Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-02-23 / 8. szám
2 Békés 1919. február 23. akarják űzni, abból indulnak ki, hogy a vallás mindenkinek magánügye, tehát a közügyek keretében — mint a minő az oktatás ügye is — helye nincsen. A vallás takarodjék ki az iskolából, a közéletből, menjen oda, ahol annak helye van, a családba. Ha továbbra is helyet adunk a vallásnak az iskolában, akkor továbbra is felekezeti gyülölséget szit, egymás ellen izgatja a felekezeteket, a gyermekek lelkében gyűlöletet kelt egymás iránt — tehát a gyermekek lelkét megrontja. Amit az imént elmondtam, ezt hozzák fel okul mindazok, akik a vallástanitást az iskolából ki akarják zárni. Eltekintek most azok tömegétől, akik nem a saját fejük és józan meggondolásuk után indulnak, hanem csak mások kiadott jelszavai után. Hogy a vallásnak legméltóbb helye a család, azt mindenki belátja, a kinek csak csöppnyi tisztelete van a vallás iránt. Azonban mikor kilép egy becsületes ember a családi házból, magával viszi az életbe szive érzését és meggyőződését és azt vallja a közélet porondján. Minden szülőnek természetadta joga, hogy meg kívánja az iskolától, hogy gyermekét ne csak a tudás alapelemeire, de a vallás alapelemeire is tanítsák az iskolában. Ha valaki ezt a jogát a szülőknek tagadná, akkor azt mondom, hogy legelemibb joga a szülőknek az, hogy gyermekének vallásos érzületét az iskolában meg ne sértsék, ki ne pusztítsák, tönkre ne tegyék ! Ezt a jogot senki meg nem tagadhatja a szülői háztól. Miért jutok erre a következtetésre ? Miért festek rémképet ? A következtetés egyszerű és épen nem rémkép ! A mikor száműztük az iskolából a vallástanitást, kikapcsoltuk a tárgyak sorából nemcsak a vallást, hanem az iránta való tiszteletet is ! Szabad teret nyitottunk tanítónak tanárnak egyaránt, hogy szabadon kalózkodhatik a vallás birodalmában és büntetlenül tiporhatja le a gyermekek és az ifjúság lelkében a nagy nehezen fejlődő vagy még megmaradt vallási csirákat. Mert azt csak nem tételezi fel rólunk senki sem, hogy elhigyjük, hogy akár a tanítónak, akár a tanárnak csak legkisebb kellemetlensége származnék abból, ha a „ tudományu vagy hogy magasabb értelmű szót használjak, a „böl- sselet és felvilágosodás“ nevében kirúg a vallás ellen ?! Hol marad akkor a még mindig vallásos meggyőződésű szülőnek a joga gyermeke neveltetésében ?! Mert az iskola semmi egyéb, mint — Hoz az uraság másik faluból munkást! Péter nevet az asszony együgyüségén. Hát nevetnivaló is az! Másik faluból ? Mintha az nem volna szépen kipécézve. — Aszondod, hogy a másik faluból ? Hiszen ott is mindön kétkezi embör kommunista 1 — Micsoda ? — Kommunista. — Hát az micsoda ? — Az uj hit. Az asszony szembe fordul Péterrel. — Kend elcserélte a régi hitit ? Péter ujfent nevet. Hiába a konty csak konty. Ezt ugyan nem mondja ki. Nem. mert Rózái nem az az asszony ! De meg a felhők már annyira tarajosodnak, hogy igen alkalma tosnak látja mennykőcsusztatót akasztani a szavai végére : — Ne úgy éresd azt Rózái, hogy vallás, hanem hogy politikai hit. Hát ! No ezt a megállapítást meg már épen nem érti a Rózái. Politikai hit ? Hát olyan is van ? — Mer’ azt mög úgy fogalmazd mög, — szövi tovább Péter — hogy ezután nemcsak' egyes embör nem gyűjthet magának tartalékot, már mint vagyont, de még maga az állam se, vagyis a kormány; ennek tekintélyében aztán mindön embör épen csak annyit dolgozik, amennyi őlégségös, vagyis naponta négy órát, mer’ a négy óra épen kifut mindön költségöt. Rózái most már úgy mutatja, hogy kapis- kálja az uj hitet Kapiskálja. Azonban mintha volna még egy-egy kis bökkenője: — De ha aratni köll, az élet nem várat magára 1 Péter tromfot ad a tromfra: — Arrul is van gondoskodva Egy transzport dolgozik hajnali négy órától nyolcig, a másik transzport nyolc órától délig . . . Oszt igy tovább. Fölváltva. Hát 1 Rózái most már megnyugszik. Nyilvánvaló, hogy megnyugszik, mert igen megértőén biccent- geti a fejét; kezéből a fakanalat leteszi a padkára, leül, két kezét az ölébe ereszti. Látnivaló, hogy Péter egészen levette a lábáról. Le.1 Azonban Péter élvezni is akarja a győzedelmét, mert az még sohasem történt, hogy Rózái igy megsegítő eszköze a szülőnek a gyermekek nevelésében. ennyi és semmivel sem több ! Megengedem, hogy felekezeti gyülölséget szított talán egyik-másik kurtaeszü és fanatikus egyén a vallás tanitá-ában. Eltekintve ettől a nagyon szórványos jelenségtől kérdem, igazán az iskola neveli-e a felekezeti gyülölséget vagy az élet tapasztalatai?! Továbbá ki biztosit bennünket arról, hogy a vallástanitásnak az iskolából való kizárása tényleg megszünteti a felekezeti gyülölséget ? De tovább kérdezem, ki fél a felekezeti gyülölségtől ? Van komoly ok i, hogy attól féljen ?! Mert ha nincs, akkor csak puszta ürügy az egész érvelés! Es ha van komoly oka rá, mi lehet az a komoly oka? Beszéljünk nyíltan és vonjuk le a következtetést minden kertelés nélkül. A vallást az iskolából kirekeszteni annyit jelent, hogy azt ki kell rekeszteni a gyermekek leikéből, a jövendő nemzedék életéből ! Beszéljünk nyíltan és ne kerteljünk, hogy bizonyos eszmék sikerét féltjük a jövendő nemzedéknél a vallásnak a lélekben meglevő nagy hatalmától! Mondjuk meg nyíltan, hogy a vallást egészen ki akarják zárni az ember életéből és az emberi szív érzései közül és azt a kizárást, a vallási érzés elfojtását úgy kezdjük, hogy először is kidobjuk az iskolából a vállástamtót. Mert én nagyon szeretném tudni, miért szúr olyan nagyon szemet az, hogy a vallástanitó az iskola falai között tanítja a vallást ? Mit vétkezett az az egyszerű ember, aki a vallás és erkölcs igazságaira és kötelességeire tanítja gyermekeinket ? 1 Mert a nagy megmozdulást, a nagyon hangos hirdetést én nem tudom megérteni. Váltig gondolkodom, hogy mi lehet az oka, hogy olyan nagyon hangosan és nagyon sürgetőleg követelik!! Az a néhány ember olyan nagy veszedelmet rejt magában? Nem lát-e át mindenki a szitán, mert az egész érvelésük olyan lyukacsos, mint a szita ! Bocsánatot kérek! Lesz a vallástan helyett tantárgy ! Lesz valami általános erkölcstan, melyet tanítani fognak. Mózes könyvei, a zsoltárok, a próféták könyvei, az evangéliumok az apostolok levelei, helyett majd megbízást kap egy ifjú szellem óriás, hogy szebbet, jobbat, bölcsebbet és tökéletesebbet Írjon! Ez a bizonyos, még előttünk ismeretlen könyv az elemi iskolák, polgári és középiskolák valamennyi osztályai számára íródik a gyermekek értelmi fejlettségének megfelelően — és pedig minden vallásu gyermek adta volna magát. Hiába, a tudomány mégis csak tudomány! Az okos szókat úgy fűzni egymáshoz, hogy még a Rózái is! Ha nem voina előtte a példa, nem is hinné. Való szent igaz, arra volt elkészülve, hogy Rózái csökönyöskö- dik, csípőre' rakja a két kezefejét s kelepei . . . De lám a tudomány ! Mondja is most már nagy büszkeséggel: — Ez az én hitem Rózái ! Ez ! Rózái bólint: — Na, ha a kendé, akkor az enyém is ! Péter ábrázatáról most már teljes boldogság sugárzik. — Té is ? — Én is ! , Most már csakugyan fonákjára fordu It a világ Azaz jobban mondva a színére. Hogy még a Rózái is! . . . Azonban az öröm fényes sugarai hamarosan eltünedeznek Péter süvege alól, mert Rózái föláll, nyújtózkodik s elindul. — Lefekszök . . . S azzal fordul be a házba. Otthagyja a fél;g főtt kolompárt, melynek — mi tagadás — fölséges illata Péter orrát minden kommunista- ságá mellett is keresztül-kasul bizseregted. Utánakiált Rózáinak : — Hát az étel ? Rózái kelletlenül felel : — Ma már többet dolgoztam nágy óránál. Az uj hit szerint pedig nem vétközhetök. S a félig nyitva hagyott ajtón át Péter ámulva látja, hogy Rózái áll a szavának, Veti az otthonkát, a réklit, riszálja ki magát a felsőkből . . . No, ez ugyan komolyan fogja! De nem baj — véli Péter. — Megfő ez a kolompár már asszonyi tudomány nélkül is ! Aminthogy meg is főtt. Péter a jó paprikás kolampért bekanalazta az utolsó körömfaladékig. Közben biztatgatta magát, hogy no, még ez egyszer jó a kolompár is, úgyis hús lesz ezután minden nap. Holnap elsőben is pörköli, még pedig birkapörkölt, mart a birka voltaképen "valósággal pörköltnek teremtődött Hát! Másnap Rózái kora reggel nekifeküdt a munkának. Kovászolt, takarított, meszelt, ruhát számára. Mert az itt a lényeg, hogy minden gyermek ugyanazt tanulja! Hasztalan vetném itt fel azt a kérdést, hogy néhány év múlva azután nem lesz újabb és javított vagy lényegesen átdolgozott kiadás ?! De azt is szeretnem tudni, hogy amit pl. Nagy István megirt, nem irhatja-e meg Kiss Dezső ennek ellenkezőjét ?! Polgártársaim ! Minden földi dolog megvál- tozhatik, minden uj alakban jelenhetik meg, de az emberi szív alapérzései nem változnak meg. soha. Az emberi szív alapérzései közé tartozik a vallás is melyet ösztön-nek szeretnék elnevezni. Ezt megváltoztatni nem lehet. Ember ezen hasztalan fáradozik. Nem is félti senki a vallást, de féltjük azon embertársaink lelki állapotát a kikben a vallást eltiporni akarják, kivált gyermekeinket. Féltjük a társadalmi élet rendjét és békéjét, melynek végső, legmélyebb támasza a nagy tömegben ép a vallás. Féltjük a jövő nemzedéket, melynek keserves és hosszú utat kell majd megjárnia, mig visszatalál az elhagyott apai házhoz, a vallás régi, Istentől származó otthonához. Dr. Pallmann Péter: H iTe k. Géptanáé sok szervezése. A multheti minisztertanács Nagy Vincze belügyminiszter két törvényjavaslatát fogadta. Az egyik szerint a r. t. városi és községi kspviselőtestületek községi néptanácsokká, a második javaslat szerint pedig a törvényhatósági bizottság törvényhatósági néptanáccsá alakul. A virilizmus megszűnik s mindkét néptanács tagjait az általános titkos választójog alapján választják meg. A főtisztviselők mindkét helyen tagjai lesznek a néptanácsnak. Az uj törvények alapján pár hét múlva kiírják a választásokat. Kinevezés és előléptetés. Palasovszky Sándor folyamszabályozási műszaki tan. min. osztály- tanácsossá neveztetett ki. — Bakos József állategészségügyi felügyelő főfelügyelővé a VI. fizetési osztályba, Sál Gyula állatorvos pedig állategészségügyi felügyelővé a VII. fizetési osztályba léptek elő. — Morvay Zoltán pénzügyi tanácsos főtanácsossá neveztetett ki, Kalmár Lajos igazgatósági titkár tanácsossá, dr. Ver tán Jenő se- gádtitkár titkárrá lépett elő. áztatott. Vizet hozott a kútról, megetette a kocát, dagasztott Öröm volt nézni, hogy járt a két erős ökle a finom tésztába . . . Majd a pörköltnek valót, amit Péter hozott, fölaprózta, megmosta ; tüzet gyújtott . . . azidőre azonban letelt a négyórai munkaidő s azontúl Rózái, kinek addig alig lehetett szavát venni a nagy sietős munkában, leült a pitarajtó elé, összetette a két kezét s azt mondta: —- Na, most már folytassa kend ! Én mára elvégeztem ! Péter megtorpant. — Hát a könyér ? A kemönce ? A sütés ? A pörkölt ? . . . Rózái nagy meggyőző erővel ingatta meg a fejét: Péter bizonykodott, hogy ő engedi. Még mennyire engedi. De ne adj Isten ! Rózái meg nem mozdult volna a küszöbről egy fél világért. A kenyértészta földagadozott hat arasztra, aztán hogy nem fért a tekenőbe, kikivánkozott ... a tűz kialudt, a birkahús bámulni, a koca sival- kodni kezdett, Péter meg hovatovább káromkodni. Előbb Rózáit szidta. Hogy annak nem lett semmi foganatja, rákeritette a sort Ádám és Éva összes maradékaira, köztük arra a bizonyos pesti urra s végül Péter maga magára, a tudományára s majd, amikor az est már bele-beie- harapott a bágyadozó napvilágba, az uj hitet is eiőráncigálta amúgy hajánál fogva : — Az is veszött volna mög a nevenapján, aki kifundálta ! Rózái odafordult: — Hát má’ nem kommunista kend ? Péter mellbelökte magát: — Azon kezdőm, hogy voltaképen én sohase is voltam ! Rózái dereka kiegyenesedett. — Nem ? — Annyira nem Rózái, hogy most izibe nekifekszök a kert-ásásnak ! Rózái felugrott. — Na, ha kend nem az, akko’ én se ! S azzal perdült, mint a jó orsó s alig pár óra, a kenyér is kisült, a hús is megpörkölő- dött, a koca is evett . . . De Péter is. Soha olyan jóizüt!
