Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-12-01 / 97. szám
Kill, évfolyam. Oyola* 1020. december 1 Egyes Mám Ara 1 koronát 07. szám. Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. Előfizetési árak: Egész évre . . 60 K — f Fél évre .. . 30 K — f POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Pártok uralma. Minduntalan eszünkbe jut a szegény — igazi szegény ! — budapesti asszony fel- sóhajtása a proletárdiktatúra idején. A kenyeresbolt előtt való keserves ácsorgása közben szomorúan sóhajtott fel imigyen: »Hát azelőtt jó dolguk volt az uraknak, most jó dolguk van a proletároknak, csak a szegény emberre nem gondol soha senki«. Nincs az az élesen látó szociológus, aki jobban tudta volna jellemezni a helyzetet, mint ez az egyszerű asszony a maga természetes eszével. Mi is jósoltunk két esztendővel ezelőtt olyasfélét, hogy a szociálizmus programmjából majd épen a legtulzóbbak, a legkárosabbak fognak megmaradni, a jók, az üdvösek azok szépen el fognak kallódni. Hát ilyenformán is lett. Megmaradt és túlélte önmagát is az általános választói jog, ami tulajdonképeu nem is volt cél, hanem csak eszköz a szociáldemokrácia politikai céljainak elérésére. Hogy mennyire nem volt cél, mutatja az az úgynevezett általános választás, melyet ők tartottak és amelynél egy tekintélyes állam- fentartó elemet egész egyszerűen kizártak a választási jogból. Tehát világosan szólva, csak olyan általános választójogot akartak és tűrtek, mely az ő uralmuk fentartását biztosítja. Minden teketória nélkül megfosztották a szerintük »legemberibb« jogoktól azokat, akiknek véleménye nem egyezhetett az övékével, szavazatuk ő ellenük szólhatott volna. Nos hát, a világháborúnak, a forradalmaknak és a szociáldemokráciának ezekkel az örökségeivel nem fogjuk tudni sikeresen megvívni azt a nagy harcot, mely reánk magyarokra várakozik. Akár fizikai, akár szellemi erőket kelljen harcba vinnünk országunk épségének, létünk feltételeinek kivívásáért, az az államhatalom, mely hatalmát és erejét egy társadalmi osztályra akarja építeni, erre soha nem lesz képes. Igenis, az államhatalomnak mindenkit és minden osztályt egyformán kell szolgálnia és értéke szerint becsülni. De egy gszda sem ad az igás öszvérnek tiszta zabot, a parádés lónak pedig száraz kórót. Az pedig, legyen akár egyes ember, akár foglalkozási kategória, aki és amely azt tapasztalja, hogy az államhatalom nem becsüli őt képességeinek és szolgálatainak értéke szerint, az előbb- utóbb ellensége lesz a hatalomnak és nem összetartó, de bomlasztó erőt fog jelenteni. Azt pedig, hogy ebben a szerencsétlen hazában ismét bomlasztó erők gyűlhessenek össze, mindsn eszközzel, az államhatalomnak minden energiájával meg kell akadályozni. Ez mindnyájunk érdeke, de talán 1 sgelsősorhan azoké, akik hatalmon vannak és ott is akarnak maradni. H I B K K. 31 nap. December Télhő. Szerda Csütörtök Péntek Szombat 1 Eligiusz pk. hv. 2 Bibiana 3 Xav. Ferenc 4 Borbála Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat 5 C Adv. 2. Szabbas 6 Miklós pk. 7 Ambrus 8 Boldogasszony fogantatása 9 Leoiádia vt. (ujhold) 10 Melkiade8 11 Damaz pk. Vasárnap Héttő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat 12 C. Adv. 3- Szjnesz 13 Luca 8z. vt, Ottilia 14 Nikáz pk. 15 Valérián vt. 16 özséb, Albina 17 Lázár pk (első negyed) 18 Grácián Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat 19 C. Adv 4. N‘*meaiu8 20 Teofii vt. 21 Tamás 22 Zeno vt. 23 Viktoria sz. 24 Adám és Éva (holdtölte) 25 Nagykarácsony Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 26 C. István vértann 27 János ev. 28 Apró szentek 29 Tamás, Dávid kir. 30 Anizia vt. 3L Szilveszter pápa (n. negyed) Decemberben a nappal karácsonyig 29 perccel fogy, azentnl az ér végéig 6 perccel nő. Váiosi közgyűlés volt november 27-én Gyulán, a képviselőtestületi tagok nagyszámú részvétele mellett, melynek tárgysorozata általában igenlegesen fogadtatott el. A szeregyházi földek eladása jóváhagyatott. — A Nemzeti kereskedelmi és közgazdasági bank részvénytársaság kérelmére a városi közgyűlés aránytalanul nagy összegű részvény jegyzését határozta el, anélkül, hogy kikötötte volna a bank ügyvezetésében való részesedést és betekintést. Kérdés, hogy akik most a város terhére a közgyűlésen megszavazták, vájjon a 48-as körben tartott propagáló gyűlés után a saját nevük alatt is jegyeztek-e a részvényekből? A népkerti cukrászbódét a város ugyan bérbeadta, de mi azt vettük észre, hogy ennek fedelét felelőtlen elemek a mult hét végén elemelték. A közgyűlés a város terhére 50 ezer koronát szavazott meg a Kultúra lapkiadó és nyomdavállalat részvénytársaság javára részvények ellenében. Mint gyulai polgárok kívánjuk, hogy a befektetés hasznos legyen, ezt annálinkább tehetjük, mert feltételezzük, hogy a gavallér kedvében levő képviselőtestület ezt bizonyára jói átgondolta. A villamos feszültség ütköző szikrája a Lovich Öiön ügyénél sült ki, akit a vármegye ismételten ártatlannak talált az ellene felhozott vádaskodással szemben. A képviselőtestület többsége azonban hajthatatlan maradt és fenntartotta a bizalmatlanságot; igy tehát a lelépett polgármester is osztozik elődje sorsában, azon egyenlőséggel, hogy meg nem érdemelten és igazságtalanul. Halálozás Szegedi és borosjenői gróf Tisza Kálmán gyermekeivel György és Erzsébettel együtt mélységes fájdalommal jelentik, hogy forrón szeretett neje, illetve édes anyjok szegedi és borosjenői gróf Tisza Kálmánné szül. buzini Keglevich Erzsébet grófnő életének negyvenkettedik, legboldogabb házasságának huszonnegyedik évében 1920. november 25-én szeretett otthonában Csegődön rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. Csegődön 1920. november 27-én történt előzetes beszentelés után 1920. november 28-án délben helyezték őrök nyugalomra a geszti családi sírboltba. Sötéten maradt város. Hétfőn délután az élővíz csatorna partján álló és városi tulajdonba vett Bzép nyárfák kivágása közben egy óriási fa rádőlt a villany fővezetékére, melyet elszakított, összebogozott és a belváros nagy része emiatt sötétségben maradt. A közönség érdekében megjegyezzük, hogy ez a Körös alatti fakiirtás úgy- látszik szakértelem és felügyelet nélkül történik, mert múlt héten porrá lett zúzva a Reisner-féle ház deszkakerítése, egyidejűleg egy szomszédos ház újon épített szinfedele, most a villanyvezeték, bát hol fog ez megállani ? Talán még emberélet pusztulását és városi költségen való disztemetést várnak ? Hát ninos itt intéző, akit felelősségre lehetne vonni? Hát talán, ha hátul vagyunk is a civilizációban, de azért mégsem vagyunk a Balkánon ? Vagy talán csakugyan itt élünk ? A fakivágások már eddig is óriási károkat okoztak Ki fogja ezeket megtéríteni ? Hangverseny. A főgimnáziunfdeoember 5-ik napján tartandó zenekari hangversenyére felhívjuk és felkérjük a közönség szives érdeklődését. A zenekar nagy buzgalommal készül az előadásra és a próbákból úgy látszik, hogy számottevő sikert fog felmutatni. A belépti jegyek lapunk kiadóhivatalában kaphatók. Ülőhely 20 K., álló* hely 10 K. A mi szeretett és kedvelt legmagasabb kultnrális intézményünk zenekarának első próbálkozását ajánljuk a nagyközönség szives támogatásába. A gyulai újvárosi olvasókör által 1920. november 21 én a kör házépítési alapja javára rendezett táncmulatságon felülfizetett; Lakos Jenő 50 koronát. Hazdák figyelmébe. A keleti marhavész be- hurcolásának megelőzésére a kormány szigora intézkedéseket tett, különösen az ideiglenes határon vagyis a demarkációs vonalon és a semleges zónán, mely alatt Gyula város is fekszik. Ezen rendelet szerint az elhatárolt részről hasított kör- mű állatot áthozni és továbbítani tiltva van, amin határcsecdőrség fokozottan őrködik. Kettéhasitott állapotban sem szabad a semleges zónából, igy Gyuláról sem elszállítani semminemű hasított körmü állatot, tehát sertést sem másnak, mint szigorú felügyelet alatt kizárólag a katonaságnak. Porosz szén Magyarországnak. A magyar kormány megbízásából a pénzügyek kormány- biztosa Berlinben, Prágában, Kattowitzban és Oppelnben tárgyalt különböző ántánt-bizottságok- kal Magyarország szénellátásának biztosítása érdekében. A kormánybiztos nyilatkozata szerint Berlinben sikerült a porosz-sziléziai bányákból Lapunk mai axéuia 2 oldal,