Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-06-28 / 51. szám
4 Békés 1922. junius 24 iZIWÉiZET. Kedden Molnár Ferencnek két esztendővel ezelőtt nagy sikert aratott és azóta állandóan műsoron levő vígjátékét, a Hattyút mutatta be a társulat. A jeles szerző sietve élt az alkalommal, hogy a Habsburg-udvar eseményei szabadon a színpadra hozhatók. El kell azonban is- .merni, hogy nem pusztán hatásvadászat volt ezzel a célja, A darab a kényesebb irodalmi igényeket is kielégíti. Cselekménye, jellemzése egyaránt a színpad mesteréről tesznek tanúságot. A közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a színházat, fokozódó érdeklődéssel kisérte az előadást és állandó tetszéssel jutalmazta a művészeket. A főszerepet, Beatrix hercegnőt, Pusztayné alakította, a tőle megszokott kiválósággal és elevenséggel. Kívüle kitűntek kifogástalan alakításukkal T. Sinkó Gizi Alexandra főhercegnő és id. Sza- lóky Dezső Jácint atya szerepében. Nem volt semmi kivetni való Thuróczy Gyula és ifj. Sza- lóky Dezső alakításában sem. A darabot bizonyára még viszontlátjuk. Szerdán Martos F. és Komjáthy közismert operettjét a Pillangó főhadnagy ot ujitotta lel Csáky társulata. A nemrég letűnt, de még élénk emlékezetben élő magyar huszáréletből vett kép úgy a tartalmat, mint a zenei részt tekintve pompás előadásban került színre. Az összes jel lemző alakok természetesek és élethüek voltak. Az önkéntes-iskolái jelenet különösen hangos derültséget keltett, melynek Jávor Antal (Csollán Manó hadiönkéntes) volt a mestere. Hortobágyi Arthur (gróf Rottenberg tábornok), Székely Gyula, Pataky Jolán, Bartos, Kalma tökéletes játékot nyújtottak, G. Patkós Irma pedig brillián- san játszott és énekelt. A közönség élvezettel és állandó tetszéssel kisérte a szép előadást. Csütörtökön Planquette gyönyörű, örökszép operettjében, a Cornevillei harangok-bm gyönyörködhettünk. Elismeréssel adózunk a társulatnak, hogy ezeket a régi szép darabokat is elég sűrűn felújítja. A művészetekért igazán lelkesedő, finomabb ízlésű közönség igénye talál ilyenkor kielégülésre. A társulat ambiciózus tagjai ezeket az igényeket ki is tudják elégíteni G. Patkós Irma, Juhász Margit, Székely Gyula, Hidvéghy és Kovács Károly minden tekintetben kifogástalan játékot nyújtottak. Patkós Irma eddig látott minden szerepében igen szimpatikus jelenség a színpadon, finom, túlzásoktól ment játékával hamarosan a közönség kedvence lett. Heti műsor i Szombaton 2? bérletben Katonadolog operett. Vasárnap bérletszünetben délután A kis kadét operett és este Katonadolog operett. Hétfőn A bérletben Milliárdos kisasszony, operett. Kedden bérletszünetben. Csak felnőtteknek Csókgirulák, szenzációs vígjáték- újdonság. Szerdán B bérletben Fakir, dráma. Csütörtökön délután Piros bugyelláris nép- szünmü, este A bérletben Erdészleány, operett. Pénteken B bérletben Bncsukermgó, operett-újdonság. Szombaton A bérletben Bncsnkeringó, operett-újdonság. Vasárnap délután Debrecenbe kéne menni, operett, este B bérletben Hollandi menyecske, operett. SPORT. Á Gyulai Testedző Egyesület bízva az utóbbi időben megtartott footballversenyeken igen szép számban megjelent sportpártoló közönség további támogatásában is, — anyagi áldozatok árán bár — tárgyalásba bocsájtkozott a déli és a középmagyarországi kerület nevesebb csapataival (Kecskemét, Hódmezővásárhely stb.). Vasárnapra sikerült a GyTE-nek a vidék egyik legkiválóbb csapatát, a Hódmezővásárhelyi MTE-t lekötni. Ez utón is felhivjuk városunk sportpártoló közönségét, hogy ne mulasszsa el megnézni f. hó 2ő-én, vasárnap délután 5 órakor kezdődő Hódmezővásárhelyi MTE és a Gyulai TE footballmér- kőzését, amely — tekintve a GyTE csapatának jó formáját — az idény egyik legnívósabb mérkőzésének Ígérkezik. —— HYILT-TÉB, E rovatban közlőitekért felelősségei nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó édes anyám, illetve testvérünk, őzv Veik Fereneué temetésén megjelentek és ezzel is részvétüket fejezték ki, fogadják ezúton köszönetünket. Gyula, 1922. évi junius hó 23-án. Őzv. Steigerwald Antalné szül. Veik ülatild 901 i—i és a gyászoló család Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen feleségem és jó anyánk temetésén megjelentek és részvétüket fejezték ki, ezúton is köszönetét mondunk. Gyula, 1922. évi junius hó 23-án. 900 í-i Jeszenszky Ferdinánd és családja. Molnár Albert mérnök irodája Gyula, Kossnth-íér 18. SZ. 589 39—* &ktd a/mtmb NE MULASSZA EL MEGTEKINTENI GYK3 Uunjfip HARISNYA ÉS KÖTÖTT SZÖVÖTT 0 KÜLÖNLEGESSÉGEIT 7 VímiÉhMiim iu i Csecsemők egészségének megóvására legjobb a Diana csecsemő (Baby>krém Diana csecsemő (Baby)-liintőpor Diana csecsemő (Baby)-szappan Mindenütt kapható! Gyártja: a Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest. V., Nádor-utca 30. ■ IV 229 4 8 m Szentpálfalva, Vasút-utca 1 szám alatt 3 uj ablak és 3 stelázsi eladó. 902 l—1 Egy jó házból való lin tanulónak felvétetik Fóhn István füszerüzletóben. 899 1—2 , Csizmadia segéd magasabb fizetéssel azonnal felvétetik Takács Károly csizmadia mesternél, Szarka-utca 19. szám. 897 l—l Nagyfenók 16. számú tanyának a nádfedele és 250 kéve első osztályú uj nád eladó. 895 1—1 Polgári iskolai és gimnáziumi tanulók, akik pótvizsgára készülnek, továbbá akik őszre a tanév kezdetén polgári iskolába vagy gimnáziumba szándékoznak felvétetni, alapos előkészítést nyerhetnek Bácskay István nyug. tanítónál, Szarka-utca 14. szám. A tanulni akarók e hó végéig jelentkezzenek, hogy a tanítás julius elején már megkezdhető legyen. 896 l—l Cipőfelsőrész tüzőnő, ki jó ragasztó is, állandó munkára magas fizetéssel azonnal felvétetik, úgyszintén több finom munkás elpészsegéd is export munkára Felföldi Károlynál, Wenckbeim Frigyes utca 7. szám 894 1—1 153—1922. végrehajtói szám. 907 1—1 Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a gyulai kir. járásbíróságnak 1921. P. 883. számú végzése következtében dr. Pelföldy Sándor ügyvéd által képviselt Szverle Flőra gyulai lakos javára — gyulai (Eperjes-pusztai) lakos ellen 29677 K erejéig, 1922. február 7-én foganatosított kielégítési végrehajtás alkalmával lefoglalt és 8600 K-ra becsült egy tehén, egy borjú és egy trierezö gép nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbiróság 1922. Pk. 751/4. sz. végzése folytán hátralékos 21225 K 60 fillér eddig már biróilag megállapított költség erejéig adós lakásán, Gyula-Eperjesen leendő megtartására 1922. évi julius hó 6-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhosC a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén a becsáron alul is el fognak- adatni. Gyula, 1922. évi junius hó 13-án. Becsy Sándor, kir. bírósági végrehajtó. 1--------------------------------------------■------------He tesnek szorgalmas nos embert jó fizetéssel felveszünk 889 1-1 Kéri Andor és Lajos füszerüzletébe. Here és gyepszénát legmagasabb napi áron veszek. Juhász László ingatlan és áruforgalmi irodája, a Komló épület mellett. 892 l—l Viz-utca 12. számú ház eladó. 898 1-1 Mágoesi-utca 6. számú ház eladd. Értekezni lehet ugyanott. 904 1—1 Egy ügyes megbízható embert szikviz kihordására keresek. Móritz Jánosnó, Dobay-utca 6. szám. 905 1—1 Alkalmazást nyerhet: Munkásnö Bádogos tanonc Lakatos tanonc Sál István fém- és lemezárugyárában, Gynla. 910 1-6 Két- vagy háromszobás lakás kerestetik azoonaira vagy angasztns l ére. €im a kiadóhivatalban. 9091-3 Eladó egy 13 méter hosszú és 5 méter széles cseréptetővel fedett nyitott szin Rucza-utca 20. szám alatt. 913 l—l Eladó egy Oppel gyárimányu fólverseny kerékpár teljes felszereléssel. Megtekinthető Vörösmarty-utca 30 szám, Vass János biztosítási pónzbeszedó'nól. 908 1—1 Fehérló-utca 1. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 914 l—l Tanulónak egy ügyes fiút felveszünk Kéri Andor és Lajos 890 1—1 füszerüzletébe.