Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)

1920-07-07 / 55. szám

2 Békés 1920. julius 7. ben lakó leánya látogatására és most óhajtott volna visszautazni Kolozsvárra. Útközben azonban a vasúton ellopták útlevelét, igazoló Írásait és bizony Kürtösnél nem engedték át a demarkációs vonalon, hanem letartóztatták és Gyulára, a ka­tonai parancsnoksághoz hozták. Itt azután felis­merték a nagy művészt, és igy lett ő most vá­rosunk vendége. Kemélhetőleg színigazgatónknak sikerül, a ritka alkalmat felhasználva, néhány fel­lépésre megnyernie a magyar népszinmüvi alakok utolérhetetlen ábrázolóját és városunk közönsé­gének alkalma lesz ritka művészi élvezetben ré­szesülnie. A vármegyei gabonagyfijtés megbeszélése végett szombaton délelőtt Békéscsabán értekezlet volt, melyen a GOK (Gabonagyüjtés Országos Kormánybiztossága) is részt vett. Gyuláról a Gyulai Hitel és Böranyagbeszerző Szövetkezet volt sürgönyileg meghiva a tárgyalásra, mint az Orsz. Központ tagja, de a szövetkezet nem hajlandó a gyűjtést vállalni és csak azon esetben vesz abban részt, ha más megoldás nem lehetséges, vagy a megbízás elfogadása kikerülhetlen lenne. A szövet­kezet azonban üres raktárait átmenetileg átenged­heti. A gyűjtés julius hó 15-én kezdődik meg. Képsorsoiás vasárnap d. u. 6 órakor szá­mos résztvevő jelenlétében — négy tagból álló bizottság előtt megejtett elszámolás mellett — megtörtént. »Székelyek a jobb időkből* c. képet 731. számmal dr. Felföldi Sándor ügyvéd és a »Pihenő aranyzuzók* c. képet 567. számmal Mészáros Loránd e. é. önkéntes szakaszvezető nyerte meg. A 800 db. sorsjegyből — Sál József, sorsolás előtt történt 5 db. sorsjegy vásárlásával együtt — eladatott 641 db. 64Í0 kor. értékben. Kiadás 770 kor. Tiszta jövedelem 5640 korona, melynek 50%-a 2820 kor. a menekültek felsegi- tésére a városi pénztárban elhelyezve az e célra alakult bizottság rendelkezésére áll. Az I. Gynlavárosi Takarékpénztár, váro­sunk egyik régi, jó hírnevű pénzintézete eddigi 200 ezer korona alaptőkéjének 400 ezerre emelése céljából aláírást nyitott. A régi részvényesek elő­joggal bírnak eddigi részvényeikhez darabonkint egy-egy újat jegyezni 400 koronás árban ; a régi részvényesek által át nem vett részvények mások­nak bocsáttatnak át, darabonkint 500 kor. árban, melyből 300 kor. a tartalékalaphoz lesz csatolva. Tekintettel arra, hogy a régi részvények igen jó kezekben vannak és elsőbbségi jogukkal élni fog­nak, ciak kevés számú uj részvényes jut azon szerencsés helyzetbe, hogy részvényt szerezhessen. Gyermek játék-készítő tanfolyam megnyitása. A mai életviszonyok közt a magyar nők körében is elterjedt az a nyugati müveit államikban ré­gen otthonossá vált szokás, hogy rendes elfoglalt­ságuk mellett képességeiket, ügyességüket jól jö­vedelmező, könnyen elvégezhető munkával gyü- mölcsöztessék. Éppen ezért örömmel üdvözöljük azt a vállalkozást, hogy a városunkban időző Grodek Gézáné úrnő Gyulán gyermekjáték-készítő tanfolyamot nyit, mert ezzel nagy jelentőségűnek ígérkező, igazán hézagpótló socialis missíot tölt itt be, ahol efféle — sajnos — még nem elég kiterjedten honosodott meg, holott az ily mun­kák tekintélyesen jövedelmeznek. Felhívjuk ennél fogva az összes társadalmi rétegek asszonyait és leányait, hogy e munkák elsajátítása végett men­nél számosabban jelentkezzenek. A tanfolyam tar­tama 3 hét, naponta délután 4—6 óráig. A tan­díj 50 korona. Jelentkezni lehet Grodek Gézáné- nál, Novák-utca 3. szám alatt, délelőtt 10 órától délután 2 órától, folyó hó 12-ig bezárólag. IÜZ1]!ÍÉIIZ£T. Csáky Antal társulata julius 2-án Muzsihus- leány operettet adta telt ház előtt, gyönyörköd­tető előadásban. Kedves jelenet volt a gyermek­csapat felvonulása a tanító bácsi ünneplésére, sikerült volt a csacsi színpadra vezetése, melyet Yida Ilus (Rézi muzsikusleány) pompásan kordá­ban tartott. Különben maga a darab is állandó értékű műalkotás; az összes szerepkörök jól vannak megkonstruálva és jó kezekben voltak. Zenéja is igen jó kompozíció, az egész előadás még a besavanyodott kritikusok szerint is magas szárnyalásu volt. Ha igazságosak akarnánk lenni, az egész szinlap összes szereplőit ki kellene tüntetnünk a szép játékért. így azonban csak aránylagos méltatásról lehet szó, hol a legfőbb szerepekben Yida Iius, Pusztayné, Fáskerti Maca, Csáky, Kinizsi, Miklósi, G. Mihályi Mariska, Makay, Sarkadi állottak előtérben. Szombaton este Osztrigás Mici ment s a Csali felnőtteknek, olőirott jelige jól bevált, a színkör túl volt zsúfolva. Megjegyezzük, hogy a fentebbi jelige nem okvetlenül szükséges villám­hárító ; mert a darab ámbár pajkos, de nem túl a mértében. Egy hamis dal van ugyan benne a kis bögréről, melyet azonban Fáskerti Maca ele­gáns modorban és oly finoman árnyalt, hogy szinte ártatlannak tűnt fel a darabnak ez az inkriminált sötét pontja. Különben ez az előadás ismét meseszerűen jó volt. Fáskerti Maca volt az este hősnője, akinek hálás szerepénél fogva bő alkalma volt tehetségét és tudását kitüntetni. Temperamentumosán, élénken, találó felfogással tökéletesen játszott. De méltó társai voltak Makay (Petypon), Korda (Petypon orvos), és mindenek felett Pusztayné. Hogy Lambert karmesterből ilyen jó abbé telt ki, nem is gondoltuk volna. Vasárnap este a Tolonc ment Matolcsy és Rásó Ida remek párjátákával, hol Makay Elemér volt az a harmadik levél, mely az estély szép bokrétáját kiegészíti. Ördög Sárát Pusztayné igazi művészettel adta. Az örökszép darab együttes szervirozása pompásan hatott. Hétfőn másodszor adatott Favorit operett- újdonság a korábbi szereposztásban és kitűnő sikerrel. Heti műsor: Szerdán B bérletben Túl a nagy Erivánon, operett. Csütörtökön A bérletben Vasggáros, színmű Sándor Antal vendégfelléptével. Pénteken B bérletben Rablólovag, vígjáték Sándor Antal vendégfelléptével. Szombaton A bérletben Lenquel menyecske, operett. Vasárnap bérletszünetben d. u. hzred apja, este A fekete lovas. színmű. Előkészületen Lili bárónő, nagyhatású operett Színházi híradás. Felkéretnek a t. színházi bérlők, kiknek bérletük 20 előadásra szól, bér­letüket a színházi irodában az elővételi pénztári idő alatt megújítani Szíveskedjenek. Azok a t. bérlők, kik bérletüket megújítani nem óhajtják, feikéretnek, hogy ezen szándékukat — lehetőleg mielőbb — a színházi irodában ugyancsak az elő­vételi pénztári idő alatt bejelenteni szíveskedjenek. Egyúttal 20 előadásra szóló uj bérlet nyittatik. Az uj bérlet előjegyzése a színházi irodában az elővételi pénztári órák alatt történik. JTCIAiT-TÉR. E rovatban közlöttekórt felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Meghatva köszönetemet fejezem ki a jó ismerősöknek és barátoknak, akik férjem vég tisztességén megjelentek ás részvétükkel eny­hítették — távol a rokoni körtől — nagy fáj­dalmamat. Az engesztelő szentmise folyó hó 10-én, szombaton reggel 7 órakor fog a plébánia templomban a boldogult lelki üdvéért az Egek Urának bemutattatni. Gyula, 1920. julius 5. Özv. Horváth Béláné, 1193 ]— í Káimitzky Ilona. Háló, varró, valamint vastag kenderzsine­gek, Schützer féle beretváló szappan kapható ii96 í-i Galbácsnál. Ócska tégla, vályog, ablakok, ajtók és vasak eladók. Zrínyi-utca 4. sz. alatt. 1155 l—1 Vizsgákra előkészít főiskolai hallgató. Jókai-utca 18 szám. 1194 1—1 Eladó Takácsy Lajos katholikus kán­tornál 1 fiókos asztal, 1 párnás dívány, 1 fló- derozott ágy, 3 darab lószőr madrac és két szent kép. nss l—l Eladó 2 drb süldő Nagyrománváros, Vadaskert utca 2 szám alatt. 1184 l—l Egy plüss ebédlő dívány Ruca-utca 18. szám alatt eladó. 1185 1—2 Legjobb eredményekkel vizsgára elő­készít gyenge tanulókat fővárosi okleveles tanítónő. Pusztára is elmegy szünidőre. Ko­moly háziktsasszony szintén ajánlkozik gyermek mellé. Szives megkeresést Rózsa Stefánia címen Gyula, Bonyhádi-ut 5. ii86 l—l Eladó egy üzletajtó és egy ablak Gyulavári 271. szám alatt. ii89 l—l Egy hetes felvétetik áss í-i Cralbácsnál. Ziiros szóda kapható Kéri Andor és Lajos cégnél. 1182 1—2 Használt modern és ó-divatu bútor, hasznait -bársony nagyobb mennyiségben megvételre kerestetik. — Cim a kiadóban. 2168—1920. A békési járás főszolgabirája. Pályázati hirdetmény. A békési járáshoz tartozó Köröstarcsa községben üresedésben levő s ez idő szerint helyettesítés utján betöltve levő községi ügyvezető orvosi állásnak választás utján leendő végleges betöltésére pályázatot hirdetek. Az ügyvezető orvosi állás javadalma az 1908. XXXVIII. t.-c. 10. §-a szerint évi 1600 korona és 15. § a szerint megillető korpótlók, a községtől 1400 korona személyi pótlék, ter­mészetbeni lakás, a vármegyei szabályrende­letben megállapított beteglátogatási, gyógy­kezelési, műtét és halottkómlósi dijak, a köz­ségi szabályrendeletben megengedett esetek­ben természetbeni fuvar, valamint 25 korona husvizsgáló helyettesi dij és szemledijak; ez utóbbi abban az esetben, ha husvizsgálati teendőket is végez, végül az államkincstártól járó háborús segély és családi pótlók. Az^ orvostudori oklevéllel, szolgálati bi­zonyítvánnyal és születési anyakönyvi kivo­nattal felszerelt pályázati kérvényeket folyó évi jnlins hó 17-ig bezárólag kell hozzám beadni. Békés, 1920. évi julius hó 1-ón. 1192 í—i Moldoványi János, főszolgabíró. JNagy alakú kettős tűzhely két sütő­vel jutányosán eladó gróf Wenckheim Krisz- tina-utca 10. szám alatt. i_g fivőzcséplő készletek ötös nyolcas tizes fa, szón és szalmatüzelósre gyárilag tö­kéletesen javítva eladók. Szúnyog és Szabó mérnökök Budapest, VI, Váezi-ut 89. 1195 1—2 I I I Aratási szalonnát jutányos árban szállit a Szegedi Hús- és Vásárpénztár Részvénytársaság Szcged-Közvágáhld. Távirati cim: Huspénztár, Szeged. Interurban telefon: 615. szám. ' 1176 2-3 I I i 99 Yost4í Írógép jókarban eladó. Megtekinthető a szerkesztő­ségben. 1197 1—3 Gyulán« I9S0. a kiadótulajdonos Dobay János nyomdája!

Next

/
Thumbnails
Contents