Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-06-07 / 45. szám
V 2 Békés 1922. junius 3. tatjuk, hogy ismerünk és félünk egy Istent, tiszteljük az Egyházat, hiszünk egy hazában és a társadalom mindenekfelett álló fenntartó oszlopának tartjuk a munkával szerzett tulajdon tiszteletét. Ezekben a kérdésekben a szociáldemokráciának is fenntartás és feltétel nélkül engednie kell régi programmjából, különben saját pusztulását készíti elő. Ha ezekben a kérdésekben nem üzen hadat évez redes meggyőződéseknek, akkor maga mögött fog találni egy élni és boldogulni akaró nemzetet, ha vakmerőn szakítani próbál, akkor elszántan szemben találja magával a nemzetet. A szociáldemokraták budapesti plakátjain azt a felhívást olvassuk, hogy szavazzunk a szociáldemokrata listára, melynek győzelme munkát, rendet és békességet jelent. Mikor három esztendővel ezelőtt a szociáldemokraták, fajtalan együttélésben féltestvó- rükkel, a kommunistákkal, együtt uralkodtak ebben az országban, ebből a három nagyon szükséges dologból egyik sem volt meg, .sőt mindezeknek épen az ellenkezője tombolt. Pokoli vakmerőségnek kell uralkodnia a vezetőkben, vagy hatalmas tisztulási folyamaton kellett átmenniük, hogy most ismét merészeljék Ígérni mindazt, aminek egy atómjat sem tudták nyújtani, mikor uralmon voltak. Meg vagyunk győződve, hogy a magyar- országi szociáldemokraták mégegyszer nem fognak istentagadó, hazátlan, nemzetközi kalandoroknak felülni, nem fognak Utópiák után rohanni, nem uózik uralmukat célnak, hanem eszköznek, szerény és engedelmes eszköznek a nemzeteket irányító Gondviselés kezében egy nemes hivatásu nemzet feltámasztásának munkájában való segítő közreműködésre. Legyenek meggyöztdve, hogy a nemzet nem azért küld néhány szociáldemokrata képviselőt a nemzetgyűlésbe, mert rajong Marx evangéliumáért, hanem csupán azért, mert becsületes, őszinte küzdelmet vár tőlük nemzetet ujjáteremteni alkalmas, józan, üdvös szociális reformokért. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának tavaszi rendes közgyűlése. (1922. évi május hó 31.) Varőfényes tavaszi napsugár ömlött el a kora reggeli órákban a városon, amikor a, törvényhatósági bizottság kevés számban egyjegyűit tagjai lassanként felszállingóztak a vármegyeház nagytermébe, hogy a legutóbbi közgyűlés óta összegyűlt ügyeket elintézzék. A közgyűlést Brandt Vilmos főispán nyitotta meg, majd később az elnöklést dr. Daimel Sándor alispánnak adta át, miután sürgősen el kellett utaznia. Elnöklő főispán a közgyűlés megnyitása után az 1886. évi XXL t.-c. 5L. §-ában gyökeredző jogánál fogva dr. Jmtsovits Emil gyulai, dr. Kardos József és dr. Ctánky Dezső szeghalmi, dr. Sziráczky János szarvasi, dr. Sebők Elek békési, dr. Hegedűs Béla mezőberényi és dr. Láng Frigyes békéscsabai ügyvédeket tb. t.-főűgyészekké, dr. Thury Ferenc gyulai, dr. Bulla Sándor orosházi, dr. Hidjed Ferenc vésztői ügyvédeket tb. t.-ügyészekké, dr. Keleti Ignác békéscsabai orvost tb. t.-főorvossá, dr. Katona és dr. Domokos orvosokat tb. t.-orvosokbá, Jenei Viktor orosházi beosztott, menekült szolgabirót tb. főszolgabíróvá nevezte ki. Ezek után a tárgysorozatba felvett ügyek letárgyalása következett. Az alíspáni jelentésnek ezúttal a földbirtokmegváltási ás a közellátást tárgyszó részét ismertetjük, miután térszüke miatt azt egész terjedelmében nem közölhetjük. Az 1920. évi XXXVI. t.-c. alapján a föld- birtokmegváítási eljárás ezideig a következő helyeken hajtatott végre : Vésztőn 3615 hold. Gyulavári 1274 hold, Kőröstarcsa 1228 hold, Újkígyós 2806 nőid, Doboz 1565 hold, Békés 4865 hold. Jelenleg Me- zőberény, Szentetornya, Gádoros, Orosháza és Pusztaföldvár községekben van folyamatban a megváltási eljárás. Ha az Országos Földbirtok- rendező Bíróság kellő számú bizottságot fog kiküldeni, úgy a vármegye területén a földbirtokmegváltási eljárás a folyó gazdasági évben befejezést nyer. Az ellátatlanok lisztszükségleteinek biztosi- * tása tekintetében az elmúlt időszakban szintén nagy nehézségekkel küzdöttünk, mert a kiutalt lisztek mennyisége a valóban ellátásra szorultak számával soha sem volt arányban, minélfogva a fejkvóta általánosságban sem volt biztositható. A helyzetet természetesen súlyosbította az a körülmény, hogy a lakosság nyári gabonakeresete az ellátási időszak végére már jórészt elfogyott és az élelmiszerek készlete a nagy drágaság folytán idő előtt kimerült. Eme bajok orvoslása érdekében úgy a köz- igazgatási bizottság, mint az alispán több ízben felszólalt éspedig nemcsak az ellátatlanok kataszterében felvettek, hanem az arató- és cséplőrész nélkül maradt földmunkások szükségletének biztosítása céljából is; a közélelmezési miniszternél azonban ezek a feliratok olyan értelemben eredménytelenek voltak, hogy a tényleges szükségletet még sem kaptuk meg és igy a lakosság ide vonatkozó, általánosságban tapasztalt panasza orvosolhatatlanul hangzik el. Jelenti az alispán, hogy február, március és április hónapokban 1214 q havi contingeas lisztet kapott és osztott szét a községeknek. Megjegyzi, hogy március 1. óta az ellátatlanok kataszterébe a közélelmezési miniszter újabb jelentkezők felvételét igényjogosultság esetén sem engedi meg s igy azóta a lisztcontin- gens is változatlan, vagyis ugyanazt a lisztmeny- nyiséget utalják ez időszerint is, mint amennyi a február havában utaltatott. Az önhibájukon kívül nyári kereset nélkül maradt munkások részére a következő lisztmeny- nyiségeket kapta az alispán és osztotta szét : december hóbau 280 q, januárban 467, áprilisban 373 q és májusban 467 q. A közélelmezési miniszternek az alispánhoz intézett rendelete szerint ezen címen több liszt nem utalható ki. Az alispáni jelentéshez többen szólaltak fel. Almádi] Gésa egy igen fontos és aggasztó körülményt említ fel, amelynek orvoslását kéri.-. A földbirtokreform végrehajtása során a gyakorlatban olyan momentumok merültek fel, amelyek Deák-Eötvös éra; de a kérdés kezelésében Tisza Kálmán szívesen ragadott meg minden alkalmat, hogy a nemzetiségi túlzókat a parlamentben ledorongolja és ezzel magának olcsó dicsőséget szerezzen. Ilyen kirohanásokkal Tisza elérte azt, hogy követői az ő éráját, mint midőn előbbinél „magyarabbat“ magasztalták és a legszélsőbb szélsőbaliak naiv része is fellelkesült. Egészben véve, a nemzetiségi kérdés lármás kezelése azt a taktikai célt szolgálta, hogy ez az éra, közjogi lemondásai dacára, erőteljes magyarságával di- csekedhessék. Ama távolabbi okokról, melyek lehetővé tették ennek az uralomnak a nemzet egy részének támogatásával való létezését, ekként szól Apponyi : „Az átlagember meggyőződései, ameny- nyiben nem öröklöttek, a legtöbbször tudatosan vagy öntudatlanul elméletekké átvedlett érdekek, a legtisztességesebbeknél nem egyéni, hanem osztályérdekek. Nagyon könnyen győződünk meg arról, vagy engedjük magunkat meggyő- zetni, hogy annak az osztálynak érdeke, amelyhez tartozunk, a tulajdonképpeni közérdek, a nemzeti érdek. A vagyonosak zöme tehát mindig konzervatív, némelykor tarkítva elméleti liberalizmussal, olyan téren, amelyről azt hiszi, hogy anyagi érdekeit nem érinti; a vagyontalanok pedig többnyire radikálisok vagy szocialisták. A kérdés mindig az, hogy fnélyreható változásoknál többet nyerhetünk, vagy veszthetünk-e. Nagyon természetes tehát, hogy a vagyonos osztályok könnyen nyugodtak bele oly rendszerbe, amely nyugalmat és állandóságot Ígért, ha poshadás árán is. Az intellektuálisok viszont nagyrészt nem voltak eléggé függetlenek, de nem is képviseltek akkora számot, hogy döntő módon latba estek volna. Nem szabad szem elől téveszteni a felekezei mozzanatot sem. Tisza Kálmán kálvinista volt, egyháza körében vezérférfiu. A magyarországi protestánsoknak a történelmi fejlődésből származó összetartozásánál fogva ritkaságszámba ment az a protestáns lelkész, aki — bárhová hajlott különben politikai meggyőződésével — vérbemenő ellenzéki harcot volt hajlandó folytatni a protestáns miniszterelnök ellen. Ezzel pedig egy hagyományos ellenzéki tényező volt lefegyverezve. A katolikusoknál viszont, akiknek minden ébredhető érzékenységét Tisza Kálmán gondosan kimélte, nem szült visszatetszést az ő protestántizinusa; náluk, akik hagyományszerüen az államhatalomra támaszkodtak, ugyanezen történelmi fejlődés folytán az összetartásnak az a neme, amely a protestánsok erejét képezte, nem létezett.“ ítéletét a szabadelvű éráról ebben foglalja össze Apponyi: A szürke opportunizmus jellemezte az egész Tisza-érát. Kevés kivétellel szürke rendszabályok, alkalmi törvényhozás, minden igazi reformtevékenység kizárásával. Tudok erről az éráról elfogulatlanul nyilatkozni, tudom érdemeit elismerni, az országnak tett szolgálatait méltányolni: de hogy emelte volna a nemzet színvonalát, azt legnagyobb bámulója sem állíthatja,“ Ez az ítélet a módokra és az eszközökre, a taktikára vonatkozik, amelyekkel a szabadelvűuralom élt. A kitűzött célokat illetőleg sokkal jobb véleménnyel van Apponyi, különösen Tisza Kálmánról akinek államférfiul magasabb kvalitását nagy tisztelettel ismeri el. Szerinte a magyar nemzet politikai egységének megóvása irányította Tisza Kálmán politikáját. A hetvenes években azonban már látni kellett e problémának nehézségeit. Ezek abban a mértékben nőttek, amint mindig nagyobb számú értelmiség fejlődött ki a nemzetiségekből, amely többé nem fejlődött bele a magyarságba. Ennek a nemzeti veszélynek ellensúlyozására Tisza három főeszközt látott. Először egy európai nagyhatalomra való támaszkodást, amiből a feltétlen ragaszkodás következett a Habsburg-monarkiá- hoz. Másodszor, a zavartalan harmóniát a királyi hatalommal, hogy az ne szorittassék a nemzetiségekkel való szövetkezés felé. Végül: erős, a jogállam biztosítékaitól nem túlságosan korlátozott kormányhatalmat. Apponyi nem habozik kijelenteni, hogy ezt a politikai rendszert gyökerében eíhibázottnak tartotta. Alaphibája a népélet organikus erőinek mechanisztikus felfogása, mely az azokban rejlő veszélyekkel csupán anyagi hatalmi eszközöket állít szembe, ami biztos vereséget jelent. Apponyi gondolata ezzel szemben az volt, hogy a magyar állam belső megerősödésével, minden irányban megóvott presztízsével, a nemzeti élet teljességével (mert egyedül ez képes a magyar állampolgári minőséget büszkeség tárgyává tenni), a jogállam minden biztosítékának kiépítésével, a kormányzat pártatlan igazságosságával és szociális érzékével és az állampolgári nevelés szellemétől telitett közoktatással kell a nemzeti egység organikus feltételeit létesíteni. Ezekből azonban a Tisza-kornak Magyarországában egy sem volt meg. Ha ez a politika idejében érvényesül, aligha jutott volna az ország a mai sorsára. (Folyt, köv.)
