Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-09-03 / 71. szám

4 Békés 1924. szeptember 3. hangoztatják a minoritásoknak loyalitási köteles­ségét a mai államhatalmakkal szemben. Kétség télén, hogy ez a loyalitási kötelesség fenforog, de honnan van az, hogy a minoritások hivatott protektora a kisebbségeknek ezt a kötelességét újból és újból előtérbe állítja, arra azonban nem fordít gondot, hogy azok az államhatalmak, melyek a minoritások loyalitási kötelességére olyan nagy súlyt helyeznek, teljesitik-e a minoritásokkal szemben fennálló nemzetközi jogi jelentőségű kötelességeiket ? Mert a kissebbségek loyalitásá- nak ellenszolgáltatása is van : a minoritások jogai­nak tiszteletbentartása és amely állam ezeket a jogokat lábbal tiporja, annak nincs jogos igényea minoritások loyalitására. Hányszor intézett már kérelmet a népszövet­ségi ligák uniója, meg a mi uniónk is a nemze­tek szövetségének tanácsához, hogy szervezzen külön bizottságot a minoritási ügyekkel való foglalkozásra, olyan bizottságot, melynek tagjai szakszerűen és állandóan foglalkozzanak a minori­tások panaszaival és helyszíni vizgálatokat is tartsanak ezen panaszok tárgyában ! A nemzetek szövetségének nagy számú bizottsága van- a különböző fontos kérdések tanulmányozására és tárgyalására. Ebben a legfontosabb kérdésben azonban a nemzetek szövetsége következetes ridegséggel elzárkózik külön szakbizottság alaki tásától. Es elzárkózik minden egyéb célszerű re­form elől is amely a kisebbségek védelmére, neve­zetesen azon szinte önkényszerü eljárás reform jára vonatkozik, amelyet kisebbségi ügyekben a nemzetek szövetségének tanácsa követ. A nem­zetek szövetségének tanácsa nemhogy tök életesi- tené a kisebbségi ügyekben való eljárást; nem - hogy arra törekednék, hogy ne csupán a tanács tagjait illesse meg az a kizárólagos jog, mondhat nők privilégium, hogy kisebbségi ügyeket a ta­nács avagy a bíróság elé vihessen, hanem az aktoratusnak ez a joga kiterjesztessék a tanács­ban nem képviselt államokra is és, ami fő, ki terjesztessék magukra a kisebbségekre, legalább azoknak hivatott legfőbb képviseleteire is ; nem­hogy arra törekednék, hogy a panaszok illetékes birájuk elé juthassanak; nemhogy a kisebbségi védelem végrehajtása terén a nemzetek szövet­ségét terhelő felügyeleti és ellenőrzési jogot hiva tálból is mennél hatályosabban gyakorolná; ellenkezőleg a kisebbségi jogok érvéngesitése terén fennálló szűkkeblű és foggatékos eljárási szabályo kát még mindinkább megszorítja. így például a ta ács 1920 évi október 22 iki ülésének azon határozatát, hogy a kisebbségi jogsérelmekre vonatkozó kérvények »gyszerre közöltessenek a kérvény által érintett állammal és a tanács tagjai val, valamint a többi állnmokkal is, már a követ­kező év január 28 án és 1923. év szeptember 5 én tartott ülésein oda szűkítette, hogy a kér­vények a tanácsban nem képviselt államokkal egyaltalában ne közöltessenek, a tanács tagjai val pedig csak akkor, amidőn a kérvény által érintett (panaszolt) állam észrevételeire van fék tetve. Hogy ez nem túlzott állítás, kitűnik magá­nak a nemzetek szövetségének információs ősz tálya által „ \ nemzetek szövetsége és a kisebb ségek“ cim alatt kiadott ismertető munkából, amely egyebek között közli azt az adatot is, hogy a kisebbségi kérdésekben a nemzetek szövetségéhez intézett számos kérvény legtöbbjére vonatkozólag az érdekelt állam által adott észre, vételek folytán a tanács egyik tagja sem láda indokoltnak a tanácsfigyelmét ezekre felhívni s csupán két eset vitetett a tanács elé Ily rideg eljárás mellett, amidőn a kisebbségi panaszokat a panaszolt államnak szinte kénye kedvére szolgáltatják ki mert hiszen annak ellenvetései alapján a panaszokat a limine elutasítják anélküj, hogy azok illetékes fórumaik — a tanács avagy a nemzetközi állandó bíróság — elé jutnának: lehet e szó komoly kisebbségi védelemről ? Mi más ez, mint a világháborúban győztes államok további protegálása, mint annak az egyetlen korlátozásnak, amely a nagy területekkel gyarapítóit államokra reá róva tott. hogy t. i. az uj területekkel uralmuk alá került kisebbségeket el ne nyomják, — a gyakor latban való feloldása, minden e részben való ellenőrzésnek a gyakorlati életből való kiküszö­bölése ? Mi más ez, mint tovább sanyargatása a le­győzőiteknek, akikre csupa karthagói békéket kényszeritettek reá, tovább sanyargatása az által, hogy az anya országtól idegen uralom alá kényszeritett test­véreik az uj uralom önkényének korlátlanul ki szolgáltatnak ? A nemzetek szövetségének ezt az eljárását nem menthetik az állam szuverainitásnak szem­pontjai sem, amelyeket a más államok rovására meggyarapodott utódállamok folyton előtérbe állítanak. Azt állítják ezek az államok, hogy a kisebbségek védelme terén nemzetközileg tett minden lépés souverainitásukat sértik, belügyeikbe való beavatkozást jelent. Teljesen helytelen állás pont, mert hiszen ezek az államok szerződésileg ismerték el, hogy az általok a kisebbségekkel szemben vállalt kötelezettségek nemzetközi jelentő ségüek, szerződésileg ismerték el, hogy a kisebb­ségekre vonatkozó rendelkezések a nemzetek szövetségének garantiája alá helyeztetnek és hogy a kisebbségi jogok megsértése, sőt már a megsértés veszélye is a Nerftzetek Szövetsége tanácsának avagy a nemzetközi állandó bíróság­nak beavatkozását illetőleg ítélkezését involválja A souverainitas előtérbe állítása tehát csak ürügy arra, hogy a kisebbségek minden nemzetközi jogorvoslástól elzárhatok legyenek Ez pedig egy­értelmű azzal, hogy az államok, amelyek nemzet­közi szerződésekben garantálták a kisebbségi jogokat, felszabadulnak minden ellenőrzés alól, tetszésükre, önkényükre van tehát bizva, hogy megtartsák-e az általuk kötőit szerződéseket avagy sem. Magyarország a világháborút kö­vető békekötések legszerencsét­lenebb áldozata. Területének és népességének kétharmadától, a tősgyökeres magyar fajnak egyharmadától, gaz dasági erőforrásainak és kulturális kincseinek túlnyomó nagy részétől fosztották meg és mind ezt idegen uralom alárendelték Tették pedig ezt büntetésből azért, mert Magyarország részes lett volna a háború előidézésében. Rettenetes téve­dés A háború után napfényre került államiratok bizonyítják, hogy Magyarországnak a háború kitörésekor volt miniszterelnöke a magyar nemzet nevében min­den lehetőt elkövetett a háború megakadályozására és hogy Magyarország csak az akkori osztrák magyar monarchia szervezetéből folyó kényszer folytán lett a háború részesévé. Ám a békekonferencia nagy történelmi tévedését már nem lehet jóvá tenni. De arra igenis joga van Magyarországnak, hogy azok a volt pol gárai, akiket megkérdezésük nélkül idegen ura lom alá kényszerittettek, ezen uj uralmak által garantált védelemben részesüljenek, hogy uj ha­zájukban ne elnyomottak, ne másodrendű állam polgárok legyenek, hanem részesüljenek mind azokban a jogokban, melyeket immár nekik a nemzetközi jog biztosit Magyarország soha sem fog megszűnni éberen őrködni elszakított vérei­nek kisebbségi joga fölött és mindenkor fel fogja emelni tiltakozó szavát a jogtalan elnyo mások ellen. Annál inkább, mert Magyarország ezer éven keresztül testvérekként bánt az uralma alatt állott nem magyar ajkú polgáraival mert Magyarország már 1868-ban, amidőn a kisebb ségi jogok még szinte ismeretlenek voltak, olyan törvényt alkotott a nemzetek egyenjogúságáról, amely a kisebbségeknek sokkal több jogot biz­tosit, mint amennyivel az 1919 ben és 1920 ban kötött nemzetközi szerződések a kisebbségeket felruházzák, Magyarország mai szerencsétlen helyzetében is becsületesen meg­tartja minden nemzetközi köte­lességét. Honnan veszik tehát maguknak a privilégiumot azok a szerencsés államok, a sors azon ke gyeltjei, amelyek a történelmi Magyarország két harmadát felosztották maguk között, hogy ked­vező helyzetüket még arra is kihasználják, hogy a kisebbségek nemzetközileg vállalt védelmi kö­telezettsége alól magukat önkényesen mentesít sék ? Magyarország belenyugodott mai szeren csétlen helyzetébe és minden megmaradt erejét belső konszolidációjá-a és arra fordítja, hogy az emberi társadalom munkás és haszonhajtó tagja legyen Miért keserítik hát az utódállamok foly­ton Magyarországot az elszakított magyarság elnyomásával? Miért szigetelik el hermetikusan a magyar kultúrától a mai Magyarország hatá­rain kívül élő 3 és fél millió magyart az utód­államok? Talán bizony félnek Magyarországtól, amely lefegyverzett állapotában mindössze 38000 önkéntesből toborzott sereggel rendelkezik, amely fegyveres erő a belső rend fenntartására és a határrendészeti teendők teljesítésére sem elégséges, holott a három utódállam 565000 fegyveressel rendelkezik, amely számot az általános védkötelezettség alapján — amely­től Magyarország el van tiltva — minden percben 5 millióra emelhetnek? Nem uraim, nem Magyarországtól, nem annak materi­ális erejétől, hanem az igazságtól félnek. Csak igy lehet megmagyarázni a béke ötödik évé­ben már szinte komikus elővigyázatot, hogy nyomtatott magyar betű ma sem hatolhat át az utódállamok határain. Mi magyarok nyugodtak vagyunk. A sors megalázott, erőforrásainktól megfosztott, leszegényitett, de van egy nagy erőnk, mely többet ér minden hadseregnél, amely hatalmasabb velünk szemoen alkalmazott minden erőszaknál: az igazság Ennek az igazságnak nevében kérem, követelem az elnyomott kisebb­ségek jogainak érvényesitését. Es kérem az interparlamentáris konferencia min­den tagj -t, hogy egyfelől saját parlamentjeikben szószólói legyenek a kisebbségek jogainak, meg- akadályozói a kisebbségek elnyomásának, más felől ne szűnjenek meg a nemzetek szövetségét folyton figyelmeztetni azokra a nagy, azokra a szent kötelességekre, melyeket magára vett akkor, amidőn a kisebbségi jogok protektorátusát el­vállalta. Ifhrixi Mária női divatterme Kossuth JLajos-u. ÍO. sz. »34 >0 Hirdetmény csödönkivüli kényszeregyezségi ügyben. A gyulai kir. törvényszék közhírré teszi, hogy Klein Lipót, szeghalmi lakos kérelme folytán (képviselője dr. Koppányi Antal szeg­halmi ügyvéd) a csödönkivüli kényszeregyez- sógi eljárást megindította s vagyonfelügyelőül Kovács Lajos szeghalmi ügyvédet kirendelte. A hitelezőket felhívja, hogy követelései­ket az 1924 évi szeptember hó 25 ik napjáig bezárólag a 4070—1915. M. E számú rende let 28. §-ában meghatározott módon a rende­let 43 § ában megbatározott jogkövetkezmé­nyek terhe alatt ezen kir. törvényszéknél je­lentsék be, s a tárgyalásra váltóikat és köve­teléseikről szóló egyéb okiratokat hozzák magukkal. Az érdemleges tárgyalásra határnapul az 1924 évi szeptember hó 30 napjának délelőtt fél 9 óráját a kir. törvényszék 76—77. számú hivatalos helyiségébe kitűzte. Az eljárás megindításának joghatálya az 1924. évi szeptember hó 29 ik napján állott be. Gyula, 1924. évi augusztus 29. napján. Dr. Frailer s k., kir. tszóki tanácselnök. Kiadmány hiteléül: 833 1—1 Kováes Albert iroda főtiszt. ÉLESDl MÉSZ raktárunkból állandóan kap« ható. Nagyobb mennyiségnél 803 árkedvezményt adunk. 3-* Kéri Andor és Lajos. Jutányos áron számítva tetszés szerinti malomban megőrültetek. Krausz Jenő liszt« és terménykereskedő. Telefon 77. 321 34—«

Next

/
Thumbnails
Contents