Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-06-24 / 50. szám

lilV. évfolyam 50« szám* Szerda Gyula, 1923. junius 21 Előfizetési árak: Egész évre . . . 160 K Félévre .... 80 K Negyedévre ... 40 K Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! Egyes szám ára 2 korona. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában Hiszek egy isteni őrök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Amen A vörös szekfü. Úgy látszik, a szociáldemokrata urak is laghamarabb azt tanulták meg a politikából, hogy a cselekedeteknek nem kell okvetlenül összhangban lenniük a szavakkal. A minap az egyik megválasztott budapesti szociál­demokrata képviselő a mandátum átvételekor azt mondotta, hogy ők nem érzik magukat az 1919-ben uralmon volt szooiáldemokraták jogutódainak és ők együtt akarnak működni min­denkivel a haza javára, mert ők is elsősorban-ma- gyarok. Ezek a szép, és biztató szavak nem akadályozták meg ma a szociáldemokrata ura­kat abban, hogy a nemzetgyűlés első ülésén mindnyájan vörös szekfüvel gomblyukukban jelenjenek meg. Ez a vörös szekfü épen az ellenkezőjét jelenti annak, amit az a szociáldemokrata ur a mandátum átvételekor érzett örömében mondott. Ez a vörös szekfü igenis azt jelenti, hogy a most megválasztott szociáldemokrata urak a három esztendővel ezelőtt az országot tönkretett vörösök utódainak érzik magukat, azt jelenti, hogy elsősorban nem magyarok és nem hazafiak, hanem nemzetközieknek vélik magukat. Ha ez a vörös szekfü nem közönséges, együgyű ízléstelenség, hanem megfontolt tün­tetés, kihívás, kihívása a magyarságnak és a polgári társadalomnak, akkor ezt a keztyüt felvesszük, ezt a kihívást elfogadjuk és Isten úgy sególjen, megvívjuk a harcot, melyet nem provokáltunk, megvívjuk a harcot a nemzetköziség és a hazafiság, az osztályharc és az osztályegyetértós, a tulajdon szentsége és a vörös kommunizmus között. Megvívjuk és egy pillanatig sem kétséges, hogy nem mi maradunk alul. Nagyon tévednek a szociál­demokrata urak, ha azt hiszik, hogy a magyar polgári társadalom most is olyan gyáva, mint 1919-ben volt. Ezzel az országokat tönkre­tevő nemzetközi szédelgéssel, melynek sem az igazi szociálizmushoz, sem a demokráciá­hoz semmi köze nincsen, végre valahára csak­ugyan le kell számolni. Ha ők provokálják ezt, csak azt jelenti, hogy maguk is érzik vesztüket. Le kell velük számolni és meg­mutatni annak a megtévesztett választó közönségnek, hogy sem nem szocialisták, sem nem demokraták, de legfőképen egy porcikájukban sem magyarok, egy cseppjükben sem hazafiak azok az urak, akik az ó keser­vesen kiizzadt pártadójukból nri módon élnek és felvörösszekfüzve tüntetnek a haza, a nemzet, a rend és a békés egyetértés ellen. Bizakodó reménységgel láttuk a szociál­demokrata párt választási hódításait. Reméltük, hogy ők maguk a parlamentbe jutva, meg fogják ismerni mi az első kötelességük e szerencsétlen országgal szemben, a polgári pártok pedig a közvetlen érintkezés utján fel fogják is­merni a szociális reformok jelentőségét és sürgősségét és megértő, üdvös, eredményes munka fog származni ebből az együttműkö­désből. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Ez a vörös szekfü azonban minden biza­kodó reménységünket megfagyasztotta. Nem várhatunk mi ezektől az uraktól semmi jót most sem. Ugyanazok ők, akik voltak 1919- ben. De nem az már a polgárság és nem az már a nép sem ! Még egy országcsalás itt nem sikerülhet. Csak jöjjön a leszámolás, 1919-ért még úgy is adósok vagyunk. RelpolltJka. Erős kétharmad többsége van a kormánynak A pótválasztások második csoportjához tartozó városi kerületek választási eredménye kihirdetésre került. A titkosan választó hat városi kerület közül négy egységespárti, illetve kormányt támogató képviselőt küldött a nem­zetgyűlésbe s ezzel cáfolatát szolgáltatta annak az ellenzéki állításnak, hogy a kormány válasz­tási sikerei a választások nyilvánosságának vol­nának köszönhetők. A választók a titkosan le­adott szavaztaikkal is a kormány jelöltjei mel­lett foglaltak állást és ezzel újabb bizonyíté­kát nyújtották annak, hogy az ország hangu­lata gróf Bethlen István politikáját támogatja. A választások végeredménye táblázatosán összeállítva következő : Egységes párt — — — — 140 Ernszt-csoport — — — — 15 Heinrich'csoport — — — 2 Kormányt támogató pártonkivüli 9 Összesen 166 Friedrich—Andrássy csoport — 12 Haller-csoport — . — — — 8 Rassay-csoport — — — — 8 Batthyány csoport — — — 2 Vázsonyi-csoport — — — 4 Ellenzéki pártonkivüli — — 17 Szociáldemokrata — — — 25 Össz sen 76 Közömbös pártonkivüli — — 2 Függőben — — — — — 1 Összesen 245 HÍREK. Á Kormányzó Vr öfőméltósága, mint már közöltük, folyó hó 30-án Békéscsabára jön. Ez alkalommal Orosházán, a vármegye határán vár­megyénk főispánja fogja a kormányzó urat üd­vözölni. Brandt Vilmos vármegyénk főispánja szer dán délelőtt ismét Budapestre utazik, hogy a vármegyét érdeklő fontos ügyekben a miniszter- elnöknek előterjesztéseket tegyen. Ezenkivül csü­törtökön délelőtt 10 órakor a távozó belügy­miniszternél lesz bucaukihallgatás, amelyen az összes főispánok megjelennek. A jövő héten azon­ban 29 ig itthon lesz s ezen idő alatt bárkinek rendelkezésére áll. Az nj kormány tagjai, az összes uj képvi­selők nagy kirándulást rendeztek a »Szent László* nevű hajón Visegrádra. A kiránduláson dr. Lukács György városunk képviselője és Brandt Vilmos főispánunk is részt vett. A kirándulás után nagy ismerkedési társasvacsorát tartottak. Kinevezés. A vármegye főispánja Jenei Viktor orosházi járásba szolgálattételre beosztott menekült szolgabirót az orosházi járásba, dr Fe­kete László szolgálattételre a vármegyei köz­pontba beosztott menekült vármegyei jegyzőt a központba h. közigazgatási gyakornokoknak ne­vezte ki. HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Megielenlk szerdán és szombaton. A vármegyei tűzrendészen felügyelő szol­gálati elismerése. A Magyar Országos Tűzoltó- Szövetség — mint a Tüzrendészeti Közlönyből olvassuk — Dímusz Lajos vármegyei tüzrendé­szeti felügyelőnek e minőségében a tüzrendészeti ügy ápolása és fejlesztése körül kifejtett hasznos és eredményes tevékenységéért elismerését fe­jezte ki. A gyulai római katolikus hitközség egy­háztanácsa vasárnap délután közgyűlést tartott, melyen az elnöklő báró Apor Vilmos plébános, valamint dr. Megyesy Ágoston tanácstag szép szavakkal emlékezett meg a hitközség életében fontos és nevezetes eseményről, a K. Sohriffert József által a józsefvárosi templomnak ajándéko­zott nagyharangról. Indítványukra a hitközség tanácsa a kegyeletes és nemes adományért meleg köszönetét nyilvánította K. Sohriffert Józsefnek és nejének, valamint az összes józsefvárosi hívek­nek, akik adakozásukkal a másik két harang be­szerzését lehetővé tették és akik lelkes buzgalom­mal rendezték az urnapi lélekemelő harangszen- telési ünnepséget. Heilinger Károly tanáostag ugyanC3ak napirend előtt sürgette a belvárosi templom nagyharangjának megszerzésére irányuló akció megindítását. Indítványára egy öttagú bi­zottság küldetett ki, melynek haladéktalanul meg kell indítania a hívek körében a mozgalmat és a gyűjtést, hogy a belvárosi anyatemplom uj ha­rangjai is mielőbb megszólaljanak. A napirend során tárgyaltatott a Városház-utoai kántori ház felett megtartott árverés. Miután az egyházmegyei főhatóság az árverést, az elért ár alacsonysága miatt nem hagyta jóvá, az egyháztanács kimon­dotta, hogy az árverés érvénytelen és vevőnek a bánatpénze visszaadatík. A Katolikus Kör veze­tősége ezzel kapcsolatban azt kérte, hogy a hit­község oserélje el a Városház-utcai házat a Kör Rákóczi Ferenc-utcai házával, mely félreeső he­lyénél fogva a Kór céljaira nem alkalmas. A ta­nács elvben teljesíthetőnek találta a kérelmet. Az időjárás. Az időjelzőállomás értesítése szerint egész Európában esőre fordult az időjárás. Jóölat: Továbbra is esős, zivataros idő várható, hősülyedéssel. A Szociális Misszió Társulat Leányklubja saját pénztára javára folyó hó 24-én esti 7 órai kezdettel tombolával egybekötött évzáró tánc­estélyt rendez az Uri-Kaszinó nagytermében, melyre a szives érdeklődők megjelenését kéri a rendező-bizottság. — Akik az est sikeréhez hozzá­járulni óhajtanak, tombolatárgyaikat Dobay János könyvkereskedésébe juttatni szíveskedjenek. Tom­bola-jegyek ugyanott kaphatók. Belépőjegy sze- mélyenkint 50 korona. Az Országos Testnevelési Bizottság helyi csoportjainak megalakitási munkálatai most van­nak folyamatban. Az egyes helyi csoportok tag­jainak kinevezésére vonatkozó főispáni dekrétumok elkészítése munkában van s azok a napokban szét fognak küldetni. Az egyes helyi csoportok tagjai­nak száma a rendes és póttagokkal együtt az egyes községek lakosságának számarányához képest 8—10 között váltakozik úgy, hogy körülbelül 300 kine­vezési okmány kerül szétküldésre. A vasárnapi (Szent István napi) munka- szünetre vonatkozó rendeletet a kereskedelmi mi­niszter akként módosította, hogy bérmáláskor és búcsúkon, amennyiben ezek vasárnapra vagy Szt. István napra esnek, imakönyvek, énekes könyvek, olvasók, viaszgyertyák, péksütemények, kolbász, cukrok, mézeskalács, száraz cukrászsütemény és egyéb cukrászati készítmények, gyermekjátéktár­gyak, szeszt nem tartalmazó üdítő italok, valamint gyümölcs és élővirág a bérmálás, illetve buosu helyén reggel 7 órától kezdve este 10 óráig árusítható. Az Erkel Ferenc Sakk-kör junius hó 18-iki (vasárnap) sakkdélutánja igen jól sikerült. A kör tagjai szép számmal vettek részt a délutánon, amelyen Bakos József körtitkár tartott szimultán előadás 10 játszóval -(-9—0—1 igen szép ered­ménnyel. A sakkdélutánok ezentúl — egyelőre miuden vasárnap délután — meg lesznek tartva. Lapunk mai száma 2 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents