Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)

1918-05-05 / 18. szám

1918. május 5. Kékét n bor, Sánta Bereue, Szűcs Zmzsika, Laczkó János, Pálinkás István, Kis István, Tar Jánosáé, Kertész Andrásné, Szverle nővérek, N. N. 2—2 koronát, Varga Jénos, Kucsera Erzsiké, Ludvig András, Kneifel Teréz, Juhász Teréz, Békési Mihály, Szemeli Lajosné 1—1 koronát. A nagy péli jegyző halála. Nagypélben és városunkban is élénk részvétet, egyben meglepe­tést keltett Ooldis János jegyzőnek halálhíre, Goldis még vasárnap délelőtt idebent volt Gyulán, ahol több helyen megfordult, Gyuláról hazame­net részt vett egy temetésen, ahol hirtelen rosszul lett és hétfőn délután agyvérzés következtében váratlanul meghalt. A boldogult 52 éves volt és korai halálát özvegye, nyolc gyermeke s kiterjedt rokonság fájlalják. Május 1-én délután temették el a gór. kel. egyház szertartása szerint a nagy- páli temetőben. Béke hamvaira ! Halálozás. Hevesi Ignác gyulai italmérő hitvese, szül. Gottlieb Johanna f. hó 2-án, életé­nek 58 ik, boldog házasságának 40-ik évében, hosszas betegeskedés után elhunyt. A boldogult nőben férje a példásan jó feleséget, két gyermeke és unokája a szerető édes anyát illetőleg nagy­anyát gyászolja és siratja. Temetése pénteken délután volt élénk részvéttel, az izr. temetőben. Egy kis fia balesete. Felföldi Lajos öt éves kisfiú K. Kiss Mihály asztalos ipartelepén ven­dégségben volt és a gyalugép körül adogatta a deszkadarabokat Nádházy Károly asztalosnak. Egy önzetlen pillanatban a fiúcska kíváncsiságból, hogy mi zakatol ott, benyúlt a gép fedőlapja alá. A gép abban a pillanatban négy ujját lemetszette. Vérző sebével a közkórházban vették ápolás alá. Zeneestély a Komiéban. A szokásos művé­szi zeneestély a Komló kávéházban ma, vasárnap este ismét magtartatik. Orvvadítszok és vadőrök. Izgalmas, véres harc folyt le április 24-én gróf Almásy Dénes gynlavárii uradalmi vadaskertje előtt orvvadászok és vadőrök között. Két anti szabadságos katona Kovács Károly huszár és Hízó Dániel gyalogos átmentek az uradalom vadaskertjébe és özbakra lestek. A duplacsövű fegyverekkel felszerelt orv­vadászokat azonban Lengyel Sándor uradalmi vadőr észrevette és társaival üldözni kezdte. A vadorzók az erdő szélére menekültek, majd a Fekete-Körözs parton csónakba ugrottak. A vadőr utánuk lőtt 8 a lövés Kovács Károlyt és Hízó Dánielt nyakán, oldalán és lábán megsebesítette. A megsebesült vadorzók erre a vadőrre lőttek, aki fedezéket keresve a földre vetette magát, de a vadorzók lövése igy is vállán és hátán találta s megsebesítette. A vadorzók Anton, a sebesült vadőr pedig Gyulaváriban részesült orvosi segély­ben. ügy a vadorzók, valamint fegyverhasználat miatt a vadőr ellen megindult az eljárás. Az önkéntes tűzoltók gyakorlata a gyulai önkéntes tüzoito egylet parancsnoksaga értesíti tagjait, hogy sorozatos gyakorlati oktatásait ma délután 2 órakor az önkéntes tűzoltó egylet lak­tanyájának udvarán folytatni fogja. Felkéretnek a tagok, hogy a gyakorlati oktatáson pontosan és múlhatatlanul megjelenni szíveskedjenek. A lét­szám kiegészítése végett a jelentkezők felvételt nyerhetnek. Felvételre jelentkezni Démusz Lajos szolgálatvezető segédtisztnél lehet. Házasság. Pilis László dobozi kereskedő április hó 30-au tartotta esküvőjét Benes Irénnel özvegy Benes Sándorné nagyváradi dohánynagy- arus leányával, a gyulai izraelita temp’omban. Népünnepély Szeghalmon Május hó 19-én délután a szegüaimi leányok és ifjak sétahangver­sennyel egybekötött népünnepélyt s ezt követőleg táncmulatságot rendeznek a szeghalmi rokkant katonák javára. Orvosválasztás Körösladányban Körósla- dány község képviselőtestülete múlt hó 20 án há­rom pályázó közül dr. Ssékelij Lászlót válasz­totta meg községi orvossá. Dr. Székely katonai szolgálatra van bevonulva és legutóbb a várme­gyei kórházban is huzamosabb időn át működött. Rablógyilkos orosz foglyok. Vasárnap este l ét megszökött orosz fogoly behatolt ózv. Zele- uyánszky Györgyné soproni tanyájára, az istáiéban alvó öreg tanyást Tóth Mártont egy vasdorong- gal fejbe ütötték s aztán a tanyába rontottak, hol Zelenyánszkyné aludt két kis árva gyerme­kével. Az asszony felébredt a zajra, majd a gye­rekek is, kik hangos sírásba fogtak. A két orosz :arohant az asszonyra s pénzt kért. Az asszony mondta, hogy nincs. Erre a két vadállat meg- lojtotta. A szobát fölforgatták, néhány rahadarabot s 4 koronát magukhoz vettek s elmentek. A rablógyilkos oroszok után széleskörű nyomozást tettek foganatba. Öngyilkos leány. Kraszkó Zsófia 16 éves leány Békéscsabán szolgált Kraszkó Mihály gazda- embernél. Mnlt hónap 29-én a Zsófi, — anélkül, hogy valakinek elárulta volna szándékát — gaz­dája istálójának ajtósarkára fölakasztotta magát. Mire észrevették, már meghalt. Öngyilkosságok. Szegeden az Európa szállo­dában egy 24—25 évesnek látszó fiatal-ember kedden déletőtt 10 órakor mellbe lőtte magát. A mentők haldokolva szállították a közkórházba Vizsgálat folyamán kitűnt, hogy az öngyilkos Szabó Sándor, a Schlick és Nicholson gyár 24 éves mérnöke, Szabó Sándor orosházi iparos fia. Állapota életveszélyes. — Péntek András 75 éves csorvási lakos afölötti bánatában, hogy trafikhoz semmiféle utón nem tudott jutni, fölakasztotta magát egy utszéli fára. Mire levágták már ki­szenvedett. Dr. Gáli E. Mária orvos, a buda­pesti tudományegyetem orr- és gégeklinikájá­nak volt gyakornoka, május 8 án, szerdán kezdi meg a Mozi melletti bérházban (Jókai Mórás br. Wenckheim Bóla-utcák sarkán) rendeléseit fül- orr- és gógebetegeknek. Rendel: hétfő, szerda és péntek délután 2—5-ig. 266 2—3 A cséplőgéphez szükséges benzinnek bizto­sítása céljából minden motortulajdonos anyag- szükségletét legkésőbb május hó végéig jelentheti be a földmivelésügyi ministerium XII. A—2. ügy­osztályához. A bejelentést a hatóság igazolja. A gazdák a benzin szállítás alkalmával kölcsönadott bordókat a kölcsönadó cégeknek sürgősen küldjék vissza, mert ellenesetben a benzin szállítás egé­szen elmaradhat. Előmunkálati engedély. A kereskedelemügyi miniszter az Alföldi Első Gazdasági vasút Tót­komlós végállomásából kiindulóiag Békéssámson községen és Hódmezővásárhely városon át a 88-as tiszai átmetszésnél létesítendő állandó rakpartig vezetendő keskenyvágányu helyiérdekű vasútvonal­ra Hódmezővásárhely város közönsége részére ki­adott előmunkálati engedély érvényét egy évre meghosszabbította. Közigazgatási bejárás. A Tiszavidéki Hen­germalom és Tárház Részvénytársaság, amely Gyomán a Kovács Ltjo3-féle malmot, fürdőt és villany telepet megvásárolta, ezen telephöz keskeny- vágányn iparvasutat akar épiteni Gyoma állomá­sig. A tervezett iparvasut közigazgatási bejárása május 3-án történt meg dr. Berthóty István vár­megyei főjegyző vezetésével, aki a megállapított feltételek mellett az építés megkezdésére az elő­zetes engedélyt a helyszínén megadta. A fürészpor felhasználása az állattenyész­téshez. A reánk csapásszerüen nehezedő száraz tavaszi időjárásnak egyik természetes következ­ménye lesz, hogy a gabonafélék szalmája kicsiny fog maradni s mert az elmúlt év szintén takar- máayszegény volt, sőt ahol esetleg feles széna és szalma volt, azt is rekvirálták, jó lesz már most előre gondoskodni bizonyos pótszerekről, melyek­kel a nagy takarmányszükségen enyhíteni lehet. Egyik ilyen pótszer, mely különösen az állatok alá való almozásra már igen jól bevált a fürészpor, amely a benne levő gyantatartalom miatt igen sokáig kitart és az istálló földjét is jó melegen tartja Az istállótrágyával összeve­gyülve minden talajra kitűnő trágyát ad, kivéve a vizes és áradásoknak kitett réteket. A háborús években több irányban tettek kísérletet a fűrész- pornak takarmányozási célokra felhasználására is. A fában lévő celulose kétségtelenül értékes táp­anyag, elannyira, hogy a német vegyészek kísér­leteztek azzal is, hogy belőle kenyérsütésre alkal­mas lisztet állítsanak elő. Azonkívül vannak még a fürészporban egyéb növényi alkatrészek, melye­ket az állatok, különösen a szarvasmarhák, jól ki tudnak használni. Bevált a kecskéknél és barom­fiaknál is az eieségnek fürészporral való vegyí­tése. Természetesen a fürészpornak jól meg kell őrölve lenni és egyéb lehetőleg jó minőségű pé­pes takarmánnyal kell összevegyiteni. A Gynlavidéki Kereskedelmi Részvénytár­saság, városunk legfiatalabb vállalata — amely­nek megalakulásáról a múlt hónapban birt ad­tunk — az előkészületek befejezése után f. hó 2-áu megkezdte működését. Kedvező üzleti össze­köttetései révén, a háborús állapot okozta jelen­legi áruhiány mellett is módjában lesz ügyfelei igényeit, a szabad forgalom tárgyát képező cik­kekből, a viszonyokhoz mért terjedelemben kielé­gíteni. Már eddig is több waggon áru közvetítését bonyolította le keletkezése óta. Az igazgatóság­nak ügyvezető igazgatóul egy kitűnő szakembert Körtvélyessi Eleket sikerült ügyvezető igazgatóul megnyernie, aki a fővárosban hasonló vállalatnál éveken át sikeresen működött. A társaság ideig­lenes irodahelyisége Jókai Mór-utca 12 szám alatt (Illich Ferenc füszerüzlete mellett) van, ahol az ügyvezető az érdeklődőknek készséggel áll ren­delkezésére. Mint ismeretes, a vállalat üzletköre mindenféle kereskedelmi, ipari és gazdasági cik­kek vételére és eladására, földbirtokok közvetíté­sére stb. terjed ki. Irodalom. József főherceg levele Major Simon dr.-hoz. Dr. Major Simon gyulai ügyvéd, a városunk ha­tárain túl is közszeretetben álló ismert népszínmű iró, zeneszerző és dalköltő, Harctéri levelek című dalban örökítette meg a magyar bakának József főherceg iránt táplált legendás szeretetét. A dalo­kat megküldte őfenségének. Levelére a főheroeg sajátkezüleg igy válaszolt: Harctéri levelek cimü zenésitett dalaiért fogadja kérem hálás köszö- netemet. Nincs akadálya, hogy a címlapon kifejezést adjon annak hogy a dalok személyemről szólóak. Ö.zinte kÖ8zőnetem kifejezése mellett üdvözlöm. Igaz tisztelettel József főherceg vezérezredes. — Harctér, 1918. ápr. 14. A dalok kiadóhivatalunk utján megrendelhetők. A Hét. Kiss József népszerű társadalmi és irodalmi szemléjének legutóbbi száma a megszo­kottnál is színesebb és értékesebb tartalommal jelent meg. Polonius Válság cimü krónikáját talál­juk a lap élén, amelyben a ritka és értékes ma­gyar karriér evolúcióját rajzolta meg Szterényi József dezignálásával kapcsolatban. Irsay István A rejtőző ideál címmel az ideális internacinálé- ról, illetőleg az internácionálé ideáljáról emléke­dig mig a harmadik, poétikus és színes, mond­hatnék belletri8ztikus krónika Szenteleky Kornél Írása Emlékezés egy halványodó tragédiára. A szépirodalmi részben Romain Rolland klasszikus regényének, a Jean CHstophe-nak folytatását, amelynek költői szégségeire és mély filozófiájára már felesleges is felhívnunk az olvasók figyelmét, Balázs Sándor brillians, novelláját, Cili kisaszonyt, Ambrus Balázs, Tass E. József, Bors László és Zmlt Béla verseit találjuk. A tradicionálisan elmés Toll és Tőr rovat, az ötletes és csattanó Innen- Onnan-ok, zene, művészeti és irodaim kritikák teszik változatossá »A Hét« tartalmát, melynek előfizetési ára; egész évre 30 kor. félévre 15 kor. és negyedévre 7 kor. 50 fillér. Megrendelhető a kiadóhivatalnál, Népszinbáz-utca 22. és minden könyvkereskedőnél is. Törvényszéki csarnok. A békési és csabai nj közjegyzők. Az ígaz- ságügyminister az elhalálozás folytán üresedésben levő békési közjegyzöségre dr. Ssabó István aradi közjegyzőhelyettest nevezte ki, a békéscsabai má­sodik közjegyzői állásra pedig Weiss Bernát bárt- fai kir. közjegyzőt helyezte át. Előléptetés. A király dr. Nussbek Sándor beregszászi kir. ügyészt, lapunk volt kedves mun­katársát a VII fizetési osztályba léptette elő. Kinevezés. A nagyváradi kir. főügyész a gyulai kir. törvényszéki fogháznál alkalmazott Kovács Mihály fogházőrt címzetes fogházőrmes­terré nevezte ki. Szerkesztői üzenet. J. I, Elég csinosak, hangulatosak, de a kö* zÖihetós mértékét nem ütik meg.

Next

/
Thumbnails
Contents