Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-11-01 / 61. szám
Censurati Dr. MUNTEAN. LI. évfolyam. Gyula, 1919. november 1. 61. szám. Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f Fél évre . 20 K - f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 50 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Emlékezéi. A természet halálának rejtelmesen bo- rongós időszakában ünnepeljük a teremtés óta elköltözött emberi lelkek millióinak emlékezetét; azokót a dicsőültekót, akik az isteni parancsok szerint folytatott földi életükkel kiérdemelve az örök dicsőség koronáját, különös tisztelet tárgyaiul és kövétendő példaképen állíttatnak a halandók elé és azokót a milliókét, sőt milliárdokót, akik megelőztek bennünket a halálban és akik már tudói annak a titoknak, mely létünket és elmúlásunkat fedi. A halál, az elmúlás fájdalmasságának okát nem a természetben kell keresnünk. Minden élő lény létének több-kevesebb ideje után elérkezik ahhoz az állapothoz, midőn már betöltötte földi létének hivatását, teljesítette azt a feladatot, melyet az isteni rendelés az ő földi létrehozatalával elérni akart. Ebben az állapotban az elmúlás természetes kívánsággá válik, annak törvényszerűsége ellenállhatatlan meghódolásra késztet bennünket és minden bizonnyal sokkal gyötrelme- sebb, kínosabb, rejtelmesebb volna egy örökös földi lót ennek összes gondjaival, küzdelmeivel, mint a földi hivatás betöltésével elkövetkező elmúlása, átalakulása az élő lény földi szervezetének. De amily természetes, megnyugtató, reményteljes a földi lót befejezése annak természetes ideje elórkeztekor, épp annyira megrendítő, annyira fájdalmas a halál a lót azon korai szakában, midőn földi hivatásunkat még teljesen be nem töltöttük, midőn létünk feladatainak még egészen nem feleltünk meg. Valódi veszteséget, igazi gyászt csupán az a halál okoz, mely egy félig leélt életet szakit meg, egy félig teljesített hivatást szakit ketté. A civilizációval együtt fejlődő gyarlóságok, bűnök tették már megszokottá a halálnak ezt a faját, anélkül, hogy annak fájdalmasságát, gyötrelmét enyhíteni tudták volna. A végzetszerűen bekövetkező háborúk bizonyos korszakokban milliónyi életet szüntetnek meg a természetes állapot ellenére, milliók földi hivatásának betöltését akasztják meg örökre. Nekünk, ma élőknek adatott fájdalmasan látnunk millió és millió fólbenma- radt emberélet pusztulását, százezer és százezer rejtett jövő életének időelőtti letörését egy borzasztó pusztulásban, melynek keletkezéséért, akármily távol van is tőlünk ez az önbeismerós, egyformán felelősek vagyunk mindnyájan. Császárok, királyok és államférfiak felelősségét váltig emlegethetjük, odaállíthatjuk őket az emberi itólőszókek elé vagy reábizhatjuk büntetésüket az örökbiróra, de ha magunkba szállunk, be kell ismernünk, hogy a felelősségnek az egyesre eső csekély hányada mindnyájunkat egyformán terhel. Az elpusztult számtalan emberéletet gyászolnunk tehát mindnyájunk egyforma kötelessége. A megszámlálhatatlan veszteséget, mely egyeseket és az emberiséget az ötesztendős pusztulással érte, képességeinkhez mérten pótolnunk mindnyájunk egyforma fel- *adata. A legszomorubb, legfájdalmasabb elmúlásuk azoknak volt e rettenetes öt esztendő vérözönóbetí, akiket legszentebb, legnagyszerűbb földi feladatuk ragadott el a háború öldöklő angyala, a fiatal apáknak, kik legma- gasztosabb hivatásuk, gyermekeik felnevelése elől ragadtattak el, akik épen csak hozzáfogtak ama legemberibb kötelességük teljesítéséhez, hogy jobb és tökéletesebb emberi nemzedéket hagyjanak hátra maguk után és akik most itt hagyták reánk a munkának nehezebb részét, a jövő nemzedéknek erkölcsös, istenfélő, megelégedett, boldog emberekké nevelését. Mit órezzen az a gyámoltalan és tehetetlen sarja az emberi nemnek, akinek a természet rendelése szerint való legelső támászát döntötte ki az emberiség önzósszülte, pusztító háborúja és a kinek most azt kellene tapasztalnia, hogy hála és egyetemlegesség érzése nincs az emberekben, a legnagyobb köteles" sógek teljesítését is ridegen, meghatottság nélkül elfogadjuk emberbarátainktól, de a legkisebbnek teljesitésétől is húzódunk, habozunk. Mindazoknak emlékét, kik öt esztendő alatt életüket adták oda az emberiség eszményeiért, avagy bűneiért és hóbortjaiért, bármely oldalon harcoltak is légyen, akként tiszteljük móltókópen, a mindnyájunkat terhelő felelősség érzetében akkor cselekszünk helyesen, igazságosan és bölcsen, ha nem feledkezünk meg azokról, akik a legtöbbet, a pótolhatatlan családapát adták oda a háború molochjának, akik erkölcsi és anyagi jövőjének egyetlen alapja az a gondoskodás lehet, melyet méltán várnak tőlünk és amellyel mi igazán tartozunk nek k, ha nem feledkezünk meg öt esztendő öldöklésének szomorú árváiról! * A „Békés“ felkéri Gyula város lakosságát, hogy a közelgő tél megpróbáltatásai elé néző hadiárvák részére ki-ki adakozzék tehetsége szerint meleg ruhára, tüzelőre valót akár természetken, akár pénzben. Mindennemű adományok kiadóhivatalunkban adandók át és lapunkban nyugtáztatnak. Október 81. (—) A protestánsok ünnepe. 402 éré, hogy Luther kifüggesztette a 95 tételt a vártemplom ajtajára. Gyenge kalapácsütéseit századok hangozzák vissza. Világtörténelmi fordulópontot szegezett a vártemplomra. Uj és hatalmas szellemi áramlatnak, uj eszmék és uj korszakok megindulásának sorompónyitójaként állott ott. Luther maga nem tudta, hogy az ő útja, amit az ágos- tonrendi kolostortól a vártemplom ajtajáig megtett, lezárta a középkort. Pontot tett a hosszú kor végére ! Ez a kor a nyugatrómai császárság megdőlésével, uj nemzeteknek Európa vidékein való megjelenésével kezdődött és az egyszerű szerzetes elszánt, a szellemében és lelkében megrekedt, vallási külsőségekben megfeneklett, pogány szellemtől átitatott kornak való hadüzenetével végződött. Luther nem tudta, hogy ő épp ezen elhatározott lépésével a tehetetlen, tespedt és sok aljasságba merült szellemi világot álmából felrázza, neki feszülő uj erőket ébreszt, mely erők gyorsan teremtettek uj szellemi életet. Luther nem tudta, hogy az ö rövid utjának minden lépése egy-egy uj alakját teremti meg a jövő világ képének, ü ment, mert hajtotta egy belső szózat, cselekedett, mert erre magában kényszerítő ösztönt érzett. Sejtelme sem volt arról, hogy azok a tételek, melyeket ö nyilvános megvitatás végett tűzött ki, — az akkori kor szokása szerint — a világtörténelem uj korszakának kezdőbetűi, melyekből hatalmas könyvek nőttek ki, széles tudományágak fejlődtek, nemzetek belső és külső életének minden ágában óriási ujszületéseket eszközöltek. Soha talán még nem volt a világtörténelemben ember, aki készebben találta volna a korát, mint Luther. De ezt ő zárda ablakainak rácsai közül nem érezte és nem látta. Csak önmaga küzdelmeit és szabadulni vágyó lelkének töviseit érezte. Ebben a keserű érzésében benne volt egész korának érzése. Pápák és császárok, tudósok, művészek és az egyszerű pórnép mindmind vágyakozott egy jobb, újabb, tisztultabb világ után. Lázadás, elégedetlenség, elnyomás, halalmaskodás, zsarnokság, kalandorok vakmerő arcátlansága, nyomor, Ínség stb. mindmegannyi ok volt arra, bogy a jobb törekvésű és mélyebb érzésű lelkek vágyakozzanak, sóhajtozzanak egy megreformált világ után. Egy évszázadon át Ígérték egymásnak, biztatták egymást, megparancsolták egymásnak, hogy a tőtől kezdve az utolsó tagig mindent meg kell reformálni, de Ígéret és biztatás, .parancs és fenyegetés üres szó maradt. Az állapotok rosszabbodtak, a tehetetlenség nőtt egész a vártemplom kapujáig. Ott kettészakadt, a hosszú fonál, ott nagyot zökkent a rozoga szekér, ott kikelt dermedt álmából az uj kor embere, ott megszületett az uj kor ! A világtörténelmet nem emberek csinálják, legktvésbbé azok az emberek, akik magukról azt hiszik. A világtörténelem fonalát az isteni kéz tartja kezében, emberek eme kéznek titkos érintése és vezetése szerint fonják a történet fonalát. Hogy mi egy-egy szálnak a hivatása, azt a jövő, sokszor csak igazában évszázadok fejleménye mutatja meg. Évszázadok kellenek sok Ízben egy újabb szál teljes kibontakozására. A történelmi mustármag évszázadok alatt fejük ki terebélyes fává. Vallási téren indult meg a reformáció, annak is csak egy szűk területén, de csakhamar átcsapott az egész vallási élet birodalmára és hatását mindkét oldalon éreztette. Nem sokáig maradt meg a vallási téren. Hamar átterjedtek az uj szellem hullámai a tudomány terére is. Egész sereg önálló, uj tudományág fejlődött. Innen tovább terjedt és átjutott a nemzetek gazdasági, társadalmi, politikai, sőt szociális életérp. Egy területet sem hagyott meg régi formájában. Uj nemzeti eszmék fejlődtek, a szabadság és önálló fejlődés utáni vágy kezdte szárnyait bontogatni. Uj eszmék születtek meg az állami kormányzások terén, uj gondolatok a természet, a földi élet értékelése körül Hosszú háborúk véres emléke is ( bizonyság, hogy mennyire mélyen 'belenyúlt a Lapunk mai »ina 4 oldal.
