Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-01-13 / 4. szám
SL'V» ^TÍolyam 4L szám. Szombat Gjnla, 19^3. január 13 Előfizetés! árak: Negyedévre helyben 200 K Negyedévre vidéken 300 K Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKA!, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztősé«;, kiadóhivata Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szára ára 10 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERlüüC Megjelenik szerdán és szombaton. A pápa szózata. Az egyesek, a társadalmi osztályok, a népek, még miidig nem kapták vissza a rémilő háború óta igazi békességüket és emiatt .nem örvendezhetnek a nyugalomban való munkás és termékeny állandóságnak, ami után epednek és amire valamennyinek szüksége van. A népek közéletére még mindig a gyűlölet, a kölcsönös bizalmatlanság és a bántalmazások sürü köde nehezedik, mert ha a legyőzött nemzetek szenvedése nagyobb is, a győztesek sincsenek a legsúlyosabb bajok hijával. A kisebbek erőszak osságról, elnyomásról és kifosztásról panaszkodnak a nagyobbak ellen, a nagyobbak pedig gyanakszanak, hogy a kisebbek gyűlölik őket és leselkednek rájuk. A múltakból származó és még mindig látható károk pedig azalatt igazi segítség híján mindig nagyobbak lesznek, mivel íz államié)fiák és politikusok ismételt kísérlete nem hozta meg a várt eredményeket. Annál nyomasztóbbá válik a népek visszatérő szorongása, mivel azt sem képesek elire megítélni, hogy az újra fenyegető háború nem lesz e még borzasztóbb és rombolóbb, mint amilyen az előbbi vala . . . Ezek a mélységesen komoly mondatok foglaltatnak XI. Pius pápa legelső encikliká- jában, amelyet karácsonykor a katolikus világegyház püspökeihez intézett. Ez a körlevél, amely kezdő szavai, Lbi arcano Dei, után ezen a néven lesz rövi: desen az egész világon közismert és a történelemben emlékezetes, úgy egészében, mint minden részletében egy meleg, atyai felszó- i litás a világ kereszténységéhez, közös munkára való felhivás uj összeütközések kirobbanásának megakadályozására. A csalatkozhatatlan orvos biztosságával mutat reá a pápa azokra az erkölcsi betegségekre, amelyek az emberiség mostani vészt- jósló, válságos állapotát előidézték. Szól az osztályharcról, mely a munka, az ipar, a művészet és a földmivelés életerejét megemészti. Szól a pártviszályokról, amelyeknek dühe a magánérdeket tolja a közérdek helyére és amelyek annál pusztitóbbak, minél szélesebb néprétegek vesznek részt a közéletben. Leplezetlenül megállapítja, hogy a családi életbe mélyen behatolt a háború és az erkölcstelenség támasztotta felbomlás. Beteges izgatottságot tapasztal minden életsorban ; az alattvalók fegyelme lazul, mindenki parancsolni akar és a munka terhe türelmetlenséget okoz. A nők beszédben, táncban és rnházhodásban egyre kevesebb szemérmetes- séget tanúsítanak. Mindezeknek folyománya a szellemi és vallásos élet fájdalmasan siralmas állapota. Konstatálja a körlevél, hogy az emberek lelkében sokáig foglalt tért az erőszakra való jog és eltompitotta, majdnem megsemmisítette a könyörületesség, a Krisztusi szeretet és a részvét érzelmeit; a papirosra irt ál-béke pedig nemcsak hogy nem ébresztette fel e nemesebb indulatokat, hanem ellenkezőleg, ez sugallotta, szinte törvényesítette a harag és a bosszuállás szellemét. Ebben a helyzetben némelyek a kizsákmányolásban, mások az élet javainak bőségesebb kiélésében keresik kielégítésüket. Ekként a megkevesbbedétt és igy elégtelen anyagi javakért való küzködósben tülekesznek egyesek és nemzetek szakadatlanul. Valóban az emberiség lelkiismerete szólal meg Szent Péter utódának eme bátor és bölcs szavaiban és méltán kérdezhetjük, hogy a világ melyik uralkodója vagy államférfia tudna akkora erkölcsi tekintélyt és bátorságot elővenni, mint amekkorával ezek a szavak XI. Pius pápa aj akarói elhangzanak. Igazán el kell ismernünk, hogy a katolikus Egyház a pápaságban egy felette szükséges és hasznos intézményt ajándékozott az emberiségnek és ha az Egyház isteni Mesterének parancsai alapján ki nem alakítja szervezetében ezt az intézményt, a világnak kellett volna azt megalkotnia és fentartania. Nincs földi hatalom, mely bátrabb és messzebbre hallatszó hangon tudná megszólaltatni az emberiség érdekeit és mindnyájunk lelkének intelmeit. Milyen rettenetesen fájdalmas azonban az, hogy ezek az intelmek csak úgy hangzanak el, mint annak a szerető szülőnek intelmei, akit már régen megvetnek gyermekei, akivel szemben régóta megszokták, hogy süket fülekkel menjenek el figyelmeztetései mellett. Mint a tehetetlen, öreg szülő Istentől elrugaszkodott felnőtt gyermekeivel szemben, úgy áll a világ népeivel szemben a Szentatya. Csak rimánkodik, csak kezeit tördeli, csak siránkozik gyalázatos sorsán azoknak, akik régóta megtagadták az engedelmességet jótanácsaival s intelmeivel és a tiszteletet állásával szemben. íme, a rex christianissimus országának névleg keresztény és katoiikus, de lelkületében és cselekedeteiben elpogányosodott utóda most készül arra a végső csapásra, arra a kegyelemdöfésre, amellyel nemcsak az ellenségének vélt T A It C A. Itapfcelet asszonyai. Részletek Rá«s fijnla „Boldog családi otthon“ cimfi előadásából. A távol keleti népek éleiét az állandóan kedvező égajlat ellenére is valamilyen fásultság, lemondás, melankólia jellemzi. Ez a fásultság természetszerűen hatással van vallási felfogásukra is, amely abban merül ki, hegy az egész földi lét nem más, mint siralomvölgy és igazi boldogság csakis a túlvilágon lehetséges. Körülbelül ezt vallja a mohamedán hit is, amely megengedte a múltban, sőt most sem tiltja a többnejüséget, de az asszonyokat a nyilvánosságból kirekeszti és őket zárt helyiségekbe — az u. n. háremekbe — parancsolja. Éppen ezért a mohamedán nők csak ritkán járhattak az utcákon, de akkor is igen sürü fátyollal, vagy kámzsával födték el arcukat, nehogy idegen férfi tekintete érhesse őket. Ugyanis szent könyvük, a Korán — szerint ha idegen férfi meglátta más ember asszonyát, akkor ezzel meggyalázta, megbecstelenitette és az ilyen asszonyt férje elűzhette házából, vagy akár meg is ölhette — az a férj, aki maga is csak esküvőjén látta meg felesége arcát először. A háremben való élet nem sokban különböző :t a rabszolgaságtól. De hogy az elzárt asz- szonyok aranyos kalitkájukban mégis némi levegőhöz jussanak — a háremben tágas lakosztályokat építettek, amelyeken nem voltak ablakok. S hogy a háremek hölgyei idegenekkel máskép se érintkezhessenek, arról az enmehok, — a. mcgférfiatlanitott háremőrök — rut seregei gondoskodtak. Az eunuchok nemcsak őrők, de akárhányszor hóhérok is voltak, — legalább a múltban. Uraik parancsára ugyanis minden szemrebbenés nélkül megfojtották, vagy halálra korbácsolták krokodilbőrből font korbácsaikkal még a legszebb háremhölgyet — a legszebb odahsskot is. Különösen rossz sors várt az asszonyokra, ha uj kegyencnő került a hárembe. A régiek féltékenykedésének azután mindig a korbács vetett véget. S a Bajramnak — a szent böjtnek ünnepén — legalább a nagy urak háremeiben — mindig uj odaliszk került. S a nász után a letört b mbó is odakerült a többi név te en virág közé és csakhamar ugyancsak megismerkedhetett az eunuch korbácsával. És ez ellen az asszonyok nem tehettek semmit, mert a Korán szerint lelketlen lények és nem egyebek mint játékszerek. -Allah rendelte ezt igy és Mosallah! áldott legyen érte Állatinak neve ! Ma már nem ily kegyetlen a mohammedán nők sorsa. Az ifjú törökök felszabadították őket rabszolgaságukból, bármikor kimehetnek az uc- cára, ámbár még fátyolban, de es a fátyol már annyira áttetsző, hogy arcukból nem takar el semmit. Sőt a feminista mozgalomnak ma éppen egy török hercegnő a lelke, amit 30—40 évvel ezelőtt bizonyára még csak el sem lehetett volna gondolni. Azután a háremek is szünőfélben vannak. A mai gazdasági helyzetben a mohamedánok sem tarthatnak több feleséget, mint egyet és csak a nagyurak, de különösen a hindu fejedelmek — a maharadsák háremeiben vannak még száz — sőt ezerszámra asszonyok. A hinduk is háremekben őrzik asszonyaikat és ezek fölszabadítása még sajnos mindig késik. Kínában már szabadabban mozognak az asszonyok. A régi barbár szokásokat a köztársaság eltörölte, az újszülött leánygyermekek lábait már nem nyomorítják el és igy a kínai nők jellegzetes tipegése előbb-utóbb megszűnik. A borzalmas nyomor következtében sokan nem szeretik gyermekeiket és különösen a lányoktól igyekeznek szabadulni. Sokezerszámra adják el a lányokat — de a fiukat is alig néhány esztendős korukban a büntanyáknak, amelyekben azután a legundoritóbb módon fajtalankodnak ezekkel a szerencsétlen gyermekekkel. S ha megunták — hát egyszerűen legyilkolják őket. Nem úgy Japánban ! Olt a szülők szeretik gyermekeiket, akikkel még 14—16 esztendős korukban is a földön hemperegve játszadoznak. A japán házban tulajdonképen nincsenek szobák. Az egész ház egy nagyobb hall-szerü terület, amelyet beguritható papirfalakkal annyi részre (szobára) oszthatnak, amennyire éppen szükségük van. Persze, ezeken a falakon mindent át lehet hallani és igy a szülők gyermeke k előtt semmit sem titkolhatnak el. De nem is akarnak eltitkolni semmit. Japán, amennyire diszkrét az idegenekkel szemben, annyira nincs meg ez a diszkréció a családi életben. Minden naiv közvetlenséggel történik annyira nyíltan, hogy az európai szeméremérzetét mélyen bántja és sérti. A japán pl. semmi különöset sem talál abban, ha asszonyostul, gyermekestül beleül — az utca szemeláttára, persze egész csupaszon — egy a háza előtt levő fürdőkádba. És ugyanakkor, amikor a japáni a ruhát- lanságban, a családi élet legbensőbb dolgainak jóformán az utcára való kihelyezésén semmi erkölcstelent nem lát, ugyanakkor — különösen az előkelőbb japán asszony — megbotránkozik. azon, ha európai asszonyt lát kivágott ruhában. St&nmak sial azíicarc 4 oSd^í.
