fiatalkorú. Az állami kórház igazgatósága a maga hatáskörében szintén vizsgálatot rendelt el. Datosest- Az Erkel Ferenc dalárda folyó hó 8 án este 8 órakor a Polgári Körben daios- estélyt rendez, amelyre az érdeklődőket szívesen látja a dalárda. Tokaji Szomorodni Badacsonyi Müzliig Fehér és Siller asztali borokat a legoicióbban f4zereziieti be Bálint Ferenc-cégnél €tyula9 Vároiház-utea 1. 667 £2 §