Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-09-20 / 75. szám

2 Békés 1922, szoptembor 16, Méhészeti szaktanfolyam Az iparosok és ipari munkások részére az ipartestületiben a m. kir. földmivelésügyi miniszter a méhészetnek, mint fontos mezőgazdasági ágazatnak s mint mellékjövedelmet hajtó foglalkozásnak minél széle­sebb körben való megkedveltetése végett tervbe V8tte az ország iparosai és ipari munkásai közötti ter­jesztését. Miért is felhívja az ipartestület elnöke az érdekeltséget, hogy ennek elméleti és gyakorlati elsajátítása céljából az ipartestületben október hó folyamán 18—21 napig este 6 órától 7 óráig tartó ezaktanfolyam végzésére jelentkezni szíves­kedjenek. A tanfolyam előadója Hrankay Béla, békésmegyei méhészeti felügyelő. Jelentkezni le­het az ipartestületi irodában. Gyűjtési engedély. Assiszi Szent Ferenc be­tegápoló testvérek intézete az alispántól engedélyt kapott arra, hogy kegyes és jóléti céljaira a vár­megyében hat havi időtartamon belül adományo­kat gyűjtsön. A szerzet önzetlen és áldásos mű­ködést fejt ki a szegény gyermekek és betegek gondozása körül nagyaránya emberbaráti intéze­teivel, kórházai és menedékhelyeivel, ajánljuk a gyűjtő szerzeteseket a közönség nemes jóindulatába. Megszűnt sztrájk. A szí,hómunkások és mun­kásnők kéthetes bérharca a hét folyamán tartott egyezkedési tárgyalás ntán befejezettnek tekint­hető. A munkások 100% os követelésének helyt kellett adni, miáltal a férfi és női szabó-vállalati * árak is ngrásszerüen emelkedtek megfelelőleg a bnzaparitásnak. A Gynlal Testedző Egyesület vasárnapi szü­reti ünnepélyét és táncmulatságát nagy érdeklő­déssel várja a város közönsége. A szüreti ünne­pély délután 2 órakor népies felvonulással kezdő­dik a Göndöc8-kertből. A felvonulás után kez­detét veszi a népünnepély különféle szórakoztató játékaival (szerencsehalászat, amerikai házasság, árverés stb.) A táncmulatság kezdete este 8 óra. A jótékonycélt szolgáló ünnepélyre ezúton is fel­hívjuk közönségünk figyelmét. Egy fényképész kitüntetése. A minap vá­rosunkban időzött József Ferenc főherceg ittléte alatt a kamarása és gróf Altnásy Alajos kíséreté­ben meglátogatta Békés Gyula fényképész műter­mét. Azzal a kijelentéssel örvendeztette meg Békést, hogy atyjától, József főhercegtől hallotta, hogy Békés milyen kiváló szakember és édes aty­jának legjobb fényképei az ő műtermében készül­tek ; azért kereste fel ő is, hogy egy jó felvételt készíttessen. Békés Gynla elmondotta a fiatal fő­hercegnek, hogy már nagyatyját volt szerenoséje fényképezni, édes atyja pedig valahányszor Gyu­lán, vagy a környéken járt, mindannyiszor levé­tette magát általa. Mikor pedig Domby Béla a kecskeméti ezred tiszti étkezője számára meg akarta festetni az arcképét, Békéshez utasította modellért, mint ahol a leghívebb fényképe sze­rezhető meg. A fiatal főherceg hosszasan időzött a műteremben és több helyzetben levétette magát. S premier és 1 rcpriz van az uj Színházi életben, Incze Sándor nagyszerű hetilapjában. A Lilli bárónő, az Andrássy-uti színház, az Apolló és Nagy Endre kabaré premierjeinek legszebb je­leneteit hozza pompás Angolo képekben a lap, rengeteg cikken, rajzon és a Lilli bárónő uj kottá­ján kívül. Ara 40 korona. Npgvedévi előfizetés 360 K. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29, Herceg Ferenc képes irodalmi hetilapjának az Uj Időknek 37. száma közli Herczeg Ferenc salzburgi levelét, Farkas Imre versét, Bónyi Adorján és Anders Éje regényeit, Kádár Lehel és Dobosi Pécsi Mária elbeszéléseit, Jeanne Marni jelenetét, Lyka Károly művészeti és Rády Dénes divatcikkét, ezenkívül a lap népszerű és kedvelt rovatait. Az Uj Idők előfizetési ára 200 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadó- hivatal Budapest, VI, Andrássy-ut 16, A magyar lányok egyetlen képes lapja a Magyar Lányok, melynek legújabb számában folytatódik Adlersfed-Ballestren Kata grófnő >Az udvarnál* című gyönyörű szép regénye, Erdélyi Zoltán »Tiszteletesasszony* című elbeszélése és a »Pályaválasztásról szóló érdekes cikksorozat. Ezen­kívül több elbeszélés, vers és kép díszíti a gaz­dag számot. Előfizetési ára negyedévre 120 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadó­hivatal, Budapest, Andrássy-ut 16. Az Én Újságom gyermeklap legújabb szá­mában folytatódik Gaál Mózes »Suli* cimü re- jéDye, ScesBa Dázső »Csekély koma* cimü elbe­szélése és Kosáryné Réz Lola »Ciöppike* cimü meséje. Ezenkívül közöl több mesét és verset. Előfizetési ára negyedévre 100 korona, Mutat­ványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal, Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Dr Kállay Zoltán jogi szemináriuma Bu­dapest, András3y-ut 8. és Szeged, Pallavicini-u. 3. felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadómia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzet- bérlet! Rekapitulációi Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. i29t 1—15 iXIiVÉiSKET. A Hamburgi menyasszony szenzációs uj operettjét, melyet a színtársulat ma, pénteken, szombaton és vasárnap aá elő, ajánljuk a kö­zönség figyelmébe, mert ez az idei szezon leg­értékesebb és legszebb darabja. Kedden Az ártatlan Zsuzsi cimü modern francia operett került ismét színre a főszerepben Vida Ilussal. Úgy az egyes szereplők egyéni já­téka. mint az együttes semmi kívánni valót nem hagyott. Szerdán két halhatatlan név, Jókai és Strausz remekművében, a Cigánybáróban gyö­nyörködhettünk. Saffi szerepében Vas Manci ki­váló énektehetségének újabb fényes bizonyítékát szolgáltatta. A többi szereplő is elsőrangú játék­kal és énekkel gyarapította az est sikerét. Szerdán Onnét Györgynek világhírű szín­müve, a Sarah grófné került színre igen kitűnő szereposztásban. Ismét meggyőződhettünk, hogy a társulat a drámai előadásokban épen oly erős, mint az énekesekben. Háti mQsor i Szombaton bérletszünetben Hamburgi meny­asszony, operett újdonság. Vasárnap este bérletszünetben Hamburgi menyass& ony, operett-uj d onság. Hétfőn A fő fiú vigjáték-ujdonság, itt először. M. kir. áHamrcndórség gyulai kapitánysága. 5615—1922. szám. HIRDETMÉNY. A közszükségleti cikkek forgalomba hozatalánál előfor­duló visszaélések meggátlása tárgyában kiadott 3678 — 1917. M. E. sz. rendelet és az ezt kiegészítő 3310—1918. M. E. és 6320—1922. M. E. számú rendeletek alapján elrendelem, hogy mindazok, akik közszükségleti cikkeknek, előállításukra szolgáló anyagoknak, valamint forgalombahozatalukhoz szük­séges tartályoknak (ládának, hordónak, zsáknak stb.) akár a közvetlen fogyasztás, akás továbbeladás céljából való árusí­tásával foglalkoznak — az üzlethelyiségükben, vagy raktáraik­ban levő eladásra szánt árukat, azok eladási árát pontosan feltüntető függöjeggyel lássák el, vagy eladási árukat más alkalmas módon szembetűnően jelöljék meg. Az élelmi cikkek eladási árát az üzlethelyiségben szembeötlő helyen elhelyezett árjegyzéken kell feltüntetni, az edényben (hordóban, zsákban vagy egyéb tartályokban) el­helyezett élelmi cikkek eladási árát pedig az elhelyezésükre szolgáló edényre alkalmazott feliraton is fel kell tüntetni. A kirakatokban elhelyezett minden közszükségleti cikknél annak árát fel kell tüntetni. Elrendelem továbbá, hogy az összes piaci árusok az összes eladásra szánt élelmi és egyéb közszükségleti cikkeik­nek árát tüntessék fel. Gyümölcsféléknek és egyéb élelmi cikkeknek árát az áru mellé helyezett árjelzéssel az elárusi- tásra szolgáló kosárban, edényben, vagy zsákban, más köz­szükségleti cikkeknek az árát pedig más megfelelő módon kö­teles az árus feltüntetni. Ezen rendelet pontos végrehajtását a legszigorúbban fogom ellenőriztetni közegeim utján és pedig az eddiginél fokozottabb mértékben. Aki a fenti rendelkezéseknek nyomban eleget nem tesz, vagy a rendelet rendelkezését egyébként megszegi vagy ki- játsza: kihágást követ el és ellene az eljárást azonnal folya­matba helyezem és az áruk esetleges elkobzásán kivíil az . illető súlyos büntetésben is részesül. Gyula, 1922. évi szeptember hó 14-én. Tanczik Lajos m. kir. államrendörségi tanácsos kapitányság vezetője. Miért nincs nyúl? (Level a szerkesztőhöz.) Igen tisztelt szerkesztőség! A »Békés* folyó évi szeptember 6-án meg­jelent 72. számában »Hová lettek a nyalok* óim alatt azt a napibirt olvasom, hogy a vadászok üresen térnek haza a cserkészésbő), mert nincs és senki sem tudja kitalálni, hová lettel a nyálak, Ez a tréfásan odavetett pár sor egy ujabbi nemzeti tragédiára vet napvilágot. Dehogy is nem tudjuk hová lett a nyúl, mi történt a gyönyörű­séges és bőséges magyar vadállománnyal, mely­ből évente békeérték szerint milliók folytak be a gazdag külföldről. A magyar vadállomány elpusz­tult. Elpusztította a forradalom vad orgiája, mikor a féltve őrzött és ápolt uradalmi vadaskertekre géppuskákkal vetette magát a tébolyult csőcselék. Elpusztította az oláh megszállás, amikor — oláh hazai törvények szerint — a vad szabad prédája lett mindenkinek, s hurokkal csapdákkal, fegyver­rel irthatta és irtotta azt boldog boldogtalan. Elpusztította a két egymás utáni kemény tél, a rendkívüli havazás, és az a mostoha elbánás, hogy a vadászati ügynek nincs a földmivelésügyi minisz­tériumban megfelelő osztálya, a vadvédelemmel, mint nem kevésbbé fontos nemzetgazdasági érdek­kel senki sem törődik. És elpusztította vad­állományunkat a jelenlegi vadászatirendszer, amikor a vadászat megszűnt nemes és úri sport lenni, hanem a foglalkozásuk folytán vadászatra nem méltó egyének üzletszerüleg, megélhetésképpen irtják a vadat szezon elejétől végéig mindennap, mart hiszen egy nyúl ára 500 korona. Esek az egyének nem ismernek vadvédelmet. Fogalmuk sincs arrról, hogy a vadat a jó vadásznak elsősorban szeretni, ápolni, etetni és védelmezni is kell. A nyálban gyűlölt földi férget látnak, melyet irgalmatlanul pusztítani kell. A vadásztársaságok sem állnak hivatásuk magaslatán, a vármegyében sehol sem látni a mezőkön, berkekben, védett és csendes helyeken etetőket. Az uradalmak kivételével sehol sem gon­dolnak a vad szaporításra, sehol sem üldözik a vadőrök a kóbor ebeket, sehol sem folyik szerve­zett és rendszeres irtása a ragadozó madaraknak. íme ez az oka, hogy elpusztultak a nyálak, ez az oka, hogy többé nem exportálunk waggon- tételekben Angliának és Németországnak vadhúst, Gsehországnak prémet, ez az oka, hogy többé vad­ból nem folynak be milliók idegen valutában ebbe a kirabolt exportszegény hazába. Szeghalom, 1922. szeptember hó 7-én. Kiváló tisztelettel: Dr> Tóth Béla h. járást szolgabiró. Szerkesztői üzenetek. Államrendőr lehet minden magyar állam­polgár, aki 21-ik évét betöltötte, katona volt, magyarul ir, olvas, testileg ép, egészséges, bün­tetlen előéletű. Jelentkezni lehet gyulaiaknak Szegeden, minden hónap 12-én és 23-án, vagy Buda­pesten, a Mosonyi-utcai rendörlaktanyábaa. A be­lépők 6 évi szolgálatra kötelezik magukat, ebbe a katonai vagy korábbi rendőri szolgálatból 3 év beszámittatik. P. B. Budapest. Az Anthologiát köszönettel vettük. A külső kiállítás csinos. Az újabb ideoló­giákkal és divatos versformákkal nem vagyunk szerencsés szerelmi viszonyban. Ifjú költőktől nem világfájdalmat, lemondást, csüggedést, az életnek affaktált lekicsinylését várjuk, hanem a mély érzés mellett forró lelkesedést, életkedvet, és biztató, bizakodó reményt és kőzben-közben a klasszikus versformák követését is, A gyűjte­ményben néhány ilyen is akad, ezért a szerzők­nek gratulálunk. Fogápolásra Diana-fogkrém szolgál. Kapható mindenütt! Gyártja a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-u. 80. I 229 7—8

Next

/
Thumbnails
Contents