Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-03-30 / 2. szám, Vörös Zászló
4 Vörös Zászló 1919. máicus 30 zolására felhívni. Az ugyanazon községben vagy városban levő pénzintézetek ezen felhívást együttesen eszközöljék. A felhívást hírlapok közzétenni kötelesek. 3. Minden pénzintézet köteles haladéktalanul gondoskodni arról, hogy a mellékletben megállapított szövegű jegyzék 17. cm. hosszú és 21 cm. széles alakban (kisfogalmi negyediv) kinyomatva a feleknek kellő számban rendelkezésére álljon. 4. Minden betétről két példányban külön jegyzék állítandó ki s azok mindegyike a megjelölt helyen a fél által aláírandó. Ha a tél Írni nem tud, a jegyzéket a pénzintézet tölti ki. A pénzintézet köteles minden számlát 1919. évi március 31-i egyenleggel lezárni s a jegyzéken az aznapi egyenleget feltüntetni. Ennek megtörténte után a jegyzék a pénzügyi népbiztos ellenőrző megbízottja és a pénzintézet által aláírandó. 5 Minden pénzintézet köteles a jegyzék egy példányát megőrizni, másik példányát pedig a Pénzintézeti Központnak olyképen megküldeni, hogy a jegyzékek utolsó részlete is legkésőbb 1919. évi április 30 án, illetőleg az ötezer koronánál kisebb összegekre vonatkozólag legkésőbb 1919. évi április 30-án, illetőleg az ötezer koronánál kisebb összegekre vonatkozólag legkésőbb 1919. évi május 10-én postára adassák. Ha a betét tulajdonosa nem lakik a pénzintézet székhelyén, illetve fiókjának telephelyén, úgy addig is, amíg alkalma lesz személyazonosságát a pénzintézetnél igazolni, avagy, amig az eljárás tekintetében további intézkedés nem történik, a pénzintézettel a folyószámla, vagy betétkönyv (pénztári jegy) megjelölése mellett ajánlott levélben közölni tartozik, hogy a betét az ő tulajdonát képezi. 7. Minden pénzintézet köteles a jelen utasítás végrehajtásánál a legnagyobb gondossággal eljárni. Az utasítás rendelkezései ellen vétők a forradalmi törvényszék elé kerülnek. 8. Pénzintézet alatt értendő tekintet nélkül a jogi formára minden vállalat (egyéni, vagy társas cég, szövetkezet, részvénytársaság), amely banküzletekkel és különösen a közönség pénzének takarékbetét és folyószámla alakjában való elhelyezésével Üzletszerűén foglalkozik. Budapest, 1919 március 26. Pénzügyi Népbiztos. Hétfőn reggel 9 órától mind a négy pénzintézetnél : a Gyulavárosi takarékpénztárnál, a Békésmegyei Takarékpénztárnál, a Gyulavidéki Takarékpénztárnál és a Kereskedők és Iparosok Hitel szövetkezeténél. Üzeneteké Egy gyulai nrileánynak. Kétségbeesett soraira legközelebb válaszolni fogunk, addig is szakítson a szabadszerelem gondolatával. Vésztői rokkantak. Az üresen álló házat egyelőre vegyek használatba a Szövetség, illetve szakszervezet céljaira. Lezárta: Somogyi Imre, sajtóügyi népbiztos. Felkérem mindazon vevőimet, akiknek javításban levő tárgyaik nálam vannak, hogy folyó hó 30-ától a legrövidebb idő alatt (Köröspart-utca 46) vegyék át. S9S 1—1 Garay János, órás és aranyműves. Egy magános nő, ki a háztartás vezetésében jártas, főzést, ház- vezetést, vagy ehhez hasonló állást elvállal helyben vagy vidéken. Cim : Gyula, Hid utca 6. 382 l—1 Egy két éves bonyhádi fajta elsőrendű tenyészbika eladó. Értekezni lehet Gyulán, Szép-utca 13- szám alatt Hódos György tulajdonossal. 392 1—1 Eladó bútor 2 szekrény, 1 éjjeli szekrény, 1 hencser és 1 márványmosdó Damjanich-u. 24. 391 1—1 Bókósvármegye törvényhatósági Árvizsgáló Bizottsága 1919. évi március hó 10-ón tartott ülésében Hajdii Péter és neje gynlai lakosok közfürdőjében a fürdődijak (lepedő, szappan és fürdőruha adása nélkül) 4 kor. 50 fillérben állapította meg. 384 1—1 Sehwarcz Margit enkorfea-üzletében 331 í-i Hj ládák kaphatók. Két rnhaszekrény és tükör eladó eladó Józsefváros Szöllős-utca 27. sz. 387 1—1 TíizífÓl hasábokban és aprit- Ä va, darabos meszet, gipszet, válaszfalak készítésére alkalmas gipszlapokat, továbbá keményfából készült esztergályozott bükkfa-seprőnyeleket kicsinyben és nagyban bárkinek eladok. Szállítási dij : 200 kg-tól 500 kg-ig mm-kint 4 kor., 500 kg-tól 1000 kg-ig mm-kint 3 kor. Rendeléseket felveszek Dobay utca 2/b szám alatti lakásomon. A vevőközönsóg szives pártfogását kérem. Kiváló tisztelettel: 35i 2—• Benkő János. Tudomására adom a nagyórdem knözöü- sógnek, hogy szobafestő iparomat megkezdtem. Vállalok és pontosan eszközlök szobafestést, mázolást, cimfestést és minden e szakmába vágó munkát jutányos áron. Kérem a nagyérdemű közönség becses pártfogását, vagyok tisztelettel: ' 37i 2—2 Füredi Jenő szobafestő és mázoló Gyula, Ruca-utca 27. Városi tanácsnoki állásomról lemondtam és ügyvédi irodámat Erdélyi Sándor-nt 14. szám alá (Kacz- vinszky-fóle ház) helyeztem át. 380 2-2 Or, Suly ok Kálmán. Tudomására hozom minden sertóstulaj- donosnak, hogy a vásártéren sertést legeltetni tilos, akik aprójószágnkat ott legeltetni óhajtják, 4 koronát tartoznak fizetni darabonkint. 356 2—2 Krizsán vásártórbórlő. Gyulán, a nagyrománvárosi fürdőben egy masszirozénő felvétetik. Értekezni lehet a tulajdonossal Erzsóbet- utca 9. szám alatt. 373 2—2 Eladó 320 LJ-öI kiterjedésű házhely Dömóny-utcában a menhely mellett. — Értekezni lehet Régi temető-utca 15. sz. Ugyanitt udvar- és kertrendezések, valamint sírok beültetése és ápolása elvállaltalak. 374 2—2 Pallas Lexikon pótkötetckkel megvételre kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. 380 3—3 Zongora&anltást elvállal özv. Révész Ignácné Gyula, Huszka-utca 4. 369 2—3 Kertek átalakítását, sirok rendezését legrövidebb idő alatt, jutányos áron eszközlöm. — Cim: Apponyi Dániel müker- tész Gyár-utca 40. 346 2—2 Egy jókarban levő 8 lóerejü Koffer és- Scbrantz cséplőgép eladó Klem Ferencnél, Eleken (Aradmegye) 347 2—3 Cukorka ürült, nagy választékban kaphatók Farkas Jenő és Társa dóligyümülcs-kereskedósóben, \ agy Tárad Bémer-tér 1. Telefon 15—84 366 2—2' Linóleumot ba jót akar ami gyorsan szárad és fénytartó, vagy tükörfónyü óriási üvegekben cipőkrémet, „Kakasos“ ruhafestéket, porfestéket a legjobb minőségben, s minden színben, azonkívül meszelők és ecsetek nagy választókban kaphatók üzletemben. Minden cikket a legolcsóbb napi árban, számitok — Szives pártfogást kór 385 3-3 Hász Imréné Wenckbeim Frigyes-u 10. Gyulán, II. Rákóczy Ferenc-utca 34. sz. alatt használt férfi és női ruha állandóan kapható Sós Erzsébetnél. 384 ]-3 Kihullott női hajat bármilyen színben jó árban vásárolunk, kifakult copfokat felfrissítünk, hajfestéseket és paróka-kószitést diszkréció mellett vállalunk. Villanyerőre berendezett szalonunkban a mai kor legmesszebbmenő igényeit kielégítő modern frizurákat^ manikürözést, onduálást és hajmosást gyorsan és pontosan eszközJünk. Legjobb gyártmányú pipere-cikkek, fésűk, szappanok és parfümökben állandóan nagy raktár. — Szives pártfogást kérve,, ajánljuk magunkat Haász Kővérek női fodrászterme 397 3—3 Gyula, Br.Wenckheim Béla-utca 19. Üzlet megnyitás. Gyulán, Kossuth-tér 33. szám alatt (Braun bőrkereskedő mellett) aranyműves és ékszerész üzletet nyitottam. Minden e szakba vágó megrendelést és javítást elvállalok. Tört aranyat és ezüstöt legmagasabb áron veszek. Ritter Imre 393 3—3 aranyműves és ékszerész. Értesítés. Értesítem Gyula város és vidéke közönségét, hogy özv. Eferhach Rezsőit iiel*, a Kossuth-t r 34. sz. alatti temetkezési vállalatát megvettem s azt továbbra is üzembe tartom. — Az üzletet újólag berendezve úgy felszereltem, hogy a legegyszerűbb temetésektől a legdíszesebbig tudok a gyászoló közönség rendelkezésére állani. Felvállalt temetéseknél személyesen megjelenek és az esetleges megbízásokat gyorsan és pontosan intézem. Hullaszál- litásokat és exhumálásokat a legnagyobb pontossággal és gyorsasággal eszközlöm s bárkinek eme eljárásokról mindenkor készséggel nyújtok felvilágosítást Amennyiben évek óta működöm temetkezési vállalatnál, azon leszek, hogy mindenkor és mindenben ki tudjam a gyászoló közönség rokonszenvét és pártfogását érdemelni. Gyula, 1919 február hóban. Tisztelettel: 194 7-it Sztupka Lajos. ■ I I I I I i I 1 I I K I I I 1 B I I I ■ A Kőbányai Első Magyar Részvény Sörfözöde tavaszi sörkülönlegessége. ♦ Főraktár és palackozó telep: Weisz Mór és Társa, Gyula. Telefon 26 359 4-10