Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-10-13 / 82. szám
LV. évfolyam HZ. sxám Szombat Gyula, 19ÜÍ3. október 13. Előfizetési árak: helyben Negyedévre vagy 3000 K vidéken Hird etési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek inlézendők. Kézirat nem adatik vissza EgyeB szám ára 206 koronaFelelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton A katholikus nagygyűlés. Mióta csonkák és koldusok vágjunk, azóta a magyar katholikusok peniteneiát tartani járnak el a katholikus nagygyűlésekre. Peniteneiát tartani, vagyis elsősorban bánatot ébreszteni magukban, hogy könnyelműen elhagyták, nem egy irányban egyenesen megtagadták azokat az igazságokat, amelyeket az Anyaszentegyház tizenkilence évszázada hirdet és amelyek egész Magyarországnak is biztos fundamentumai voltak, másodszor pedig erős fogadást tenni, hogy ismét vissza fognak térni és rendületlenül ragaszkodni Krisztus egyházának igazságaihoz, hogy megint szilárd és rendíthetetlen legyen az az alap, amelyen ennek a porbaomlott hazának újraépítéséhez kezdeni lehet. Ekként ezek a katholikus nagygyűlések voltaképen nemzeti nagygyűlésekké válnak, amit némelyek hibájukul rónak fel, minden igaz magyar honfi azonban megbecsülhetetlen érdemükül tekint. A Szent István országának szomorú romlását sirató magyar katholikusok ezeken a nagygyűléseken állítják önmaguk és az egész ország népe elé azokat az örök igazság okát, amelyeket Krisztus hirdetett a népek boldogitására és amelyeket mi gyászos végzetünkre elhagytunk és megvetettünk, itt mutatnak reá hontestvéreik előtt azokra az égben és földön egyaránt boldogító erényekre, amelyeket a kereszténység követel az emberektől és amelyeket mi fájdalmas szégyenünkre és kárunkra lábbal tiportunk és kigunyoltunk. A magyar katholikusok szemeink elé állítják romlásunk igazi okait s egyszersmind megmutatják nekünk feltámadásunk biztos utait és csakugyan óvről-évre látjuk, mint nő azoknak tábora, akik egyre fokozódó meggyőződéssel érzik, látják és vallják, hogy ezeken a nagygyűléseken lelkes és kemény magyarok hirdetnek igazságokat szomorú és megtóvedt magyaroknak, keserű igazságokat a múltakról, biztató és boldogító igazságokat a jövőre. Mai reményvesztettségünkben, bizonytalan jelenünkben és kilátástalan jövőnk- ben a legbensőbb és legkomolyabb érdeklődésünket kell, hogy magukra vonják ezek a nagygyűlések, amelyeken a világnak leghatalmasabb, legerősebb és legegységesebb szervezete. Krisztus Egyháza, melyen >a pokol kapui sem fognak erőt venni« kinálja a maga meg- becsülhetetlen értékű segítségét Szent István országa népeinek, hogy felemeljen bennünket megalázottságunkból és nyomorúságunkból, amelybe közös ellenségek taszítottak bennünket. Ennek a segítségnek hatalmas értékét ma már, hála Istennek, milliók sejtik, öntudatos százezrek tudják és vallják, de hatékonnyá és eredményessé ez a segítség csak akkor lesz, ha ama milliók lelkében is életté és valósággá válik emez öntudatos százezreknek meggyőződése. A katolikus nagygyűlések feladata ezt a meggyőződést életté és valósággá alakítani a magyarság lelkében. Aki pedig látta azt az impozáns tömeget, amely a Vigadóban mámoros lelkesedéssel tapsolt a szónokoknak, aki végignézte azt a százezernél több hivő magyart, királyi hercegtől le az inasgyerekekig, akik magasztos áhítattal kisérték Budapest utcáin az Oltáriszentségbeu jelenlevő Krisztust, annak meg kell győződve lennie arról, hogy nincs más összetartó és összefűző erő ebben az országban a katolicizmuson kívül és aki mindezt látta, az igazat fog adni a pápai nuncius zzarainak, amelyeket a nagygyűlésen az ország katolikusaihoz intézett: „A probléma, amely ma aggasztja a népeket és nemzeteket, a betegség, amely őket a legsiomo- rubb agóniába döntötte, nem annyira a kenyér kérdése, nem annyira a gazdasági, társadalmi vagy politikai betegség, hanem inkább a lelkek problémája: szellemi betegség. Az erkölcsi javak, melyek egykor a nemzetek megdönthetetlen alapja voltak ; ezeket ingatták meg, ezeket borították fel a bábom, a forradalmak, a béke nélkül való béke. Ti, katolikusok, vagytok hivatva, hogy nzekkel a szellemi problémákkal megbirkózzatok ! Ti vagytok hivatva, hogy orvosszert adjatok ennek a lelki betegségnek gyógyítására, ti vagytok hivatva, hogy újra helyreállítsátok ezeket az értékeket az egyéni életben, a családban, a társadalomban. Előre katolikusok Jézus Krisztus nevében! Ne hagyjátok, hogy bárki is megelőzzön, ne hagyjátok, hogy bárki is kiszorítson benneteket, ne féljetek senkitől! Vagy veletek támad fel Magyarország, vagy sohasem támad fel!« TÁRCA. Emlékezés október 6-árői.*) Mélyen tisztelt Tanári Kar ! Kedves Ifjak 1 Eifogódottan ütöm meg a fájó emlékezés húrjait. Eifogódottan, mert tudom, hogy iskolánk falain kívül hogy zajlik a zsibvásáros élet, hogy szemünkbe vigyorog a kalmár szellem, szivén üt az eiőskönyökü törtetés s ajkát biggyeszti a cinizmus, a mindennel való megalkuvás. Vájjon nem ideje mult-e a római költő magasztalt mondásának : „Dulce et decorum est pro patria móri ? Virtus repuisae nescia sordidae, Intamina- tis fulget honoribus.“ De bármilyen súlyos kétségek nehezedjenek is ránk, emlékezzünk. Gondoljunk azokra, kiknek tilos ez is, kiknek nem szabad ünnepelniük, de még keseregniük sem. A magyar Golgotánál nem szabad most áldozatot bemutatni magyar papnak, magyar szívnek. A magyar gondolat bilincsbe van ott verve, mindent, ami magyar, el akarnak temetni, talán a Vértanuk szobrát is eltávolították már. Ha Madách Ember tragédiájában van igazság, ha az emberiség fejlődéseben tényleg annyira uralkodó elem a tragikum, bizonyára az egyes nemzetek életében is ott leljük e tragikus vonásokat. Nemzetünk éiete valóban bővelkedik ilyenek ben. Ez a nemzet védte vérehu'lásával az európai műveltséget századokon keresztül. Szt. László legendás harcai vezetik be a küzdelmeket. A mohi pusztai gyász után úgy látszott, hogy el*) Irta és a főgimnázium gyászünnepélyén felolvasta Biró Béla fögimnáziumi tanár. véreztek eleink a civilizáció védelmében. De talpraállottak ismét, hogy újra vérezzenek. Nagy Lajos ott küzdött serege élén pogány litvánok, tatárok ellen a Dnyeszter partján s Máriacell tanú rá. hogy a törökökön az első győzelmet ő aratta. Bizánc megvivóját, II. Mohamedet diadalmas előnyomulásában a nagy Hunyadi János jartóztatta fel. Győzelmeinek koronája : Nándorfehérvár felmentése egész Európának megadta a pihenés lehetőségét. Ám az acélos magyar kard és kar elhanyatlott Mohács mezején s a XVI. század vérzivatarai közt nem lelte honját a hazá • ban a pogánnyal viaskodó magyar. Losonczi, Dobó s a hősök hőse Zrínyi Miklós nevére az idők végeztéig büszke lesz a magyar haditörténet. De ha mind felsorolnám is a törökverő hősöket egészen a költő hadvezérig, akkor sem tudnánk mást megállapítani, mint hogy a civilizációt védő magyar a védelem alatt épen a zavartalan művelődéshez való lehetőségét vesztette el. Említsek-e több tragikus vonást véreskönnyes történelmünkből ? Az a nemzet, mely királyai iránt a végletekig lojális volt, kénytelen- ségből több ízben fegyvert fogott alkotmányos léte védelméért épen királyai ellen. Bocskay, Bethlen, Thököly. II. Rákóczi Ferenc szabadság- harcai s az 1848—49 szabadságharc egy tőből sarjadnak : a nemzeti védelem alapjából. Hangsúlyozom a nemzeti szót, melyet megkülönböztetünk a nemzetiségitől. A magyar nemzet ősidőktől fogva sok idegen elemet szívott fel: szlávot, besenyőt, kunt, böszörményt, németet. A magyar nemzeti géniusznak híven szolgált az olasz (fr.) Nagy Lajos, az oláhtelepitő kenézek ivadéka Hunyadi, a horvát Zrínyi család, a régi cseh család sarja Rákóczi. Ne feledjük, hogy Bocskay hajdúi jórészt ruthének, rácok, Rákóczi Ferenc első katonái kisoroszok s tótok voltak. A magyar nemzet mindenkit keblére ölelt s a XIX. század közepén mégis ellene fordult minden és mindenki, akinek addig ügyét oltalmazta. A népszabadságért folytatott dicső küzdelmében létével együtt védte a haladást. A küzdelemben elbukott. Küzdelme s bukása egyaránt a magyar végzettszerüség példája s örök tragédiánkat uj mártírok vére pecsételte meg a világosi fegyver- letétel után. Amikor Görgey Világosnál lerakta fegyvereit az orosz előtt, végkép eloszlott a szabadság reménye. A harmincezer emberből álló sereg fegyvertelenül haladt az oroszok sorai közt. A tiszteknek azonban Rüdiger hősiességük elismerése jeléül visszaadta fegyvereiket. Sőt a fogoly tábornokokat főhadiszállásán, Kisjenőn megvendégelte és lakoma közben a legyőzőitek vitézségére poharát emelte. Hiában. Ez volt a vértanuk utolsó lakomája. Az oroszok a magyar sereggel Kisjenőn át Sarkadnak tartottak, hogy ott bevárják a cár parancsait. Paskievics ugyanis még nem tudhatta, hogyan dönti el a hatalmas cár a magyarság sorsát. Időt akart nyerni, hogy a magyar sereget biztosíték gyanánt magával vihesse, ha a bécsi kormány a barátságot fölmondaná. Sarkadon Almássy Alajos gróf mindennel ellátta a foglyokat. Negyednapon azonban kiütött az epemirigy és kérlelhetetlenül szedte áldozatait. A nyolcadik napon végre megérkezett a cár parancsa és a sereg fölkerekedett Gyulára. A cár kiszolgáltatta a magyar sereget az osztráknak, a fekete sárga bosszúnak. ’ Haytiau pribékje Niepperg osztrák tábornok elsősorban is megfosztotta a tiszteket fegyvereiktől, aztán durva gúny és szitok közt PETROLEUM I liter 1550 K ZSIRSZÓDA 130° 1 kg. 4000 K Hász és Kovácsnál. Lapunk mai iMin 4 oldal. T
