Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)
1921-04-30 / 35. szám
Lili. évfolyam 35. szám, Szombat Gyula, 1931. április 30 Előfizetési árak: Egész évre . . 120 K — f Fél évre . . 60 K - f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 2 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombatonA küllőid rólunk. Amerika egyik legnagyobb njságja felkérte Nitti volt olasz miniszterelnököt, hogy Írjon cikket a legyőzött népek állapotáról. Nitti a legelső cikket — Magyarországról irta. Ez is mutatja, hogy mily közel állnnk az olasz nép szivéhez és érdekeihez. A cikk tele van elismeréssel és dicsőítéssel Magyarország iránt. Emlékezetbe hozza Nitti a világnak, hogy hányszor mentette meg[Magyarország a kereszténységet; egekig magasztalja azt a vitézséget, melyet a magyarok a háborúban tanúsítottak, melyet leginkább az olasz ellenfélnek volt alkalma tapasztalnia. >Az egész magyar nemzet a bátorság és méltóság arisztokráciája« mondja egy helyen és azzal végzi Nitti a cikkét, hogy nemsokára egész Európa be fogja látni tévedését és be fogja látni, hogy vissza kell térnie az emberiesség és igazságosság elveihez. Nem szokásunk dicsekedni, de nem hallgathatjuk el, hogy lealázottságunk legszomorubb napjaiban nem egyszer megírtuk e hasábokon, hogy amint lehiggadt kedéllyel fog majd hozzá a világ a háború eseményeinek vizsgálatához és amint uj értékeket fognak keresni emberekben és nemzetekben, a magyarság értéke igen magasra fog szökni. Mikor már nemcsak mint ellenséget fognak rettegni bennünket, akkor el fogják ismerni, hogy amit a magyarság a világ háborúban teljesített, az nem mindennapi sem szellemi, sem erkölcsi, sem anyagi téren. Nitti szózata talán az első igaz elismerés. Nekünk felette hasznos tanulságul kell, hogy szolgáljon a rólunk alkotott vélemények megváltozása. Rá kell jönnünk, hogy a magyarság erejének, nagyságának és minden értékes tulajdonainak kifejtésére a sokszorta alkalmasabb tér volt az a nagyszerű védelmi harc, melyet négy esztendőn keresztül a köröskörül reánk törő ellenség ellen folytattunk, mint az a szolgaiélekhez illő, meghunyászkodó, alattomos aljasság, melyet 1918-ban a forradalom gonosz és bárgyú vezérei reánk kényszeritettek. Íme, most, hogy újból kezdenek velünk foglalkozni, senki sem tudja be érdemünkül, hogy 1918-ban milyen nagylelkűen, milyen bizakodóan letettük a fegyvert és véget vetettünk a háborúnak, hanem csak azt tudja dicsőítésünkre még a volt ellenfél is felhozni, hogy vitézül, bátran, dicsőséggel harcoltunk hazánkért. Nem arra gondol — szerencsénkre — a külföld, hogy 1918-ban milyen bátran eldobtuk a fegyvereinket, hanem arra, hogy négy esztendőn át milyen vitézül forgattuk. Nekünk pedig éreznünk, látnunk és tudnunk kell, hogy koldosukká és nyomorultakká, de egyszersmind megalázottakká és megvetettekké nem az tett bennünket, hogy 1914- ben fegyvert fogtunk, hanem az, hogy 1918-ban eldobtuk. Soha semmiféle becsületes erőkifejtés hátrányos nem lehet sem az egyesre, sem a közre. Sokkal, de sokkal nagyobb veszedelem érhet bennünket, ha a küzdelemben ellankodva, azt kishitüen abbahagyjuk, mint ha erőnket a végső összeroska- dásig megfeszítjük. Ebben az esetben még mindig van reményünk a teljes felemelkedésre, de ha össze- roskadni engedjük magunkat, olyan nyomorba sü- lyedhetünk, melyből felemelkedni a magunk erejével csak igen ritkán tudunk. Az egyes ember is beláthatta most már, hogy sokkal, hasonlíthatatlanul sokkal nagyobb nyomort, szenvedést és megaláztatást hozott reánk a mesterségesen előidézett csüggedé8 és a küzdelem abbanhagyása, mint amit a további rendületlen kitartás okozhatott volna. Ezt a tanulságot elfelejtenünk soha sem szabad. A mester gerenda. Nem Pf úrral, a »Gyula és vidéke* cikkírójával, óhajtunk vitába bocsájtkozni. Mi az ő fontoskodó cikkében foglalt, gyűlölködő, a közérdeket semmiképen nem szolgáló kihívással szemben a hallgatást véljük a köz iránt tartozó kötelességünknek és egyúttal a legjobb ellenszernek. Ezúttal azonban kötelességünk felvilágosítani egy magát kereszténynek és nemzetinek valló lap olvasóit arról, hogy tulajdonképen mit olvasnak lapjuk hasábjain. Olyan gyülólséget, aminőt pl. a »Békés« hasábjain sohasem olvashattak és sohasem fognak olvasni. Ez a gyülölség azonban se nem keresztény, se nem nemzeti, se nem kultúra. Ez valami más. De menjünk sorjában. Hogy a választási küzdelem hevében talán valami szokatlan szólásmódot használtunk, az igen könnyen lehet. Egyet azonban állíthatunk a legtisztább lélekkel: soha gyűlölettel, soha lekicsinyléssel, soha még csak tiszteletlenül sem irtunk egyetlen társadalmi osztályról sem. Ennyit az első >rovás«-ról. Ami azt a cikkünket illeti, melyben az önálló vámterület volt érintve, azt városunkban egyedül csak cikkíró ur nem értette meg. Mert világért sem akarjuk azt állítani, hogy szándékosan értette félre. Abban a cikkben arról volt szó, hogy Magyarország újabb politikai életében állandóan akadt a politikai hatalomvágyóknak egy-egy kisebb-nagyobb csoportja, mely valami tetszetős, a nemzet előtt rokonszenves jelszót irt zászlajára és azzal felforgatta az országot, buktatott kormányt, országgyűlést, de amikor hatalomra jutott, mégsem tudott vagy nem akart semmit sem megvalósítani abból a programmból, amellyel többséget szerzett. Igaz-e, hogy a függetlenségi párt a nemzeti hadsereg jelszavával forgatta fel 1905- ben az országot és vitte kenyértörésre a dolgot nemzet és király között ? Megcsinálta-e a nemzeti hadsereget, mikor 1906-ban kormányra jutott ? Nem. Minek bizonyult tehát az önálló hadsereg gondolata ? Választófogásra alkalmas jelszónak. Igaz-e, hogy a függetlenségi párt programmjában benne volt az önálló vámterület ? Megcsinálta-e mikor 1906-ban hatalmas parlamenti többséggel kormányra került, holott gazdasági kérdésekben szabad kezet kapott az uralkodótól ? Nem. Minek bizonyult tehát az önálló vámterület programpontja ? Ismét csak választófogásra alkalmas jelszónak. Természetesen nem az iparosoknál, hanem a politikusoknál, akikről mi szólottunk. Ezt Magyarországon mindenki, különösen minden iparos tudja, csak cikkíró ur nem akarja tudni, Mert ha akarná tudni, akkor nem köthetne bele a »Békésbe«. Hát ezt a jelszó-politikát ostoroztuk mi a szóban forgó cikkben. Azt, hogy hatalomra vágyó politikusok népszerű jelszavakkal megtévesztik a választókat, hol a nemzeti érzésű magyarságot, hol az iparosságot, hol a kisgazdákat és mikor hatalomra jutva, arra kerülne a sor, hogy beváltsák Ígéretüket, nagyot nevetnek rajtunk, hogy mi nem tadtuk, hogy az csak jelszó volt. — Mi nagyon jól tudjuk, mit jelent a magyar iparosnak az önálló vámterület, talán jobban tudjuk, mint cikkíró ur. Hiszen azért kapta meg a függetlenségi párt iparosaink szavazatát, mert programmjában volt az önálló vámterület és épen azért vagyunk most kénytelenek csak a politikusok szavazatfogásra szánt jelszavának bélyegezni ezt az életbevágó programmpontot, mert mégsem csinálták meg, jóllehet hatalomra jutottak. Hát bizony ezt mindenki megértette a mi cikkünkből. Mi a magunk részéről a legerélyesebben és a leghatározottabban tiltakozunk az ellen, hogy bárki is úgy tárgyaljon minket, mint bármely foglalkozásnak vagy társadalmi osztálynak haragosait vagy ellenlábasait. Aki ezt meri sejtetni olvasóinak tájékozatlanabb részével, annak mutatnia kell legalább egy sort lapunkból, amelyben bárki ellen harag, ellenszenv vagy ártalom nyilatkozik meg. A keresztény sajtó nevében pedig tiltakoznunk kell ama hang ellen, melyben Ff. ur cikke megiratott és nyíltan meg kell mondanunk, hogy az a hang és az a modor nem méltó egy olyan fiatal újsághoz, mely a keresztény és nemzeti eszmékkel akar magának tábort hódítani. Ezt a hangot, ezt a modort és ezt a gyűlölködést el kell hajítani oda, ahova a vörös gombokat, Végezetül pedig — hogy a mestergerendáról is szó essék — csak annyit mondunk, hogy ebben az országban egészséges, keresztény, nemzeti társadalom csak akkor lesz, ha a mestergerendára mindenki elsősorban csak a saját hibáit és nem a máséit rója fel. Belpolitikai hírek. A nemzetgyűlés a pénzforgalomnak ideiglenes szabályozásáról vagyis a pénzkicserélésről szóló javaslatot végérvényesen elfogadta. A pénzügyi bizottság beterjesztette az uj állami költségetésről szóló javaslatot, melyet a nemzetgyűlés május 3-án vesz tárgyalás alá. Addig a nemzetgyűlés szünetet tart. A magyar pénzügyi tanács megalakult. Horthy Miklós kormányzó annak elnökévé dr. Wekerle Sándor, alelnökévé Teleszky János, dr. Lukács László és dr. Popovics Sándor volt pénzügyminisztereket nevezte ki. A nemzetgyűlés külön hat tagot választott a bizottságba, melynek tagjai még az országos kúriának és a közigazgatási bíróságnak elnökei is. Ez a 14 tagú bizottság van hivatva a magyar pénzügyi gazdálkodás, a nagy pénzügyi reform keresztülvitelének és a bankjegyforgalomnak főellenőrzésére. Külpolitikai hírek. A angol parlament ratifikálta, vagyis jóváhagyta a trianoni békét, mely Magyarországot halálra Ítélte. A ratifikálás vitával és tiltakozó felszólalásokkal történt meg. A szónokok közül többen harcra keltek országunk igazai mellett, de persze eredménytelenül. Mégis jól esik tudnunk, hogy volt aki tiltakozott egyes tiszta magyar vráosok és községek, valamint Komárom, Pozsony, Kassa elszakitása ellen, és volt, aki népszavazást követelt. Maga a miniszterelnök is hangoztatta, hogy Magyarországtól kártérítést követelni hiába való volna és azt is kijelentette, hogy az utódállamok, megnevezetten a románok, napról-napra megsértik a békeszerződés határozatait a nemzeti kisebbségek, az erdélyi magyarok és szászokat illetőleg. 733 9-20 Udvari (á la pilsenO Góliát Maláta fá la SalvatoO sor Csak viszonteladóknak! palackozva, békebeli minőségben kapható az Első Magyar Részvény Serfőződe főraktárában: Weisz Mór és Társa cégnél, Gyulán. Lapunk mai száma 4 oldal.
