Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-05-30 / 43. szám
LT. évfolyam 43. szám Szerda dyula, 1933. májas 30 Előfizetési árak: Negyedévre helyben 300 K Negyedévre vidéken 400 K Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 15 korona Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Az igazi siker. Minisztereink ötveu millió arany koronáért koldulták végig fél Európát és ugyanakkor azt olvastuk a fővárosunk április havi adóbevételeiről szóló jelentésben, hogy ebben az egy hónapban — pedig az április hónap nem is épen a mulatságok ideje — vigalmi adóban ötvenkét milliót, pezsgőadóban pedig húsz milliót vettek be a főváros adópénztá- rai. Igaz, csak papirkoronákban, de tessék kiszámitani, hogy mekkora összeget vigadhattak el és pezsgőzhettek el az ország szivének boldog lakói, ha csak adóban ilyen összeget — hetven milliót — kellett lefizetniük. Én nem hiszem, hogy messze járok a valóságtól, ha azt gondolom, hogy azok a vigadók és pezsgőzők, akiknek egy havi vi- gadozása és pezsgőzése hetven milliót jövedelmezett az államnak és a fővárosnak, abból az összegből, amit elvigadtak és elpezsgőztek : egész könnyedén összeadhatták volna azt az ötven millió arany koronát is, amiért két főminiszterünknek végig kellett járniok ellenségeink fővárosait és megkímélhették volna hazájukat attól a sikertől, amit ez a kéregető körút hozott a számunkra, össze- gyüjthettók volna és kölcsön adhatták volna hazájuknak és mindössze csak egy hónapi vigadozásról és pezsgőzésről kellett volna lemondanak. Májusban már megint vigadhattak és megint pezsgőzhettek volna. Sőt még esetleg azt is mondhatták volna, hogy kamatot sem kérnek, de még talán abba sem pusztultak volna bele, ha azt mondták volna, hogy a tőkét is csak akkor kívánják vissza, ha majd az állam nagyon könnyen vissza tudja fizetni. Ez bizony, kérem, megdöbbentő és megfoghatatlan. Megfoghatatlau, hogy egy állam olyan koldus legyen, mint a mienk, polgárai meg olyan gazdagok legyenek, hogy egy hónapi vigadozásuk és pezsgőzésnk hetven millió adóbevételt jövedelmezzen. Tessék csak elgondolni, hogy ezen az egy havi vigadozás révén mennyi millió ment ki a külföldre csak azoknak a ruháknak árában, amiket ilyen vigalmi alkalmakra felölteni szoktak az emberek ; tessék elgondolni, mennyi volt abból a 20 millió adót jövedelmezett pezsgőből a külföldi, és ismét mennyi millió ment ki az országból ezért a merőben felesleges italért! És akik ilyen könnyelműen és ostobán dobálják külföldre a milliókat, azok hideg vérrel tudják olvasni az újságokban, hogy mint koldulná vissza hazájuk kormánya a külföldtől kölcsönképen azokat a milliókat és mil- liárdokat, amelyeket ők vigadó és pezsgőző kedvükben kihajigáltak innen. És ennek a népnek, ennek a társadalomnak nevében sírta el miniszterelnökünk Párisban azt a nyomorúságunkat, hogy munkásaink a télen nem fognak tudni dolgozni, mert nem lesz ruhájuk. Hát én nem tudom, hogy mi szépet és jót mondottak minisztereinknek azok a külföldi urak, amit itthoni, mint sikert ünnepelnek sokan, de hogy mit gondoltak rólunk, azt körülbelül tudom. Az én arcom szégyen- pírban ég ettől a tudattól és kezem ökölbe szorul s ha ott ültem volna abban a jóvá- tételi vagy miféle bizottságban, olyan választ kaptak volna tőlem a miniszterek, amit aligha könyvelnének el siker gyanánt. Azoknak a jó uraknak azonban bizonyára nem fáj az, ami nekünk fáj. Mit törődnek ők azzal, hogy nekünk arcunkba kergeti a vért nem a szegénységünk és a koldusságunk, hanem a könnyelműségünk és ostobaságunk. Sőt, én azt hiszem, ők szívesebben hallgatták volna a miniszterelnök szájából ezt az adóbevételi elszámolást, mint azt a siránkozást, amit tényleg hallottak. Mert akkor arra gondolhattak volna, vájjon mennyivel több milliót fog ez a könnyelmű ország odadobni a külföld iparának, ha majd megkapja azt az ötven millió arany koronát, ha most is oly pazarul szórja a külföldnek a pénzét. És akkor talán igazi sikere lett volna a kéregető körútnak. m k um k. Űrnap. Az Oltáriszentség szerzésének, az uj szövetségi kenyér és bor színe alatti áldozatnak, az utolsó vacsorának emlékünnepe, mely Nagycsütörtökről a nagyheti gyász miatt Űrnapra áttétetett. Űrnapját a katholikus egyház világszerte nagy fénnyel ünnepli meg és körmenetben hordozza körül az Oltáriszentséget, miközben négy lombsátor alatt áldást oszt. A holnapi urnapi szentmise nern 9, hanem 8 órakor kezdődik, mely után körmenet indul a plébánia előtti sátorhoz, hol a szentbeszéd lesz. Folytatólag a Megyeház- és Városház utcán halad a processio, a sátraknál pedig megállapodik. A menet beosztása ez lesz: 1. Élemista, polgárista, gimnazista fiuk és elemista, polgárista és kongreganista lányok. 2. Katonai diszszázad. 3. Iparosok és föld mívesek zászlaikkal. 4. Papság. 5. Egyháztanács. 6. Irgalmasnővérek. 7. Rendőri diszszakasz. 8. Asszonyok társulati zászlóikkal. A sátraknál a menetből csak a papság válik ki, áldás és disztüzelés után a menet tovább halad. A sátrak zöldgalyait a résztvevők a körmenet alkalmával ne tördeljék. A rend fenntartásánál katonaság rendőrség és karszalagos rendezők működnek közre. Körmenet végeztével Te Deum a templomban, utána szentmise körülbelül egynegyed 11 órakor. Fél 12 órakor szentmise. * A józsefvárosi templomban vasárnap tar- tatik az urnapi ünnep, hasonló körmenettel. Raffay Sándor az ág. ev. egyház bányake- röleti püspöke szombaton Békéscsabára érkezett és résztvett az ottani Luther Szövetség vallásos ünnepén és közgyűlésén. Elhnnyt képviselő. Az eleki kerület nemzetgyűlési képviselője Vásárhelyi Dezső földbirtokos május 24 én Budapesten hat hónapi súlyos szenvedés ntán szivbaj következtében elhunyt. Holt testét lökösházai birtokán helyezték őrök nyugalomra. Az elehi választókerületben ennek folytán rövidesen kiirják az aj képviselőválasztást. űrnap Budapesten. Az Országos Katholikus Szövetség májas 31-én, Űrnapján a mait hagyományaihoz hiven országos ünnepélyt rendez, amelyen a kormány és a hivatalos hatóságok is részt fognak venni. Az ünnepélyes szentmisét Schioppa Lőrinc pápai követ celebrálja. Révész Imre lett a tiszántúli református püspök helyettes- Debrecenből jelentik, hogy ott most tartotta a tiszántúli reformátns egyházkerület tavaszi közgyűlését. Ez alkalommal töltötték be a megüresedett egyházkerületi főjegyző- püspökhelyettesi állást is, amelyre Révész Imre dr.-t választották meg. A gyulai határ felmérése. Az ország területének kataszteri felmérési munkálatai, Inelyek a háború miatt megszakadtak, most njból folytatódnak. Gynla város határára most kerül a sor. Az nj felmérések alapján lesznek az nj telekkönyvi betétek elkészítve, aminek legfőbb ideje van, mert a régi 1858 ban készült telekkönyvi heiyrajzok elavultak és a teleknagyságokat sem alakban, sem nagyságban nem tünetik fel pontosan, az aj telekkönyi betétek psdig a való helyzet, és beigazolt tényállapotnak megfelelően fogják a birtokálladékot a kataszteri felmérés nyomán és azzal összefüggően, igazoltan feltüntetni Házasság. Kéri Lajos gyulai nagykereskedő vasárnap délelőtt tartotta esküvőjét Sohvrarcz Simon gyulai kereskedő, polgártársunk leányával Piroskával. UJ forgalmi adébéiyegek. A forgalmi adó lerovásának megkönnyitése végett a pénzügyminiszter 1000 koronás bélyegjegyeket bocsátott forgalomba, melyek nagysága a forgalomban levő okirati bélyegjegyakével azonos, a bélyegkép színe sötétkék. A >Haditermény Részvénytársaság felszámolás aiatt< budapesti cég ellen fennálló olyan követelések iránt, melyeket a társaság, vagy felszámoló bizottsága írásban el nem ismert, 1923. évi november 30-ig bezárólag kell a keresetet megindítani. Az erre vonatkozó rendelet a Budapesti Közlöny 118. számában megjelent és életbe lépett. Az állatorvosi magángyakorlat díjazásának díjtételeit a földmivelésügyi miniszter az eddigieknek háromszorosára felemelte. Egy gyulai házaspár autószerencsétlenség« Amerikában. A Glevelandban megjelenő »Szabadság« május 14-ikí számában Írja, hogy Detroit- ban halálos szerencsétlenség ért egy gyulai házaspárt. Stefánovics Mihály gyulai származása kovács feleségével, Kökény Máriával és a berettyó- njfalusi születésű Kun Lajos soffőrrel autón kirándulásra mentek. Egy vasúti vágányon akart átmenni az autójak, midőn a sebesen jövő vonat elkapta. Stefánovicsnak a dereka tört el, fején és testén súlyos sérüléseket szenvedett, úgy hogy másnap meghalt. Felesége csak 17 percig élt. A soffőr sérülései nem súlyosak. A szerencsétlenül járt házaspárnak Gyulán kiterjedt rokonsága van. A sarkad! országos vásár e héten, június 2-án és 3-án lesz. Szatymazl muskotály és rlzling 1 liter 170 korona Hász és Kovácsnál. Lapunk mai száma 2 oldal