Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-03-10 / 21. szám

3 Békés 1920. március 10. több ízben kijelentették, hogy Magyarország nem akar újra háborút kezdeni. Békében akar élni szomszédaival és a nagyhatalmakkal és minél előbb barátságos légkört akar maga körül terem­teni. Mindezen megismételt komoly kijelentések dacára a román csapatok parancsnoka, a vész- hirektől befolyásolva, szükségesnek és igazságos­nak találta, hogy a Budapestre irányított élelmi­szerszállításokat megakadályozza és beszüntesse, ezáltal a legrettenetesebb katasztrófa elé állítva a fővárost. Hogy véget vessünk ellenségeink ráfogásai- nak, a kormány újra hangsúlyozza, hogy nem szándékszik a helyzetet súlyosbítani háborús ka­landokkal. A- kormány minden erejével az ország helyreállításán dolgozik, mert az a legrettenete­sebb megpróbáltatásoknak van kitéve.« Sokat szerepelt az újabb időben De Tour- nadre francia tábornok, legutóbb huzamosabban Szeged város kormányzója. Most adta át a hatal­mat Szeged fölött a magyar polgári és katonai hatóságnak. Ez alkalommal hirdetményt bocsáj- tott ki, melyben elismerését fejezi a katonai és civil hatóságnak és szerencsét kíván Magyaror­szág talpraállitásához. A török békefeltételek készülnek most. Eőbb jelentőségű részei már most véglegeseknek te­kinthetők. Konstantinápoly a törököké marad, de Szmirna a görögök birtoka lesz. A legfőbb tanács hangsúlyozza, hogy nem Törökország felosztásáról van szó, hanem egyes területek elcsatOlásáról, melyeíen idegen népes­ség lakik. Arábia pl. független állam lesz, külön­ben eddig sem volt köszöneté Törökországnak az arabok feletti fennhatóságban. Szíria autonómiát kap, ellenőrzésével a franciák lesznek megbízva. A birodalom többi része a szultán fennhatósága alatt marad, de egyes vidékek közigazgatásában a török hatóságokat európai kormányzók segítik, így az adriai vidéken Olaszország, Szicziliában Fraccziaország, Keletázsiában Perzsia fog közre­működni. A »Dácia« nyomán közöljük, hogy a szövet­ségesek elhatározták, hogy diplomáciai megbízotta­kat küldenek Budapestre, a kik állandóan ott maradnak addig is, amig a békekötés aláírása és ratifikálása megtörténik és mig a rendes diplo­máciai érintkezés Magyarország és az ántánt or­szágok között helyreáll. Hírek szerint a magyar nemzetgyűlés meg­választotta Magyarország kormányzójává Horthy Miklós fővezért. A kormányzó az esküt letette és a lemondott kormányt az ügyek továbbvitelével megbízta. A kormányzó bemutatkozott a másnapi nemzetgyűlési ülésen. — Ha igazat lehet adni a híreknek, akkor Huszár Károly nem vállalkozik újból kormányalakításra. Hogy ki lesz az uj mi­niszterelnök és a kormánynak kik leszuek a tag­jai, nem lehet még megállapítani. A valószínűség a koalíciós minisztérium mellett szól, úgy a mint azt alig is lehet máskép elintézni. Egy időben, nem is olyan régen sokat be­széltek a nagy üzemek szocializálásáról. Gyárakat, malmokat stb. szociálizálni volt a jelszó. Ausztriá­ban meg is csinálták az állami üzemekkel, de az eredmény nagyon szomorú. Rövid nehány hónap alatt pl. 80 millió korona ráfizetéssel járt. Egyik cég pl. 36 millió koronát adott ki és alig egy fél milliót vett be. Valóban szomorú eredmény. H I BE fi. Békésvármegyének a magyar kormány ál­tal még az elmúlt ev végén kinevezett uj főispánja Zilahi Kiss Jenő, volt Budapest fővárosi tanács­jegyző — vett magánértesülés szerint — a múlt hét végén a vármegyébe, Szarvasra érkezett, azóta ott tartózkodik Iskolamegnyitás. A gyulai összes állami elemi iskolákban és pedig úgy a belterületi, mint a tanyai iskolákban, valamint a Mágocsy-utcai állami óvodában a fűtőanyag hiánya miatt hó­napok óta szünetelő tanítás folyó évi március hó 16-án újból megkezdődik. A gyulai polgári leányiskolában a tanítás folyó hó 11-én veszi kezdetét. Élelmiszerek érkeznek Magyarország ré­szére az amerikai misszió közvetítésével Duda- pestre, és pedig: 3000 tonna gabona, 1000 tonna zsir, 500 waggon vágómarha és nagyobb mennyi ségü gyermekcipő. Rotterdamból is érkezett 12 kocsiból álló élelmiszervonat Budapestre. A buda­pesti gyermekek egy nagy tömegét már korábban Hollandiába vitték üdülésre, most pedig a buda­pesti olasz misszió egyik tagjának leánya közve­títésével ismét tízezer budapesti gyermeket fognak üdülésre kivinni Olaszországba. íme a volt ellen­ségek kenyérrel dobnak bennünket most vissza, — a volt barátaink : csehek és osztrákok pedig, akiknek gyermekeit két év előtt mi nyaraltattuk, most országunk egyes részeit követelik hála helyett! Békésmegyei amerikai kivándorlók érkeztek haza nagyobb szambán Budapestre, kik részben ott, részben Szolnokon rekedtek, mert a vasúti forgalom akadályai miatt a vármegyében szét­szórva fekvő szülőföldjükre haza utazni nem képesek. A legtöbb visszvándorló Orosháza és Békéscsaba környékére való, számuk 1060 egyén. Az egyéves önkéntesség kedvezményét, amint a Magyar Távirati Iroda jelenti ismét ha­tályba léptették, az ezt eltörlő néptörvényt pedig érvényen kívül helyezték. Az önkéntesi kedvez­mény csupán az önkéntesi jelvény viselésében s az ezzel járó jogokban áll, a tiszti előléptetés csak a tisztképzés újon megindulásával lesz szabályozva. Az egyetem megnyitása. Ballagj Aladár dr. budapesti egyetemi rektor közli, hogy az 1919/20. tanév helyett ez év március—julius hónapokban tanévet pótló tanfolyam lesz, melyre beiratkoz­hatnak, akik katonai szolgálatuk miatt három sze­meszteren át be nem iratkozhattak. Halálozás. Id. Scheibert Jakab gyulai ke­reskedő március hó 7-én életének 67-i.k évében rövid szenvedés utáu elhunyt. Halálát neje, három gyermeke és nagyszámú rokonság gyászolja. Te­metése március 9-én volt nagy részvét mellett. Hatalmas kéménytfiz volt március 8-án dél­előtt 9 óra tájban,-mikor is a belvárosi plébánia­épület egyik,kéménye kigyuladt és szélcsendes időben teljesen kiégett. A tüzet a kéményb n megszaporodott szurokkorom kigyuladása okozta s a több percig tartó lángolás alatt lehulló csó­váktól a száraz tetőzet itt-ott gyuladozni kezdett, de a gyorsan ott termett tűzoltóság a tetőtüzet elfojtotta s nagyobb kár nem történt. Ezzel kap­csolatban nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül, hogy a gyulai kémények seprésével és felügyele­tével megbízott két kéményseprő cég a nagy ki terjedésű kerületeket és az egyre szaporodó ké ményeket nem bírja rendesen tisztogatni, a hónaponkinti seprésről szó sincs s igy nem csoda, ha kéménytüzek egyre sűrűbben fordulnak elő. Eljegyzés. Pölöskey József kereskedő elje­gyezte Grünwald Irmuskát. (Minden külön érte­sítés helyett) A magyarországi egyes területeken vadvi­zek pusztításáról interpellálnak a parlamentben. Szeged, Csongrád és Félegyháza környékén nem­csak a termést pusztítják, hanem az emberi lakó helyeket és életet is fenyegetik. Rubinek föld- mivelésügyi miniszter kijelentette, hogy a vad­vizek felfakadásának oka az, hogy a Dunában és a Tiszában magas a vízállás. De már minden intézkedés megtörtént a veszedelem elhárítására. A magyarországi fahiányon segíteni már most próbálkoznak. A magyar íoldmivelésügyi mi­nisztérium ugyanis azt a tervet vetette fel, hogy a Duna—Tisza közötti területen mintegy 30 ezer hold területet befásit. Különösen Kecskemét vi­dékén nagyarányú mozgalom indult meg, hogy a város határában levő nagy mennyiségű kihaszná­latlan homokos területen egyelőre 400 holdat fásit be. Ez a vállalkozás elsőrendű eredménnyel járna nemcsak a famennyiség szempontjából, ha­nem az alföldi kiima és egészségi viszonyok eme­lésére is. Sertéshizlaló társaság alakult Békéscsabán, melynek tagjai tisztviselők, értelmiségi szabad pályán élők és kereskedők. Célja: a zsir és sertés- husmennyiség legolcsóbb előállítása. A tagok a hizlalás tartama alatt, annak befejezéséig darabon- kint és havonkint 200 koronát fizetnek a társa­ság pénztárába ; a részletkérdéseket pontosan és szakszerűen kidolgozott kötelező szabályzat Írja körül. Rácz Tóni és Tóth Laczi egyesült első gyulai cigányzenekara Lakatos Dezső nevű kitűnő prímást szerződtette, aki az egyesült zenekar ve­zetését nagy szakértelemmel és buzgó igyekezet­tel teljesíti s a zenekart határozottan kimagasló színvonalra állította. A zenekar minden este a Vadász kávéházban hangversenyez. Fern Andra művészetét reklamálták már régideje a mozi gourmandjai. Szerda es csütörtök este 8 órára végre sikerült a Király mozgószinház igazgatóságának »Az élet« cim alatt egy olyan képet szerezni amin ez az istenáldotta szépségű, bájos egyéniségű művésznő az egész darab mene­tén végig tündököl. — Pénteken, szombaton és vasárnap pedig egy nagyon kedves darabot ad a színház »Mennyei narancsok« cim alatt. Aki már látta idegenben ezt a darabot nem győz elég di­csérő jelzőt használni elradagtatásának kifejezésére. Mindenki helyesen tesz, ha jegyéről ezekre az előadásokra idejekorán gondoskodik. Hétköznap 8, vasárnap 3, 5, fél 8, és 9 órakor kezdődnek az előadások. »A Tavasz« nagyváradi szépirodalmi folyó­irat március 6-diki száma ismét bő tartalommal jelent meg. Megemlékezik Szinnyey Merse Pál, a kiváló festőművész és Nyarai Antal, a hírneves színész haláláról. Csermely Gyula novellája, Ne­mes István verse követik a nekrológot. A Tavasz ébren tartandó a régi nagy költők emléket, hétről hétre hél.vet ad a régi magyar költők verseinek. E héten Petőfi Sándor »Bokor a viharhoz« cimü versét hozza. Ezt követik Nadányi Zoltán verses elbeszélése, Helyfy László novellája, Nemes Zol­tán, Zsolt Béla, Jánosi Zoltán versei, az állandó rovatok s a kedvelt novellairó Szüts Dezsőnek elbeszélése, Ligeti Ernő regényének folytatása. A Tavasz szerkesztősége ismét beváltja azon vá­rakozásokat, amelyek megindulásakor hozzáfüzöd- tek szépet, irodalmit és -jelentőségteljeset adván a közönségnek. TO hold föld vetéssel együtt haszon­bérbe azonnal kiadó. Értekezni lehet Kis- románváros, Templom-utca 23 sz. a. 560 1—l Kisrománváros, Templom utca 4. számú ház és a Sándorhegyen 9 kvadrát szellő­ről <1 eladó. — Értekezni lehet a fenti szám alatt a tulajdonossal 562 1—1 Kisrománváros, Templom-utca 9. számú ház azonnal eladó. 56i i-i Egy jó családból való fiú pincér tanulónak felvétetik a Komló szállodában. 565 1-1 Újváros,_ Virág-utca tí. számú ház eladó. — Értekezni lehet Zsinór utca 21. szám alatt 564 l—i Por törő Sándor kosárfonó-mester lakik: Gyula, (Nagyváradi-ut) Villa utca 8. szám alatt- §63 í- i Két, három hold jóminőségü here- földet keresek évi haszonbérletre. Cím : Törvényszéki palota fogházgondnok, Gyula ‘ . 546 2-2 Kiadó Hatvan-utca 1. számú sarok­ház nagy kerttel és mellékhelyiségekkel. — Értekezni lehet ugyanott a benne lakóknál. 555 2—2 Egy rövid kereszthuros zongora eladó Kossuth tér 24. szám alatt. 554 2—2 Egy jókarban levő pedálos cimbalom eladó Sittye-utca 15. szám alatt. 536 2—2 Egy jóravaló, lehető leg iparos családból származó asszony vagy leány mindenes­nek kerestetik. Óim : Maróthy-tér 1. szám. 534 2-2 Méh családokat vagy méhészetet meg­vételre keresek. Cim a kiadóban. 479 3—3 Zongora hangolást és javítást pontosan és lelkiismeretesen eszközöl Weisz Antal Terényi Lajos-utca 9. sz. a. 187 13—* Gyulán, 1920. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája.

Next

/
Thumbnails
Contents