Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-10-02 / 80. szám
« Egyes sram ára 8 korona. 80. szám. Eli. évfolyam Gyula, 1920. október 2. Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. Előfizetési árak: Egész évre . . 50 K — f Fél évre . . 25 K - f POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 2 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC megjelenik szerdán és szombaton. fagyon sajnálom, hogy oly hamar szétbontották azt a szerény kis diadalkaput, melyet uj főispánunk bevonulására emeltek az Erdélyi Sándor-utón. A sok mindenfélében való szükölködósnek legyen érte hála, egyik dísze volt ennek a diadalkapunak a hosszú nemzeti szinti szalag, mely, ha nem csalódunk, a Tevéi ünnepségéről maradt itt és melyen ez a versnek látszó, de nehezen gördülő két sor volt olvasható: „Ha Isten és a megoszthatatlan szent egység velünk, Nagygyá lesz a sokat szenvedett, ezeréves nemzetünk.“ Azt gondolom, hogy ezt a felírást, ezt az intelmet állandóan itt kellene valahol a szemeink előtt tartanunk. Mert az Isten velünk van és velünk lesz, de hogy a „szent egység“ mikor fog [nálunk állandó hajlékra találni, arra igazán nem tudok feleletet adni. Azért hát nagyon tanácsos volna minden magyar embernek azokat a szép igéket állandóan a szeme előtt látnia, mint az imádsággal, azokkal kelnie, azokkal feküdnie, különösen pedig mindig elismételnie, valahányszor közügyekben megy tanácskozásra. Én azt hiszem, sokkal kevesebb zajos jelenetet látnánk gyűléseinken. Mélyen elszomorodott szívvel kellett a közelmúltban is tapasztalni, hogy az, amitől a felszabadult Magyarországon újjászületett politikai élet megindulásakor tartottunk, a pártoskodás, az ellentétek kiélesitése, a társadalmi osztályok egymásra uszítása változatlanul tovább folyt vagy legalább is az erre irányuló kísérletek nem maradtak, mint kellett volna, teljesen eredménytelenek. Mikor mi a politikai mozgalmak megindulásakor a legelőször kibontott zászló alá állottunk, nem pártnak tekintettük magunkat és nem pártzászlónak a kibontott lobogót, hanem az egész nemzetet egy táborba tömöríteni képes eszme harcosainak, a zászlót pedig a keresztény nemzeti eszme lobogójának. De a félrevezetés és a megbontásra irányuló mesterkedések sikerültek, nem minden magyar ember állott fentartás nélkül e lobogó alá és sajnos, harc keletkezett a tömörülés helyett. Ma már megszűnt a harc, az egység a nemzetgyűlésben helyreállott, de csalódunk, ha azt hisszük, hogy a harc csirái nincsenek elvetve. El vannak vetve és ki fognak kelni és reánk jön az az állapot, melyet a német úgy jellemez, hogy .das ist die Rache der bösen Tat“. Mi akkor is csak ugyanazt fogjuk hirdetni, amit azelőtt, mi előttünk akkor is csak egy cél fog lebegni, amelynek minden áldozatot meghozunk; az egység, az egyetértés, az összetartás eszméje fogja akkor is irányítani cselekedeteinket. Akkor el fog válni, ki szerette jobban és előrelátóbban hazáját Mi az egység és egyetértés védelmében ki fogjuk védeni azokat a támadásokat, melyek az egység megbontása céljából már jelentkeznek és biztosan meg fognak ismétlődni. Pedig minő csábító volna diadalmasan reámutatni a mi igazságunkra, minő elégtétel volna a győzelmi tógát magunkra öltenünk. De a mi számunkra csak egy győzelem létezik : a nemzet egysége. Nem egy áldozatot hoztunk már eddig is ennek a győzelemnek érdekében, ezután is készek vagyunk érte minden áldozatra. Minket nem fog megtéveszteni semmiféle támadás, mely azokat fogja érni, akik nem csatlakoztak a mi kibontott lobogónkhoz, mi tisztában vagyunk azzal, hogy minden ilyen támadás csak az egység megbontását célozza és a szerint fogunk elbánni vele. Kik és miért uszítják ma is a városok lakosságát a mezőgazdaság termelői ellen ? Bizonyára nem azok, akik ennek az országnak lakosságát egységesnek akarják látni. Nekünk tehát ellenségeink. Mi bátran foglalhatunk állást, bátran állhatunk ki a küzdőtérre, mert mi soha semmiféle küzdelemben nem állottunk semmiféle osztály mellé, minket nem köt semmiféle érdek egyik társadalmi osztályhoz, egyik foglalkozási kategóriához sem. Mi jól látjuk minden oldalon az erényeket is, a bü nőket is. Mi tudjuk és látjuk, hogy az egyik osztály kisórtetbe jön, hogy jogait és jólétét az árán is megtartani igyekezzék, a másik pedig kisértetbe esett, hogy jogait és jólétét ugyanazon az áron is megszerezni törekedjék. Mi különbség van hát kettejük között, mit vethetnek hát egymás szemére. Ne higyjük hát sem azt, hogy fenn a magasban talán nem is képesek a hazaszeretetre, odalenn pedig minden ég a lángoló hazaszeretettől. Önzés mindenütt van, de mi épen azt tekintjük szent feladatunknak, hogy mindenütt visszaszorítsuk a maga szűk medrébe az önzést és minden osztályt egyesítsen, egységes nemzetté forrasszon egyetlen erény: a hazaszeretet. N9m mulaszthatjuk el, hogy ideiktassunk uj főispánunk székfoglaló beszédéből egy mondatot. „Egy keresztény és nemzeti érzéstől áthatott Magyarországot akarok és barátommá fogadok mindenkit, vagyon és rangkülönbség nélkül, aki ebben a munkában támogat, de viszont a magam és a haza ellenségét fogom látni mindenkiben, aki bennünket a nehéz munkában akadályoz.“ Nagyszerű, nemes szavak ezek, mi csak azzal egészítjük ki, hogy mindenkor legyünk egymással szemben jóhiszemüek, tegyük fel mindenkiről először a jót és ne lássuk rögtön a haza ellenségét abban, aki talán csak egyoldalú önző érdekeinknek az ellensége. — Higyjük el és tegyük fel mindenkiről, hogy közéleti cselekvéseiben mindenkor elsősorban a haza igazi érdeke vezérli és követeljük is meg mindenkitől, hogy sem a magunk, sem mások önzetlen hazaszeretetét ne vonja alapos ok nélkül kétségbe. Csak igy, csak ilyen szellemmel való töltekezós után nem marad puszta frázis az a szép felírás, melyről fent szóltunk, csak ekkor lesz elkészítve az az ut, melyen a „megbonthatatlan szent egység“ lelkeinkbe bevonulhat és csak akkor lehet ismét nagygyá „sokat szenvedett ezeréves nemzetünk.“ A törvényhatósági bizottság rendkívüli közgyűlésén mondott beszédek. £1920. szeptember 25.} Múlt számunkban — térszüke miatt — nem közölhettük az elmondott beszédek szószerint való szövegét. Pótoljuk ezt a mai számunkban. Dr. Daimel Sándor alispán a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Tekintetes Törvényhatósági Bizottság ! Alig 6 hónapja, hogy a vármegye történetében talán legszomorubb másfél év kényszerű némasága után először ölt össze a vármegye törvényes képviselete : a törvényhatósági bizottság, hogy a magyar kormánynak kormánybiztos-főispánját, sokat Ígérő bizalommal és reménységgel fogadja és biztosítsa őt támogatásával. A volt kormánybiztos, akit kormányzó ur buzgó szolgálatainak elismerése mellett mentett fel megbízatása alól, rövid ideig működött ebben a vármegyében s igy természetesen nem volt sem módja, sem alkalma, hogy maradandó alkotásokat hozzon létre. Azonban a körűnkből távozott kormánybiztosnak szeretetreméltó egyénisége, egyenes és nyílt jelleme s közvetlen érintkezési modora a vele való együttműködést kellemessé tették és a közigazgatás menetére kétségtelenül előnyös és jótékony hatással voltak. Most ismét egybegyültünk, hogy a vármegye uj főispánját hagyományainkhoz képest ünnepélyesen iktassuk be hivatalába. A kinevezés kapcsán örvendetesen állapíthatjuk meg, hogy a vármegye első közjogi méltóságának viselője nem kormánybiztossá, hanem főispánná neveztetett ki, ami annak a bizonyítéka, hogy a normális állapotokhoz ismét közelebb jutottunk és az államirend helyreállítása terén ismét egy újabb lépés történt. A vármegye uj főispánja ismeretlenül jön a vármegyénkbe. Bizonyára első feladata lesz tehát, hogy ne egyoldalú információk, hanem személyes tapasztalatai alapján győződjék meg a valódi helyzetről, a helyszínen ismerje meg ezt a vármegyét, annak lakosságát, a vármegye közéletét, közviszonyait s tájékozódjék azoknak egyéniségéről és értékéről, akikkel együttműködni hivatott lesz. A vármegye uj főispánját, mint a magyar állam érdekeinek törvényes képviselőjét, bizalmának letéteményesét a törvényhatósági bizottság ismeretlenül is minden bizonnyal rokonszenvvel és jövendő működésébe vetett bizalommal fogadja, mert meg van róla győződve, hogy ő minden tudását, munkabírásának és munkakészségének teljességét és ifjúi ambic ójának céltudatos tettre készségét és határozottságát, ennek a vármegyének s a vármegye közügyeinek szenteli és érdekeinek előmozdítására, felvirágoztatására fogja érvényesíteni. A közigazgatás jósága, gyorsasága és rendje az állami élet megszilárdulásának, az állami és társadalmi jogrendnek és egy rendezett viszonyok között élő államéletnek első és elengedhetetlen feltétele. Sajnos, hogy a közigazgatás ezidő szerint még sok, nagy és súlyos nehézségekkel és akadályokkal kénytelen megküzdeni hosszú időre és az illetékes tényezők vállvetett és kitartó munkásságára lesz még szükség, hogy a közelmúlt gyászos eseményei által a vármegye közigazgatásának szervezetében előidézett rombolásokat, azok káros hatásait kiküszöbölhessük s a közigazgatás normális rendjét helyreállíthassuk. Még mind g a romok eltakarításával foglalkozunk és ez köti le még mindég a közigazgatás munkásainak miaden erejét. Ebben a nehéz és súlyos helyzetben munkatársakra van szükség, akik feladatukat nemcsak kötelességtudással, nemcsak hozzáértéssel, hanem erőt és lelkesedést adó munkakedvvel és ügy- buzgósággal végzik. Meg vagyunk róla győződve, hogy a vármegye uj főispánja a vármegyére váró alkotó és teremtő munkában az elsők élén fog haladni., akit mindnyájan örömmel fogunk követni, hazaüui készséggel fogunk támogatni és segiteni és minden erőnkkel rajta leszünk, hogy fontos, Lapunk mai aiáma 8 oldal.
