Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-10-25 / 85. szám
IíIV* évfolyam 85* SaombaÉ %nla, 19S3. október 21. Előfizetési árait: Egész évre . . . 360 K Féiévre .... 180 K Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza ügyes szám ára 10 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Min sió. , Jólelkü szerzetes atyák jöttek városunkba és már ötödik napja hirdetik az igét az isteni segítség után áhítozó lelkeknek. Jöttek, hogy megmentsék minél több emberben azt, ami mindnyájunknak legbecsesebb kincse, a ielkünket. Hivságos és bűnös kívánság volna, ba azt. a csodát várnók Isten szavától, hogy ebben a szerencsétlen, beteg országban minden ember most már magába szálljon, csak a lelkére és annak üdvére gondoljon, vegye fel keresztjét, ossza el mindenét a nélkülözők között, hogy ezek is megkönnyebbüljenek a gondoktól, élhessenek aggodalmak nélkül és talán — engedhessék át magukat könnyebben a bűnnek, amelytől pedig mindnyájunknak meg kell szabadulnunk. Hivságos és bűnös dolog, bogy ne mondjuk, istenkáromlás volt sokak részéről, a súlyos és borzalmas csapások után egyszerre beállani jámbor keresztényeknek, felfedezni az Istent, a kereszténységet és az Egyházat, hogy no, most jertek, bajban vagyunk, nyomorgunk, pusztulunk, segítsetek. Ha csak azért ráncingáljuk a mindenható Úristen palástját, hogy térítse magához felebarátunkat, hogy az jólelkü, adakozó, vagyonát szétosztó, istenfélő ember legyen és mi a segítségével megkönnyebbülhessünk, ha csak azért fedeztük fel a kereszténységet, hogy igazi keresztény szellemet csepegtessünk a — mások leikébe, ba csak azért dédelgetjük az Egyházat és papjait, hogy egyfelől a földi javakról való lemondásra, másfelöl a minél kevesebbel való megelégedésre buzdítson és biztasson — ismét csak masokat, akkor nem azt kérjük, amire igazán szükségünk van és ami igazán megmenthet bennünket a jelen és még eljövendő földi bajoktól is, meg az örök kárhozattól is. Nem ez a hivságos, haszontalan és bűnös kívánság adja ajkunkra a missiós páterével együtt azt a kérdést, hogy csak annyian hiszik, hogy lelkűk van, csak annyian keresik lelkűk nyugalmát és üdvösségét, ahányan a missiós szentbeszédekeu a templomban megjelennek ? Nem a földi javak túlbecsülése vet fel lelkűnkben számtalan olyan kérdést, melyre nem tudunk megnyugtató feleletet találni. Ennek az egykor gazdag, most koldus országnak földjét kizárólag keresztények művelik, nagyobbrészt keresztény birtokosok magtárába is gyűlik a termése és íme, a búza ára ma tizenkétezer korona és mi lesz az ára tavasszal a kenyérnek ? Piacainkon csupa keresztény árus ül és üres kosarakkal kell onnan visszatérnünk, mert nem vagyunk képesek megfizetni az árakat. Sertéshizlalás- sal és sertésvágással kizárólag keresztények foglalkoznak és egy kiló zsir ára ezer korona. Hát nem kell-e felkiáltanunk a missiós páterrel, mindezeknek a keresztényeknek nincsen lelkűk ? De ne Ítéljünk felületesen, egyoldalúan. Hallgassuk meg azokat is, akiket most itt megítélni akartunk és akiket a százezrek lelkűkben már régen megítéltek. Hallgassuk meg és azt fogjuk hallani, hogy a spekuláció az oka, hogy százezrek alig tudnak hozzájutni ahhoz, amire életük fenlartása, lelkűk békés egyensúlyának megőrzése végett olyan nagy szükségük van. Spekuláció ! ? Nem emlékszünk, hogy ez a különös nevű egyéniség a legutóbbi nemzetgyűlési választásokon jelöltnek fellépett volna, még kevésbbó, hogy valamelyik kerületben megválasztották volna. Pedig olyanformán fest a dolog, mintha minden kerületben ezt a furcsa nevű urat választották volna meg. Dehogy! Megválasztottak 245 derék képviselőt, akik közül 236 keresztény és egy sem hallgat arra a gyanús névre. Hát hogyan furakodott az ország népe sorsának intézői közé ez a furcsa nevű egyéniség, akire mindenki hivatkozik és akit mindenki a bajok okozójának tart ? És ba oda- furakodott, az a 236 ur, akik bizonyára szivükön viselik választóik sorsát és bizonyára szivükből utálják és gyűlölik is azt a bizonyos Spekuláció nevű kalaudort, miért nem ebrudalják ki, miért nem taszítják le bitorolt trónusáról ? Intézi még ennek az országnak sorsát huszonöt-harminc miniszter ur és államtitkár ur, akik mind jó keresztények és akik között, Uram boesá’, még tisztelendő és tisz- teletes urak is ülnek és ezzel az ördögfajzatja Spekulációval, úgy látszik, még ők sem bírnak. Nem hogy nem bírnak, hanem, amint halljuk, el kellett türniök, hogy legutóbb is vagy 30 milliárd papírpénzt dobjanak oda ennek a Spekulációnak, hogy azon összevásárolhassa a magyar földnek ez idei termését, Hát nem kell felkiáltanunk a missiós páterrel : ezeknek sincsen talán lelkűk. De ne legyünk velük szemben sem igazságtalanok. Próbáljunk arra gondolni, hogy talán, ahogy mondani szokták, a viszonyok, a helyzetünk, rajtunk kivül álló, legyőzhetetlen erők, vagy az Úristen elháríthatatlan büntetése az, ami sújt, csapásokkal halmoz bennünket és ezen semmiféle emberi hatalommal, bölcsességgel, jóakarattal segíteni nem lehet. De ha igy van, akkor,, az Ég szerelmére, álljanak ki bátran és mondják meg, hogy itt nincs mit cselekedni, nincs mit emberi segítségben bizakodni, mondják ezt meg és ne hagyják, hogy az emberek egymást okolják a bajokért és egymás iránt teljenek el ádáz gyűlölettel és veszítsék el a gyűlölködés tengerében még azt is, amit minden áron meg kellene menteniük: a leiküket. Tisztelendő Atyák ! E szerencsétlen ország boldogtalan népének kormányzói, vezetői, sorsának és ügyeinek minden rendű és rangú intézői részére hol és miként lehetne szent missiót tartani, hogy ők is ráeszmélhessenek, hogy nekik is van lelkűk és egykor ők is súlyos felelősségre fognak vonatui minden cselekedetükért, azért is, amit tettek, azért is, amit elmulasztottak. Béfeésvármegye legtöbb adói fizetőinek 1922. évre érvényes névjegyzéke a kir. adóhivataloktól beérkezett, a kimutatások alapján egybeállittatott s az a vármegye irattárában 1922. évi november hő 3-ig betekinthető, az esetleges felszólamlások november hó 5 ig, a kétszeres adószámítás iránti kérések november hó 7-ig terjeszthetők elő. Minden esetleges félreértés kikerülése végett nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy ez a névjegyzék Békésvármegye viriliseinek 1922. évre érvényes névjegyzéke, amelynek hatálya addig tart, amikor az 1923. évre érvényes névjegyzék elkészül, illetőleg jogerőssé válik. Az 1923. évre érvényes névjegyzék már az nj földadótörvény szerint kivetett buza-adó alapján lesz egybeállitva. A fenti névjegyzék szerint a gyulai vármegyei virilisek névsorát egyenes állami adójuk feltűntetésével az alábbiakban közöljük. Gr. Almásv Dénes 443470 K Zuzmann János i 3826 K Schillinger Lipót 128997 Lebovics Mór 13071 Reisner Arthur 50366 Bekker Antal 12577 Reisner Endre 43130 Dávid István 12400 Reisner Béla 43007 Hász Imre 12400 Dr. Ladies László* 34 ISO Steiner Frigyes 12341 Lakos Jenő 33272 Kéri Andor 12212 Najmann György 29804 Diósi József 12212 Dobay Ferenc 29517 Kéri Lajos 12211 • Guba György 27497 Horváth Géza 12209 Gr. Alruásy Alajos 25615 Licska Ferenc 12203 Braun Vilmos 24940 Róth János 12065 Neumann Márton 24560 ifj. Balogh József 11117 Czinczár Dezső 21799 Galbács Imre 10850 • Braun Mór 20834 Csomós István 10769 Fodor Sándor 20188 Schneider József 10431 Czinczár Adolf 19354 M. Kempf József 10360 Békési János 19347 Dr. Biró Béla 10258 Kocsis László 16443 Schmidt Gyula 10039 Reisner Ede 15446 Ehrenfeld Salamon 9860 A *-al jelöltnek adója kétszeresen van számítva. HIB H I, Olvasóinkhoz! A papiros ára és a munkabérek szédületes emelkedése miatt — őszinte sajnálatunkra — kénytelenek vagyunk a lap árát felemelni és pedig a két oldatosét 1 koronára, a 4 oldatosét 10 koronára. Legyenek meggyőződve igen tisztelt olvasóink, hogy ez az áremelés távolról sem közeliti meg az anyagban és munkabérben mutatkozó emelkedést s igy is csak igen nagy áldozatok árán vagyunk képesek lapunkat továbbra is fenntartani. Gyula, 1922. október hó 19-én. Tisztelettel: a „Békés“ szerkesztősége és kiadóhivatala. a „Gyula és Vidéke“ szerkesztősébe és kiadóhivatala. Rortliy kormányzó által kezdeményezett országos mozgalom Békésmegyében lelkes fogadásra talált, amiben oroszlán része van Brandt Yilmos főispán buzgó tevékenységének és fáradhatatlan energiájának. Eddig a vármegye 22 községe adózik az inségmozgaiomra s az eddigi megajánlás összege 101 millió és 200 ezer koronát tesz, Még 5 község, köztük Gyula városa is, a jövő hét folyamán határoz a hozzájárulás iránt. Az eddigi és még ezután megszavazandó adományok biztosítják az összes vármegyei ínségesek segélyezéséi, de a bizottság hü marad elsősorban kitűzött elvéhez, hogy csakis keresetképteleneket segélyez, a munkakerülők a segélyezésből ki lesznek zárva. fiitüntetés. A vármegye főispánja dr. Sin- kovics György békésszentaedrási községi orvost hosszú érdemdús szolgálatúinak elismeréséül tb. várm. főorvossá nevezte ki. Kinevezések. A várm. főispánja az üresedésben volt gyulai j. utbiztosi állásra ifj. Koesondy János gyulai lakost, a szeghalmi utbiztosi áilásra Ma gyári István gödöllői lakost és a békéscsabai utbiztosi áliésra Felkar Árpád budapesti lakost nevezte ki. 9>n!»«J3fe :n»5 axáDs 4 ettfat.