Békés, 1919. (51. évfolyam, 1-76. szám)
1919-10-25 / 59. szám
Censurat: Dp. MUNTEAN. Lit. évfolyam. Gyula, 1919. október 95. 59. szám. Előfizetési árak: Egész évre . 40 K — f Fél évre . 20 K — f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 1 korona. DI?17T?C POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ ATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobav János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 50 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Ha egy Idegen vállalkozik arra, hogy őszinte bírálatot mond egy nemzetről, egy ország dolgairól, kétszeres hálát kell érezni iránta, mert a leplezetlen őszinteség kettős értékű, ha olyasvalakitől ered, aki beérhetné a szokásos udvarias és hízelgő mondásokkal és akitől rendszerint alig is várnak ezeknél többet. De az ilyen ember őszinte szavának azért is nagyobb értéke van, mert jobban hallgatnak a szavára, inkább elhiszik neki igazságait, mintha azokat valami közelállótól hallanák. A gyermeknek is, aki szüleinek intéseit füle mellett elereszti, megdöbben lelkiismerece, midőn ugyanazon intelmeket egy jóakaratu idegentől hallja. Magyarországot ma — mint a budapesti lapokból olvassuk — igen sok érdeklődő idegen szerencsélteti és ma egvben igazán szerencsésnek mondhatja magát Magyarország, abban t. i, hogy állapota semmiféle hízelgésre, semmiféle udvariaskodásra nem nyújthat alapot. Ma feltétlenül őszintén kell beszélnie egy bírálónak, vagy hallgatnia Ilyen őszinte érdeklődő és bíráló tisztelendő dr. P. I. Nally of Nally lelkész ur, aki a „Szózat“ c. budapesti lap számára egy cikket irt „A • magyarság útja“ cim alatt. A legelső megállapítás, amit előkelő egyszerűséggel leír, így hangzik: „a magyarok nem karolták fel kellő mértékben az ipart és a kereskedelmet, minek folytán e foglalkozási ágak idegen kezekbe kerültek.“ Ez az igazság a magyar középosztálynak szól. Hányszor Írták Magyarországon tapasztalt, nemzetféltő tekintélyek, hogy mily ferde, beteges és veszedelmes irányzat az, hogy mindenki diplomás ember és hivatalnok akar lenni. Pusztában kiáltó szó maradt a legag- gódóbb intelem Az egyetemek jogi karának hallgatói évről-évre félelmetesen szaporodtak, a legkülönfélébb felesleges állásokat kreálták a kormányok és a 24—30 éves munkabíró, diplomás ifjak ezrei helyezkedtek el az improduktív munka terén, az állások díjtalanságának megfelelő munkakifejtós mellett. Most talán elhiszik Nally tiszteletesnek az igazságot ! A másik intelem egy másik osztálynak szól imigyen : „Magyarországot mai szerencsétlen helyzetéből csak úgy lehet megmenteni, ha a földnek művelési módját megváltoztatják. A parasztot egyfelől földhöz kell juttatni, mástelől alkalmat kell adni neki ahoz is, hogy megtanulja a föld modern szellemben való művelését.“ Hát ez az intelem vájjon uj e ? Hány érdemes, nemeslelkü ember lett Magyarországon népszerűtlen, mert azt merie hangoztatni, hogy a föld művelése messze elmaradt a haladó kor követelményeitől. Nehogy pedig azt higyje valaki, hogy Nally tiszteletes urat valamelyik mágnáskaszinóban informálták Magyarország állapo tárói, hát ide iktatjuk a következő figyelmeztetését is : „a nagybirtokosoknak épen olyan nagy, sőt talán még nagyobb a kötelezettségük hazájukkal szemben, mint a kisgazdáknak“. Bizony, a nemzetközi szociáldemokráciának oda odakiáltottuk, hogy ne csak jogokat követeljen, de kötelességeket is ismerjen, mindig az a remény táplált bennünket, hogy a kicsinyeknek szánt intelmekből a nagyok is érteni fognak. Hasztalan reméltük. Most Nally tiszteletes ur intelme talán még sem jött későnAz utolsó intelem osztálykülönbség nélkül mindenkinek szól Magyarországon. Imigyen pedig: „a legtöbb magyarországi napilap azt a benyomást kelti az idegen olvasóban, mintha a kiadók és a szerkesztők csak azért létesítették volna a lapokat, hogy ezek hasábjain lebecsméreljék saját hazájukat a külföld előtt Az ember akaratlanul is felvetni kényszerül a kérdést: csakugyan magyarok volnának-e azok, akik e lapokat szerkesztik ? Ha okultak a múlt tanulságain, akkor miért támogatják még most is a hamis célokat szolgáló lapokat ? Minden keresztény embernek elemi kötelessége volna csak olyan lapokat olvasni és terjeszteni amelyek hazája érdekét becsületesen szolgálják és védelmezik.“ Ezzel oda értünk, ahol azt mondhatjuk : ehhez nem kell kommentár A tiszteletes ur vagy az első előkelő idegen Budapesten, aki nem került az uralkodó sajtó embereinek ölelő karjai közé, vagy ritka független és megvesztegethetetlen gondolkodású, bátor, szókimondó ember, aki ki meri mondani azt is, amiért Magyarországon még nemrégen erkölcsi megkövezós, lefeketelelkü- zés járt ki mindenkinek. Értse meg és okuljon Magyarország a derék tiszteletes intelmeiből. jSein tér vissza, mert nem térhet vissza a régi világ. Ne is sírjuk vissza! Halott az már, nem támad fel többé. Az a világ, amit a nagy háborúk maguk mögött hagytak, leszállt a történelem tengerébe, a vissza nem térő múlt mélyére. Sajnálkozni legfölebb csak azon lehet, hogy miért kell mindig háború ahhoz, hogy uj világ és uj élet fakadjon. Miért kell egy időszakot mindig emberek életével és azok vérével lezárni, miért kell mindig haldoklók sóhajával egy uj időt megnyitni: A nagy háborúk mindig uj korszakot nyitottak meg. Az uj korszakot mindig az előző méhébe hordta, de csak irtózatos vajúdások után tudott megszületni. A 30 éves vallásháborúk maguk után hozták a kiinduló pont követelményét, a szabad vallás gyakorlását, a lelkiismeret szabadságát. A fraucia forradalom megdöntötte egész Európában a kiváltságos rendek uralmát, mely sokáig jó és helyes volt, de az idő eljárt a korhadt intézmény fölött Sok undokság, erőszak és sok ártatlan szenvedők néma jelszava lezárta ott a múltat és megnyitott egy uj korszakot. Ha mindig méltányolni tudnók azokat a lappangó erőket, melyek időnek haladtával nagyra nőnek, talán megvolna az emberiségben annyi előrelátás, hogy a maga idejében segítenének a kicsinek látszó bajokon és megelőznék a vulkánus kitöréseket, melyek világösszeomlást okoznak. — De talán sokszor nem látják meg, mert az elfogultság, a maga igazáról való föltétien meggyőződés érzése, a maga jogának és erejének tudata beköti a szemét. Ezért ért meg lassan a világ az összeomlásra. Az összeomlásnak pedig mindig az természete, kogy lezuhanó romjai maga alá temetnek sok ártatlan és egyáltalában nem felelőségre vonható elemeket is. De lehet, hogy már ilyennek is kell lennie az emberiség történelmének, hogy megtanuljon a maga kárán okulni. Igaz, hogy keveset okult. Mert alig tud valamit is megkísérlem, a minek a múltban példája ne akadna. De igaz az is, hogy minden sikert a viszonyok szabnak meg. Azonos viszonyok pedig ritkán térnek vissza, tehát az emberiség történelmében mindig van valami uj rovás, valami olyan, a mit eddig át nem élt, a mit meg nem próbált. Nem térhet vissza a régi világ. Összeomlott végképen, romjain készül egy uj világ. Mintha évtizedeket, sőt évszázadokat éltünk volna át nehány év alatt. Nem a tudomány, nem a művészet, nem az ipar, sem a kereskedelem tette meg az óriási lépéseket, de az emberiségnek ama lappangó erői, a mnlyek a lélekben sokáig szuny- nyadtak, a melyeket a haladó élet nem tudott felébreszteni. Ehhez egy nagy világháború kellett, hogy azokat fölébressze. Mi magunk sem vagyunk már a régi emberek. Nem is tudnánk többé azok lenni. Szerencsétlenség volna minden törekvés, mely visz- szafelé tekint, most kivált, mikor uj élet alapozásról van szó. Ennek keli érvényesülnie az élet minden terén. Amint le kell tenni minden neheztelést és minden bosszuérzést, a mit a múltból talán még magunkkal hoztunk, úgy föl kell vennünk minden alkotó erőt és minden értéket egybe kell kapcsolni a jövőben, hogy harcok és ellentétek nélkül talpra tudjunk állítani egy jobb kort! Az élet gyakran arra tanítja meg az embert, hogy nem mindig jó az, a mit mi annak tartottunk és nem mindig szerencse, a mit olyannak gondoltunk. Nem úgy értem én csak, mint azt a mindent kiforgató bölcselet teszi, mikor minden dolgot szeret a feje tetején látni. Értem azt az emberek rövidlátó és szükkőrü, sokszor vas korlátok között mozgó gondolatairól és intézkedéseiről. A multévi októberi forradalom a magyar nemzetnek sokáig tanulságos marad. Kérdezheti, hogy jó marad-e az, a mit úgy hirtelenében jónak és célravezetőnek gondolunk ? Dö a forradalom ép azért forradalom, mert kevés benne az észszerüség, sokkal több benne a féktelen érzelem, a határt alig ismerő árvizveszedelem — jelleg. A magyar nemzet mindennek utána van. Ez a világ reá nézve nem tér vissza. — Ne is térjen vissza! Dj áramlatok és uj irányok széleinek, melyeket ma még nem látunk, legalább nem any- Dyira, hogy biztosan meg tudnók mondani, milyen lesz az élet kialakulása. Nem szabad a sötétlátás pincéjében megülve maradnunk, mert nem lehet elgondolnunk, hogy az uj élet ne lehetne legalább is olyan jó, mint volt a régi. Lehet jobb. Lehet több megértés, több érték benne, mint volt az előzőben. Nem a mai világba való ember az, aki mindig a múlton siránkozik a jelen és a jövő feladataira pedig törpe, sőt elsavanyodott leikével egyenesen tehetetlen. A siránkozás kelthet szánalmat, de nem támaszt tekintélyt, cselekvő erőt meg semmikép nem nyújt. A testi rokkantakat mindenki szeretettel karolja fel, legalább úgy kellene lenni, de a lelki rokkantság senkinek nem válik díszére ! Ahol ember van, ott mindenütt van szépség és van rútság, mindenütt van jellemző és jellern- telenség, van nagyság és törpeség. A világ mindig ezek változataiból és alakulataiból alakul ki, de önmagát soha le nem másolja, meg nem ismétli. Ha ugyanazok a színek fel is kerülnek, de más a kép. Ha pedig a kép ugyanaz, mások a színek. Az élet forgatagát mindig bizonyos emel- keöett szempontból lehet nyugodtan megítélni, olyan álláspontról, a hol eltűnnek a kicsinyeskedések és kiemelkedik a maga igazi vonásaiban az élet tiszta képe. Emelkedett gondolatok, magasabb felfogás, a dolgok nyugodtabb mérlegelése nélkül tehetetlen vergödők vagyunk, akárkik legyünk is! (-) Hírek a nagy világból. Az orosz szovjetkormány még él. Hogy meddig, azt a blokád szigorúsága mondja meg. Mert lényegében mindegy, hogy fegyverrel vagy kiéhez- tetéssel szabadul meg Oroszország a bolsevizmus- tól. Csak az ártatlanok a sajnálatra méltók, akik velük egy területen élnek. Olaszország is dűlőre akarja vinni az ügyét. Az amerikai olasz követ tárgyal ez ügyben, mert a fiumei kérdés leginkább Amerika neheztelését vonta maga után. Az olaszok követelik Fiume városának szabaddá nyilvánítását úgy, hogy a nép- szövetség bizza meg Olaszországot az ideiglenes ellenőrzéssel, tehát a forgalom Fiume és OlaszLapunk mai uáma 4 oldal.