Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-05-08 / 38. szám
1920, májas 8. Békés 3 A keresztény keresztyén kisgazda és földmives párt 1920. május 8-án, azaz ma délután 3 órakor a népkertben gyűlést tart, melyre Ferdi- nándy Gyula igazságügyminiszter megérkezését is várják. A gyűlésen történik meg a kisgazdapárt zászlóbontása Gyulán. Az igazságügyminiszterrel együtt érkezik Gyulára Repold Károly építész, a kisgazdapárt gyulai hivatalos jelöltje. Hivatalosan közük: A m. kir. külügyminisztérium a pápa őszentsége államtitkárától P. Gasparri bíboros ueminenciájától levelet kapott, melyben őeminenciája a szentszék hajlandóságát közli, hogy Budapesten apostoli nunciáturát létesítsen. Egyúttal közölte azt is, hogy őszentsége erre az állásra M. Lorenzo Schieppa-t, a bajor- országi nunciatura jelenlegi auditoreját és Őszentsége házi praelatusát szemelte ki és kérdést intéz az iránt, vajon a magyar kormány hajlandó-e M. Lorenzo Schieppet mint budapesti nunciust elfogadni. A magyar kir. külügyminiszter előterjesztése alapján a kormányzó ur ő Főméltósága őrömét és háláját fejezte ki Őszentségének a magyar nemzet iránt való jóindulatának e bizonyítékáért és M. Schíeppának apostoli nuneiusi minőségben Budapestre való kiküldéséhez az előzetes hozzájárulást megadta. A gimnázium folyó hó 12-ére tervezi nagyszabású kirándulását a Városerdőbe. Részletes tájékoztatást lapunk jövő számában közöljük. Házasságok. Az utóbbi napokban Gyulán házasságra léptek: Otlakán Demeter földmives Opra Mártával, Rsisner Sándor hivatalnok Reisner Gizellával, Sebestyén György földmives Gerebe- nics Máriával. Gyepes András földmives Csomós Erzsébettel, Hotorán György földmives Budás Máriával, Diószegi József földmives Domokos Máriával, Fodor Mátyás földmives R. Nagy Zsuzsannával, Hotorán Demeter földmives Bránya Katalinnal. Gombos Gergely szobafestő Kozsinek Annával, Brendás Péter földmives Brád Teréziával, Vincze Pál földmives Pálinkás Zsuzsannával, Bordás László földmives Szekerka Máriával, Barna Sándor m. tisztviselő Erdész Erzsébettel, Márkusz Jenő kereskedő Braun Gizával, Emhő Adám földmives Gróh Borbálával. Halálozások Balog Jűliánna 27, özv. Siflis Györgyné sz. Balog Emma 77, Veres Sándorné sz. Szekendi Róza 53, Berzanovics Dávid 74, Spitzer Márton 82, özv. Győrfi Gargelyné sz. Kovács Juliánná 57, Studanics András 46 éves korában. A menekültek javára pünkösdkor tartandó népünnepély baba-bazárja közli: felkéretnék az igen tisztelt szülők, kiknek gyermekei a népünnepély baba-bazárjában szerepelnek, bogy gyermekeikkel f. hó 10-én (hétfőn) d. u. 5 órakor a 48-as körben táncórára megjelenni szíveskedjenek. Bimbóhullás. Bucskó Gyula fényképészt és nejét Tóth Viktóriát súlyos veszteség érte kis fiuknak, Gyuszikának egy éves korában történt elhalálozásával. A kis halott temetése május 6-án történt a róm. kath. egyház szertartásai szerint a Szentháromság temetőbe. Magyarország területi épségének védelmi ligája a közel jövőben Gyulán is nagy tüntető gyűlést óhajt tartani, melynek előkészítése érdekében május 4-én a vármegyeházán zilahi Kiss Jenő kormánybiztos elnökletében előkészítő értekezlet tartatott, hol a demonstráció részletei lettek megvitatva. A területi épség visszaállítása nemcsak minden magyarnak hazafias érzelmi kérdése, hanem mindenkinek életkérdése, aki a régi Magyarország állampolgára volt, akár más fajhoz, akár más nemzetiséghez tartozó volna, most megalkuvás nélkül csatlakoznia kell a terület- védelmi akcióhoz, és meg kell értenie, hogy sótól, vastól, fától, széntől, arany, ezüst, rézbányáktól megfosztott ország életképtelen lenne, * és az elszakított részek viszont a magyar Alföld nélkül lennének hegyeik között halálra Ítélve. A m. kir. állami rendőrség gyulai kapitányságához beosztott összes tisztviselők, őrszemélyzet és alkalmazottak folyó hó 9-én délelőtt 11 órakor a kapitánysági épület udvarán ünnepélyes keretben teszik le a hivatali (szolgálati) esküt, mely ünnepélyen vármegyénk főispánjának megjelenését is várják. Ez alkalommal dr. báró Apor Vilmos és dr. Pallmann Péter lelkészek is beszédet tartanak. Csabai unitárius papok kivégzéséről írnak a még román impérium alatt görnyedő és szándékosan félrevezetett laptársaink, igy az »Arad és Vidéke és nyomán a nagyváradi Szabadság- Megnyugtatjuk az aggódókat, hogy Békéscsabán unitárius papok nincsenek, a-cikkben megnevezett Szeberényi lelkészt és Hrabovszky nevű románbarátot a »magyar csapatok« nem végezték ki. A románok által okozott károk bejelentése és összeírása megyeszerte most van folyamatban. Orosházán már meg van állapítva és a jóvátételi bizottságnak átadva; eszerint ott a község és magánosok által szolgáltatott, illetve tőlük el- rekvirált értékek közel 25 millió koronát tesznek, aminek ellenében a románok 2 milliót térítettek meg. Maga a kárösszeg ezen kívül külön majdnem 5 millió, melyből szintén csak 2 milliót fizettek m#g. A károk bejelentésének határideje május 12. A károk összegében Debrecen vezet, melynek kára egy milliárd. Értesítés. A gyulai pénzügyigazgatóság értesítése folytán közhírré tétetik, hogy mindazok, akiknek saját földjük van, szükségletükre dohányt termelhetnek a következő feltételek mellett: A dohányföld úgy a bel, mint a külterületeken csakis bekerített négyszög területen lehet. Minden palántáért egy Korona illeték azonnal a bejelentéskor lefizetendő. Minden családfő 200, és 16 évesnél idősebb minden férfi családtag után 100 palánta ültethető ki. A bejelentés folyó hó 30-ig a városi kiadóban történhetik. Polgármester. A fehér rózsa. Jókai Mórnak egyik leg- érdekí'eszitőbb regénye: A fehér rózsa gyönyörű kiállításban kerül színre ma szombaton és vasárnap a Király mozgószinházban. Hétfőn és kedden Zangwill világhírű regényes vigjátéka Mary Ann négy felvonásban Lenkey Ica, Gyárfás Dezső, Kray Tivadar, Haraszthy Hermin, Somogyi Nusi és Szőreghy Gyulával. Szombaton és vasárnap pedig a rég nem látott kiváló Nordisk márkát látjuk viszont. Egy idei megjelenésű sorozatos filmje As ősök kincse Adlersfeld Ballertrem grófnő regénye 5 felvonásban kerül bemutatásra. A darab főszerepét az ünnepelt Mia May játsza, mig a rendezés mesteri munkáját a művésznő férje Joe May végezte látványosság számba menő kiállításban. Közgazdaság. Mezőgazdasági üzemanyagokért, valamint gépek és eszközök kiutalása iránti kérésekkel, hogy mely hatóságokhoz lehet és kell fordulni, erre vonatkozólag az alábbiakban tájékoztatjuk a gazdaközönséget. Mesögasdasági szén kiutalását a szénkormány- biztosságtól (Budapest, YII, Erzsébet-körut 43.) kell kérni és pedig akként, hogy az illető hatósági igazolás mellett bejelenti a gépeknek lóerejét, szerkezetét, valamint a teljesítendő munka minőségét és mennyiségét (a szántandó terület, bevetendő terület, egyéb munkánál időtartam stb.) A benzint a magyar királyi földmivelésügyi minisztérium XII—B—1 ügyosztályától (Budapest, V., Országbáz-tér 11. sz., I. em. 71. ajtó) kell kérni. A kérelemben hatóságilag igazolni kell, hogy a benzin kiutalását milyen munka végzésére és hány lóerős motorhoz kérik. Petroleum, égöolaj és nyersolaj kiutalását az Asványolajipari Szövetségtől (Budapest Y. kér. József-tér 1. sz.) kell kérni. A kérelemben igazoltatni kell a szükséglet jogosságát (istálló világítás, nyersolaj motorok stb.) és mérvét (hány istálló épület, lakás stb. vagy hány lóerős motor). A gépolaj ás hengerolaj, valamint a kenőanyagok általában ezidőszerint szabadforgalom tárgyai. Ezek tehát a szabadkereskedelem utján is beszerezhetők. Mezőgazdasági gépek a Szövetkezeti Központok Áruforgalmi Részvénytársaságnál (Budapest Y., Dorottya-utca 2.) rendelhetők meg. A mezőgazdasági gép és eszköz mennyiség-szükségletének részbem fedezése céljából a m. kir. föld- mivelósügyi kormány egyes hazai üzemeknél különböző mezőgazdasági gépeket és eszközöket rendelt meg és ezeknek bizományi alapon való eladásával fenti részvénytársaságot bízta meg. Eddig nagyobb mennyiségű szelelőrosta, tengeri morzsoló, vetögép, borona, répavágó, szecskavágó, gőzcséplökészlet, benzinmotoros cséplő- készlet, gőzlokomobil, cséplőgép, eke, ökörjárom és tézsla, lóvakaró és ökörvakaró, lószekér, ökörszekér, kézi taliga, fagereblye, ásó, kapanyél és ásónyél, kaszatokmány, kaszanyél, kaszaverő, favilla, vasvilla és villanyéi rendeltetett meg. A szállítások folyamatban vannak. A mezőgazdasági gépek megvételéhez szükséges pénz megszerzése tekintetében — amennyiben ezzel nagyobb vagy kisebb gazdaságok nem rendelkeznének — utalunk lapunk május 5-iki számában a rendkívüli mezőgazdasági hitel engedélyezésére vonatkozólag megjelent közleményünkre. SZOÍÉÜZET. A gyulai szinpártoló egyesület május 6-án látogatott gyűlést tartott Ladies László dr. elnöklete alatt, melynek első tárgya volt a szinházi nyári szezon odaítélése. Kérvényt adtak be: Csáky Antal békéscsabai, Szabadkay József szatmári, Almássy Endre szegedi és Heltay József egri társulati igazgatók. A gyűlés több oldalú megfontolás és az ajánlatok reális mérlegelése után azt határozta, hogy ezen nyárra a szinidényt Csáky Antalnak engedélyezi, akinek társulatát és működését közelebbről ismerjük, aki a megszállás alatti nehéz időkben nagy áldozatok árán társulatát itt szervezte meg s akinek működését az Országos Szinészeti Egyesület is elismeréssel méltatta. Almássy szegedi igazgató ajánlatában a helyárakat a szegediekhez viszonyítva elviselhetetlenül magasra em Ite volna, ezenfelül a napi jövedelemnek magas összegű garantálását is kikötötte, amibe a bizottság nem mehetett bel8 annál kevésbbó, mert a szinköri villany és zsinórpadlás felszerelései, melyet a románok elpusztítottak, szintén nagy értékű pótlásra szorulnak. Szabadkay ajánlata, miután megszállott területen lakik, vele érintkezni nem lehet és jelen társulata közelebbről nem ismeretes, nem volt határozottnak tekinthető, úgyszintén Heltayé sem, mert tulajdonképen nem is tett ajánlatot, csakis sür- gönvi jelentkezést. A szegedi ajánlat el nem fogadásánál azt is terhére Írták Almássynak, hogy egyizben a gyulaiakat már cserbenhagyta. Eszerint a békéscsabai igazgató társulata fog a nyári szezonban játszani mérsékelten felemelt helyárak mellett és kikötve azt, hogy országos érdekű hazafias célokra a társulat 3 előadást a tiszta jövedelem átengedésével rendezni köteles, társulatát még bővebben fejleszti és a műsort a kívánalomnak megfelelően állítja egybe. A színtársulat első előadását május 17-én tartja. SPORT. A (íyAC-nak folyó hó 2-ára hirdetett mérkőzése a Sarkadi TK csapatával vasárnap, 9-én délután fél 5 órakor lesz. Uj sport élet van alakulóban Gyulán, a napokban terjesztette fel alapszabályait illetékes helyre jóváhagyás végett a »Gyulai Ipari Munkás Testedző« röviden GyIMT. sportegylet; mely a gyulai iparos ifjúság önképző egylete égisze alatt csoportosuló elit ifjúságból áll. Feladata a sport, élet minden ágának, a testi erő és ügyesség fejlesztésének művelése iparos ifjúságunk körében, amivel a napi munka után izmait újra edzheti és idegeit frissítheti, miáltal szabad idejét egészségesebb és kulturáltabb tevékenységben töltheti el. Az iparos ifjúság ezen törekvésének támogatásával kapcsolatban felhívjuk Gyula város értelmiségét 8 hivatott köreit, hogy Ők8t ezen ambíciójukban támogassák főkép azzal, hogy alapifcó és pártoló tagul sportéletünkbe beiratkozni szíveskedjenek. Működésük első kiindulójakép a labda rugó játék mivelését, tréningjét már megkezdték és kedden, csütörtökön d. u. 6 órától és vasárnap reggel 6 órától lelkes igyekezettel edzi magát a vásártéri pályán eme tetterős football csapatunk is, hogy barátságos mérkőzéseit a másik helybeli foottball csapattal majdan bemutathassa. Vályogveréshez munkásokat keresek. Cim : Keskeny-utca 29. szám. 843 l—1 Kenyórsütő-utca 5. számú ház eladó. Értekezni lebet Erdődy Jánosnál, Csabai-ut 2. szám alatt. 857 l—1 Két darab siltölerni eladó Enyvesutca 49. szám alatt. 851 1—i