Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-12-17 / 101. szám

4 Békés 1921. deeember 17. Karácsonyi záróra. A Gyulai Kereskedelmi Csarnok közli tagjaival, hogy a ma érkezett ható­sági értesítés szerint folyó hó 17-től 24-ig a fűszer és élelmiszer kereskedők üzleteiket esti 8, egyéb szakmabeliek fél 8 óráig tarthatják nyitva. A mérlékiillelesilési bélyegek érvényessége tárgyában kereskedelemügyi minis?teriumi rende­let jelent meg, mely szerint minden hitelesítési bélyeg, mely Magyarország területén kívüli he­lyekről származó árukon a behozatal időpontjában alkalmasra találtatik, hamisnak és nem hitelesí­tettnek tekintendő. Hasonlólag a vendéglőkben, kimérésekben stb. italoknak fogyasztására történő kiszolgáltatásoknál használt palackok, poharak és a tej kimérésére szolgáló üvegedények is. Ez ki­terjed az elszakított részekről származó árukra még akkor is, ha az edények a megszállás előtti régi hitelesített bélyeggel vannak ellátva. Balesetbiztosítási járandóságok felemelése. A hivatalos lap közli a miniszterelnök rendeletét, mely szerint a balesetbiztosításnál számításba veendő járandóságok határa felemeltetett, az ed­digi baleseti járadékokhoz pedig külön pótdij lesz felszámolandó és kiutalandó. Eszerint a biztosí­tottak javadalmazása évi 18 ezer koronáig veendő számításba. Az ötnél több alkalmazottat nem fog­lalkoztató kézműves iparosok alkalmazottaik után ezentúl fejenkint heti 1 koronát fizetnek. Az 1921, évi december 31-ig bekövetkezett balesetből ki­folyólag járadékban részesülők, kik ezt a régebbi rendeletek alapján kapták, most újabb járadék­pótlékra tarthatnak igényt, mely eddigi járadé­kaik másfélszeresétől annak ötszöröséig emelke­dik, melyet az országos munkásbiztositő pénztár állapit meg és fizet ki. Karácsonyi ajándékait Fenyves áruházban szerezze be (Budapest, Károly-körut 10) ahol mindennemű ruházati cikkekben nagy választékú raktár és meglepően olcsó árak elégítik ki a taka­rékos vásárló közönséget, Mintákat készséggel küld a cég- Lásd hirdetését. 2—2 l)r. Pelrovszky György ügyvéd irodá­ját Gyulán, Árpád-utca 8. számú házból Kossuth Lajos-utca 2. szám alá helyezte át. 1932 2-2 Törvény kézé». Zuliikaffcr bizonyítási módszer a v. grken. I. M. és a polgári tisztviselő igény bevetem nél­kül házassághoz hasonlatos életközösségü faléba- rátnője Y. E. büszke volt a saját termelésű faj- paszulyára. Abban a végzetesen téves hitben el- dégelt a majdnem házaspár, hogy olyan babja Békésvármegyében senkinek sincsen. A nyár fo­lyamán a büntető törvénykönyv kérlelhetetlensé- geiről kellőképen tájékozatlan mezitlábos nő né­hány maréknyi babot önkényüleg eltávolított a reá nézve idegen területről, a lábnyomokat azon­ban nem tüntette el. I. M. és élettársa 0. M.-nére gyanakodtak azért, mert annak konyhakertje a kö­zelben terült el és mert ott az előző napokban zöld bab főzelékkel táplálkoztak. A majdnem há­zaspár nem is csinált ebből titkot, közölte lelket mardoaó gyanúját, a mit sem sejtő 0. M.-nével, aki teljes igyekezettel szabadkozott, mire I. M felajánlotta a zulukafferek között elfogadott tolvaj próbát, vagyis azt, hogy lábbelitlen lábbal lép­jen bele a porbanyos főidben látható lábnyomba és ha az ujkörvonalu lábnyom azonos lesz a saját lábnyomával, akkor a babot 0, M.-né vette el. Az 0. M.-né által külön helyen képezett lábnyom elütő volt ennek dacára I. M. és élettársa gya- nujokat terjesztették, ezért a kir. járásbíróság őket fejenként ötezer korona pénzbüntetésre és hatszáz korona perköltség megfizetésére Ítélte. Uiilll“Mizii!íi!kí|HiiMz december havi műsora: 17-én és 18-án Arne ur kincse. 19., 20. és 2Í-én Az ezerarcú ember III. rész. 22-én és 23-án Szenzáció. 24- én nincs előadás. 25- én Miszter Wu. 26., 27. és 28-án Az ezerarcú ember IV. rész. 29-én és 30-án Angela öröksége. 31-én és jan. 1-én Egy asszony aki ölt (Lucy Dóráim). Ócska vörös és sárga rezet, ólmot bármily mennyiségben vesz Dandó István géplakatos és szerelő, Román utca 11. szám. E Ks SAKK. m 78. szánni feladvány. 79. szánni feladvány. Jakab Árpád (Budapest). Neukom Gyula (Budapest). Eredeti. Megdicsérve „Western Daily 'i äff ÉH .. Ma t /táron/ lépésben. Mai két tépésben. E c$ valódi békebeli minőségben ismét kapható mindenütt. Vidéki postai szétküldés naponta! 1795 Főraktár: 3-3 Budapest. VIII.. Bezcréd utca 3 szám alatt. Keskeny-utca 56. számú ház szabad­kézből eladó. 2130 1—1 Egy mázsán felüli sertés napi áron eladó Szentpálfalva, Lenkei-utca 20. Patent hordózár szenzációs találmány! A hordók lezárásához nem kell többé dugó, a hordót nem kell lepecsé­telni, védő bádoglemezekkel leszögezni, megszűnt a szájdongák sérülése, törése. Egy pillanat alatt légmentesen elzárható, vagy kinyitható á patent hordózárral Lerakat: Végh és Farkas-cég* 2154 1--3 Gyula. Ifj, Ilenkő János építőmester tervez és épít: szolid, olcsó családi házakat a legegyszerűbb­től a legnagyobb igényűig. Elvállal minden­nemű tervezést, építést, átalakítást, karban- 2C58 tartást, becslést. S—*V Vlűszaki iroda : Gyulán, \ Erdélyi Sándor-nt 24/d. Felvilágosítás díjtalan! Mit vásárol gyermekének karácsonyra ? Könyvet! Miért ? Mert: a könyv tanít a könyv nevel | a könyv mulattat | a könyv szórakoztat és mert a könyv a legolcsóbb karácsonyi ajándék! Oobay János könyvkereskedésében. FENYVES mindig a legolcsóbb Budapest, Károly-körut 10. Nagy karácsonyi vásár! Törülközők, kitűnő minőségben csak 46 K Trikóbarchetek — — — — csak 79 K Divatflanelok, 80 cm. szélesek csak 95 K Sötétkék seviot kelmék — — csak 150 K Sötétkék és fekete kamgarn­kelmók — — L- — _ csak ins K Fekete ruhabársonyok — — csak 395 K Hímzett női ingek — — — csak 325 K Maradékok bámulatos olcsőn! Mintákat készséggel küldünk. 1871 10 -10V 3 hold gyümölcsös szőlővel és épü­lettel eladó Aranyág-düllő 38. szám. 2162 i—l A Mágocsi-utcában levő három szoba, honyha, kamara és egyéb mellékhelyiségek­ből álló lakásomat elcserélném a törvény­szék közelében fekvő ugyanilyen terjedelmű külön lakásért. Részletes adatok törvényszéki palota 18. ajtószám alatt szerezhetők. RIZS I kgr. 72 korona es 2160 1—1 Egy fiút hetesnek és 3—4 nagyobb leányt segédmunkásnak fizetéssel felvesz megegyezés szerint Schwartz Zslgmond kosárfonódája. — Ugyanitt 800 kéve száraz füzfarözse van eladó, 3—4 méter hosszúak, akár ogy tételben, akár kisebb tételekben is kaphatók, kenyérsütésre igen alkalmas. — Kosárnak való zöld fűzfavesszőt veszek kisebb-nagyobb tételekben. 2150 1—3 Barna kenyérliszt zsákvételnél 22 koronáért kapható a mi i-s Beisner-maiom ban. Tisztelettel értesítem a nagyérdemű kö­zönséget, hogy Gyulán, Szentpálfalva, Vasut- utca t. szám alatt saját termésű buteliás bor kapható. Kérem a nagyérdemű közönség szives pártfogását, tisztelettel 2139 1-1 Kalló József. Eladó teljesen uj állapotban levő 6 kö­tetes „Die Weltgeschichte“ című mű. Cim a kiadóhivatalban. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság* főiigy­2i46 nökségének irodája 1-5 Fábián Lajos füszerkereskedő üzletében van. Szállítási vállalatomat ked­vező feltételek mellett haszonbérbe adom. Balog József 1 szállítási és fuvarozási vállalata. 21351-1

Next

/
Thumbnails
Contents