Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-04-19 / 32. szám
2 B é k és 1924. április 19. lehet váltani a biin okozta szenvedéseitől és nyomorúságától. Az isteni bölcseség és szeretet, amely előtt különbség nélkül minden ember földi boldogsága és mennyei üdve egyaránt drága és kivánatos, ezeknek az erényeknek útját találta a jelen és jövendő dicsőséghez vezetőknek. Ezek az erények vezettek a harmadnapon történt feltámadáshoz és az immár tizenkileneszázados dicsőséges uralkodáshoz. Az emberi értelemnek is meg kell ismernie, hogy a Golgota útját megnyitott erények, az önmegtagadó lemondás, a Teremtő akaratában való megnyugvás és annak feltétlen teljesitése, a testnek áldozatos keresztrefeszitése vihetik csak az emberiséget a boldogság és dicsőség útjára. Lukács György beszéde. Képviselőnknek a közoktatásügyi reform tárgyában tartott beszéde az utóbbi évek parlamenti szónoklatának egyik legszebb és leg- tárgyilagosabb alkotása. Nem húsvéti alkalmi cikként adjuk közre, hanem mert a belőle sugárzó nagy tudás, az ifjúság és a kultúra mélységes szeretete igazán ünnepi naphoz méltó, az alábbiakban legalább kivonatosan közöljük: „Az iskolaszervezeti reformok története azt tanúsítja, hogy e téren csak oly újítás tud igazán gyökeret verni és életképesen működni, amely a történeti folytonosságot megőrzi és szervesen csatlakozik a múlthoz“. Én a miniszter urnák ezt a mondását aláírom. Azért elsősorban azt kívánom vizsgálat tárgyává tenni, vájjon az a javaslat, a történelmi folytonosság kifolyása-e és megfelel-e a jelen követelményeinknek ? Amidőn ezt vizsgálom, középiskolai fejlődésünk múltjára kell egy tekintetet vetnem. A középiskolai tanulmányok Magyarországon már a középkorban virágoztak. A XIV. száténetéből és statisztikai adataiból vezetik le. Igaz, hogy vármegyénkben a magyarság arányszáma az 1880. évig nem volt valami kedvező. De azon megállapítás, ami egyik-másik föld rajzi tankönyvben még ma is található, hogy Békésvármegye lakosai túlnyomóan tótok, nem helyes, és a valósággal ellenkezik. Az utóbbi években országos agitációt folytató különféle hazafias szervezetek vezetőférfiai vármegyénkben is megfordulván, szintén nem nyilatkoztak — úgy általában — vármegyénk lakosságának fajmagyarságát illetően valami meleg hízelgéssel, de ennek oka, hogy ők csak a nagyobb gócpontokon szerezték megfigyeléseiket. Ezen ítéletek felületesek, igazságtalanok. És most, hogy vármegyénk a török hódoltság alól való felszabadulásának és újjászületésének 200 éves fordulójához érkezett, amikor egyes községei és lakosai ennek jubileumát jogosan ünnepelhetik is, helyén való dolog, hogy rámutassunk azon forrásokra, melyekből kitűnik vármegyénk háttérbe szorított fajmagyarságának 1000 éves ősisége, magyar lakosságának a honfoglalókkal való történelmi kapcsolata, tájszólástól mentes, eredeti és tisztán csengő magyar nyelve, árpádkori nyelvkincsei a helynevekben, vizerek, dűlők és határrészekben, babonáktól mentes ősi népszokásai és egyéb jellemző magyar vonásai. A fentebb említett nagy munkák tisztán történelmet írtak. Ebből folyólag nem terjedtek ki az imént említett néprajzi feladatra. Pedig Békósvármegye magyarsága épen ezen szempontzadban két királyunk is alapit főiskolát, Studium Generálét. Nagy Lajos Pécsett, Zsigmond Budán. E Studium Generálóknak keretében volt egy úgynevezett facultas artium, amely körülbelül felöleli azt, amit mi ma középiskolai tanulmányoknak szoktunk nevezni. Ez a facultas artium egyfelől a magasabb fakultásoknak alapja volt, másfelől pedig a középiskolai és felső iskolai tanulmányoknak közös törzsökét alkotta. Ezenkívül az egyház, székeskáptalanok és szerzetes rendek tartottak fenn tanintézeteket. Ezek a tanintézetek latin műveltséget kívántak adni. Mindezekben az intézetekben 10—12 éves gyermekek együtt tanultak a felnőttekkel és mindezekben az intézetekben kizárólag az egyházi rendből került ki a tanítói kar. Ezt a katholikus szellemű műveltséget, derékon szakította ketté a török hódoltság, ez az egész művelődés szinte nyom nélkül elveszett volna, ha nem jött volna segítségünkre a reformáció. Protestáns főurak és protestáns városok elöljárósága egymásután létesítik az iskolákat, amelyekbe a tanítókat Németországból hívják meg, vagy oly tanárokat alkalmaznak, akik nyugati egyetemeken nyertek kiképzést. Ezekben klasszikus műveltséget kívántak adni, ezeken felül oktattak némi aritmetikát, földrajzot és zenét. Amint a protestáns művelődés nagyobb méretek szerint megindult, kihívta a katholikus ellenhatást, melynek buzgó segítőtársai akadtak a jezsuitákban, akik a XVI. század elején kezdik beszervezni hazánkban az iskolaügyet és rövid idő alatt kezükbe kerítik a katholikus ifjúság nevelését. A jezsuiták nevelési irányában nem lehet eléggé bámulni azt a szigorú következetességet, amelyet ők a nevelésben kifejtettek és azt az egyenlőséget amellyel mindenkinek mértek. A jezsuitáknak a XVI. századtól kezdve hatalmas versenytársai a kegyesrendiek. Noha általában a jezsuiták tanrendszerét, a jezsuiták Ratioját követték, mégis sokkal inkább alkalmazkodtak a hazai viszonyokhoz és követelményekhez, mint a jezsuiták. Előnyösen jellemzi a kegyesrendiek rendszerét a tanárok lángoló hazafisága, amelyet neveltjeikbe, az ifjúságba is "beoltottak. A' vallási villongásoknak ezekben a századaiban a művelődés, a tanítás gyakori megszakítást szenvedett. E vázlatból is látni, hogy egészen a XVIII. századig az iskolaügy, a nevelés ügye kizárólag felekezeti ügy volt, amelybe az állam nem avatkozott. A XVIII. század az az időszak, amidőn az állami beavatkozás korszaka kezdődik. Az első nagyszabású tanulmányi reform, ból a Tiszántúlnak igen érdekes része, Szent István idejében még „Fekete Magyarország (Nigra Ungria*), melynek a három Körözs közébe és azok mellékeire települt ősi lakossága — ellentétben a környező, jász, kun, tiszamelléki, hajduságbeliekkel — különleges és eltérő faji vonásokkal bir. Ez természetes is Mert a Körö zsök és Sárrétek közé ékelve és szinte várszerüen elzárva, a századok folyamán sok olyan őseredeti magyar sajátságot megőrzött, amelyek az őt környező szomszédoknál hiányoznak. A 200 év előtt ide beköltözött és uj hazát nyert idegen ajkú lakosság nagyrészt a Körözsö- kön kívül telepedett községekbe, egyebütt csak szórványosan és kisebbségben jelentkezett. így a három Körözs közében szakadatlanul fennállott ősi magyarságra észrevehető faji ráhatást nem gyakorolt és nem is gyakorolhatott. Sőt ellenkezőleg, a saját kultúrájától elzárt idegen ajkúak olvadtak és olvadnak be a magyarságba, átveszik ennek nyelvét, dalait, népviseletét, népszokásait sőt érzésben és lélekben is rohamosan magyarosodnak, egyes helyeken és községekben pedig már is teljesen megmagyarosodtak. Származásukat ma már csak idegen hangzású neveik mutatják. Ezek után térjünk át Békésvármegye ősi magyar helynevekben élő nyelvkincseire, melyek a vezérek és az Árpádok korában keletkeztek. (Folytatása következik.) *) Hunfalvi. Magyarország Ethnografiája 332. lap. amely főleg az állami felügyeletet, azonkívül az iskolák szervezetét és a tanulmányi rendszereket vette részletes szabályozás alá Mária Terézia korszakából való : a Ratio Educations. Ez a Ratio Educations az összes gimnáziumokat állami felügyelet alá helyezi, létesíti a főigazgatóságokat és általában arra igyekszik, hogy a nagyrészben elágazó, egymástól nagyban különböző tanterveket, szervezeteket egymáshoz közelebb hozza. A gimnáziumi oktatás súlypontját a latin oktatásra helyezi, de behozza a német nyelvet, természetrajzot, földrajzi, számtant is. A művelődés, amelyet a Ratio Educations nyújtott, nem volt magas színvonalú. Ideálja az volt, hogy engedelmes, hü, tisztességtudó polgárokat neveljen a hazának. Ez a régi iskola keveset tanított, de dicséretére legyen mondva; amit tanított, azt alaposan tanította. A tekintély elvét feltétlenül meggyökereztette a tanulók lelkében, a tanárok és a tanítványok között a szeretetnek és ragaszkodásnak kapcsait építette meg. Ezek az előnyök ma is irigylésreméltóak és ebben a tekintetben a Ratio Educationist követendő példának kell tartani. A szabadságharc leveretése, után a Ratio Educationis helyébe lép az Organisations Entwurf. Ez nemzeti szempontból gyászos emlékezetű, mert a nemzeti tárgyak tanítását egyelőre lehetetlenné tette. Pedagógiai szempontból azonban nagyjelentőségű. Felállít a gimnáziumokra nézve egy általánosan kötelező normát, ezzel kényszeríti, hogy bizonyos magasabb nivó elérésére törekedjenek. A gimnáziumot nyolcosztályuvá teszi. Az Entwurf nemcsak a latin nyelvet tanította, hanem a modern nyelveket, sőt a reáliákat is. Lényeges újítása az érettségi vizsgálat. Behozta a tanárképzésnek szerves uj rendszerét, amely azelőtt teljesen ismeretlen volt. Bevezette a reáliskolát, melyben kizárólag reáltárgyakat tanítottak. Az 1867. évi felelős kormány közoktatás- ügyi minisztere, a nagy báró Eötvös József a középiskola kérdésével is mélyrehatóan foglalkozott. Neki megvolt a maga reformterve, vissza akarta állítani a régi magyar hármas tagolatot. Eötvös iskolája kilenc osztályból állott volna. Eötvös kontemplált reformjának lényege az volt, hogy amig a középiskola két alsó tagozatában egységes tanítást tervezett, addig a harmadik tagozatban külön oktatásban részesültek volna a növendékek, aszerint, amint különböző pályákra mennek. Eötvös azonban nem mert döntőleg áttérni a differenciálódás irányára. Féltette a magyar nemzeti műveltség egységét, igy azután visszalépett javaslatának törvénnyé emelése elől. így a középiskola megformálása Tre- fort Ágostonra maradt. Ez igen nagy súlyt helyezett a reális képzésre. Épen ezért nemcsak fenntartotta az Entwurf reáliskolai rendszerét, hanem továbbfejlesztette és VIII. osztályú középiskolává tette. Ez után nyújtotta be Trefort azt a középiskolai javaslatot, amely az 1883. évi XXX. t.-c.-ben kodifikáltatott, s amely mindmáig irányadó közoktatásunk terén. Ez a kérdések két nagy komplexumát öleli fel. Az egyik az államnak viszonya az iskolafentartókhoz az állam és az iskolafentartók között való jogviszonynak minden részleteiben való szabályozása. Trefortnak sikerült ezt a nehéz és kényes kérdést akképen megoldani, az állami beavatkozás kérdését akképen egyensúlyba hozni az autonómia jogosult szempontjaival, hogy a lefolyt 40 esztendő alatt komoly konfliktus nem fordult elő. A kérdések másik komplexuma iskolafajok kérdése. Ebben a tekintetben az 1883. évi törvényhozás a differenciáltság álláspontjára állott. Az 1883 évi törvényhozás két iskolafajt rendszeresített: a humaniórák és a reáliák iskolafaját. A humanisztikus gimnáziumot minden felső iskolai tanfolyamra jogosulttá tette, a reáliskola elvégzéséhez azonban csak szük- körü jogosultságot fűzött, amennyiben, aki reáliskolát végzett, az csak a műegyetemre, gazdasági, erdészeti vagy bányászati főiskolára léphet. Ennek következménye, !ami nagy baja középiskolánknak, hogy a pályaválasztás a 10 éves életkorra esik, amikor még lehetetlenség meghatározni, hogy mely pályára célszerű a gyermeket küldeni. E baj folyamányaként kifejlődött az a hátrány, hogy mivel a reáliskola szükkörü jogosultságot adott, mindenki gimná
