Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-07-26 / 60. szám

LTI. évfolyam 60. szám. irombát «tyula, 1924. Julias 36 Klófkeiési árak: Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K BÉKÉS Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS EfizwAZItiSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek imézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korosa. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Békésmegye sohasem zárkózott el segitőkezet nyújtani azok részére, kik arra reá­szorultak. A vármegye legközelebbi közgyűlésén fogja tárgyalni a Falu- szövetség alább közölt megható fel­hívását, mely bárom rombadöntött magyar község lakossága részére kér uj életet. Dr. Koracsics Dezső, a vár­megye főispánja ezt a szent és nagy ügyet magáévá tette s fölkért ben­nünket arra, hogy a Faluszövetség felhívását tegyük közzé azzal a ha-» zafias kérelmünkkel, hogy a vár- megye minden egyes és főleg tehe­tős polgárát szólítsuk fel hazafias kötelességének teljesitésére. Meg­vagyunk győződve, hogy Mayer Já­nos volt földművelésügyi miniszter, a Faluszövetség, elnökének alábbi szózata eljut a szivekhez, mert a bárom község a társadalom segít­ségére reá van utalva s az elemi csapások által okozott mérhetetlen károk túlnőnek azokon a kereteken, melyek az állam támogatásával helyre­hozhatók volnának. A szóban levő felhívás a következőleg szól: Amikor Szeged városát 1879-ben az árviz elpusztította, az egész ország megreszketett a megindulástól s min­denki tehetségéhez mérten segít­ségére sietett azoknak, akiket az elemi csapás megfosztott legbecse­sebb kincsüktől: hajlékuktól, családi tűzhelyüktől. Az emberbaráti szeretet felébredt a lelkekben s a nyomor, kétségbe­esés és pusztulás tanyáit rövid idő alatt eltakarította Reményt keltett a reménytelenekben s bár súlyos áldozatok árán, visszaszerezte a csa­pás által sújtottaknak azt, amit el­vesztettek. Most, amikor megismétlődött ha­zánkban ez a katasztrófa s bárom virágzó község lakóit tette földön­futóvá, hozzátok fordulunk Békés- vármegye közönsége, hogy úgy mint a múltban, értsd meg a szenvedők segélykiáltásait s megértéssel, szere­tettel és áldozatkészséggel siess segít­ségére vergődő testvéreidnek, kik összedőlt hajlékaik és életük munka­erejének romhalmaza előtt térdelnek kiszáradt szemekkel, kezeiket tör­delve, kétségbeesve, tehetetlenül. Bia, Páty és Torbágy ezek a pestmegyei községek, melyeket a junius 13-iki vihar rombadöntött, megsemmisítve a virágzó termés leg­nagyobb részét; emberéletet sem kiméivé. Ötszáz rombadölt ház, 23 ezer kitépett virágzó gyümölcsfa, tönkretett szőlőhegyek, bedőlt templomtornyok, épü­letek romhalmaza, elpusztult állatok és a legázolt vetés jelzik a pusztítás ntját, mely néhány perc alatt elsöpörte évtizedes munkák alkotásait. Segítségért kiáltanak meggyö­tört, tönkretett testvéreink! Meg kell értenünk, hogy csak altkor segíthe­tünk, ha mindnyájan készséggel sietünk támogatásukra s nem feled­kezünk meg a kölcsönösségről, mely arra tanít: ma nekem, holnap neked! A Falu Országos Földműves Szö­vetség, amikor elhatározta, hogy élére áll a segítő mozgalomnak, vállalta e nehéz és áldozatteljes feladatot nemcsak kötelesség érzetből, de ab­ban a tudatban, hogy az ország la­kosságának részéről megértésre talál s hogy lehetővé tudja tenni azt, Gyula városnál megüresedett közigazga­tási tanácsnoki (árvaszéki ülnöki) állásra hir­detett pályázat lejárt. Értesülésünk szerint erre az állásra a következők pályáztak : dr. Oláh Imre rendőrfogalmazó, dr. Hirmann József tanár, dr. Gyarmatiig Béla törv. tit­kár, Bakos József szolgabiró, Denhoff Emil városi adóhivatali helyettes főnök, dr. Pecse­Siófok fürdőbérlő és fejlesztő társaság a közszolgálati alkalmazottak részére két turnusban — augusztus 1-től 20 ikáig és augusztus 22 étől szeptember 15 ikéig három hétre terjedő időre kedvezményes balatoni üdülést biztosit. A strand, kabin, melegf&rdő, gyógy­kezelés és zene díjmentes. hogy a rettenetes csapás által súj­tottak a társadalom támogatásával ismét talpraállhassanak. A Falu Országos Földműves Szö­vetség a mai napon országos gyűj­tést indít a Páty, Bia és Torbágy községek szerencsétlenül járt lakói­nak felsegélyezésére s felkér min­denkit, hogy az emberszeretet: a kölcsönösség és a kötelességérzet nevében tehetségéhez mérten járul­jon a sújtottak támogatásához. Gyüjtőiveket a Falu Országos Földműves Szövetség nem bocsát ki, hogy elkerülhessen minden feles­leges kiadást; azt akarjuk elérni, hogy az adományok teljes összegük­ben a felsegélyezendők kezeihez jus­sanak. Adományát küldje mindenki a Falu Országos Földműves Szövet­ség központjához, Budapest, VIII., Vas-utca 19. címen, vagy a községi elöljáróságok utján juttassa el hoz­zánk. Az adományok kiosztása a károsult községek bizottságainak el­határozása alapján történik, s a Falu Országos Földműves Szövetség a nyilvánosság előtt időnként a be­érkezett adományok hováforditásáról el fog számolni. nyánszky János h. árv. ülnök, dr. Lugosy Gyula ügyvédjelölt. Miután a közigazgatási tanácsnoki, illetőleg árvaszéki ülnöki állás­hoz a törvény szerint jogtudományi állam­vizsga, vágy doktorátus szük-éges — a kandidáló bizottságtól függ, hogy e pályázók közül kiket fognak az állásra jelölni. egy napi ellátás. — A szoba napi ára 15000 korona, — reggeli, ebéd és vacsora 70000 korona. Jelentkezni az első turnusraj ulius 28 ikáig, a másodikra pedig augusztus 15 ikéig le­het Antalóczy Nándor vármegyei főievéltárnoknál. A kérvények közvetlenül a Fürdőigazgatósághoz Siófokra küldendők. CUKOR és RIZS szükségletét most legolcsóbban beszerezheti. CUKOR 1 kg. 19000 korona RIZS 1 kg. 8800 korona Hász és Kovácsnál Lapunk mai száma 6 oldal Kik pályáznak a városi tanácsnoki állásra? Az utószezonban nyaralhatnak a tisztviselők. — 100 000 korona

Next

/
Thumbnails
Contents