Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-03-27 / 1. szám, Vörös Zászló Rendkívüli kiadás
2 Vörös Zázsló 1919. március 27. Gyula város népéhez! Proletárok.! Testvérek ! A Magyar Tanácsköztársaság Forradalmi Kormányzótanácsa megbízásából Gyula város Munkástanácsa átvette a politikai és katonai hatalmat. Március hó 22-én tartott Munkástanács ülésén megválasztották a héttagú forradalmi biztosságot, mely a további intézkedésig a város feletti diktatúrát átvette. Rövid időn belül megalakul a Munkástanács és Katonatanács mellé a Paraszttanács is s együttes erővel fogják végső diadalra segíteni az elnyomntt proletárság világot megváltó nemes eszméit. A népbiztosok tanácsa távirati rendelkezéssel a kormánybiztosi végrehajtó hatalmat, illetve a vármegye összes hivatalai feletti jogkörnek gyakorlását egy, a Munkástanácsból alakuló háromtagú direktóriumra bízta. A Forradalmi Biztosság a város területén levő bankokat felügyelet és őrizet alá helyezte. A Munkástanács a megbízott városparancsnok révén minden kiadott forradalmi kormányzó- tanácsi és helyi biztossági rendeletet szigorúan végrehajtat. Munkástestvéreink! Katonabajtársaink! Sorakozzatok a forradalmi vöröslobogó alá! Nem engedjük, hogy az ántánt imperialisz- tikus, hóditó törekvéseivel rabigába kergessen bennünket! Soha igazságosabb és lelkesebb szózat el nem hangzott Magyarország népéhez, mint most! Minden öntudatos proletárnak, minden jó- érzésü polgárnak testvériesen össze kell fogni! Rajtatok a sor, jogtalan és szegény népei a földnek, hogy kivívjátok évezredek óta eltiport jogaitoknak diadalra jutását! Aki ebben meg akar bennünket akadályozni, azokkal szembeszá llunk és kíméletlenül elbánunk. Itt az idő most vagy soha! Fegyverbe proletárok! Ütött a mi igazságunk tizenkettedik órája ! A proletárok sorsa most proletárok kezébe került, ne engedjük abból kiragadni sohasem ! Most dől el, hogy mit tud tenni a nép saját érdekében ! Fegyelmezett vörös hadseregre, öntudatos mun- kásgárdádára és nyugodt, de biztos és határozott cselekedetekre van szükség. Önkényeskedni nem szabad. Minden törvényes intézkedésekre kizárólag a forradalmi biztosság jogosult. Testvérek ! Nincs idő a habozásra ! Gyerünk a cselekvés színterére ! Várjátok és teljesítsétek a forradalmi biztosság intézkedéseit. Világ proletárjai egyesüljetek. Éljen a proletárdiktatúra ! Gyulán, 1919. évi március hó 24-én. Testvéri kézfogással: A Gyulai Szocialista Párt. A Tárosparancsnok feliivasa. Minkások! Polgárok! Elvtársak! Gyulaváros népe! A munkástanács bizalma folytán Gyulaváros parancsnokságát átvettem. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy a Forradalmi Kormányzótanács által kiadott összes rendeleteket mindenki tartozik betartani. A békés munkálkodásnak a meggátlására a Forradalmi Kormányzótanács által tett intézkedéseknek rosszhiszemű félremagyarázásból eredő netáni legcsekélyebb zavarok előidézői is a legszigorúbban fognak büntettetni. Szigorú betartás végett közlöm a Forradalmi Kormányzótanács által kiadott rendeleteket. Statárium. I. sz. rendelet. 1. §. Mindenki, aki a Tanácsköztársaság parancsainak fegyveresen ellenszegül vagy a Tanácsköztársaság ellen fölkelést szit, halállal büntetendő. 2. §. Mindenki, aki rabol vagy fosztogat, halállal büntetendő. 3. §. A bűnösök fölött forradalmi törvényszék ítél. II. sz. rendelet. 1. §. Mindennemű szeszesital kimérése, forgalombahozatala és fogyasztása tilos. 2. §. Aki szeszes italt e tilalom ellenére kimér vagy forgalomba hoz, üzletének elkobzásával és 50.000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 3. §. Aki szeszes italt e tilalom ellenére fogyaszt, egy évig terjedhető fogházzal és 10000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. 4. §. A bűnösök fölött forradalmi tövény- szék ítél. III. sz. rendelet. 1. §. Bárminemű fegyvert csak a katonaság, rendőrség, csendőrség, nemzetőrség, védőrség, népőrség és más elismert karhatalmi alakulatok, valamint gyári őrségek és munkásgárdák tagjai viselhetnek. 2 §. Mindennemű egyéb fegyverviselési engedély hatályát veszti. 3. §. Aki a fegyverviselési tilalom ellen vét, öt évig terjedhető fegyházzal és 50.000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntethető. 4. §. A bűnösök fölött a forradalmi törvényszék Ítél. A Forradalmi Kormányzótanács. A fegyverek beszedéséről egy később kiadandó rendelet fog intézkedni. Annak megjelenéséig is felhívok mindenkit, hogy a nála levő katona-fegyvereket (megyar, német vagy orosz) naponként délelőtt 8-tól 10 ig a Saslaktanyában a fegyvermesternek szolgáltassa be, mert ezekre az újonnan felállítandó hadseregnek szüksége lesz. A vaskereskedők azonnal jelentsék be mennyi lőfegyver és töltény van raktáraikban. Ezeket ezennel zár alá helyezem. További rendeletig táncvigalmak megtartását nem engedélyezem. A tánciskoláknak este 9 órakor befejezve kell lenni. Vendéglőkben, kávéházakban a záróra 9 óra, 9 óra 30 perc után mindenki lakásán tartózkodjék. — Igazolvány nélkül ez időn túl az utcán tartózkodni tilos. Zárórántuli igazolványokat a városparancsnokság ad (József laktanya délelőtt 10 — 12 óráig. * Aki lop, rabol vagy fosztogat, az meggyalázza a proletárdiktatúrát és ezért halállal bűnhődik. Elvtársak, ne segítsétek a martalóco- kat kiszabadítani. Álljátok útját minden fosztogatásnak és adjátok át a rablókat az őrségeknek. Dobos István, városparancsnok. A vármegye Munkástanácsaihoz! Forradalmi cenzúra A Kormányzótanács sajtódirektóriumának távirati rendelete értelmében az összes vidéki újságok a Munkástanács utasításának és cenzúrájának tartoznak alávetni magukat. Felkérjük a vármegyei Munkástanácsokat, hogy ennek a rendeletnek teljes egészében szerezzenek érvényt s irányítsák szellemileg azokit a lapokat is, melyek ezelőtt nem állottak a szocializmus szolgálatában. A lapokat megjelenési idejükben akadályozni nem szabad, sőt abban elő kell segíteni. Amely lap a proletárdiktatúrát kritizálja, vagy azt veszélyeztető módon ir, azonnal beszüntetendő, vagy a proletárdiktatúra szolgálatába állítandó. Legyen vége a népámitásnak. Még mindig osztogatják itt-ott, különösen a templomok körül, a jobblétre szenderült ke- resztény-szociatista párt közismert röpiratait. Tele vannak azok a régi hatalmat visszasíró buta írások hazug bombasztokkal és zöld frázisokkal, s nem szolgálnak egyebet, mint a kapitalista egyházfik önkényes uralmának és a püspöki latifundiumoknak „szeretettel“ ápolt érdekeit. Békétlenséget és igazságtalanságot hirdetnek és jelképeznek azok a „szelíd“ írások, fölakarják használni a könnyen hivő népet egymás eltiprására s ki akarják szolgáltatni az ájtatos hívőket, olvasót pörgető embertársainkat a koronás királyok és bölcs hadvezérek kisdedjátékainak. Hazugságokra, népámitásra nincs szükség ! A proletárdiktatúra alatt is van vallás, de ebből a vallásból a Tanácsok nem engednek üzletet csinálni! A papok töltsék be nemes hivatásukat tisztességgel, de ne ártsák bele magukat a politikába ! Fölhívjuk elvtársainkat, hogy minden ilyen butitó írást tépjenek széjjel, vagy dobják a tüzbe. A templomok előtt, a templomokban és mindenütt tilos e röpiratok terjesztése, a terjesztők ellen a Forradalmi Népbiztosság a legteljesebb szigorral fog eljárni. Figyelmeztetés. A rémhírek terjesztői ellen. Tapasztalható, hogy a városban percről-percre, óráról-órára mind- nagyobb rémhírek terjednek el. Felhívjuk a város lakosságát, viselkedjék mindenki nyugodtan, ne zaklassák és ne félemlitsék meg egymást, ezekben a történelmi időkben és nagyarányú mozgalmakban a legmesz- szebbmenő higgadtságra van szükség, Tudjuk, hogy a rémhíreket a proletárok gyűlölt ellenségei szívesen és nagy előszeretettel hintik el a hiszékeny és könnyen megfélem- lihető emberek között. De ezekre a rémhír terjesztőkre lesz gondunk! Tudjuk azt is, hogy az eshetőségekkel számolni kell. Ha valaki aggodalmaktól terhesen dolgozik az ügy érdekében éjjel-nappal, az a munkásság, s aki e vészterhes és eseménydus idők után megtisztult világnézettel és megelégedett lélekkel fog diadalmas munkája után megpihenni: az is a munkásság lesz. Önsorsunknak vagyunk kovácsai! Rettegésre csak akkor van okunk, ha a munkások elkésnek és nem helyezkednek a helyzet magaslatára, félretéve minden más érdekeket. — Egy az egészért és mindnyájan egyért! A tudatos rémhirterjesőtökkel szemben pedig a Direktórium statáriális utón fog eljárni. Be a gárdába! Munkások! Elvtársak! A Forradalmi Kormányzótanács hatalma, a proletárok diktatúrája csak úgy fekszik biztos alapon, ha megbízható, fegyelmezett és tettrekész vörös hadserege van. Minden szakszervezet tagja iratkozzon be a gárdába. Saját magatokat védi- tek, eivtársak! Saját magatoknak használtok, ha az igaz ügy mellé álltok és biztosítani igyekeztek politikai és gazdasági hatalmatokat. Városunk úgyszólván a „külső perifériákon“ van, közel az exponált Aradhoz és Szegedhez. El kell készülni minden eshetőségre. Számolni kell a sorssal. Kötve hisszük, hogy a francia, román vagy szerb csapatok eljutnának idáig, de ha mégis megtörténne, akkor azoknak Békés-