Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-02-16 / 7. szám
LI. éffolyam Gyula, 1919. február 16 szám Előfizetési árak: Egész évre . 20 K — f Fél évre . 10 K — f Évnegyedre . 5 K — f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 50 fillér. POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 40 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBAI FEREWC Megjelenik minden vasárnap Politikai lietiszemle. „Az a forradalom elveszett, melynek második lépése nem az alkotás; ha csupán rombolunk, ez anarchiát jelent, az anarchia pedig soha sem volt más, mint a reakció feltámadásának előmozdítása “ Ezeket a szinigazságot tartalmazó szavakat mondotta a Munkaügyi Tanács megalakulásakor Garami Ernő kereskedelemügyi miniszter. Aki komolyan akarja, hogy azok a követelések és kívánságok, melyekkel ezt a forradalmat megcsinálták és amelyekkel ahhoz a nemzetet is megnyerték, meg is valósuljanak, annak ma már komolyan, bátran hozzá kell látnia az alkotó munkához. Nincs kétség benne, sőt napról-napra látjuk, hogy a kormány teljes tudatában van eme kötelesságének. Ebben a kötelességteljesit'és- ben teljes odaadással támogatni a kormányt minden magyar embernek hazafias kötelessége. Nem támogatják, hanem zavarják a kormányt alkotó munkájában azok, akik minden ellenvéleményben, minden jogos, sőt szükséges kritikában ellenforradalmat’ látnak. A forradalom értékes vívmányait semmiféle ellenforradalomtól félteni nem kell. Ami azokból a nemzet igazi szükséglete, azt meg fogja valósítani az alkotó munka, ami csak a pillanat mámorának követelése -volt, az minden ellen- forradalom nélkül is megvalósulatlanul marad. Akadályozza a kormány alkotó munkáját mindenki, aki lehetetlen, túlzott követelésekkel áll elő. A valósággal, a lehetőségekkel, a természet és az élet törvényeivel még a forradalomnak is számolnia kell, sőt meg kell előttük hajolnia. Nem lehet tehát józanul 8 milliárdot követelni egyszerre az államtól, mikor az ország egy évi jövedelme ennek ,a felét sem teszi ki. Tehát higgadtság, nyugalom, bizalom a nemzet jövőjében, uj, boldog életre hivatott ságában, megfontolása a lehetőségeknek és erőteljes munka minden téren, ezek azok az erények, melyeket a haza ma minden polgárától elvár. Akik ezekkel az erényekkel felvértezve élik végig a nemzetnek mai válságos napjait, azok nyugodtan várhatják a jövő fejleményeit és nem kell egyebet kérniük a nemzet sorsának mai intézőitől, mint a szabad kritika jogának erélyes meg védelmező sót és a nemzet véleményének mielőbbi megkérdezését. Me adíüuni qut feci! Ha nem idéztetem is, kötelességemnek tartottam volna rect'fieatióval élni, mert igénytelen cikkem — akaratom ellenére — bizonyos körökben, tisztán csak félreértésen alapulható idegességet okozott. Sajnálom ezt, mert célom éppen ennek az ellenkezője volt. Az egész cikken az a mélységes aggodalom húzódik végig, mely az országunkat most fenyegető veszedelem láttán, mindenkit kell, hogy eltöltsön, nem a hazafisagnak soha el nem ho- mályositható — és sokak által csak üres frázisnak nevezett, kigunyolt — szent érzelmei miatt, hanem szociális és gazdasági okokból is. A szociáldemokráciának közéletünkre várható kihatásaival — megengedem, hogy nem az internationale szemüvegén keresztül nézve a bekövetkező vagy bekövetkezhető fejleményeket — éppen azért foglalkoztam, mert az kétségtelen, hogy a polgárság igen széles rétegeiben meglehetős bizalmatlansággal fogadták ezeknek az eszméknek oly diadalmas előnyomulását. Ennek a bizalmatlanságnak, ennek a türelmetlenségnek — amely megnyilvánult és még sajnos, ma is megnyilvánul azokban a különböző pártalakulási kiserietekben és egyéb törekvésekben, amelyek szemeink előtt játszódnak le — kívántam élét venni, kívántam indokolatlan voltára rámutatni akkor, amidőn nagy vonásokban rámutatni igyekeztem arra, hogy az a programm, azok az eszmék, amelyekért a szociáldemokrácia küzd, nagy általánosságban egyezik azoknak a polgári pártoknak programmjaval, amely pártok ma létjogosultak s hogy azok miatt a radikális eszmék miatt, amelyek a szociáldemokrata párt prog- rammjának — hogy úgy fejezzem ki magamat — mintegy koronáját képezik, nem szabad félreverni a harangot, mert ezek az eszmék ugrásszerűen, máról-holnapra úgy sem valósíthatók meg, azok elé gátat vet maga a gyakorlati élet és a társadalmi ellentétek, aminthogy ugyanilyen akadályokra bukkannak más pártoknak radikális eszméi is. Azok az epithetonok pedig, amelyeket cikkembe bevettem s amelyek ugylátom leginkább képezték és képezik kifogás tárgyát, tisztán syllogistikus értékűek s azt akartam velük bizonyítani, hogy azok a jelzők, amelyekkel a szociáldemokratákat — nem a közalkalmazottak — hanem a polgárságnak épen azon rétegei illették, ahol a szociáldemokrata eszmék maguknak utat törni igyekeznek, mennyire hamisak, menynyire a tájékozatlanságból eredők voltak, igyekeztem rámutatni arra, hogy a szociáldemokraták nem ijesztő „földosztók“, hanem a nép javáért dolgozó komoly, reális politikusok. A leghatájozottabban tiltakozom az olyan beállítás ellen, mintha én reakciós vagy ellenforradalmár volnék. Egész lelkem át van hatva a szocializmus nemes eszméitől, csak nem vagyok internacionalista, ez pedig, azt hiszem, nem bűn. • Dixi et salvavi animam rnearn ! —i —r. A le lton. Pénzünk értéke oly magas, mint a menynyire azt a külföld értékeli Ezen értékelésnél a külföld abból indul ki, hogy összehasonlítja gazdasági, ipari, szóval produktiv termelésünk árviszonyait, a saját árviszonyaival. Ha minálunk a búza ára 60 korona, ha egy öltözet ruha ára 1500 korona, ha egy pár cipő ára 250 korona s ezzel szemben a külföldön képesek a búzát 40 koronáért megfelelő haszonnal termelni, ha azért az öltözet ruháért melyért nálunk 1500 koronát kérnek, külföldön képesek haszonnal túladni 800 koronáért s a mi 250 koronás cipőnk ára külföldön 100 korona, ezzel az árkülömbözettel nem érünk el semmit, mert a kölföldön ezen árviszony külömbözetek pénzünk értékének csökkenését okozzák. Ha mi azt akarjuk, hogy koronánk értéke teljes legyen, elsősorban gazdasági, ipari termékeink árviszonyait kell párhuzamba hozni a külföldi árviszonyokkal. Ha ez nincs meg, mint ahogy a mi, főleg iparcikkeink árának magassága felett, még a gazdaságilag fejlettebb s tőkékben dúsgazdag amerikaiak is csodálkoztak, természetesen saját magunk okozzuk pénzünk értékének csökkenését. Ahol befektetésre alkalmas, nagy tőkék állanak rendelkezésre, sokkal inkább kibírhatja a nagytőke az áruk előállítási árának magas voltát, — tehát az előállítás munkabérének magasabb honorálását, mert a nagytőke kis percent hoza- dék mellett is produktiv tényező marad. De egy tőkeszegény kicsiny országot mint a milyen a világpiacon mi vagyunk, az ipari termékek árának magas volta versenyképtelenné tesz s mert saját pénzének értékét le rondja, gazdasági csődbe vezet. Vesztett háborúnk után, még ha sikerül is területi épségünket megőrizni, csak akkor leszünk képesek a gazdasági váltságot elkerülni, ha az állam minden polgára neki fekszik a produktiv munkának s ezen munkánk értékelését túl nem becsüljük, azok honorálása tekintetében nem táplálhatunk szertelen igényeket mert az a kívánt célhoz úgy sem vezet Lehet-e abból haszna a proletár munkásnak, ha bérharcok utján napi 50—100 korona keresetet erőszakol ki a termelőtől vagy iparostól, ha ezen árviszonyokba a termelő-iparos anyagilag belepusztul s ha ennek a munkabérnek csak a névleges értéke 50 —100 korona, de tényleg csak sokkal kisebb érték, a pénzérték csökkenése folytán. A ki tehát munkájának értékét túlbecsüli az egyszersmind lenyomja az általa kiérdemelt pénz értékét. A socialismusnak is csak addig van jogosultsága míg érdekei a család és a munkásság érdekeivel összhangban állanak. Socialis részről ugyancsak sűrűn emlegetik a harcot a nagybirtok, a nagytőke tehát a bankok, gyárak és nagykereskedelem ellen, mint a mely merev ellentétben áll a polgárság, tehát a szellemi és egyéb munkások érdekeivel. Ilyen elvek hangoztatása helyén való addig mig a proletariátus szervezet egységgé nem tömörült, mig ki nem küzdötte a maga érvényesülését és jogos aspiratióit a munka értékelésében. De mi ezen az állapoton már túl vagyunk. A kormány kebelében túlnyomó a socialista ministerek és államtitkárok száma. A proletár munkásság munkabérviszonyai oly módon alakultak ki, részben hivatalosan állapíttattak meg, melyek messze túlhaladják a mi közgazdasági viszonyainknak megfelelő jogosult érdekeket. Hiszen ma egy szakértelmet nem igénylő napszámos munkás 30—40, egy iparos segéd 60—80 korona napi keresetre tart igényt. Miféle arányban áll ezzel szemben a tisztviselő — tehát azon szellemi proletár keresete, kinek iskolázottsága és évtizedekre menő szolgálata mellett a fele sem éri el a napi 20 korona keresetnél magasabb összeget. De hogy boldoguljon ilyen kereset viszonyok között a földjét mü^eltető birtokos, hogy virágozzanak tőle szegény gyáraink s egyáltalán hogy fejlődjék gyáriparunk, kereskedelmünk. Már pedig jól felfogott socialis érdekek sem kívánhatják, hogy gyárak, ipartelepek ne prosperálhassanak, mert hiszen ezek adják meg a proletárság nagy részének a munkaalkalmat s Lapiink mai száma 6 oldali
