Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-06-11 / 47. szám

l/¥I. évfolyam 47. szám. Szerda Oyula, 19^4. június 11. Előfizetési árak: Negyedévre hely ben 14000 K Vidékre . . . . 20000 K *DT?ITT7 O OMrivJl^o Hirdetési dij előre lireiendő POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ ATI HETIIiAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők, Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1000 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Reálpolitika, (Me) A hódmezővásárhelyi miniszter- elnöki beszámolónak természetes következ­ménye volt a budapesti községi életben meg­indult átalakulási folyamat, amelynek első etapeja egy budai polgári körnek megalaku­lása és ott, ország-világ hallatára nyilt zászló- bontás a megértés polgári frontja érdekében. Bármennyire is fővárosi ügy ez, nem lehet azt lokális jellegűnek tekinteni, hiszen az ország politikái vezéregyénisége állott ott élére annak az irányzatnak, mely szélsőség­mentesen, megértést keresve a társadalmi osztályok és bitfelekezetek tagjai között, helyreállítani akarja a vállvetett becsületes munka és a polgári rend védelmében egye­sülő városfejlesztő politika jogait. A községi életben sem ismerhet más feladatot az országos politika, mint közös munkára felhívni a szétágazó érdekeket és felfogásokat és a város és a község életébe beleviuni azt a reális törekvést, mely nem fikciókkal dolgozik, hanem magát a lehető­ségek határai közé szorítja, számol az adott helyzet akadályaival és erőforrásaival és ki­csiben az államháztartás megfelelő berende­zését utánozza. Amit a nagypolitika helyesnek ismer s a nemzet és az ország érdekében üdvös­nek vél a külhatalmakkal és a belső poli­tikai pártaráuyokkal szemben, az átvive a községi autonómia körébe is bizonyára helyes­lésre fog találni a helyi vonatkozásokban. Látjuk, hogy az országos politika elsőrendű feladata az, hogy az európai kérdésekbe bekapcsolódhassunk, a szélsőséges kilengé­seit letompitása, a szertehuzó, sokszor fantasztikus nemzetmentéseknek rátere- lése a reálpolitika mezőnyére. Miért ne volna hát a községi életben is ugyanezekre az elvekre szükség ? Használt talán az ország beléletének a társadalmi osztályok egymás­elleni gyűlölködése és kíméletlen harca, avagy a súrlódások kiélezése a világnézetek és hitfelekezetek között? Konzervativizmusnak és progressziviz- musnak lehet találkozuiok a nemzeti irányú demokrácia utjain anélkül, hogy valakit ezen világnézetéért kirekesszen a másik fél az alkotó munka lehetőségéből. A miniszter ebök figyelmeztette az ország népét, hogy a polgároknak csak az egymásiránti legtelje­sebb megértésével lehet a siker jegyében felvenni a harcot azok ellen, akiknek iránya «és agitációja országbomlasztó és destrnál minden hazafias erőkifejtést. Gryülölet nélkül, de éles politikai harc­ban kell eikraszállani a polgárságnak a pol­gári gondolat diadalrajuttatásáért és hogy a szabadság, szabadelvüsóg és demokratizmus intézményesen megtisztittassók azoknak a szektárius irányzatoknak befolyásától, amelyek helytelenül megválasztott harsmodorukkal az eszmék elbukását érik el. Nagy hangú jelszavak helyett reálpoliti­kát kell csinálni, széthúzás helyett össze kell fogúi, a gyűlöletet félre kell tenni s a megértést kell vezetőgondolattá tenni, hogy boldoggá és nagygyá lehessen újra az ország. Kinevezték Békésvármegye uj főispánját. Az uj főispán: dr. Kovacsics Dezső ma este Gyulára érkezik. Junius végén lesz az installáció. A vármegyei tisztikar üdvöz­lése. Az uj főispán életrajza. A „Békés“ ünnepi számában röviden je­lentette, hogy a kormányzó ur őfőméltósága Brandt Vilmos, Békésvármegye főispánját állásá­tól saját kérelmére felmentette és rétháti dr. Kovacsics Dezső volt belügyminiszteri tanácsost, nyug. főispánt a vármegye főispánjává kinevezte. A kormányzói kézirat junius 5-érői szól és a Budapesti Közlöny vasárnapi számában je­lent meg. A kinevezésről szóló kormányzói kézirat a következőleg szól: A kinevezés. A magyar királyi belügyminiszter előterjesztésére Brandt Vilmos, Békés­vármegye főispánját ezen állásától buzgó szolgálatainak elismerése mel­lett felmentem és dr. Kovacsics Dezső nyug» főispánt Békésvármegye főispán­jává kinevezem. Budapest, 1924. évi junius hó 5-ik napján. Horthy s. k. Rakovszky s. k. A föispánválság. Békésvármegyében már hetek óta beszél tek a főispán távozásáról. Brandt főispán lapunk tudósítója előtt is kijelentette több ízben, hogy a belügyminisztertől felmentését kérte. Ugyanekkor közlések jelentek meg arról, hogy Brandt főispán a Kisgazda Banknál igaz­gatói állást vállalt és már junius elsején aktu álissá vált állásának elfoglalása is. Ezután, mint ilyenkor szokásos, többféle kombináció forgott közszájon, hogy ki lesz Békésvármegye uj fő­ispánja. Majd később arról is beszéltek, hogy a kormány dr. Daimel Sándor alispánt kéri fel a főispáni állás ideiglenes betöltésére. Az alispán a belügyminiszterrel tárgyalt e kérdésről, miután azonban a vármegye alispánjára a megye mai igazgatásában az emberi erőt is meghaladó munka nehezedik, a kormány a múlt pénteki minisztertanácson döntött a főispáni állás betöl­téséről és Rakovszky belügyminiszter előterjesz­tésére dr. Kovacsics Dezső, volt miniszteri taná­csos, nyug. főispán személyében állapodott meg, ki közigazgatási szakember, nagyképzettségö és erős elbatározásu férfi. A főispán életrajza. Dr. rétháti Kovacsics Dezső főispán a Békés szerkesztőjét szives volt budai lakásán fogadni. Az uj főispán életéről csak rövid skicét készíthettünk, mert a főispán nobilis gondol­kozása folytán kitért nehány kérdésünkre feleletet adni. Megtudtuk azonban, hogy dr. Kovacsics Dezső a vörös uralom alatt igen nagy szenvedé­seken ment keresztül. A vörösök parlamenti kínzó kamaráiban ő is elszenvedte azokat a'testi és lelki gyötrelmeket, melyekben a hazáját féltő sok magyar embernek része volt. Dr. rétháti Kovacsics Dezső 1885. szeptem­ber 19 én született. Róm, kát. vallásu. Atyja id, Kovacsics Gyula, volt temesmegyei főszolgabíró, később árvaszéki elnök, a vaskoronarend lovagja. A főispán középiskoláit Temesváron a Piaristák­nál végezte. A jogot Budapesten és Kolozs­váron. Államtudor és ügyvédjelölt volt Aradon. 1908 ban Csanádmegyében szolgabiróvá válasz­tották s már a következő évben — felismervén kiváló tehetségét — berendelték a belügy­minisztériumba. Majd Bácsbodrogmegyében, mint főispáni titkár működött. 1913-ban újra a belügy­minisztériumba rendelték, hol a vármegyei, városi, közrendészeti, kivándorlási, gyermekvédelmi, törvényelőkészítői és végül az elnöki osztály egyik referense volt. A kommun bukása után miniszteri tanácsosi címmel és jelleggel újra visszakerült a belügyminisztériumba, majd 1921. október 15 én Bácsbodrog és Baja város fő­ispánjává nevezték ki. Ettől az állásától fel­mentették és ismét visszarendelték a belügy­minisztériumba, hol munkásságára szükség volt. A főispán ma este érkezik Dr rétháti Kovacsics Dezső, Békésmegye főispánja ma esti gyorsvonattal Budapestről Gyulára érkezik, hogy az installációra vonatkozó kérdéseket a vármegye hivatalos tényezőivel megbeszélje. Az uj főispán Brandt Vilmos ven­dége lesz. A főispán fogadtatására dr. Daimel Sándor, a vármegye alispánja és dr. Konkoly Tihamér főjegyző fognak a vasúti állomáson megjelenni. Értesülésünk szerint a főispáni be­iktató közgyűlést junins 25 ikére tervezik. Tiszta búzából őrlött dupla nullás grizes és kenyérliszt TI' /*cnál a leqolesóbb napi áron kapható iWOL vö V dl/dlldl (.apunk mai száma 4 oldal

Next

/
Thumbnails
Contents