Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-10-06 / 80. szám
s Békés 1923 október 6. Gyászmise az aradi vértanokért. A gyulai tóm. kath. anyatemplomban az aradi hős tábor* nokokért mondani szokott reqniem ma, szombaton délelőtt 9 órakor fog megtartatni, melyen az iskolák növendékei is megjelennek. Betörtek Lnkáes Györgynél Városnak képviselőjét, mialatt körünkben honatyai kötelességét teljesítette, súlyos károsodás érte. Budapesti, Hermina úti lakásában a szombatról vasárnapra menő éjszaka betörők jártak és mintegy hatvan milliót érő ezüstnemüt és pénzt loptak el. A budapesti rendőrség azt hiszi, hogy egy szervezett betörőbanda követte el a vakmerő rablást, amely azon a környéken már több hasonló betörést követett el. A betörők nyilván azt hitték, hogy a lakásban senki sincs otthon, mert a kegyelmes asszony is távol volt Budapesttől, felvidéki birtokán. A betörés idején otthon volt ugyan már, de oly mélyen aludt, nyilván az utazás fáradalmaitól kimerülve, hogy a betörők munkájára nem ébredt fel. A rendőrség erélyesen nyomozza a tetteseket. Haíármegjolölés. A magyar-román határnak vármegyénket érintő szakaszán a végleges határkövek folyó hó 20-án folynak a határmegállapitó bizottság kiküldöttei által elhelyeztetni. Előléptetés és állásmegszűntetés. A népjóléti miniszter jóváhagyta a vármegye azon határozatát, amelyel dr. Berkes Sándor vármegyei alorvost, a vármegyei közkórház igazgató-főorvosát a VI, fizetési osztályba léptette elő; úgyszintén jóváhagyta a miniszter azt a határozatot is, amely a vármegyei alorvosi állást — dr. Berkes Sándornak majdani nyugdíjazása után — beszünteti. Vármegyei őszi közgyűlés Békésvármegye törvényhatósági bizottsága őszi rendes közgyűlését október hó 15-ére hivta össze a vármegye főispánja. A rendes közgyűlés legnevezetesebb tárgya a f. évi vármegyei pótköltségvetés megállapítása. Ezen kivül még 104 pont szerepel a tárgysorozaton, legnagyobbrészt jóváhagyás végett felterjesztett községi határozatok. Megdrágult a magyar név. Az uj illetékekről szóló rendelet szerint, mely október 1-én életbelépett, a névmagyarosítás iránti kérvényre 10.000 koronás, a névátruházás iránti kérvényre pedig 20 000 koronás bélyeg kell. A szívgárdisták szülői folyó hó 19 én és 20án jótékonycálu előadást rendeznek a Király mozgóban. A közönségnek gazdag és változatos műsorban lesz része. A tiszta jövedelem a szegény gyermekek cipőjére lesz fordítva. Mflrészest. A GyTE. folyó hó 10 én este az Erkel Ferenc színkörben nagy müvészestélyt rendez Páger Antal, Ujházy Nusi és több színművész közreműködésével. A művészek közreműködése biztos. Harangjainkért. Még elég jelentékeny ösz- szeg hiányzik a harangok beszerzési árához, nem is szólva még a szállítási és egyéb költségekről, amelyek bizonyára szintén tekintélyes összegre fognak rúgni. Amiként majd nemsokára harangjaink hangja, úgy hallják el most a mi kérő szavunk városunk minden zugába, és az Istent félő szivek legbensőbb mélységéig és indítson további adakozásra mindeneket. Újabb adakozások: özv. Nagy Arturné 5000, Győngyössy Sándoraé 1000, Portörő Károly né 1000 koronát. Megdrágult illetékek Az október 1-én élet- belépett uj illetékeket a hivatalos lap pontos fészletességgel sorban leközli. A közönséget közelebbről a számlabélyegek érdeklik, melyekre 10.000 korona értékig 10 koronás, 10—100.000 koronáig 50 koronás, 100—500.000 ig 100 koronás, 500.000—2,000 000 ig 200 koronás, ezenfelül minden megkezdett 500.000 korona után még külön 50 korona bélyegilleték jár. Táncvigalmak tartásánál a beadványok illetéke a belépődíjak szerint igazodik és körülbelül a belépődíjaknak négy-ötszöröse. jA.z ítélet. A történeteket lapoz ám s végére jutottam És mi az emberiség történetet vérfolyam, a mely Ködbevesző szikláiból a hajdanitok ered ki, És agg hosszában szakadatlan folg le korunkig. Azt ne higgjétek, hogy megszűnt már. Nincs pihenése A megeredt árnak, nincsen csak a tenger öblében. Vértengerbe szakad majd a vér hossza folyója. Rettenentes napokat látok majd közeledni, minőket Eddig nem látott a világ; s a mostani béke Ez csak ma sircsend, a mely villámnak utána A földrenditő mennydörgést szokta megelőzni. Látom fáigolodat, te sótét mély titka jövendő. Es, meggyujtoán a sejtés tttndéri ttizét, e Fátyolon átlátok, s attól a mi ott van alatta, Borzadok, iszonyodom, s egyszersmind kedvre derülök És örülök sziláján A háború istene újra Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván Lóra ül és végigszáldul a messze világon, És a népeket eldöntő viadalra kihija, Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni: A jók s a gonoszok. Melg eddig veszte örökké, Győzni fog itt a jó. De legelső nagy diadalma Vértengerbe kerül. Mindegy. Ez lesz az ítélet, Melyet ígért isten próféták ajkai által. Ez lesz az ítélet, s ezután kezdődik az élet Az örök üdvösség; s érette a mennybe röpülnünk Nem lesz szükség, mert a menny fog a földre leszállni. Szombaton és vasárnap este S órai kezdettel A F'AJL ZJJR OSSZA kerül bemutatásra az Erkel Ferenc Színkörben. Hencz Antal jubileuma Szeptember 30-án igen szép ünnepély zajlott le Békésen. Ez alkalommal ünnepelte az ottani tűzoltó testület megalapítójának Hencz Antalnak 50 éves szolgálatát, fennállásának pedig 40 évét. A szép ünnepély reggel ébresztővel kezdődött, majd pedig a testület tagjai úgy a róm. kath., mint a református templomban misét, illetve istentiszteletet hallgattak. Ezt követőleg lett megtartva a díszközgyűlés, amelyet dr. Butos Dezső főszolgabiró vezetett. Hencz Antal érdemeit, a testület működésének eredményeit Faragó László gimnáziumi tanár méltatta. Dr. Moldoványi János főszolgabíró a törvényhatóság és a járás képviseletében, Démusz Lajos várm. tűzrendészed felügyelő a vármegyei tűzoltó szövetség, dr. Tóíh főjegyző a község képviseletében tartott üdvözlő beszédet. Hincs Antal érdemeinek elismeréseként dr. Tóth főjegyző alapítványt létesített. Az ünnepelthez József főherceg őfensége, a Belügyminiszter intézett üdvözlő táviratot. A magyar Orsz. Tűzoltó Szövetség és a Vármegyei Tűzoltó Szövetség Hencz Antalt elismerő leirattal jutalmazta. A fényesen sikerült tűzoltó ünnepélyt a nagyközönség jelenlétében megtartott diszgyakorlat zárta be. Délután népünnepély, este pedig úgy erkölcsileg, mint anyagilag szépen sikerült táncmulatság volt. — A ritka ünnepély alkalmából mi is üdvözöljük Heuez Antal földiákét, aki gró f Széchényi Ödön nagynevű tűzoltó vezérnek az első csapatjában kezdte önzetlen, közhaszna, vagyonvédelmi szolgálatát. A gyulai állami gyermekmenhely bizottsága október 6 án, azaz mi délután 4 órakor a Dömény-utcai uj épületben fogja megtartani gyűlését. A Magyar Lányok a legkedveltebb magyar leánynjság nj száma a két regényfolytatáson kivül elbeszéléseket, tudományos cikkeket és verseket közöl. Előfizetési ára negyedévre 30000 kor. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadó- kivatal Budapest, Andrássy-ut 16. Műkedvelő előadás. A gyulai Ipari Öjsz- munkásság szombaton és vasárnap ismét műkedvelő előadást rendez az Erkel Ferenc színkörben. Ezúttal a Falurossea kerül előadásra mindkét napon, A szombati előadást megelőzi az aradi 13 vértanáról való megemlékezés Mindkét este att előadás pont 8 órakor kezdődik. MflklállttáS. A Békésmegyei Képzőművészeti és Iparművészeti Társulat, melynek évenkint egyszeri kiállítását mindig a karácsonyi ünnepek előtt láttuk, ez évi kiállítását f. hó 28 án a vármegyeház dísztermében nyitja meg. Kultnréle- tünkben ma már nélkülözhetetlen Társulatunk ezen elhatározását annál is inkább örömmel üdvözöljük, mert a hiányos fűtés miatt kevésbé látogatható karácsony előtti kiállítások igen sok érdeklődőt visszatartanak a műélvezettől s igy a müvásárlást megelőző alaposabb elmélyedéstől is. A határozott fejlődést mutató Társulat kiállítói között — értesülésünk szerint — a békéscsabai »Aurora« művészeit is látni fogjuk, kik csatlakozásukat bejelentették. Ezúton is felhivatnak a kiállítók, hogy müveik számát illetékes helyen lehetőleg azonnal jelentsék b8. A Király Mozgószlnházban vasárnap 3 előadásban Fatty a Derbyn amerikai burleszk 2 felvonásban és Ür és szolga (Egyenlőség) Birrő örökbecsű színmüve 5 felvonásban az amerikai Fawous Piayers Lasky Corporation filmje kerül előadásra. A felvidéki választások. Az elmúlt héten folytak le a Csehszlovákiához csatolt Felvidéken a képviselőválasztások, amelyek a cseh kormányzatra meglepő, nem várt kndarccal végződtek. A győzelem pálmáját teljesen a tót néppárt ragadta magához, amelynek programmja a csehek- től való elszakadás és a felvidék autonómiája. A prágai kormányt támogató pártok összesen 67 mandátumhoz jutottak, míg az ellenzéket képező tót néppárt, a magyar kisgazdapárt, az egyesült magyar párt, a keresztényszocialisták és a kommunisták özszesen 135 mandátumot, tehát épen kétszerannyit szereztek, mint a cseh pártok. A cseh lapok azt írják, hogy a választások eredménye valóságos forradalom. Igen érdekes és tanulságos, amit a kormányhoz közelálló Csesske Szlovo ír: A tót néppárt győzelme feltűnő és főképpen a városokban mutatkozott, ahol a katolikus papok befolyása jobban érezhető. Az evangélikus vidékeken általában az államfenntartó (értsd: ceeh. Szerk.) pártok mellett szavaztak. Ebből számunkra az a következtetés vonható le, hogy a Eelvidék mindaddig, amíg nem lesz átitatva egységes kultúrával, számunkra nem megbízható. Tehát a harcot a katolikus, magyarisálő klerikálisok ellen következetesen, kímélet nélkül kell keresztülvinni. Békésmegye szinfigyi kerületének nj beosztása. A m. kir. belügyminiszter leiratban értesítette a vármegye alispánját, hogy az 1923—24. évekre előterjesztett névjegyzéket jóváhagyólag tudomásul vette. Eszerint a színigazgatók a vármegyében a következőleg osztoznak meg: Békéscsabán Kiss Árpád, Békés—Gyoma—Mezőbe- rényben Lászlófi Bódog, Gyulán Csáky Antal, Szarvason Somogyi Kálmán. Adófizetés hadtkölesőnnel. Az 1922—23. évekre megállapított jövedelem- és vagyonadókat az érdekelt adózók saját jegyzésű hadikölosönök- kel is fizethetik. E tekintetben tehát kedvezményesen fizethető ez a két adónem még akkor is, ha azt október 31-iki és december 31-iki határidő letelte ntán fizetik be. Különösen a gazdaközönségnél van sok hadikölcsön s azokat most felhasználhatják adófizetésre. A pénztári elismervé- nyek ellenben az adófizetéshez fel nem használhatók. Vitézi fianepség Szarvason. Nagy sikerrel zajlott le a szarvasi vitézi ünnepély, amelyen jelen volt József kir. hereeg, mint az ünnep fővédnöke, továbbá vitéz Siménfalvi törzskapitány, aki a Titézi Széket képviselte és más előkelőségek. Az ünnepélyen nagyszámú közönség vett részt.