Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-10-11 / 82. szám

2LWI« évfolyam 89, szám. Szombat IdiTuIa, 1994. október 11. Előfizetési árak: legyeüévre helyien és vidéken . . 20000 K ^Ürdetésí díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KftWMZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivataj Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők Kézirat nem adatik vissza Egyes száíi:> ára 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERE.V'C Megjelenik szerdán és szombaton. Gróf Tisza István. Irta : Br. Konkoly Tihamér Békésvármegye főjegyzője. Békésvármegye törvényhatósága díszközgyűlés keretében ünnepélye­sen ma leplezi le gróf Tisza István arcképét. Ma már nem az emberek téveteg véleménye, torzsalkodó érdeke, elfo­gult tetszése szerint kell és szabad válogatnunk a szót, hanem a nagy férfin példája szerint, a ki tetteivel mutatta, hogy hii volt elveihez, de mindenek felett hazájához és nem­zetéhez. A háború nyomán olyan idők harca tört ki és olyan harcok ideje állott be, melyben egy hazának fiai egymás ellen fegyvert ragadtak. El­veszett a haza és Tett puszta ország, megtört a nemzet és lett meghódított nép, elhallgatott a törvény és paran­csolt az önkény; elnémult a szó az emberek ajkán, a dal a műhelyek­ben, a mezőn és reá borult az országra a temetői csönd. — Az óhajtva várt újjászületés helyett rettenetes haldok­lás jelei mutatkoztak mindenütt: a család, a társadalom, az irodalom, a közélet és hitélet hajlékaiban. — A telhetetlen bosszu legjobbjaink életét oltotta ki. Ennek az áldozata: gróf Tisza István, aki a hazaszeretet kötelességét lelkesen, bátran és önfeláldozással teljesítette, ki magasztos eszmék, nemes elvek szolgálatában önzés nél­kül, sőt önmaga életének feláldozá­sával működött. Akkor tilos volt emlékezni, vétek volt gyászolni, hűn volt imádkozni, merénylet volt remélni . . . el nem érte, erejét még ki nem merí­tette, feladatát még meg nem oldotta, dicsőségét még ki nem vívta: de folytonosan küzd, hat, halad, töké­letesít, mert vértanusága adja a szint világnézetünknek, az irányt törekvé­seinknek, az erőt küzdelmeinknek, a a reményt igyekezetünknek, a vigaszt tépelődésíinknek, a méltóságot önér­zetünknek. Méltán valljuk tehát Jelentette már a Békés, hogy a város polgármestere, illetőleg Gyula város tanácsa milyen pénzügyi és városfejlesztési program­mal foglalkozik. Elsősorban is megakarják valósítani azt a nagyszabású tervet, hogy Gyula városát belekapcsolják az orient- forgalomba. Másodszor felakarják építeni a Kultúrpalotát, a polgári iskolát, valamint a város csatornázási munkálatait is megakar­ják kezdeni. Ezekhez az építkezésekhez óriási tőke kell s dr. Csele József polgármester egy külföldi pénzesoporttal már tárgyalásokat is kezdett. Mint értesülünk — a város polgármes­tere, e héten újra a fővárosba utazott ez kegyelettel, hittel, reménnyel, hálá­val és szeretettel, hogy országának dicsőségére, nemzetének üdvösségére — gróf Tisza István a magyar nemzet magyar vértanúja ! Ünnepeljünk; de e mellett emlé­kezzünk is, mert az emlékezés a különféle érzelmeket összeolvasztja és az áhitat szárnyain a mártír elé viszi — kedves áldozatni! ügyben. A város terveit bejelentette a pénz­ügy, valamint a belügyminisztériumnak és a városfejlesztési akcióhoz a miniszterek hoz­zájárulását kérte. A parlamenti események miatt a pol­gármester nem tudott az illetékes tényezők­kel tárgyalni és igy kitolódott a megállapo­dások fixirozása. Természetes dolog, hogy a nagy kölcsön felvétele esetén Gyula városának uj szabály­rendeletet kell kidolgoznia és szükség van a képviselőtestület és törvényhatóság hozzá­járulására is. Dr. Csete polgármester csü­törtökön este érkezett haza Budapestről s ma referált a tanácsnak útja eredményéről. _________________9________________________ Na gyatádi Szabó lemondott Lapunk zártakor jelenti tudósítónk, hogy Nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter ma délelőtt átadta Bethlen grófnak miniszteri tárcájáról szóló lemondó levelét. A kormányelnök a lemondást elfogadta és csak arra kérte Nagyatádit, hogy felmentéséig vezesse hivatalát. A gyulai polgármester budapesti útja. Ma már osztatlanul gyászolják a vértanú szomorú végét, mindnyá­jan ünnepeljük emlékét. Példája mutatja, hogy ínig a nemzet fiai békésen, kölcsönös bizalommal, jó indulattal, egyettértve törekednek a közjó biztosítására, addig maradandót alkotnak; de amint az álnokság, fél­tékenység, irigység, bizalmatlanság, fondorlat, versengés üti fel fejét, vesztegeti meg az érzelmeket, téveszti meg az elméket: — a ineghasonlás átka kitör. — A vértanú Tisza István célját még Két és fél millió korona gyűlt be Gyulán a testnevelési alapra. Vettük a következő sorokat: Á törvény hatósági testnevelési alapja javára f. hó 5-én Gyulán tartott gyűjtés következő eredménnyel végződött. Urnák szerint: 1. szám. 328522 K 2. szám. 41350 K 171453 K 126050 K 137070 K 33050 K és 100 osztrák K 3. szám. 70290 K 4. szám. 54450 K 104264 K 28250 K 70000 K 6000 K 5, szám 636792 K 6" szám. 52250 K 81750 K 127352 K 515152 K 89712 K 7. szám. 39350 K 29650 K 96660 K tehát összesen 2840005 K és 100 osztrák K. Mindazok, akik a testnevelés szükségessé­gét és fontosságát felismervén, a gyűjtésnél segédkeztek és az alap javára adakoztak, fogad­ják a törvényhatósági testnevelési bizottság ne­vében ezúton hálás köszönetemet Várm. testnevelési felügyelője. Fehér kristálycukor 1 kgr. 15200 K Zsirosszóda 130° 1 kgr. 9000 K Lapunk mai száma 6 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents