Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-07-21 / 58. szám
s Békés 1923 julius 21 ffl I BE K. Vitézi telekadományozás. Vitéz Ritvay Imre ezredesnek, a csabai és gyulai 10. honvédgyalogezred parancsnokának a kormányzó ő Főméltósága a bácsmegyei Jánoshalmán 91 hold 589 négyszög* őles vitézi telket adományozott. A tiszti vitézi telkek adományozásának a vitézi magatartás elismerése mellett azon magyar nemzeti célzata is van, hogy a történelmi nevű és nagyérdemű magyar dzsenrit visszahelyezze az ötét megillető pozieióba, és ezáltal alkalmat nyajtson velük- született ősi magyar erényeiknek, tehetségüknek és nemesi jellemvonásaiknak kifejtésére. Szivesen üdvözöljük vitéz ezredesünket a kitüntetés alkalmából. Az Idol búzatermés. A földmivelési minisztérium most adta ki legújabb termésjelentését. Az adatok szerint a bevetett terület 1,398 766 kát, holdat tett ki, melyen 16,531.000 mázsa búzatermés várható, tehát csaknem 2 millió mázsával több, mint a múlt évben volt. Az átlagtermést a jelentés kát. holdankint 6—7 mázsára becsüli. Nagyobb az idén az árpatermés is, bár elismeri, hogy a tavaszi vetésű árpák nem sikerültek. A zabtermés közepes, a tengeri még kérdéses. Bőm kath. főgimnázium Nagyváradon. Gróf Széchényi Miklós nagyváradi megyéspüspök emlékiratot terjesztett a román közoktatásügyi kormányhoz, melyben egy Nagyváradon felállítandó róm. kath. főgimnázium engedélyezését kérelmezte. Ezen ügyben az egyházmegyei főhatóság a román királynál személyesen is közbenjárt. A román kultuszminiszter válasza most megérkezett, melyben az uj gimnázium felállítását — az 6-királyság magániskoláinak szabályzatai szerint és az ottan előirott feltételekkel — engedélyezi. Ezzel a lépéssel egyelőre orvosolva van Nagyvárad közönsége és a román kultuszkormány között a gimnázium ügyében egy év óta tartó áldatlan viszály. Sióréti tanyák. A gyulai határ ezredéves régi szép helynevei sorából most hirtelen elugrással világhírre emelkedni készül S órét neve, mert belekerül a vasúti menetrendbe. A sióréti iskola kezdeményezésére az ottani tanyai lakosság a tél folyamán kérelmet intézett a kereskedelmi miniszterhez, hogy Gyula és Biczere között, a 42. számú őrháznál egy uj vasúti megállóhelyet iktasson be. A kérdéses hely, mint sűrűn lakott terület, hol a gyula—csabai állami kőut és a vasúti vonal is egymást keresztezik, különösen alkalmas megállóhely létesítésére. Hogy a kérelem teljesítve lesz, kitűnik a miniszternek a vármegyéhez intézett leiratából, mely szerint kérdezi, az uj megállónak milyen nevet óhajtanak adni ? Az érdekeltek Sióréti tanyák elnevezésben állapodtak meg. Mikor fogja ilyen tisztesség érni Szentbenedek, Szeregyháza, Remete, Szabadka, Farkashalom stb. ezredéves régi szép magyar helyneveinket ? (Akkor, ha az AEQY. átveszi a gyulai kiBvasutat és kiépíti körben Békéstől Doboz—Gyula—Elek—Kamaráson át Kígyósig) A pénzügyi székház építkezése. A gyulai pénzügyi székház első emelete fölé tudvalevőleg második emeletet emelnek. A munkát Koch Károly budapesti műépítész vállalta el és az már három hét óta folyamatban van. A hatalmas épület fedélszerkezete három részletben lesz felemelve és aláépitve. Az első harmada, a balszárny már a kellő szintmagasságban és az uj emelettel aláfalazva van. A fedélszék felemelése igen érdekes műszaki munka. Zongoraszékhez hasonló, háromlábú, alig 60 centiméter magas csavaremeltyük helyeztetnek kőróskörül az egész nagy fedélszék alá, a székek nyakán levő gyűrűket a munkások vasruddal mindenütt egyszerre csavarják, egy-egy hajtásra alig 1—2 miliméter emelésre. A munkálat vezére Bodor Armin budapesti mérnök, műszaki tanácsos, a kivitelt Dívid Jakab gyulai kőműves mester, mint munkavezető nagyszámú munkással végzi. Eljegyzés. Henrioh Antal Budapestről eljegyezte Németi Juliskát Gyulán. (Minden külön értesítés helyett.) Budapesti árutőzsde A forgalom csekély, a vételkedv élénk lett volna, de áru alig jelentkezett Arak : búza 41500—43000, rozs 29—30000, árpa 27—28000, zab 43—44000, tengeri 35—36 ezer, repcj 78—80000, korpa 19—21000 korona Budapesten. — A korona sürichi zárlata 0.06. 'Védegyleti dal. A negyvenes években a magyar ipar védelmére Széchenyi és Kossuth busditásúra alakult a Védegylet, melynek tagjai kötelezték magukat, hogy csak magyar iparterméket vásárolnak. Erről a védegyletről irta Petőfi e versét. Van-e szebb lánc a világon Mint mely minket összefűz? Biivös karikába gytijte Minket a szent honfitüz. Sir volt keblűnk és halottja Volt a hazaszeretet, Nagyszerűen üljük e föl- Támadási ünnepet! Nemzetünk, e nagy folyó, mely Mindig százfelé szakadt, Egyesítse ünnepénél A külön vált ágakat. Millió és millió száj És egyetlen hang legyen, Mely kiáltsa^lelkesedve A magasztos ünnepen : „Elfogadjuk, bármi durva, Amit e hon méhe szül; Bármi lágy és bármi pompás, Semmit, semmit e kívül /“ És ne szóljon áldozatról, Lemondásról senki sem ; Kötelesség! mit az ember Hon jólétéért teszen. Borbélyüzleti árszabály s Egyszeri borotválás — — — — 200 K „ „ fésüléssel — — 230 „ Hajvágás ollóval — — — — — 400 „ „ „ és borotválás — — 600 „ Hajvágás géppel — — — — — 350 „ Fej borotválás — — — — — — 450 „ Hajkörüligazitás — — — — — 200 „ Külön fésülés — — — — — — 80 „ Hajlekötós — — — — — — 100 „ Szakáll és hajvágás ollóval — — 700 „ » » » géppel — — 600 „ Fejmosás Bay-rummal— — — — 250 „ „ samponnal — — — — 160 „ Borotválás után kölni szesz — — 80 „ „ „ szesz— — — — 60 „ Gyermek hajvágás ollóval — — — 400 „ • n géppel— — — 300 „ Baby haj vágás — — — — — 500 „ 10 számú bérlet — — — — — 1850 „ Havi bérlet: Hetenként egyszeri kiszolgálás — — 1100 K „ kétszeri „ — — 1850 „ „ háromszori „ — — 26G0 „ Minden másnapi „ — — 3150 „ Mindennapi „ — — 5500 „ Háznál való kiszolgálás 50%-kal emelkedik. Árainkban a 3% forgalmi adó bennfoglaltatik. Jelen árszabály 1923. évi julius hó 20-án lép életbe. — A gyulai borbély és fodrász iparosok egyöntetű elhatározása alapján léte- sittetett 621 1—1 Ha szeplöje, májfoltja, mitessere van, használjon „DOBl^CBEIET, amely rövid idtt alatt az arcot üdévé és hamvassá teszi, — Kapható Szentháromság gyógyszertárban 1763 37—* (Megyeháza mellett.) Megszűnt állatbetegségek. A Gyulán szórványosan fellépett lépfene betegség, Újkígyóson pedig a szintén szórványosan jelentkező rühkór, mint hivatalosan jelentik, megszűnt. Ellenbsn a Gyulán előfordult száj és körömfájás még fenáll. A vármegye közbiztonsága A csendőrség jelentése szerint a múlt hónapban a vármegyében 117 lopás, 39 testi Bértés, 11 gyújtogatás, 28 orgazdaság fordult elő. A közigazgatásilag fenyi- tett hihágások száma 328. A gyulai általános Ipartestület julius 29 én, azaz jóvő bét vasárnapján rendkívüli közgyűlést tart, melyre a testület tagjai egybehivatnak. Az ülés tárgyai: 1. Elnöki jelentés. 2. Elnök választás. 3. Az elöljáróság 36 tagjának és 3 számvizsgálónak választása. 4. Alapszabályok szerinti indítványok. A közgyűlést S'poss Endre id. elnök hívta egybe. Halálozás. Gagó Mihály gyula-sióiéti gazdálkodó, a gynlai ősi földmivelő, törzslakosságnak egyik feje és jellegzetes képviselője julius 17-én életének 82-ik évében elhunyt. A Békésvármegyei Népművelési Bizottság julius 23-án, azaz hétfőn délután 5 órakor a vármegyeháza kis tanácstermében ülést tart, melynek tárgyai: Elnöki előterjesztás. Titkári jelentés. Indítványok. A Gyulavidéki Takarékpénztár holnap, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja az intézet székházában rendkívüli közgyűlését, melynek tárgya lesz a társaság alaptőkéjének 30 millió koronára felemelése és ezzel egybefüggő részlet- kérdésekben határozathozatal. A földadó uj fizetése. A hazában fizetendő földadó, métermázsánként 30 ezer koronás árban van megállapítva és október 31-ig kedvezményesen fizethető. A kivetés a mait évihez hasonlóan 1923. julius 1-től 1924. junius 30-ig terjedő időre esedékes. Aki október 31-ig az egész évit lefizeti, 5 százalékos kedveményt kap. A kisebb gazdákat, illetőleg aki csak 50 korona kataszteri jövedelemig adózik, annak kedvezménye 30 százalék, 200 koronáig 20 százalék a kedvezmény, ha az illető csak földtulajdonos. A hőség. Európaszerte szokatlanul magas a hőmérséklet. A hőhullám, amely néhány hét előtt Amerikát kínozta, most Earópára tette át uralmát. Hollandiában már 64 ember halálát okozta az ott szokatlan hőség, Londonban pedig 12 év óta a múlt pénteken volt a legmelegebb nap, A hőmérő 94 Fabrenheit-fokot mutatott, ami 34 és fél Celsius-foknak felel meg. Péntekre viradó éjjel Gyula felett nagy vihar vonult át jótékony esővel, mely a 36—42 fokos rekkenő hőséget csökkentette. Drágul az újság Is. Pénzünk értékének csökkenése természetesen maga után vonja a drágaságot. A fővárosi lapok egyes száma most vasárnap 150, hétköznapodon 120 korona. A Gyulavidéki Takarékpénztár Részvény- társaság igazgatósága Szántó Soma cégvezetőt, a szarvasi fiókintézet főnőkét fiókintézeti igazgatóvá ; Berndt Kornél főkönyvvozetőt cégvezetővé nevezte ki.; Országos uszóverseny Békéscsabán A Magyar Úszó-Szövetség julius 28-án és 29-én József kir. herceg fővédnöksége és jslenléte mellett Békéscsabán az újon épüit Körös-uszodában országos nszókongre8sznst és uszóversenyt rendez, melyre 250—300 versenyuszó érkezése van bejelentve az ország minden részéből. A jelentkezők közül egyes csapatok tervbe vették, hogy Gyulára is átrándnlnak és a Fekete-Körösön is tesznek uszópróbákat. A csabai verseny nagyszabású, érdekes és gyönyörködtető látványosságnak ígérkezik, melyre Gyuláról is sokan készülnek átrándulni. A fegyveradó és vadászai! adóra vonatkozó bejelentések- Fegyveradó alá esik minden olyan lőfegyver, amely vadászatra használható. Nem esik adó alá az olyan lőfegyver, amely szerkezeténél fogva alkalmatlan a vadászatra. Aki csak fegyvert tart, de vadászati jegyet nem váltott, köteles a birtokában levő és vadászatra használható fegyvereket számszerint és minőségük szerint (egy-, kétcsövű, ismétlő) julius hónapban a városi adóhivatalnál bejelenteni. A Király mozgószinházban. Vasárnap „Jönnek a bestiák“ amérikai burleszk és „Az Orkán“ kanadai történet az igaz szerelemről kerül b«mu- tatásra. Főszereplők: Virginia Vallu és Hause Peters. • Autó- és motorbenzin kapható Hász és Kovácsnál