Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)
1921-04-23 / 33. szám
2 Békés 1921- április 23 H I BE K. Templombocsn A gyulai anyatemplom felszentelésének 141-ik évfordulója holnap, husvét után negyedik vasárnapon tartatatik. Kinevezés. A nagyváradi lat. szert, püspök helytartója dr. Lindenberger János apát-kanonok a gyulai rk. főgimnáziumhoz a latin—német tanszékre rendes tanárrá nevezte ki Kressnerics Gyula oki. középiskolai tanárt. Ad multos annos! A gyulai református lelkészi állás betöltése május 22-én történik. A 13 pályázó közöl, kik a zsinati törvények szerint a lelkészségre egyformán jogosultak és részint helybeli működésűkből, részint egyébként előttünk ismeretesek, a következők: Bagdy Dániel biharnagybajomi, Balogh Mátyás pókakereszturi, dr. Godács Imre nagyszentmiklósi, Koppányi Gyula békéscsabai, dr. Fallmann Péter gyulai és Szabó István geszti lelkészek. A választás esélyeire nézve az eddigi közhangulatból még semmi irányban sem lehet következtetni. Szent György és Szent Márk napja Vasárnap lesz a mezőgazdasági munkások életében fontos nap, Szent György napja, amikor a serdülő kis legények a mezőgazdasági munkába először beszegődni szoktak. Másnap, április 25-én, Szent Márk evangélista napján a tavaszi vetések egyházi megáldása, a bazaszentelés történik, mely az idén szép, de kisnövésü búzatáblákat talál. Jótékony adomány, özv. talpasi Kabdebó Kálmánná elhalálozásával kapcsolatban Sál József 100 korona adományt küldött be a gyulai nőegylet részére, amit ezennel köszönettel nyugtáz a nőegylet nevében özv. Fábry Mártonná, alelnök. A gyulai »Erkel Ferenc Sakk kör« igazgató tanácsa folyó hó 23-án délután ő órakor, a kör helyiségében ülést tart, melyre a tanács tagjait ez utón is meghívja az elnökség. Az időjárás. Az országos meteorológiai intézet jelentése szerint e héten Csonkamagyaror- szág egész területén volt eső, legtöbb a Dunántúlon. Az idő nagyon lehűlt. Legmelegebb volt Szegeden 15 fok, leghüvösebb Debrecenben Gyulán és Tapolczán 2 fok. Változóan felhős, éjjel igen hűvös idő várható további esőkkel. Ezen jelentéshez fűzve megemlítjük, hogy Észak-Francia- omágban e héten hóviharok dúltak, melyek a növényzetben és virágzó gyümölcsfákban nagy károkat okoztak. A magyar irredenta dalok megismertetése céljából Ssilággi Béla székely főhadnagy, költő és zeneszerző és Mnrgács Kálmán menekült jegyző dalköltő és hegedűművész két művészgárdával folyó hó 16-án megkezdték III. hazafias hangver- verseny kőrútjukat. Gyulára junius 4 én kerülnek 8 mind a két művészgárda el fog jönni. A hangverseny művészi nívón fog állam s minden igaz magyar embernek kötelessége lesz ezt a művész gárdát emberfeletti munkájukban erejéhez mérten támogatni. A hangversenyen szereplő művészek a következők : I. csopurt. Szilagyi Béla költő, zeneszerző, Madáry Béla operaénekes, Baczó László székely hegedűművész, dr. Finkey Zoltán dalénekes, Szilágyi Sándor menekült székelydiák, csűrdöngölőtáncos, Schmidt Béla tart. hadnagy, titkár. II. Csoport. Murgács Kálmán menekült jegyző, dalköltö, Mayer István hegedűművész, Várady Pál dalénekes, Karakas László gitárművész, Rozsnyay Béla tart. hadnagy, titkár. Ezeken kívül fellép a hangversenyen K. Somló Emma, a budapesti Nemzeti Színház művésznője, Magyarország legelső szavaló művésznője is. A körútnak kettős célja van: egyrészt a hazátlan, nyomorgó menekültek felsegélyezése, kenyérhez juttatása, másrészt az igaz, régi, magyar szívből fakadt, hazánk jelenlegi szomorú sorsát elsíró, de magyar reménységet, önbizalmat keltő, magyar hazafinágra serkentő uj hazafias dalok és versek terjesztése és megismertetése országszerte, hogy a magyar embert közö nyéből felrázzák és beleneveljék egyetlen szent célunk : az ezeréves Magyarország újra megteremtésének szent, halhatatlan eszméjét. A tiszta jövedelem 10%-a az országos jegyzői árvaház alapjának céljait szolgálja. A pénzforgalom szabályozása. A nemzetgyűlés csütörtöki ülésén nyújtotta Hegedűs Lóránt dr. pénzügyminiszter a pénzforgalom ideiglenes szabályozásáról szóló törvényjavaslatot, amely az Osztrák-Magyar Bank bankjegyeinek államjegyekre való kicserélésére vonatkozik, A törvényjavaslat szerint a Jegybank jegyforgalmának az a része, amely a békeszerződés szerint Magyarország jegyforgalmának meg fog felelni, ugyanilyen névértékű államjegyekkel cserélendő ki. Ezenkívül állam- jegyeket lehet kibocsátani a postatakarékpénztár aláírását viselő államjegyek, a tanácsköztársaság alatt kibocsájtott egy- és kétkoronás bankjegyutánzatok bevonására, illetve kicserélésére és végül a létesítendő állami jegyintézet törvényszerű ügyletei alapján, de az utóbbi kibocsátás nem haladhat meg két milliárd koronát. A pénzügyminiszter azonban felhatalmazást kap, hogy a kétmilliárdos határt időlegesen felemelheti, ha azt a vagyonváltság lerovása a termés értékesítése szükségessé teszi. Az államjegyek kibocsátását a nemzetgyűlés ellenőrzi és Őrködik afölött, hogy az államjegyek a törvény által megengedett korláton belül bocsáttassanak ki. Az államjegyek bevonására megszabott utolsó határidő lejárta után hat év múlva az állam az államjegyeket nem váltja be. Az ezerkoronások Az ezerkoronások veres bélyegzése körül utóbbi időben sok bizonytalanság és zavar jelentkezik országszerte. Senki sem tudja biztosan, hogy melyik a valódi, melyik a hamis felülbélyegzésü ? A tarthatatlan állapot rendezése végett a budapesti nagy bankok és gazdasági érdekképviseletek a pénzügyminiszterhez fordultak azon kéréssel, hogy a zavar eloszlatása végett soron kívül cseréltessenek be uj pénzre az összes ezer koronások. A miniszter még nem döntött. Uj magyár széntelep Miskolcz mellett az alsóábrányi határban hetek óta kutatások folynak kőszén után. A fúrások eredménye, hogy 54 méter mélységben három méter vastag szénróteget találtak, ez alatt mélyebben pedig újabb réteget fedeztek fel- A kutatások nagy reménnyel kecsegtetnek. A postai csomagok. A kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy a postai csomagokban írásbeli közleményt, vagy sajtóterméket elhelyezni tilos, úgyszintén a postai szállítólevelek és pánz- utalványok szelvényeire ezentúl magáuközleméuyt írni nem szabad. A pénzes értéklevelet a feladó nyitva tartozik postára vinni és átvizsgálás után a felvevő postai alkalmazott jelenlétében a feladó által hozott pecsétviasszal és pecsétDyomóval ott lepecsételni. Ha a postának gyanúja van, hogy a csomagban írásbeli közlemény, vagy becsempészett sajtótermék van, akkor a tartalom átvizsgálása végett követelheti a kézi és betétcsomagok felbontását. A békési járásbeli házhelyek. Békésvármegye alispánja a békési, gyomai és szeghalmi főszolgabirákat értekezletre hívta össze Békésre, mely értekezleten a főispán is jelen volt. A hivatalos jelentés szerint a békési járás területén már. kielégítően meg van oldva a házhelyek és kis- haszonbérletek kérdése, miután arra alkalmas területek találtattak. A szeghalmi és gyomai járásban még folyamatban vannak a tárgyalások és az előmunkálatok. A csabai molorosvasnt jelenlegi menetrendje : Békéscsabáról indul Kígyós, Apácza, Tótkomlós, Mezökovácsháza felé reggel 5.35, délután 1 óra és 3.30. — Mezőkovácsházáról visszaindul Békéscsabára reggel 5, délelőtt 9.21 és délután 5 órakor. Békéscsabáról Békés, Vésztő felé reggel 6, délelőtt 11.45 és délután 3 30. Vésztőről vissza Békéscsabára reggel 4.56 és délelőtt 9 órakor. Az ipartestfiletben április hó 26-án szövetkezeti ügyben összértekezlet lesz. A sarkadi országos vásár folyó hó 23-án lesz megtartva. Nyugdíjasok figyelmébe. A közalkalmazottak gyermekeinek biztosított tandíjkedvezményt a köz- oktatásügyi miniszter a,m kir, nemzeti hadsereg III., IV., V. fizetési osztályba sorozott nyugdíjasok gyermekeire, illetőleg árváira is kiterjesztette. A huszonnégy órás időszámításnak egész Eu’ópábuu való bevezetése most már komolyan foglalkoztatja a szakköröket. A berni menetrendkonferencián elhatározták, hogy a 24 órás időszámítás bevezetésére azon államokat is rábírják, akik eddig kétszer 12 órás berendezést alkalmazták, tehát Magyarországot is. A magyar kormány hozzájárult a 24 órás időszámításnak a vasutakon és hajókon való bevezetéséhez és junius elején lépteti azt életbe. A nyári menetrendet már e szerint fogják elkészíteni. Ez az elhatározás maga után fogja vonni az aj időszámításnak az egész vonalon való érvényesülését, ami agyán nem lesz kötelező, de előreláthatólag a gyakorlat és a közlekedési idöhöz való alkalmazkodás ezt fogja eredményezni. Házasságok. Gyulán az elmúlt héten házasságot kötöttek: Kneifel József asztalos Kneife 1 Magdolnával, Ágoston Ferenc cipészmester Rehák Terézzel, Prágai Antalföldmives Jnhász Klárival, Márkus Miklós asztalosmester Magyar Rozáliával, Varga Gabor gazdasági cseléd Mezei Katalinnal, Karakai Sándor szabómester Steigerwald Erzsébettel, Gergely György földmives Kalló Rozáliával, T. Veres István földmives Korcsok Johannával. Halálozások. Az elmúlt hét folyamán Gyulán elhaltak : Szabó Józsefné szól. Felek Erzsébet 65 éves, Varga Júlia cseléd, 50 éves, Mundruczó Péter kereskedősegéd 17 éves korában. A gyulai újvárosi földmives ifjnság 1921. évi április hó 24-én az Újvárosi Olvasókör helyiségében, házépitkezési alapja javára és városi szegényalapra táncmulatságot rendez, melyre a nagyérdemű közönséget tisztelettel meghívja a rendezőség. Belépődíj személyenként 20 korona. Kezdete este 7 órakor, vége reggel 4 órakor. Felül- fizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Ipartestületi hírek. A testület elöljárósága vasárnap, folyó hó 17-én tartotta rendes havi ülését Sál József alelnök elnöklete alatt. Az ülés az alakulással kezdődött, amennyiben a közgyűlés által megválasztott elöljáróság a maga kebeléből alelnökökké egyhangúlag újból Sál Józsefet és Névery Istvánt, az újonnan rendszeresített gazdai tisztségre Schneider Mátyást választotta meg. A jegyzőkönyv kapcsán az adóügyek, szövetkezeti mozgalom kérdéseivel foglalkozva az elöljáróság, ezekkel idejében akar foglalkozni és az iparosságot ezekről tájékoztatni. Azután kimondta az elöljáróság, hogy az ipariskolai tantestülettel karöltve a folyó iskolai évzárás után tanoncmucka kiállítást kíván rendezni a célból, hogy bár a háború miatt sokat szenvedett a tanonenevelés és tanítás, amit részben a katonai behívások és anyaghiány okoztak, mégis az iparostanoncok ipari előhaladásukat gyakorlatilag is bemutassák. Az iparosképzés szempontjából eme fontos kezdésre egy bizottság választatott, amely az ipariskola igazgatójával állapítja meg a részleteket, miről a tanonctartó iparosok értesítve lesznek. A jelentések során jegyzőkönyvi* köszönet szavaztatott a gyulai téglagyár szövetkezetnek a rokkantalapra történt 1000 korona adományozásáért. Hosszabb eszmecserét fejtett ki ama elhatározás, hogy a május 5 én Budapesten tartandó országos iparos nagygyűlésen az ipartestület is képviselteti magát, aminek fontossága a legaktuálisabb kérdések tárgyalása mellett a vidéki iparosság, talpra- állásában és az érdekképviseletek erőpróbájában fog megnyilvánulni. Megnyugtató tudomásul szolgált a helyi pénzügyigazgatóság azon válasza, hogy az adókivetési eljárás során szükségessé válható felvilágosításokra és a felehbviteli fórumbaH az ipari képviseletnek is helyt ad. Ezzel az ülés véget ért. Menekültügyi megbízott közleményei. Az Országos Menekültügyi Hivatal olyképen intézkedett, hogy az igazolókönyv 3 koronás kiállítási diját csak azok lesznek kötelesek megfizetni, akiknek a menekültügyi igazoló könyve 1921, évi március 1. napját követő időben lett kiállítva. Akik tehát a jelzett nap előtt fizették be a 8 koronákat, folyó hó 25. és 27-én délután 3—5 óra között igazoló könyvecskéjükkel jelenjenek meg a megbízott irodahelyiségében. Akik a legközelebbi hétfőn vagy szerdán a 3 koronákat át nem veszik, azok 3 koronáit megbízott jótékony célra fogja fordítani. — Többek szóbeli éz Írásos kérelme folytán értesíti megbízóit az érdekelteket arról, hogy a menekült polgári és katonai állományú magyar állampolgárok részére kiutalt körülbelül egyszázötvenezer korona beszerzési értékű amerikai szeretetadományban csakis a szabályszerűen törzskönyvezett és igazoló könyvvel ellátott békésvármegyei menekültek (Békéscsaba kivételével) voltak részesíthetők. Felettébb érdekében áll tehát minden menekült családfőnek vagy önálló egyénnek, hogy magát valamelyik hétfőn, szerdán vagy pénteken délután 2—4 óra között mielőbb törzskönyveztesse Mágocsi-utca 10. szám alatt. — Rimamurány—salgótarjáni vasmű részvénytársaság ózdi üzemében cipész cipőfelsőrész készítő és munkavezető kedvező díjazási feltételek mellett azonnal elhelyezést nyerhet. Részletek menekültügyi megbízottnál megtudhatók. — Fogtechnikus, német társalgó leány, székely szobaleány, mütő orvos (Operateur), gépirónő, gazdatiszt, gazdasági gyakornok illetve segédtiszt, gazdasági akadémiai hallgató, gépész, lakatos, bádogos, asztalos menekült elhelyezést keres. — Igazoló-könyvüket hétfőn délután 2—3 között feltétlenül vegyék át; Bermatsik János, Bedő Károly, Dauer Sándor, Györgyi Karácsony, Jeney György, József Dezső, Kallós Béla, özv. Kovács Jánosáé, Mester Ferenc, Pintér Ferenc, özv. Poliak Béiáné, Rédey Béla, R »slás János, Szabó Ferenc, Szabó Károly, Szilagyi Sándor, Tarczali Járos, dr. Varjú Zoltán, özv. Weisz Salamonné és Zsurka János. — Leány és fiú gyermekek és mindkét nemű felnőttek részére fatalpu, szandálok, merev es hajló talppal, a lábujjnál fedett vagy nyírott alakban, továbbá fatalpon cipők bőr bontással és szárral ; m u> kültek kedvezményes