Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-02-11 / 12. szám
L1Y. évfolyam IS, szám. Szombat Oynla, 1933. február 11 Ilfillietési árak: Egész évre . . . 160 K Félévre .... 60 K Negyedévre ... 40 K Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZCAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dotay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 2 korona. Magyar foldpolitika. irta: Szentiványi Károly. IV. A földéhség. Okos foldpolitika mellett hamarosan azt is tapasztalni fogják a politiknsok, amit mi falusi gazdák régen tudunk, hogy nem is olyan nagy a földéhség, mint azt a csőszökből és kapásokból lett »államtitkárok« szavalják a pesti szakszervezetben, Nemcsak ezeknek volt nehéz a kapa, ha* nem sok ezer fiakerosnak, villamoskalauznak és más pesti urnák is. Sőt az amerikánnsok sem mind azért vándoroltak ki, mert föld nem jutott nekik, hanem sokan inkább eladták vagy parlagban itthon hagyták a földjüket, mert nehéz volt belőle megélni. Szép a lantolás a »szülőföldem szép határáról«, hanem az a szép határ gorombán megrngja azt, aki sz eke szarvába és a kapa nyelébe erősen meg nem kapaszkodik. Sokat el is rúgott már Pestig, meg Amerikáig és ezt a falusi proletár bölcsen tudja is. Elfogadja ő a földet, ha ingyen adják, de hogy a kapa nyele után is szerelmi láz gyötörné, azt csak a költők hiszik, akik a pipacsot, búzavirágot látják meg az »Isten kalapjának« nevezett földön, de nem a prózai tököt, krumplit meg a babot. Hát ebben a falusi proletár is nagy költő szokott lenni. Le is sajnálja sokszor a bolond fösvény parasztgazdát, mikor hajnalban és éjjeli holdvilágnál túrja a földjét, a mikor pedig ő, a nyolcórás napszámos még vagy már javában horkol. Mi, akik munkásokkal dolgoznnk, sokat látunk és hallunk. »Dej- szen komám, nem cserélek én' egy íélszessziós gazdával se, akkor dolgozok, amikor jól esik, mégis kiverem akármelyik gazdának a szemét bangóval«. Yisszafelel a másik napszámos, aki pedig tavaly is urasági béres volt: Én meg azt mondom, komám, hogy a f. .. huzza a kapát; ha egy pár urasági ökör lesz is a világOD, az utolsó párt is én hajtom«. Elég az hozzá, hogy a paraszti gazdálkodás kemény dolog és a gyenge- 8zivü proletár nem arra való. Pedig sok a gyenge- szivü közöttük és nem is lesz olyan nagyon nehéz jó kézmüvelésü földdel ellátni majd azokat, akik arra valók. Földindulás. Ez az oka annak is, hogy nem kell a földosztásnak akkora feneket keríteni. A sok rosszal- jóval vegyes egyházi, hitbizományi és más ősi magyar uradalmakat csak azért, mert úri és egyházi .birtokok, kár minden gondolkozás nélkül Krisztus Urunk köntösének sorsára juttatni. Majd jó lesz az még a nemzet testére takarónak. De az még valószínűbb, hogy a nagybirtok köntösét osztani se kell. Szétszakadozik az magától is a »világáramlatok« szelében. A középbirtok nagyrésze már elúszott és a főúri birtok is az ár szélén áll. Egyetlen, utolsó lökés kell neki, megindul az is. Az utolsóelőtti lökést már megadták a mesterségesen megrontott cseléd és munkásviszonyokkal, az utolsó lökést meg fcgja adni a nemzetgyilkos, esztelen adópolitika. Az ifjú óriások, a szajkópolitikusok progresszív adóreformja elvégez majd mindent. Lesz tehát eladó birtok kisajátítások nélkül Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC is. A háború előtt vuló időben évente húszezer földlicitáció esett meg, 47 millió korona kényszerárban s naponta 50—60 család cserélt földet. Most a háborús nyereségből a magyar főidre nehezedett hat milliárd betelekeit adósság jórészét törlesztették, de épen a nép bűneinek és hibáinak hízelkedő »népmentő« áramlat fogja visszaidézni a földindulást. Ha majd a progresszív adó agyonnyomta a nagybirtokot, a sok munkás munkanélküli, beteg, rokkant, baleset, aggkori és nem tudom éu még miféle állami biztosítások, amiket a franciák nagyon találóan »henyélő intézményeknek« neveznek, óriási terhükkel ismét csak a földre fognak reánehezedni és pedig most már az elosztott földre is. Nálunk ez már igy szokás. Mindent a föld visel. A milliárdokkal nyerészkedő nagy töke, a nyerstermények árának ötszörösét bevételező gyáripar és annak tízszeresét, sőt sokszor százszorosát beharácsoló, »kereskedelem« a a nyert milliók és százezrek után alig visel valami közterhet. Addig a Wertheim-kasszában el nem férő, külföldre ki nem vihető föld visel minden, de minden terhet. A progresszivitás alatt bizony össze fog roppanni. De lent sincs másképen. A fertályszessziós paraszt is százféle porciót visz a hátán, mig a nyolcórát dolgozó munkás, aki ezreket keres és százasával szórja vasárnaponkint a bankót, egy garassal sem járul hozzá az állam és község terheihez. Pedig az alól még a kilincset nyomorgató koldust sem volna szabad felmenteni, fizessen egy koronát, de fizessen annak zálogául hogy a hazában a haza iránt való kötelességek nélkül senki sem élhet. A sok szegény sok koronája, a sok százezer munkás kis adója, melyet nem a társadalomellenes pártkasszákba, hanem az államkincstárába fizet, knagy összegre rúg és a közös teherviselés igazságos és felemelő gondolatát nemzeti erényforrássá teszi. így volna jó, igy volna szép és igazságós, de nincs és sokáig nem lesz igy. Tehát marad a teherviselésben a földre nehezedő progresszivitás s be fog állni a földindulás szinte progresBzive: fölülről lefelé. A földreformnak majd semmire-másra nem lesz szüksége, mint az eladásra kerülő földeket megvenni, és azt a talaj természetének megfelelő legjobb elosztásban eladni azoknak, akiknek nincs. A földreformnál nem szabad a természet kerekébe belekapaszkodni, mert az a kerék csontot kér. (Folyt, köv.) Halálra sebzett ország. Magyarország régi területe 282870 négyzet- kilométer volt. Ebből az országból most csak 91114 négyzetkilóméter maradt meg. Ez a mai Csonkamagyarország, a régi területnek csak egy- harmadrésze. Az antant segédei között Bománia egymaga többet okkupáit országunk testéből, mint amennyi nekünk meghagyatott. A csehek a régi területnek több mint egy ötödrészét, a szerbek közel egytizedrészét, az osztrákok pedig két százalékát tették prédájukká. A 21 négyzetkilométernyi kis Finme szintén elveszett és pedig nemcsak ránk nézve, de önmagára nézve is; mert az ő éltető ereje mi voltunk, mi, akik a kis halászfaluból Mária Terézia óta várost és kikötőt építettünk s a fiumei mólókat, nagyszerű középületeket, palotákat magyar búza és magyar bor aranyértékéből hoztuk nekik áldozatul. Megjelenik szerdán és szombaton. Az elszakított részek lakossága, bár nem volt olyan sürü, mint a visszamaradt részen, de a széleken levő nagy városok elvesztése miatt kivált magyar lélekszámban rettenetesen sokat szenvedtünk. Sok népes nagy városunk: Pozsony, Komárom, Kassa, Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyszaionta, Arad, Temesvár, Szabadka, Zombor stb. közel egy millió lakossal jutottak idegen uralom aiá, Ezzel szemben sovány vigasztalás, hogy a megmaradt részeken jóval sűrűbb a lakosság, mint az elvesztett területeken. Hégi lakosságunknak 41 százaléka maradt határainkon belül, mig az elvett kétharmad területen 59 százalék maradt vissza. Elvesztettünk kerekszámban 11 millió lakost. Ebből Homániának jutott 5 és fél millió, cseheknek 8 és fél millió, szerbeknek 1 és fél millió, a többi pedig Ausztriának ítéltetett. Az igazságtalan és egyoldalú határvonalozás mutatja, hogy ellenségeink nem ismerték az elszakított területeknek sem nyelvi megoszlását, sem vasutpolitikai és közgazdasági törvényeit. Elszakítottak olyan vidékeket, melyeknek életereje és ezredéves ráutaltsága a demarkáción innen van. Kettéváglak vasúti testeket, melyeknek a szakításnál mindkét vége vérzik és képtelenek a határszéli átadó forgalmat lebonyolítani. Nincs épület, vágány, kút, fűtőház, javítóműhely, műszerek stb. Kettészelték az egy szabályozási testet képező vizeket úgy, hogy most a felsőbb szakaszok mulasztása a demarkáción innen végzetes károkat okozhat. Az anyaország kevés híján 10 millió magyarjából Bománia majdnem 2 milliót, Csehország 1 millión felül, Jugoszlávia is egy félmilliót kebelezett be. Az elszakított területek összlakossága pedig fele lélekszámban beszélt magyarul is, tehát még nagyobb igazságtalanság volt ezeket nemzetiségi alapon elszakítani, mikor a magyar nyelv kétségtelenül nagyobb kultúrája, mint a hóditök nyelve. A megmaradt Csonkamagyarországban nem sokan maradtak nem magyar ajkúak. Számuk mintegy 700 ezer, de ezeknek 95 százaléka beszéli a magyar nyelvet és csak 5% az, aki állítólag nem beszél magyarul. A felekezeti összetételben úgy áll az arány, hogy a római katolikusok száma közel 5 millió maradt, de csaknem ennyi a határokon túl rekedt. A reformátusok kerek egy milliót vesztettek, az evangélikusok pedig többet 800 ezernél. Legnagyobb részét elvesztettük a görög-katolikusoknak és görög-keletieknek és majdnem teljesen kívül maradtak az unitáriusok. Lényegesen sokat vesztettünk a zsidókban is. Az általános népmüveltséget illetőleg a megmaradt csonkaország az irni-olvasni tudók százalékában erősen előrejutott, mert itt 69 százalék az arány, Bománia által elvett területeken 43, a csehek által elrabolt részen 56, a jugoszlávok prédájában 58 százalék. Műveltségben tehát mi vagyunk felül. De — fájdalom — tisztán magasabb műveltséggel nem lehet országrészeket vísz- szahóditani. Éhez fegyverek és emberek kellenek, amint ezt legjobban tudja és gyakorolja az — angol. A magyar nemzet még mindig a háborús kimerültség kábult állapotában él. Idő kell neki mig feleszmél és fel fog kelni. Mert érezni fogja a vasgyürü halálos szorítását, amit még most nem kulcsoltak teljesen össze testünkön ellenségeink. Úgy látják, hogy nem szükséges sietni, mert elvégzik azt a magyarok egymásközt maguk is. Magyar véreink I Nemzetgyűlési képviselők ! Elfeledtétek a latin közmondást? »Concordia res parvae crescuut, discordia maximao dilabuntur ?< Mert ha valamit elérni akarunk, elsősorban is egyetértésre kell jutnunk. Az egyenetlenség biztos csatavesztés. Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország mennyország! Meggyőződött ; hogy IPyram a legjobb lerpentin.es cipőkrém P Lapunk mai száma 4 oldal.
