Békés, 1920. (52. évfolyam, 1-105. szám)
1920-04-24 / 34. szám
LII. évfolyam Egyes apátia ára 1 korona 34 süám. Gyula» 1930. április 34, Hirdetési dij előre fizetendő. Kyilttér sora 5 korona. Előfizetési árak: Egész évre . 50 K — f Fél évre . 25 K - f POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér DOBAY JÁNOS könyvkereskedésé, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és cyilíferek intézeudők. Kézirat nem adatik visszaEgyes szám ára 1 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC-----------------------------------7----------Megj elenik szerdán és szombaton. Még: mindig: nem vehetik át az ország sorsának intézését a politikusok és az államférfiak. Julius 26-án lesz hat esztendeje, hogy a békés állapot hatalmi tényezőinek, kormánynak, országgyűlésnek át kellett adniok a legfőbb hatalom kezelését annak a hatalmi szervnek, mely a háború kitörése folytán egyedül lehetett képes megvédelmezni az országnak és lakosságának mindennemű érdekét. A régi Rómában, mikor ellenség támadta meg a birodalmat, megszűnt a legelső állami tisztviselők, a konzulok hatalma, megszűnt a legfőbb állami szervnek, a szenátusnak különben mindenre kiterjedő teljhatalma és mindez átszállóit a haderő legfőbb parancsnokára, a diktátorra, akit a szenátus választott meg. Csak Róma városának területére nem léphetett a diktátor fegyveresen és katonáival a szenátus engedelme nélkül, de a szenátusnak ez a joga is csak alaki volt, mert hiszen a diktátornak, hogy hatalmát gyakorolhassa, sohasem volt szüksége arra, hogy Rómát fegyveresen megszállja. A modern államokban ilyen alkotmányos átalakulás kifejezetten nem volt, de a valóságban mégis úgy volt, hogy minden hadviselő államban a legfőbb tényleges hatalmat a hadvozetőség gyakorolta. Néhai Ferenc József királyunk meg is mondotta a gyakran panaszkodó polgári hatóságoknak: „most a hadvezetősóg kormányoz a monarchiában.“ És ez helyesen is volt így. Béke még ma sincs, ellenben ma ezerszer több okunk van arra, hogy ne érezzük még magunkat a boldog békében és ne bízzuk még sorsunk intézését a politikusokra. Nem szabad tehát csodálkoznunk azon, hogy államférfiaink és politikusaink maguk is érzik, hogy az ő munkájuk ideje még nem érkezett el és semmihez nem foghatnak még hozzá, amit az állandóság jellegével remélhetnének megalkotni. Hiszen, hogy egyebet ne mondjunk, voltakópen még országunk sincs, mert egy olyan ország, melynek határait m$ még a világon senki sem tudja, voltakópen még nem ország. Ha csakugyan bárminő rövid időre is valóban olyan szűk határok közé szorul a magyar államhatalom, mint aminőnek elleneink első mámorukban tervezik, akkor bizonyára más berendezkedésre, más intézményekre kell felkészülnünk, mint ha — amint reméljük — rövidesen mégis csak visszanyerjük a régi ezeréves területünket. A várakozás, a tétovázás napjai ne ejtsenek tehát senkit kétségbe. Nem tétlenség, nem félénk huza-vona, nem tanácstalanság van itt, hanem a helyzet természetéből folyó türelmes várakozás, a tevékenység irányzatának és terjedelmének nyugodt kivárása, az okvetlenül bekövetkező gyökeres változásoknak türelmes kiböjtölése. —- Azzal a képtelenül és lehetetlenül naiv erőszakossággal szemben, mely a legrövidebb ideig sem tartható határokat szabta meg országunknak, ezzel szemben a legbiztosabb és a legokosabb eszköz a kiábrándulás bekövetkezésének, a józan belátás visszatérésének kivárása. Jöjjenek reá elleneink, hogy lehetetlenséget, önmaguknak is károsat akarnak megvalósítani és akkor mienk lesz a legtökéletesebb diadal, mert akkor mogátalkodott- ságunkat belátva, mellüket verve fognak jönni hozzánk és önmaguktől fogják visszaadni mindazt, amit tőlünk elrabolni akartak. Pálífy Albert emlékezete. A oiult század első negyede csodálatos bőséggel produkálta a kiváló férfiakat. A borzalmas viharhoz hasonló francia forradalom tisztította meg Európa társadalmának levegőjét és utána friss levegőhöz jutva, üdén és bőségesen nőttek és terjedtek az uj eszmék, melyek viszont szárnyakat adtak a társadalom minden rétegéből előkerült tehetségeknek. Ha reágondoluak azokra a szinte fanatikas tudósokra, politikusokra, írókra, akik a XIX. század első évtizedeinek történetét csinálták, lehetetlen észre nem vennünk, hogy a XVIII. század »felvilágosult« bölcsészeinek szelleme élt ebben a nemzedékben, azok eszméi váltak hússá é3 vérré a legszélesebb rétegekben. Ez a magyarázata annak, hogy ennek a korszaknak minden kiváló egyénisége nyugtalan, elégedetlen, merészen újító, forrongó lélek. Gondoljunk Széchenyi Istvánra, báró Eötvösre, Kossuthra, Petőfire, hogy a legnagyobbakat említsük, egytől-egyig a maga - korával és társadalmával a végsőkig elégedetlen szellem, akik mindent újjáalakítani, megreformálni akartak. Ilyen szellem lakott Pálffy Albertben is, kinek századik születése napját e hó 20-án ünnepelte szülővárosának, Gyulának hálásan emlékező ifjúsága és közönsége. Élete érdekes példája az igazi tehetség és hivatottság érvényesülni törekvő erejének. Először papnak készült; a szatmári szemináriumban már mind a négy évfolyamot elvégezte és közvetlenül felszentelése előtt lépett ki, belátva, hogy nincs hajlama a papi pályára. Ekkor azután jogász lett. 1843-ban már az ügyvédi diplomát is megszerezte, d8 soha életében nem ügyvéd- kedett. Ekkor már tisztában volt irói hivatásával és teljesen az irodalomnak szentelte magát. A francia szépirodalom hatása alatt kezdte irói pályáját. 1843-ban megjelent néhány novellája nagyon kevés érdeklődést keltett. A kővetkező évben szórós barátságot kötött az akkor Pestre került Petőfivel, aki nagy hatással volt reá. Első regénye, a »Magyar millionaire 1845 hen jelent meg, de nem talált kedvező fogadtatásra. Petőfi életrajzából jól ismerjük azt az elkeseredett harcot, melyet az ifjú tehetségeknek az irodalom céhbeli mestereivel folytatni kellett. A pajtáskodás akkor is hatalmasan virágzott. Aki nem tartozott az egymást agyba-főbe dicsérő pajtásokhoz, aki különbnek mutatkozott az átlagos tehetségeknél, annak ugyancsak sok akadályt gördítettek érvényesülése útjába. A legszigorúbb Cerberusok a Parnassus bejáratánál a szerkesztők voltak, akik mind felette közepes tehetségek lévén, szinte fáztak maguknál és pajtásaiknál nagyobb tehetséget szóhoz juttatni. Ez a körülmény késztette a jobbakat, közöttük Pálffy Albertet is, hogy függetlenítsék magukat a szerkesztőktől és összeállva, uj folyóirat tervét határozzák el. Az egyesülés Pálffy indítványára »a magyar romantikusok« nevet vette fel és céljául tűzte ki a demokrata eszmékért, a népnemzeti alapra fektetett költészetért való küzdelmet. Tervezett folyóiratuk' azonban sohasem indult meg. A politika kezdte lefoglalni az ifjakat. 1848. közeledett és az irodalom forradalmárai is a politikai forradalom felfrissítő hatásától várták érvényesülésüket. Pállfy Albert is a márciusi ifjakkoz tartozott. A sokáig emlékezetes, nagyszerű március idusa után megindította a »Március Tizenötödike« cimü politikai napilapot. A legradikálisabb álláspontot képviselte, vakmerő cinizmussal támadta a minisztériumot és az ország legtiszteltebb férfiait. Eleinte, különösen a vidéken rendkívüli ellenérzést keltett a lap hangja és szelleme, de a nemzetgyűlés megnyíltával közönsége napról-napra növekedett. Az események gyors fejlődése a szélsőséges, forradalmi és köztársasági irányokat juttatták felszínre és a demagógiának legmerészebb szóvivője a Páiffy lapja volt. A honvédelmi bizottmány mintegy hivatalos lappá tette Pálffy újságját, de ekkor a mérsékeltek felvették ellene a harcot, melynek Jókai »Esti L-spja« volt a vezére. Mikor a szélsőséges forradalmi irányzat veszedelmes következményei mutatkozni kezdtek, Pálffy is elvesztette népszerűségét és a kormány le is tartóztatta, lapját pedig betiltotta. A bekövetkezett zűrzavarban azonban Páiffy kiszabadult és nyomtalanul eltűnt. Négy esztendeig rejtőzött Belényes vidékén, majd Kisjenőben. 1853-ban Pestre ment, de ott haditörvényszék elé állították és Budweisba internálták. Itt nagyon szívélyes bánásmódban volt része és meg is házasodott, egy odavaló patrícius leányát, Newekovvsky Fannit véve nőül. 1860 ban Pestre tért vissza és itt az irodalommal és hirlapirással foglalkozott. Eme korszak publicista gárdájának igen kiváló tagja volt, aki' több száz vezércikkével nagy hatással volt a közvéleményre. Maradandóbb nevet szerzett azonban regényeivel, melyek az akkoriban legelterjedtebb napilapokban és folyóiratokban jelentek meg. A nagy tömegek előtt nem voltak olyan népszerűek a regényei, mint Jókaié, de az irodalmi kritika a legelső- rendű regények közé sorozza azokat. Gyulai Pál szerint Pálffy volt a legkiválóbb magyar regényivó. Mindenesétre boldog és termékeny korszak volt a XIX. század közepe, amidőn annyi jeles csillag ékeskedett a magyar irodalom egén. Emlékbeszéd al irö születésének századik évfordulója alkalmával mondotta: Hirmann József főgimn. tanár: A kegyelet a legnemesebb emberi érzelem, mert magában foglalja a szív legönzetlenebb megnyilvánulásait : a szeretetet és tiszteletet. A kegyeletérzés őrzi meg lelkűnkben azok emlékét, kiket szerettünk, tiszteltünk. Ha ettől át vagyunk hatva, még a halál felett is győzedelmeskedhetünk, mert szeretteinknek csak földi maradványait ragadhatja el tőlünk, szellemük felett azonban nem diadalmaskodhatik: az a mienk marad, az velünk és bennünk él tovább ; kisér és támogat áz élet tövises, göröngyös utjain. ^ A nagy mindenség örök körforgásában száz év egy pillanat, egy emberélet egy porszem, semmiség. De nekünk véges földi lényeknek nagy idő egy emberöltő, drága érték egy emberélet, mely a szépért s a jóért vívott önzetlen küzdelemben telt le. Száz éve annak, hogy az ünnepelt író itt született, hogy nemes és tartalmas élet• • Üres palackokért (boros, sörös* cognacos, iikőrős stb>) magas árakat fizetünk, iagyobb mennyiségért elküldünk WEISZ MÓR és TÁRSA, Gyula. 679 4-10 (Lapunk mai «zárna 4 oldali
