Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)
1921-12-31 / 105. szám
2 Békés 1921 december 31. Eléfiselőinkhez! Az uj esztendővel lapunk életének 54. esztendejébe lép. A második nemzedék is élete végét tapossa a „Békés“ megalapítása óta. Immár a harmadik nemzedék az, amely Írja, a harmadik, amely olvassa hétröl-hétre szerény újságunk sorait. Ezt a három nemzedéket összeköti egymással egy kötelesség, egy elv: a magyarság összetartó erőinek és a társadalom békességének lankadatlan szolgálata. A »Békés« szerkesztésének munkájával foglalkozott három nemzedék szeme előtt egyformán ugyanaz a rendíthetetlen meggyőződés lebegett: a magyar nemzetnek jólétét, boldogságát, jobb és szebb jövendőjét csak a legteljesebb egyetértés, a fel-fellobbanó ellentéteket kiegyenlíteni törekvő békeszerotet képes megalapozni. Ha küzdelmeink voltak, csak ezekért az eszmékért voltak, ha harcoltunk, csak azok ellen tettük, akiktől ennek az egyetértésnek, ennek a békességnek megbontását féltettük. Lehet, hogy egy-egy más meggyőződésű tábor céljainak megértésében tévedtünk egyször-másszor, lehet, hogy emberi gyarlóságból túlléptük a harc szükséges méreteit, de becsületes törekvéseink önzetlenségét jóakaratu ember kétségbe nem vonhatta és nem vonhatja. Nem szűnünk meg hirdetni a jövőben sem, hogy meg kell hiúsítani minden kísérletet, mely a békességet és egyetértést akarja megbontani a magyar társadalomban, de megértéssel és segítő készséggel lennünk minden kívánsággal szemben és szeretettel kell nyesegetnünk mások gyarlóságait, hogy mások is igy bánjanak a magunk gyarlóságaival. Ezek az elvek fogják irányítani ezután is tevékenységünket, ennek az elvnek szolgálatát akarjuk örökségképen hagyni a következő negyedik nemzedékre, mígnem eljő az a »jobb kor, mely után buzgó imádság epe- dez százezrek ajakán.« Január 1-ével uj előfizetést nyitunk lapunkra és sajnálattal kell közölnünk t. előfizetőinkel, hogy a postai viteldij 300°/0-os megdrágulása folytán az előfizetés diját évi 160 koronára, félévi 80 koronára voltunk kénytelenek felemelni. A postai viteldijnak még igy is csak elenyészően csekély részét hárítjuk át előfizetőinkre. Az egyes számok ára változatlan marad. Gyula r. t város tisztújító közgyűlése December 29-én tartotta Gyula város képviselőtestülete részleges tisztújító közgyűlését, melyen dr, Daimel Sándor elnökölt. Főjegyzőnek megválasztatott dr. Ciete József h, polgármester, adóügyi tanácsnoknak H «linger Károly, főmérnöknek Bsgi Sándor, főszámvevőnek Wiszt Konrád, fő- pénztárnoknak Dámusz József, pénztároknak K. Ludvig József, pénztári ellenőröknek Gajevszky Géza és Ludvig József, alszámvevőaek Higyi András, közgyámnak dr. Pecsenyánszky I-itván, mindannyian egyhangúlag, közigazgatási iktatónak Kálló János, városgazdának F Góg János, szállásmesternek Szilágyi Tódor, adótiszteknek Tőrök József és Illich Antal, Írnokoknak Kiss István és Biró István, tiszti orvosoknak dr. Bianár László és dr. Szilas Gusztáv, ezzel a tisztújító közgyűlést elnöklő alispán berekesztette. A rögtön megnyitott rendkívüli közgyűlésen dr. (Lets József h. polgármester elnökölt és egyhangú választás alapján Wittmann Józsefet h. árvaszéki iktatónak és Ullmandinger Károlyt h. Írnoknak alkalmazta. A délutáni folytatólagos gyűlésen napirend előtt felszólalás történt a »Gyula« cimü lapnak a választásra vonatkozó cikke miatt; a felszólaló indítványára a közgyűlés rosszalását fejezte ki a cikk fölött. Ezután áttértek a kilenc milliót meghaladó költségvetés letárgyalására s azt a közgyűlés többek hozzászólása után elfogadta, egyedül a hadirokkantak, árvák és özvegyek segélyezésére előirányzott 8000 korona emeltetett fel 80.000 koronára. Eljegyzés. Démnsz József városi főpénztár- tok Ilonka leányát eljegyezte Cséplő KálmáD, az aszódi fianeveló intézet tisztviselője. Pgpválasztás Dobozon. Szerdán folyt le Dobozon a Szabó Mihály nyugdíjazása folytán megüresedett református lelkészi állás betöltése. A választásból Fogarassy Jenő, volt dobozi, jelenleg gyulai segédlelkesz került ki győztesen, kit 35 szótöbbséggel választottak meg. A Bókésmegyci Képzőművészek a képsorsolást f hó 31-én, szombaton délelőtt 11 órakor tartják a vármegyeház termében. A Békésmegyei Egyetemi Ifjak Köre január 12-én Szarvason ^szegénysorsu kollegáik segélyezésére bált rendez, melynek védőségát vármegyénk előkelőségei vállalták el. Apponyi és a köztársaság Békéscsaba város küldöttsége szerdán adta át Budapesten, az országházban Apponyi Albert grófnak a város díszpolgári oklevelét. Az üdvözlés után, melyet dr. Barthóty István polgármester tolmácsolt, szóba került az a híresztelés, mely Békésvármegye törvényhatóságának a köztársaság mellett való állítólagos állásfoglalásáról került forgalomba. Apponyi tudomásul véve a cáfolatot, hogy az állított határozat soha meg nem hozatott, ezeket mondotta Berthótynak: »Én mindig hS legitimista maradok, azonban bizonyos, mondva csinált királyságnál jobbnak tartok pgy becsületes alapokon nyugvó köztársasági államformát«, Ezekkel a szavakkal Apponyi nyilván azok törekvését akarta elítélni, akik a monarkikus államformába burkoltan tulajdonképen a köztársasági államforma anar- kiáját látnák szívesen. Az udvarias beszélgetés közben tett eme kijelentésnek semmi esetre sem szabad politikai jelentőséget tulajdonítani. Eljegyzés Pick Sándor Budapestről eljegyezte Haasz Szerénkét. (Minden külön értesítés helyett) Az ellátatlanok gabonája. Ismeretes, hogy a fóldmivelésügyi kormány a nyáron eladott 700 waggon gabonát a Szasztermelési részvénytársaságnak, mely azt legnagyobb részben Ausztriába szállította és most volna köteles azt természetben visszaadni az államnak. Ennek a megengedhetetlen ügyletnek nyilvánosságra jutása rántotta le a leplet a kiviteli panamákról. Most bekövetkezett az, amit minden józan és becsületes ember előreláthatott : a Szesztermelési részvénytársaság nem tudja természetben visszaadni a gabonát. De'ami ennél még több, az árkülönbözetet sem akarja megfizetni, úgy hogy, Téifi miniszter nyilatkozata szerint pert kell ellene indítani. A Gyulai Oktatók Egyesülete 1922. évi január 7-én szombaton este a Mozgó-színház helyiségében saját pénztára javára hazafias szavaló estélyt rendez. Az estély műsora a következő: 1. Prolog tartja Sebestyén Béla, 2. Hiszekegy énekli az oktatók vegyeskara, kiséri a főgimnáziumi ifjúsági zenekar. 3 Yárady Antal : A magyarok Istene, szavalja Moldovány Gábor. 4 Kuruc kesergő: Irta Yártesy Gyula, zenésitette Róth Árpád, zenekisérettel éneklik Javoráuszky Elvira és Ila Tóth József. 5. Képkiállitás. 6. Eredeti magyar dalok (az országos magyar dalár egyesület millenáris pályázatán első dijjal koszoruzott férfikar) Gral F. Öp. 97. énekli az oktatók férfikara. 7. A Magyar, drámai költemény : Irta Pékár Gyula, szereplők : Migyar: Panyik Tóth József, Jelen : Panyik Tóth Józsefné. Mullt: Javoránszky Elvira, Jövő: Blaur Iii. 8. Offmbach: Hoffnann meséiből Felvonáskőz és Bircarola, előadja a főgimnáziumi ifjúsági zenekar: Martos Pal, Payer Mihály, Ürmössy Károly, Payer Endre, Lakos István. 9. Hungária. Nemzeti tánc, lejtik: Asmány Etel, Féhu Margit, Grämling Izabella, Hódy Rózsi, Kukla Fáui, Lőrinc Ilona, Márki 0 ga, Novák Margit, Pethő Dilma, Soltész Margit, Soltész Rózsi, Ürmössy Baba. Az estély pontban fél 8 órakor kezdődik, a műsor egyes számai alatt az ajtók zárva lesznek. A hazafias szavaló estélyt a Komlóban táncmulatság követi, melyre csak külön váltott táncjegyek jogosítanak. Külön meghívók nem lesznek kibocsájtva. A jegyek előre válthatók a Kultúra könyvkereskedésében. Belépő dij a szavaló estélyre 40 K. páholyülés 50 K. Táncmulatságra 40 K. együtt a két jegy 60 K. páholyülés 70 K. Január 5-én délután 3 órakor főpróba csakis a tanuló ifjúság részére 10—15,K. Eljegyzés Steigerwald Ferenc kereskedő eljegyezte Kovács Margitkát. (Minden külön értesítés helyett,) Házasság Szabó István és Gróh Erzsiké folyó hó 28-án házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Talált malac Folyó évi december hó 24 én a Báró Wenckheim Béla-utcában egy malac bi- tangBágban találtatott. Igazolt tulajdonosa jelentkezzék a m. kir. államrendőrség 4. számú szobájában. Aranylakodalom. Megható bensőséggel folyt le karácsony másodnapján délután a helybeli ref. templomban Borsi István nyug. honvédhuszár (szíjgyártó) őrmester és neje, Kelemen Juliánná 50 éves házassági évfordulója alkalmával tartott istentisztelet. Megindító látvány volt a tisztes öreg pár arcáról lesugárzó öröm é3 boldogság, mikor dr. Pallmann Péter lelkész hozzájuk beszélt arról a nagy és ma már elég ritka isteni ajándékról, melyben ők részesültek. A lelkész beszéde, imája és áldásmondása után a szerencse- kívánók nagy serege fogadta a templom előtt a boldog öreg párt. Este a háznál tartott családi ünnepélyen a rokonság és jó ismerősök közt résztvett Raff tábornok és neje, kik meleg szeretettel vették körül az agg katonát és hitvesét. Kisérje őket továbra Isten áldása életükben. Alnlalság. A Gyulai Atlétikai Club f. hó 31-én, Szilveszter napján a Komló helyiségeiben 10 drb. újévi malac kisorsolásával egybekötött íáncestélyt rendez fél 9 órai kezdettel. Belépődíj személyenként 25 K, egy szerencseszám 20 K. A sportpálya létesítése javára való tekintettel felül- fizetéseket szívesen fogad a vezetőség. A meghívókat a rendezőség szétküldte, esetleges reklamációkkal Mály Miska főrendezőhöz kell fordulni. A gyulai vas- 6s fémmunkások által karácsony elsönapján tartott műkedvelő előadást megismétlik. A darab, melyet a műkedvelő gárda nagyon jó Ö8szjátékban adott elő, most újév első oapján is megismételtetik. Tekintettel a munkás- jóléti célra, hisszük, hogy városunk közönsége támogatni fogja a műkedvelő gárdát. Az előadás után fél 9 órai kezdettel reggelig tartó zártkörű táncestéi}7 amelyen Lakatos Dizsö teljes zenekara fog muzsikálni. Meghívók külön lettek kibocsájtva. Találtatott F. évi november hó 14-én a Kossuth-téreu 1 drb. kötött férfi keztyü, f. évi december hó közepe táján a katonai jóléti üzletben (Si3 laktanya) egy ismeretlen egyén ott felejtett 1 drb. felliterest, f. évi december hó 19-én a Polgári Körben megtartott karácsonyi vásáron 1 drb. női karóra, 1 drb. női övciat és 2 drb. gomb. Igazolt tulajdonosaik jelentkezzenek a m. kir. á'lamrandőrség 4, száma szobájában, A gyulai áilami polgári leányiskola jófcé- konycélu ifjúsági előadásán jegyeiket megváltották : gróf Széchenyi Miklós, Bróm Lőrinc, Szirmay L. Árpád 100—100 koronával; felűlfizettek: gróf Woracziczky Jánosné 375, báró Apor Vilmos plébános 100 és Sebestyén Béla ref. hittanár 40 koronát. Fogadják a nemesszivü adakozók ezúton a tanári kar hálás köszönetét. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, akik tragikus véget ért felejthetetlen jó férjem, jó édes apám, illetve gyermekünk s rokonunk végtisztességtéte- iénél megjelentek s ezen részvétnyrlvánitásukkal a mi mérhetetlen fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton fogadják köszőnetünket — Gvula, 1921. évi december hö-29-én. — Özv. Sándor Györgyné és fia, Sándor Pál, neje és gyermekei, és az összes rokonság. Nagy vasuíi szerencsétlenség. Csütörtökön reggel 6 órakor súlyos vasúti szerencsétlenség történt Budapesten, a kelenföldi és ferencvárosi pályaudvarok között, az összekötő vasúti hid budai oldalán, a hidra felvivő töltésen, A 13/23. száma győri személyvonat mozdonyvezetője, Kelenföldről elindulva, a hajnal sötétjében nem vette észre, hogy a hid előtti töltésen egy előtte haladott tehervonat megállóit és a szemafor tilosra áll és rendes sebességgel haladva belerohant az előtte álló vonatba. A személyvonat négy első kocäija egymásba szalad?: és teljesen összetörött. Az ezekben ült utasok közölt eddig egy halottat találtak, a többiek majdnem mind többé-kevéssé súlyosan megsebesültek, többen a kórházba szállításuk után sem tértek eszméletre. Holtan találták a tehervonat egyik fókezőjét Kaszás Mihályt, aki az utolsó teherkocsi fékbódéjában volt az összeütközéskor, azután a személyvonatnak vezetőjét, Vincze Miklós fökalsuzt, akit az izzé-porrá tört kalauzkocsi zúzott halálra. A vizsgálat eddigi adatai szerint a felelősség elsősorban a tehervonat zár- fékezőjét terheli, aki álló vonata biztosításáról nem gondoskodott, másodsorban a személyvonat mozdonyvezetőjét, aki nem vette figyelembe a »tilos« jelzést, A »Király Mözgó« műsora. December hó 31-én este negyed 9 órakor és január 1-én d. u. 3., 5 és este negyed 9 órakor elsőrendű, válogatott filmek kerülnek színre: A bécsi keramikai gyáripar bemutatása egy felvonásban ; Éjféli kaland, kacagtató amerikai burleszk 1 felvonásban, azntan a hírneves Sascha film: Egy asszony, aki ölt, kalandos történet 5 felvonásban. Főszereplő Lucy Doraine. Hétfőn, kedden és szerdán Az ezerarcú ember Y. része: A törbecsalt torreádor. Főszereplő Harry Liedtke.