Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-10-08 / 81. szám
LVl. évfolyam 81. seám. Szerda (Byula, 1924. október 8. Előfizetési árak; Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K Hirdetési díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KfiZOAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendő k Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1000 kurona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC í Megjelenik szerdán és szombaton. A kormányválság hirgyártóL A nemzetgyűlés nyári szünetében a politikai szélcsend leple alól egymás lilán röppentek fel nagyon is átlátszó miniszter buktatási szándékkal a kormány közeli rekonstruk- ciójáról kigondolt mesék. Mint jól felhizlalt kacsák repdesnek ezek a jámbor óhajok, minden politikai apropó nélkül, vonatkozásba hozva hol egy utazással, hol egy birói Ítélettel? hol egy olyan nyilatkozattal, amely az ellenzéki oldalon nemtetszést váltott ki. Mi is lenne az ország- dolgaiból, ha a különböző Ízléseknek megfelelően mindannyiszor újjáalakulna a kabinet valahányszor egyik, vagy másik tagja az államügyek vitelében nem tesz eleget az egyéni érdekeknek. Különösen a radikális szélsőség parlamenti szárnyán árulnak el nagy kedvtelést és alig eltitkolható mohóságot egy-egy miniszteritárca megüresedése iránt, mindenkor azt remélvén, hogy ez által egy lépésnyi tért hódítanak a hatalom felé. A múlt héten Korányi pénzügy- miniszter személyét vették célba, ép jókor, midőn Genfben a miniszter- elnökkel együtt fáradozott európai összeköttetéseink kiépítésén, most meg Bakovszky belügyminiszter ellen ágaskodik fel a kielégítetlen ellenzéki aspiráció egy olyan bünper Ítélethozatala után, amelynek törvényszerű lefolytatásába ő époly kevéssé folyhat be, mint tegyük fel például a kultusz-, vagy a pénzügyminiszter. Megoszolhatnak a vélemények a független magyar biróság szolnoki Ítélethozatalának eseménye alkalmával, de vájjon akad-e józan ember az országban, aki a büntető judika- turai monumentumból olyan érvek helytállásának tudna hitelt adni, hogy egy közigazgatási reszortfő távozását lehessen kombinációba hozni. Más játék folyik itt, inficiálni akarják a közvéleményt, megbontani a kormány harmonikus összmüködését és kikezdeni annak a falanksznak épségét, amely az országépitő munkában, mint nemzettöbbséget képviselő párt tömörült gróf Bethlen István politikai vezetése alá. Annyira kilóg a lóláb az ilyen hihetetlenül együgyü próbálkozásból, hogy szót sem \*olna érdemes vesztegetni reá, ha nem azzal a célzattal szárnyalna, hogy hangadója legyen az országos politika hullámzásának. Óvnunk sem kell az országos közvéleményt ezektől a mesterséges keltőgépekkel életrehivott álhirektől, mert rajta viselik magukon a koncepciónélküli és a mindenképen csak hatalomra törő ellenzékiségnek kór(Saj. tud.) A vármegyei legtöbb adót- fizetők (virilisek) névjegyzékét a nyers adó- kimutatások alapján most állítják össze s a névjegyzék elbírálás végett a napokban az igazoló-választmáuy elé kerül. A virilisek névjegyzékéből máris meg lehet állapítani, hogy Gyulán a vagyonos emberek száma feltűnően csökkent. Szenzációképpen hat az a körülmény, hogy a 213 virilis közül Jóssef főherceg fia: Dr. Ferenc József főherceg, mint tudvalevő nőül vette a szász király leányát: Anna hercegnőt. A fiatal hercegi pár ma érkezett meg Budapestre, hói ünnepélyes aktus között történt fogadtatásnk. József Ferenc főherceg ifjú nejével a Mátyás templomban tartott hálaadő mise után ma délben elfoglalta Rozsadom- bon levő palotáját. Ma este József főherceg paloMegbizható forrásból szerzett értesülésünk alapján közöljük a magyar kormánynak a háború alatt és a háború után szerzett vagyonokra vonatkozó adóztatási tervezetét. Az államháztartás egyensúlyának a helyreállításáról szóló törvény ugyanis felhatalmazta a pénzügyminisztert arra, hogy külön vagyonadópótlékot szedjen. Ezt az adópótlékot, vagy helyesebben vagyondézsmát az 1924 évre kivetendő vagyonadóval együtt, a most folyó kivetés során fogják az adózók terhére előírni. tüneteit. Jó volna személyválogatás helyett ezeknek a politikai méregkeresőknek inkább valami érdemesebb honmentő munkára ajánlkozni, mert igy bizony könnyen megeshe- tik, hogy még azok a félrevezetett választók is, akik ezt az inproduktiv minoritást a nemzetgyűlésbe felküld- ték, végkép ki ne ábránduljanak képviselőik szakadatlan kormány- buktató tevékenységéből. Gyuláról — 6—8 Békéscsabáról 81) -85 Szarvasról — 20—22 adófizető szerepel. A legkisebb adó 10 millió korona lesz. Ily alapon jövőre a törvény- hatóság képe nagy változáson fog keresztül menni, mert a virilisek nagyszáma Békéscsabáról fog kikerülni. tájában szQare lesz, melyen a magyar közélet vezetőit mutatják be a hercegi párnak. A fogadóestre Békésmegyéből hivatalos: Dr. Kovacsics Dezső főispán és dr. Daimel Sándor alispán. Vármegyénk főispánja e végből Budapestre utazott, mig dr. Daimel Sándor alispán halaszthatatlan hivatalos ügyei miatt kimentette magát. A pénzügyi hatóságok elsősorban az ingatlanok vétele alapján fogják a vagyongyarapodást megállapítani. A pénzügyminiszter utasította az adókivető hatóságokat, hogy jegyezzék ki a 20 000 aranykoronát meghaladó ingatlanokat és állapítsák meg, hogy a vevő az Ingatlan megvásárlásához szükséges vételárat mikor és milyen módon szerezte. A vagyonpótlék kivetése a gyakorlatban súlyos és igen nehezen megoldható kérdéseket fog felvetni. Gyulán kevés a gazdag ember. Most állítják össze a vármegye virilistáinak névjegyzékét. Gyuláról 8, Békéscsabáról 80, Szarvasról 20 virilis lesz.-A főispán a főherceg szoareján. Fontos hir érkezett Gyulára a háborús vagyonok megadóztatásáról. Fehér kristálycukor 1 kgr. 16200 K Zsirosszóda 130° 1 kgr. 9000 K Lapunk mai száma 4 oldal.