Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-06-28 / 51. szám
L1Y. évfolyam 51. szám Szombat ftyuhi, 1923. juntas 24 Előfizetési árak: Egész évre . . . 160 K Félévre .... 80 K Negyedévre ... 40 K Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 3 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Optikai csalódások. A miniszterelnök optikai csalódásnak nevezte a nemzetgyűlési ellenzék azon hiedelmét, hogy a választásokon az egységes párti jelöltek érdekében a kormányhatalom erkölcsi és anyagi ereje is haicieszközül használtatott fel. Nem bocsátkozunk vitába e kérdés felől. Mi egy másik csalódásról akarunk beszólni. Nevezhetjük ezt is bátran optikai csalódásnak. Ennek a csalódásnak az áldozata a választóközönség, tehát a nemzet. Ez a csalódás pedig abban áll, hogy úgy látjuk és azt hisszük, mintha a nemzetgyűlés munkája, ilyen vagy amolyan összetétele a nemzet életére, jövőjére, a bajokból való kigázolásra volna valamiféle befolyással. Veszedelmes csalódás ez. Bátran mondhatjuk azt is, hogy veszedelmes öncsalás. A magyar ember any- nyira szereti a maga dolgát másokra, úgynevezett felsőbb hatalmakra bízni, annyira szívesen tart bajai okozóiul kivüle vagy felette álló hatalmakat, oly nagy mértékben várja sorsának jobbrafordulását intézményektől, közjogi teremtményektől, hogy teljesen megfeledkezik arról, hol kell keresnie bajainak valódi okát, gyógyulásának igazi orvosszereit, feladata teljesítésének egyedül alkalmas terét. Négyszáz éven át szinte általánossá vált az a vélemény, hogy minden bajunknak az idegen dinasztia, az Ausztriával való kapcsolat az oka. Ez váratlanul, máról-holnapra megszűnt. Nem jöttünk zavarba, Hamar megtaláltuk ismét minden bajunk forrását. Természetesen a világért sem önmagunkban, hanem a zsidóságban. Szerencsére ez a hiedelem nem tudott olyan általános lenni, mint az előbbi. Ma megoszlik az ország abban a véleményben, hogy mit vagy kit tartson minden bajunk és nyomorunk főokául. Egyik a latifundiumokat, a másik az általános választójogot, a harmadik ezt, a negyedik amazt. Csak egyben nem ősziünk meg. Abban, hogy ott keressük a hibát, ahol igazán vau. Önmagunkban. Nemzeti és egyéni hibáinkban. Mindig bűnbakokat kereső hajlamunkban. — Erre még csak nem is gondolunk. Valami csodálatos érzéketlenség mutatkozik nálunk az egyéni erények fejlesztése és az ország helyzete között való összefüggés felismerése iránt. Mi valahogyan úgy képzeljük, hogy a nemzet, az állam valamiképen az egyéneken kívül és felül létezik, nem pedig az egyénekből tevődik össze. Azt hisszük, hogy az állam, mint valami felsőbb rendű hatalom képes az egyének helyzetére kedvező vagy kedvezőtlen hatást gyakorolni, de az egyén erényeinek, bűneinek, jó vagy rossz törekvéseinek semmi befolyása nincsen a nemzet életére. Azt hisszük, hogy ha temperamentumunk, érzéseink szerint egyik vagy másik pártra leszavaztunk, akkor döntöttünk az ország sorsa felett s többé már semmi teendőnk nincsen a nemzet jóléte körül. Azt hisszük, hogy ha a nemzetgyűlés meghoz egy törvényt, a kormány kiad egy rendeletet, akkor mindjárt minden megváltozik abban az irányban, amelyben az a törvény vagy rendelet jámborul óhajtja. Mostanában két tényezőbe vetjük minden reménységünket, minden 5 bizalmunkat. Az úgynevezett európai helyzetbe egyfelől és a saját nemzetgyűlésünkbe másfelől. Mindig azt várjuk, hogy az európai helyzet egy szép napon úgy alakul, hogy egyszeribeu visszakapjuk régi határainkat. A nemzetgyűléstől, helyesebben kiki attól a párttól, amelyre szavazott, azt várja, hogy egy pár gyorsan meghozandó törvénnyel egy-kettőre segíteni fog a drágaságon, munkanélküliségen és minden egyéb nyomasztó bajunkon. A valóság pedig az, hogy mindezek a tényezők semmit sem tudnak a haza javára, a nemzet üdvére cselekedni, ha az egyének nem teremtik meg minden boldogulás alapját : a munkát. A Itékésmegyei Képző- és Iparművészeti társulat megalakulása Nagy nyomorúságunkban, példátlan megaláztatásunkban egyedüli vigasztalásunk, egyedüli mentsvárunk úgynevezett hódítóinkkal szemben : kiüturfölényünk. Hasztalan minden aljas törekvés, mely a ietiport magyarság élni akarásának lehetetlenné tételét célozza, hasztalan a gyűlölködés sötétségének becsempészése a meggyötört magyarság leikébe, a magyar kulíurfölény messze világító fáklyaként fennen fog lobogni minden becstelen törekvés felett s annak fényénél mégis győzni fog a magyar géniusz. Szerte e megcsonsitott hazában, mint pász- tortüzek gyulnak ki a gyűlölködés kietlen éjszakájában ennek a fölénynek apró őrtüzei. T A « C A. Wekerle Sándor. Irta: dr. Lukács György.*]) II. Folytathatnám az idézeteket közöttünk tett megnyilatkozásai köréből. De talán elég volt ez a néhány hivatkozás arra, hogy megidézzem ide magunk közé azt az emelkedett szellemet, akinek kultúrától áthatott kiváltságos lénye legbeszédesebb kifejezője, legjellegzetesebb megtestesítője volt az erőben, tudásban, erkölcsökben, gazdagodásban előrehaladó régi Nagy-Magyar- országnak, melynek immár csak romjain kesergünk. Ha Wekerléről, a kulturpolitikusról beszélünk, lehetetlen meg nem emlékeznünk államférfiul pályafutásának egyik legfényesebb szakáról, az egyházpolitikai reform idejében volt vezető szerepléséről. Kabinetjének két kimagasló alakjával, Csáky Albinnal és Szilágyi Dezsővel vívta meg a tiszta liberalizmusnak azt a nagy harcát, mely az egyházpolitikai törvények megalkotására vezetett. Összeomlásunk idejében a liberalizmus, melynek annyi szeplőtlen diadala fűződik közelmu t közéletünk történetéhez, halálos sebet kapott, mert divatba jött azonosítani *) A Szabad Lyceum egyesület ünnepélyén az Akadémia üléstermében 1922. junius 10-én tartott emlékbeszéde. azt a végzetes oktorizmussal és azzal a fékevesztett radikalizmussal, amely a háború elvesztését katasztrófává növelte, amely szegény hazánkat mesterségesen védtelenné tette és ellenállás nélkül szabad prédául dobta oda a hullaszagra betolakodó gyáva ellenségeknek. A fogalmak összezavarása kétségtelenül tisztult a legújabb időben, de azért még ma is széles körök szinte kompromittálónak tartják a liberális jelszót és liberális irányzatot. Az elnevezések és fogalmak hamis beállításáról le kell szoktatnunk közönségünket és tiszteletet kell biztositanunk újból annak a történelmi igazságnak, hogy a szabadelvüség, amely faji, felekezeti és osztálypolitikát nem ismer s a közszabadságok és közkötelességek szempontjából az állampolgárok egyenlőségét hirdeti, nagy léptekkel 4 vitte előre az emberiség haladását. Wekerle, Csáky és Szilágyi apostolai voltak ennek a liberális iránynak, amidőn a kötelező polgári házasság és az állami anyakönyvvezetés intézményét diadalra vitték. Immár negyedszázadot meghaladó idő óta élnek jogbiztonságunknak ezek az alapvető intézményei a nélkül, hogy a vallási és erkölcsi életre ebből legkisebb károsodás háramlott volna. Wekerle sok nagy diadalt aratott az egyházpolitikai harcok idején, de sok keserűsége is volt és ebbeli szereplése miatt hosszabb időre királyának neheztelését is magára vonta. Elveihez azonban mindvégig hü maradt és elvszilárdságát siker koronázta. Wekerle kulturtörekvéseinek lényeges alkotó eleme volt a városoknak, mint a művelődés gócpontjainak fejlesztésére irányuló tudatos és következetes politikája, amelynek különösen Budapest főváros sokat köszönhet. Dacára Wekerle nagyságának kultúrpolitikai tekintetben, az ő államférfiul pályája mégis csak a közgazdaság terén bontakozott ki a legnagyobb méretek szerint. Eredetileg a pénzügyi pályára készült s úgy pénzügyi, mint közgazda- sági téren páratlan elméleti és gyakorlati szaktudással rendelkezett. Előbb végig ment a bürokratikus rangfokozat minden létráján, majd Tisza Kálmán mellett lett pénzügyminiszteri államtitkár, azután pénzügyminiszter Tisza Kálmán kabinetjében, majd miniszterelnök és pénzügyminiszter az egyházpolitikai törvények miatt bekövetkezett első bukásáig. Ritka nagy kvalitásai, különösen az ellentétek kiegyenlítésében való páratlan képességei folytán másodszor is miniszterelnök lett és négy évig tartotta össze a heterogén elemekből állott úgynevezett koalíciós kabinetet, mesteri módon megtalálva mindenkor a széthúzó elemek együttartásának módját. Megtörtént azután ezzel a nagy férfiúval, aki a koalíció bukása után a magánéletbe vonult, hogy súlyos viszonyok harmadszor is a kormány élére szólították. Ő volt Nagy-Magyarország Lapanb mai száma 6 oldal-
