Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-05-05 / 36. szám

2 Békés 1928. május 5 A HÉT POLITIKAI ESEMÉNYEI. ITTHON. Gróf Bethlen István miniszterelnök és Kállay Tibor pénzügyminiszter vasárnap délután Párisba utaztak, ahova kedden reggel meg is érkeztek és igen barátságos fogadtatásban volt részük. A nagyfontosságu utazást Magyarország súlyos gazdasági helyzete tette szükségessé, amely már elkerülhetetlenné tette, hogy a magyar kormány közvetlenül informálja az antantot Magyarország gazdasági helyzetéről és ugyancsak közvetlen érintkezés utján tájékozódjék az antantnak ve- lünlv való további szándékairól. A kormány e végből lépéseket tett az iránt, hogy a jóvátételi bizottság előtt megjelenhessék és feltárhassa az ország gazdasági állapotát és a jóvátételi bizott­ság e hétre tűzte ki a magyar kormány képvi­selőinek meghallgatását. Szerdán Poincaré francia miniszterelnök fogadta minisztereinket, akik jó benyomásokat szereztek ezen a kihallgatáson. A jóvátételi bizottság eddig még nem tűzte ki a magyar miniszterek fogadtatásának napját. Pá­riából Londonba és Rómába utaznak a minisz­terek azzal a céllal, hogy az ottani kormányo­kat is felvilágosítsák helyzetünkről és az angol és olasz kormányok képviselőinek a jóvátételi bizottságban való állásfoglalását javunkra bizto­sítsák. Politikai és pénzügyi körökben nagy re­ményekkel néznek minisztereink ezen vállalko­zása elé és azt hiszik, hogy a miniszterek olyan eredménnyel fognak utjukról hazatérni, amely lényegesen enyhíteni fogja gazdasági helyzetünk súlyosságát. A nemzetgyűlés a miniszterelnök távolléte miatt szombaton, 28 án elnapolta üléseit és a legközelebbi ülést május 23-án tartja; a kor­mányzó a távollevő miniszterelnök helyettesíté­sével Daruváry külügyminisztert bízta meg Május elseje mindenütt az országban nyu­godtan telt el. A munkásság csendesen ünne­pelt, azaz talán inkább szomorkodott napról- napra súlyosbodó gazdasági helyzetünk fölött. A cseh-magyar határsértéseket egy vegyes bizottság a helyszínén vizsgálta meg és a vizs gálát eredményéről jelentést tettek kormányaik­nak. A cseh hatóságok folytatják a magyarok kiutasítását és a pozsonyi minisztérium eddig minden felebbezést elutasítva, jóváhagyta a ki­utasításokat. A kiutasitottaknak a legrövidebb idő alatt el kell hagyniok a szlovenszkót. Egyéb­ként a vasúti forgalom cseh-szlovákiával már teljesen helyreállott. Hétfőn, április 30-án az Országháza kupo­lacsarnokában az idősebb Andrássy Gyula gróf emlékét ünnepelték, aki szintén épen száz esz­tendővel ezelőtt született Az ünnepi beszédet Apponyi Albert mondotta. Az ünnepély után a közönség Andrássy Gyula lovasszobrához vo­nult, ahol elhelyezték a kormányzó, a kormány, a főváros, a honvédség, a 48-as honvédek és más testületek koszorúját. KÜLFÖLDÖN. Németország már elkészült jóvátételi javas­latával, amely nagyon közeledik a francia köve­telésekhez. Igen valószínű, hogy a német javas­lat alapján most már létrejön valami megegye­zés a két állam között a jóvátételre nézve, de most meg újabb nehézséget fog okozni a határ- biztositás kérdése, amelyben Franciaország olyan követeléseket támaszt Németországgal szemben, amelyeket ez aligha fog elfogadni. Kérdés tár­gya volt az is, kihez forduljanak a németek az uj javaslatukkal. Ők nem akartak Franciaország előtt megalázkodni, javaslatukat az összes szö­vetségesekhez intézték és azt csütörtökön adták át a szövetséges államok fővárosaiban a kormá­nyoknak. A javaslattal egyelőre csak a sajtó foglalkozik; a francia és angol lapok nem talál­ják kielégítőnek. Lengyelországban Pilsudszky államfő távo­zásával felülkerekedtek a franciabarát politikusok és Lengyelország most azon a ponton áll, hogy belép a kisantantba. Foch francia marsall állító­lag a szövetség létrehozása végett utazik Prágá­ba és Varsóba. Csizmadia eszközok, varrógép, több bútor és háztartási cikkek eladók Jókai Mór utca 28. szám alatt. 381 l—l Egy 13 as női tennisz rakett préssel és tokkal eladd. Megtekinthető a kiadó- hivatalban. 380 1—1 jA. világ és én. Megvetésem és utálatomnak Hitvány tárgya, ember a neved! A természet söpredéke vagy te, S nem király a természet felett. A teremtés legutolsó napján Alkotott az Isten tégedet. Elfáradt már ekkor a munkában, S igy jelessé nem teremthetett. Sseretélek téged egykor, s szivem Veled Ilii szövetséget köte, Megvetésem és utálatom lett E szövetség kettős gyermeke. Jól ismerlek, te nem érdemelsz mást, Nem mint megvetést s utálatot . . . Szolgazsarnok! vagy nyalod más talpát, Avagy talpad mással nyalatod. S azt hiszed tán, te nyomorult pára ! Mint te, én is olyan rab vagyok? Azt hiszed, hogy én dicséretedre Vagy gyalázatodra hallgatok? Azt hiszed, hogy tettben és Írásban Engem aggódásnak férge rág, És szorongva kérdezem magamban : Mit fog erre szólni a világ ? Hidd, ha jónak látod ; ám tudd meg : Én nem függök tőled semmiben, A mily utat választott magának Lelkem rajta egyenest megyen. És ha tetszik engem fölemelned, Ám emelj fel mint bálványodat, Ha fölültetsz fejed tetejére, Majd kirúgom szolgafogadat! m i m_m M« ^ Kereszt járó napok tartatnak a jövő héten hétfőn, kedden és szerdán a római katholikas templomokban. A kérő napokon az egyház egye­síti imádságát a hívekével, hogy Isten távoztassa el az elemi csapásokat, adjon jó időjárást és árassza áldását a főid terményeire. A keresztjárási körmenet hétfőn az anyatemplomból a szeüt Jó­zsef temlomba, kedden a Szentháromság kápol­nába, szerdán ismét a Józsefvárosra megy és naponkint reggel 8 órakor kezdődik. Uj ezredes. A 10. honvéd gyalogezrednek vitéz Udvarnoky Bála eddigi ezredes áthelyezése folytán most kinevezett uj ezredese vitéz Rítvay Imre átvette ezredének parancsnokságát és májas 4-én Gyuián megtekintette az ezred itt állomá­sozó III. zászlóalját, a látottak és tapasztaltak felett legnagyobb elismerését és megelégedését nyilvánította. Szeretetlakoma. A katolikus elemi iskolások vasárnap, május 6-án végzik első szent áldozásu­kat. Ez alkalommal a szivgárdista gyermekek megvendégelni óhajtják az első aldozókat. Az ünnepség és a lakoma gróf Almásy Dénesné en­gedőmével a kastély parkjában, a régi vár körül elterülő szabad térségen lesz vasárnap délután. A szivgárda felkéri a tehetősebb szülőket, hogy adományokkal, főkép élelmiszerekkel legyenek szívesek a lakomához hozzájárulni, hogy a szegé- nyebbsor8u első áldozóknak is szeretetteljes, em­lékezetes ünneppé legyen tehető első áldozásuk napja. Az adományokat szombat estig kell átadni az Irgalmas Nővérek zárdájában. Vásári iskolai szünetnap A gyulai róm. kath. iskolák tantestülete május 2-án báró Apor Vilmos iskolaigazgató elnökletében tartott havi rendes értekezletén elhatározta, hogy szerzett ta­pasztalatok alapján az országos vásári iskolai szü­netnapot az eddigi szombati napról péntekre he­lyezi át, miután újabban a vásár legélénkebb for­galmi napja pénteken és nem szombaton van. A Gyulai Ipari Összmnnkásság május hó 6-án, azaz vasárnap esto 8 órai kezdettel a Gön- döcs népkerti pavilion nagytermében ének, sza-. valat és vetitettképes Petőfi estélyt rendez. Elő­adó Csura Miklós főgimnáziumi tanár. Belépődíj tetszés szerint. Az előadásra bárkit szívesen lát a Vezetőség. Százmllliárd- Csonka-Magyarország állam- jegyforgalma április 30-án elérte, sőt meghaladta a 100 milliárdot, amennyiben eddig a napig 100 milliárdra vagyis 100.000 millióra emelkedett az államjegyforgalotn. Csonka országunk minden la­kosára tehát 12500 korona forgalomban levő bankjegy jut a békebeli 500 koronával szemben. Vájjon hol van pz a rengeteg bankó ? Kélféle gyász. A budapesti fecske utcai szörnyű robbanás szerencsétlen áldozatait több­féleképen gyászolták. A szociáldemokrata mun­kásság azzal fejezte ki gyászát, hogy csütörtökön, a temetés napján, a rendelkezésük alatt álló üze­mekben tiz percre félbeszakították a munkát. A keresztény szocialista munkások pedig a hőt egyik napján egy félórával tovább dolgoztak és ezt a keresetüket az elpusztult munkások hozzátartozói­nak juttatták. Meghívó. A Gyulai Kereskedők és Kereskedő Ifjak Társulatának Elnöksége a társulat tagjait folyó évi május hó 6-án, vasárnap délelőtt fél II órára a társulat Komlóbeli helyiségébe közgyű­lésre ezen az utón összehívja. Tárgysorozat: Kőt jegyzőkönyvhitelesitő kiküldése, titkári jelentés, zárószámadásos és költségvetés tárgyalása, tagsági dijak uj megállapítása. Egy alelnők és másodtit­kár választás, a számvizsgáló bizottság kiegészí­tése. Esetleges indítványok. Halálozás. Rícz Bála gyulai zenekari prímás május 2-án életének 40. évében hosszas betegség után elhunyt. Temetése 3 án volt a gyulai zene­karok közreműködésével. A gyulai áll- polgári leányiskola április 27-én és 28 án megtartott jótékonycálu ifjúsági előadása alkalmával a következő adományok foly­tak be: Gyula város adománya 2500 K, Brém Lőrinc püspöki belynők 2000 K, dr. Pallmann Péternó 600 K, gróf Bolza Alfonz 500 K, dr. Brandt Vilmosáé, Mátéffi Domonkos 400—400 K, Leopold Ágnes, N. N. 120—120 K, Papp József- né 100 K, dr. Adler Ignác, Leitner Klári, Mol­nár Bianka 60—60 K, Galdmann Erzsi 50 K. Névtelen adakozásokból 368 K. A kegyes adomá­nyokért ez utón is hálás köszönetét mond a tanári kar. Országos vásár. A gyulai tavaszi országos vásár a jövő héten, a szokásos napokon és sor­rendben lesz megtartya. A gyulai vásárról érde­mes feljegyzéseket olvasunk a tégi összeírások­ban, melyekből kitűnik, hogy a Rogáte, vagyis keresztjárónap és Áldozó csütörtöki országos vásártartási jogot Gyula városnak még Korvin János herceg — Mátyás király fia — adomá­nyozta és régebben ez a vásár teljes egy hétig tartott és óriási pénzforgalommal járt. Értesítés. A vendéglősök és italmárők szak­osztályának tagjait felkérem, miután rendes havi ülésünket máju3 l-én msg nem tarthattuk, azt folyó hó 8-án, kedden délután 3 órakor tartjuk meg. László Antal, elnök. Felhívás- Elhivatnak mindazon hadirokkan­tak, özvegyek és árvák, „kik a földreformtörvény utján főidhözjattatási igényeiket ez idáig be nem jelentették, hogy a csoport irodahelyiségében f. hó 5-ig saját érdekükben jelentkezzenek. Felülfizetés. A helyőrség hiv. altisztek tánc- mulatságán felülfízetett Hevesi Adolf 1000 koronát. A polgári leányiskola szinielőadása A pol­pári leányiskola növendékei által a múlt héten rendezett szinielőadást illetőleg arról értesültünk, hogy az előadás rendezését felsőbb hatóság ren­delte el. Az a kritikai észrevételünk ennélfogva, amelyet az előadásról múlt számunkban megjelent tudósításunkhoz fűztünk, semmiképen sem illet­heti az intézetnek sem igazgatóját, sem tanári testületét. Pályázat dohányklstőzsdére. A gyulai pónz- ügyigazgatósag Ciorvás községben felállítandó egy kizárólagos dohánykisárudára pályázatot hirdet. A pályázni óhajtó igényjogosultak 20 koronás okmáoybályeggel ellátott pályázati kérvényüket a gyulai pénzügyigazgatóság főnökénél május hó 10-én déli 12 óráig személyesen vagy posta utján nyújthatják be. A munkásság Petőfí-estje vasárnap este 8 órakor a népkerti pavilionban.

Next

/
Thumbnails
Contents