Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-09-04 / 72. szám
Ilii. évfolyam Egyes w/im ára 1 korona. Gyula, 1920. szeptember 4. 72. szám. Előfizetési árak: Egész évre . . 50 K — f Fél évre . . 25 K - f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 1 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton A kormányzó Békéscsabán. Lélekemelő érzésekkel, magyar szivet megdobogtató és megnyugtató benyomásokkal, sötét aggodalmainkat eloszlató bizakodással tértünk haza augusztus utolsó Dapján Békéscsabáról. Szinről-szinre láttuk Magyarország kormányzóját, hallottuk hangját, magyar lélekkel és erővel teljes szavait. Ott állunk Békéscsaba pályaudvarán, az államvasutak egyik legtágasabb állomásán. Gyönyörű tisztaság, nagyszerű rend ragyog felénk, midőn kilépünk az állomási épületnek a remény zöld ágaival sűrűn díszített épülete alól. A délceg diszszázad alig tűnik fel? a pompás egyenruha szine alig üt el az őszi délelőtt barnás-szürke szinü levegőjétől. Meg- illetődve állunk meg és odafordulunk arccal, ahonnan várjuk Magyarország kormányzóját, Magyarország reménységét. Mint a párkák szőtte fonalai életünknek és a nemzetek életének, úgy futnak el mellettünk az ismeretlen végtelenségbe a vasút sinei és az ismeretlenség, de nem a bizonytalanság érzése vesz erőt rajtunk, midőn eltűnni látjuk a messzeségben a végtelen vasrudakat. Tudjuk, hogy valahol nem messze már gördül rajta a vonat és hozza felénk azt, akit velünk együtt egy egész nemzet reménységgel vár. Eltakarja előlünk a távolság és az őszi lég a messz£| tárgyakat, de megindítja képzeletünket, táplálja vágyainkat és reménységeinket. Elmerengve szegezzük szemeinket az ünnepies, mély csendben a messzeségbe, mintha nemzetünk távoli jövőjébe néznénk bizakodó tekintettel. Távoli kürtszó harsan, a vonat az állomás bejáratához ért. Vezényszavak hangzanak, a diszszázad egy pillanat alatt merev haptákban áll. Felcsendül a zene, szent imánk könnyekre indító dallama: „Isten áldd meg magyart“. Mialatt levesszük kalapunkat, lassú méltósággal gördült be az egyszerű, de tiszta, csinos vonat, a Túrán Mérnökök a gépen, magasrangu államvasuti tisztviselők a kalauzkocsiban. Még mozog a vonat, máris leszállanák róla a kísérethez tartózó katonai személyek, hogy készen várják a leszálló kormányzót. A magyar állam címerével díszített negyedik kocsiból két testőr, majd az első szárnysegéd száll le, a kurír lebocsátja a legalsó kocsilépcsőt és könnyed, biztos léptekkel kiszáll kocsijából Magyarország kormányzója. Mozdulatlan, tisztelgő állásban várják a katonai parancsnokok. A kormányzó hozzájuk lép, átveszi a jelentéseket, barátságos arccal bólint, azután odább lép. Újabb jelentést tevő tiszt, azután jön a diszszázad parancsnoka. Mindez néhány pillanat és a kormányzó már ott lépked, feszes, erélyes, mégis könnyed lépésekkel a diszszázad arcvonala előtt. Inkább jóságos, atyai, mint szigorú katonai tekintettel nézi végig katonáit. Háromszor megáll, mindannyiszor egy-egy kitüntetett legényt szólítva meg. Barátságos mosollyal bólint és tekintetében a megelégedéssel együtt ott ragyog a büszkeség is. Büszke a magyar katonára, a világ legjobb katonájára. A kormányzó előtt haladó szárnysegéd már elérte a század frontjának végét, félreáll, a kormányzó is odaér, ismét sapkájához emeli kezét és gyors léptekkel tart a polgári urak csoportja felé. Néhány lépés és Berthóty polgármester daliás, diszmagyaros alakja előtt megáll a kormányzó. Szemben állunk Magyarország kormányzójával, a magyar nemzeti hadsereg megteremtőjével és első legfőbb hadurával. Nem tulmagas, de erős, hatalmas termet. A jól ismert tengernagyi egyenruhát viseli, kabátja jobb felén csillog a Medzsidje-rend csillaga. Többi kitüntetéseinek csak szalagja ragyog. Négy sor szalag! A magyar őserő, a magyar vitézség áll előttünk. Férfiú, akit alkotott és szült az az ezeréves, aranykalászos róna, amelyen most is állunk és akit férfiúvá nevelt a világnemzetek végtelen versenytere, a tenger. A magyar róna szülötte első lett a tenger hőseinek sorában is. Az az acélos, rettenthetetlen akarat ott edződött a végtelen tengeren, a magyar haza imádásszerü szeretető ott gyökeresedett meg a távoli idegen vizeken. Az a hősi gálya, a Novara, ringatta nekünk a mi reménységünket. Bátor elhatározás oda dobta azt a dicső flottát az ellenségnek, de a mi azt a flottát hatalommá, félelmetessé tette, a magyar erő, a magyar vitézség, az visszatért ide hozzánk, az nem szakadhatott el az őt tápláló erőtől, a hazaszeretettől. Talán felismerték ezt és egyszer csak ismét hívni és becsülni fogják a magyar erőt és vitézséget mindenütt, ahol a becsületes haladásnak és fejlődésnek védelmezőkre lesz szüksége. Amint nézünk a kormányzó energiát sugárzó arcára, erőt személyesítő alakjára, érezzük szilárdulni lelkűnkben a hitet, hogy ennek a nemzetnek elvesznie elzüllenie nem szabad, nem lehet, az az önmagából megújulni képes erő, mely ebben a fajban lakik, ismét virulni, lobogni fog és folytatja történelmi nagy hivatását. Mikor elhangzanak a beszédek, a polgármester üdvözlő és a kormányzónak rövid köszönő szavai s megindulunk a kormányzó és a díszes kíséret nyomában, csodálva érezzük, hogy más, erőteljesebb, bizalommal teltebb dobbanása van lépéseinknek. Nem félénk reménység bágyadt sugara remeg felénk a keleti égboltról, a midőn kilépünk az állomás előtti térre, hanem fényes sugárzó nap tűzte reánk a mindent tápláló erő olthatatlan napja, a hitnek, a rendületlen bizalomnak vakító fénye. Már megy, már halad a menet, méltó- ságos lassúsággal, élén a kormányzót vivő négyes fogattal és együtt indul, halad, előretör a mi bizalmunk, a mi erős hitünk a szebb jövőben. Az útvonalon végig lelkes arcú közönség, do mintha az ámulat fojtaná el az öröm, a lelkesedés hangos kitörését, mintha álmot látnának, úgy nézik a végtelen kocsisort. Mi volt itt egy évvel ezelőtt és mi megy végbe most 1 Meg van illetődve a csabai nép, mint aki halottat lát életre ébredni. Egészen bizonyosak lehetnek, csak tetszhalott volt akit tavaly gonosz ellenségei el akartak temetni. Most bevonul az uj életre ébredt magyar, nem egy férfiú tartja bevonulását, hanem egy hatalmas eszme, nem egy vezér, hanem egy egész nagy jövő. Megérkezünk a Szent István-tórre. Az országalapitó, nagy király szelleme elevenedik meg. A kormányzó már végig ment a szemlére kiállott zászlóalj arcvonala előtt, most már vonulnak a csapatok, hogy felsorakozzanak a felvonulásra. A városháza kapuja elé terített szőnyegen helyezkedik el a kormányzó és a kíséret. Előbb még kedves, bájos üdvözleteket kell meghallgatnia. Diszmagyaros ifjak, fehérruhás lánykák üdvöz- lik hímzett, festett selyemzászlóval, gyönyörű virágcsokorral. A kemény, katonás arc felderül, látja a jövő Magyarországot, az apákéinál több hittel, több hazaszeretettel megáldott magyar ifjúságot, a jövő zálogát. Azután ismét jön a boldog jövő legközelebbi, legbiztosabb támasza : elvonul a kormányzó előtt a nemzeti hadsereg egy zászlóalja. Rohamsisakos, délceg legények, a legnagyobb részük marcona, harcedzett, kipróbált vitéz; kemény tekintettel néznek a kormányzó szemébe, mint hősök a hősök vezérébe. A legfőbb Hadúrnak kijáró hármas tisztelgő kardvágást csinálnak a parancsnokok, befelé fordított kardóllel. Amig csak lehet, befelé fordul ez a kardél, de mihelyt kell, kifelé is tudjuk fordítani. A zászlóalj után elvonul a lovas bandérium, mely a bevonuláskor a kormányzó kocsija körül haladt. Ez az elvonulás jelképezi, hogy az uj nemzeti hadsereg mögött ott áll a magyar nép, ott áll az egész nemzet. Kalaplengetve vonulnak el a délceg lovasok, azután bevonul a kormányzó kíséretével együtt a tisztelgő urak és magyar leányok sorfala között a városházára, fel a nagyterembe, ahol a tisztelgések lesznek. Itt gyülekeznek a küldöttségek, mindeniknek élén elhelyezkedik a kijelölt szónok, felállanak félkörben a terem egyik oldalán levő emelvény körül, melyen egy asztal van. Zsúfolásig telt a terem, tömött karzat. Néhány perc telik el, végre felnyílik a jobboldali ajtó mindkét szárnya, kilép két testőr ó« elhelyezkedik mint két oszlop az emelvény két sarkánál; utánuk kilép az első szárnysegéd, nyomában lelkes éljenzés közepette megjelenik a kormányzó alakja. Gyors léptekkel megy fel az emelvényre, megáll az asztal mögött, leveszi fövegét és az asztalra helyezi. Energikus, de nyilt és barátságos tekintettel néz végig a terem közönségén. Előlép az első szónok, a katolikus plébánia uj adminisztrátora. Bartoss Ferenc. A katholikus egyház nevében üdvözli Mária országának kormányzóját. Azután előlép az evangélikus egyház lelkésze, majd a reformátusé. Mind lelkes, hittel, bizalommal teljes szavakkal üdvözlik az ország kormányzóját. Azután jönnek a polgári küldöttségek fejei. Megható szavak hallatszanak a csonka Arad vármegye alispánjának ajakáról. A kormányzó illetődött, jóságos mosollyal bólint minden szónoknak. Véget ér a szónokok hosszú sora, a kormányzó emeli fel a szavát. Ünnepélyes csend támad ; őszinte, meleg, de energikus csengésű hangon kezd szólani a Nagyur. Megkapó közvetlenséggel beszól, nem is beszól, hanem magyaráz, testvéreinek, a magyaroknak, intelmeket intéz, tanítást felvilágosítást ad. Minden szava igazság, a szivekben, a magyar lelkekben élő igazság, melynek — érezzük — leghivatottabb hirdetője most a kormányzó. Energikus, hatalmas, elszánt erőtől duzzadó szavak hallatszanak, melyek erőt és bátorságot öntenek minden magyarba. „Aki engem követ azon az egyenes utón, melyről én egy milliméternyire sem fogok letérni, az biztosan eljut ahhoz a célhoz, melyhez a magyar nemzetnek el kell jutnia és akkor Magyarország nagyobb és boldogabb lesz, mint valaha volt.,, Önfeledt, tomboló éljenzés harsan fel, a kormányzó könnyedén bólint és elhagyja a termet. Követi a fényes kíséret. Mi pedig lassan kivonulunk a teremből, azzal az érzéssel, hogy az újjászületett Magyarország keresztelőjén voltunk. Vitézi telkek. A háború folyamán magukat kitüntetett és srra érdemes magyar katonáknak a kormányzó 0 Főméltósága kisbirtokokat fog adományozni, részben pedig középbirtokokat. Ezen birtokok neve vitézi telek lesz, mellyel a világháborúban tanúsított hősi magatartást fogja a kormányzó a haza nevében megjutalmazni. Az érdemességet a megalakítandó vitézi szék fogja megállapítani. Ezen földeket egyes birtokosok, testületek, községek és törvényhatóságok ajánlották fel, ezen célra már eddig is, részben pedig ezután fogják ajándékképpen felajánlani. Ezek a vitézi telkek olyan természetűek, mint a hitbizományok. Ezen telkeket eladni, vagy adóssággal terhelni nem szabad; — az ilyen telek az örökösök között szét nem osztható és azt mindig csak az elsőszülött fiúgyermek egymaga örökli. Ha csak leányutód van, akkor ennek férje az örökös, aki saját neve mellett felesége elönevét is viseli. Ha sem fiú, sem leányutód nincs, a telek visszaszáll újból az államra. A vitézi telkek helyes kezelése felett a vitézi székek fognak felügyeletet gyakorolni, akik egyúttal ellenőrzik a gazdálkodást, a telektulajdonos egyéni életét és felügyelnek ezen birtokok törvényszerinti átöröklésére. Hasonló természetű telLapunk mai uina 4 oldal.
