Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-04-14 / 15. szám
1918. április 14 A békésvármegyei gazdasági egyesület ápr. 14-én, ma délelőtt 10 órakor igazgatóválasztmányi ülést, azt követőleg 11 órakor pedig tisztuji- tással kapcsolatos évi közgyűlést fog tartani. A Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület vasárnap, folyó lio 7-én délelőtt 10 órakor tartotta évi rendes közgyűlését, amelyen 8Ó3 részvény képviseletében 27 részvényes jelent meg. Aliután dr. Lukács György elnök lejövetelében akadályozva volt, a tanácskozást helyette dr. Ladies László vezérigazgató vezette. Az igazgatóság és felügyelőbizottság jelentése, a nyereség felosztása, az alapszabályok néhány szakaszának módosítása az előterjesztések értelmében felszólalás nélkül fogadtattak el. Ugyancsak hozzászólás nélkül járultak az igazgatóság javaslatához, hogy a mostani 600.000 korona részvénytöke 800 000 koronára emeltessék tel. E célból ezer darab uj részvény fog aláírásra kibocsáttatni és pedig minden régi három részvény 660 koronával egy uj részvény aláírására jogosít. Az esetleg nem jegyzett részvények elhelyezése s értékesítésére az igazgatóság hatalmaztatott fel. Az egyesület elnökéül további három évre zajos éljenzés között Lukács György újólag megvalasztatott. Yégül elnöklő vezérigazgató bejelentette a közgyűlésnek, hogy Kóhn Dávid egyesületi titkár saját kérelmére május elsejétől leendő nyugdíjazását az igazgatóság elhatározta s két évtized alatt az intézet érdekében kifejtett ügybuzgó működéséért neki köszönetét mondott. — Az intézet üzletévi nyereség 124,318 K 23 f, melyből a levonandók után felosztásul maradt összegből 3000 drb részvény után egyenként 36 K osztalék adatik. Adományokra 4845 K 43 fillért szavaztak meg és pedig Hadsegélyezési célokra az igazgatóság rendelkezésére 2000 K, Békésmegyei pártfogó egyesületnek 1000 K, Gyulai vöröskereszt-egyletnek 100 K, Gyulai női kereskedelmi szaktanfolyamnak 100 K, A szanatórium helyi bizottságának 100 K, Gyulai főgimnázium segélyalapjának 100 K, A gyulai rendőrlegénységnek 100 K, A Gyulán felállítandó ág. ev. templomra 100 K, A gyulai ipartestület- nek házvételi alapra 100 K, Békésmegyei közkórház segélyalapjára 100 K. Orosháza község szegényalapjára 50 K, Nagyszénás község szegényalapjára 50 K, Gádoros község szegényalapjára 50 K, Nagyzerénd község szegényalapjára 50 K, A gyulai nőegyletnek 50 K, Gyulai ipartestületnek az elaggott iparosok segélyalapjára 50 K, a békésmegyei múzeumnak 25 K. a békésmegyei fehérkereszt-egyletnek 25 K, Gyulai Erzsébet- ápoldának 25 K, Gyulai izraelita nöegylatnek 25 K, Gyulai önkéntes tüzoltóegyletnek 25 K, Gyulai polgári leányiskolának 25 K, Gyulai tanítók egyesületének 25 K, A magyarországi munkások rokkant- és nyugi ijegyesületének a gyulai fiókpénztárhoz 25 K, Gyulai iparosifjusági egyletnek 25 K, időközi adományozásokra a vezérigazgató rendelkezésére 520 E 43 f. A tiynla vidéki Kereskedelmi Részvénytársaság megalakulása. A nagy emberpusztitás még változatlan hevességgel tombol és semmisíti meg az emberiség évszázadokon keresztül megteremtett kulturális alkotásait, gazdasági berendezkedéseit. Nem tudhatja senki, mikor tér vissza a fékevesztett áradat ismét a békés munkálkodás medrébe, annyi azonban bizonyos, hogy ez az időpont már nem lehet nagyon messze. Az itthon levő előrelátó embereknek már most jóelőre gondoskodniuk kell róla, hogy a békére való átmenet, a rombolások helyreállítása, a minden téren várható gazdasági fellendülés, gazdasági életünket ne találja készületlenül. Készen kell állanunk, hogy az öldöklő szerszámokat letevő, hazatérő és munkához látó embertársainkat, akár a mezőgazdaság, akár az ipar vagy kereskedelem terén kívánják megkezdeni a rekonstrukció munkáját, ne csak munka alkalom nyújtásával támogassuk, hanem nyersanyagokkal és iparcikkekkel is idejében és olcsón elláthassuk, örvendetesnek tartjuk, hogy Gyulán, ahol tapasztalat szerint csak kivételesen akad vállalkozási kedv, szintén tudatára ébredtek ennek és az utóbbi hetekben két közgazdasági vállalat alapításának eszméje is megérlelődött. Mindkettő kereskedelmi téren régóta érzett hiányt szándékozik pótolni s a két érdekeltségi csoport egyike csütörtökön délután a Gyulavidéki Takarékpénztár r.-t. helyiségében már meg is tartotta alakuló közgyűlését, amelyen megjelentek Reisuer Ede, Beisner Arthur, Schröder Kornél, dr. Márkus Mihály, Stern László, Braun Mór, dr. Bucskó Vi é u e » Koriolán, Faragó Andor, Mérey Gyula, dr. Márky János, Fábián Lajos, özv. Bálint FereDcné, dr. Stojanovics Szilárd, Dobos József, Diósi József, Messinger Gáspár, Lakos Jenő, Kohn Adolf, M. Schriffert József és Kempf Mátyás. Az alakuló közgyűlést Beisuer Ede takarékpénztári igazgató vezette, megállapítván, hogy a kibocsátott részvény aláírási felhívás folytán az ezer darab 500 koronás részvényre túljegyzés történt, amit az alapítók megfelelően redukáltak, igy az 500.000 korona részvénytőke teljesen jegyezve van és a részvények áránák 30 százaléka be van fizetve. Jelen van 779 részvény képviseletében 95 szavazati joggal 18 részvényes, akiknek hoszájárulásá- val a „Gyulavidéki Kereskedelmi Réssvémjtársa- ságu-ot megalakulnak nyilvánítja. A társaság üzletköre kiterjed mindennemű mezőgazdasági, ipari közfogyasztás tárgyát képező kereskedelmi cikkeknek közvetítésére, vételére és eladására; bármely bel- és külföldi kereskedelmi, ipari, biztosítási és gazdasági vállalatok vezérképviseletének, illetve ügynökségének átvételére; bármely mezőgazdaság, ipar és kereskedelem keretébe tartozó mindennemű megbízás és ügylet keresztülvitelére és lebonyolítására ; ipari vállalatok létesítésére, vagy már meglevő iparvállalatokban való részesedés átvételére. Az alapszabályokat dr. Márkus Mihály ismertette s azokat kisebb módosításokkal elfogadták, azután az alapítóknak a felmentést minden irányban megadták. Yégül az alapítók 12 igazgatósági tagot 3 évre és négy felügyelőbizottsági tagot 1 év tartamára kinevezték. Az igazgatóság tagjai lettek: Beisner Ede, Braun Mór, Reisner Artur, Reisner Eadre, Schröder Kornél, K. Schriffert József, Lakos Jenő, Fábián Lajos, dr. Bíró Béla, Stern László, Szőke Sándor a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank nagyváradi fiókjának főnöke, dr. Fisbein Soma a Gyulavidéki Takarékpénztár r.-t. szarvasi fiókjának ügyvezetője. A felügyelőbizottságba kineveztettek: dr. Márky János, dr. Bucskó Koriolán, Faragó Andor és Schön Vilmos. Közgyűlés után az igazgatóság saját kebeléből megválasztotta Reisner Artúrt vezérigazgatóvá, Braun Mórt és Reisner Edét a végrehajtó bizottság tagjaiul. Az uj részvénytársaság a cégbejegyzés megtörténte után még ebben a hónapban megkezdi működését, aminek sikeréhez legjobb kivánatain- kat fűzzük. A népszámlálás, állat és termésterület összeírása, amiről már irtunk s amely a jövő évi közélelmezés helyes megoldás céljára szükséges adatszerzés végett történik, kedden veszi kezdetét s 4—5 nap alatt befejezést nyer. Az összeirási munkálatokat a helybeli néptanítók és más kirendelt polgárok fogják végezni. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság e hó 6 án tartotta rendes évi közgyűlését gróf Csekonics Endre titkos tanácsos elnöklésével. A napirend előtt Berzeviczy Albert üdvözölte Ormody Vilmos vezérigazgatót, aki a múlt év decemberében hatvanadik évfordulóját töltötte be annak, hogy a társaság szolgálatába lépett. Az 1917. évi zárszámadásokat s mérleget, valamint az igazgatósági jelentést, amelyet a vezérigazgató terjesztett elő, a közgyűlés egyhangúlag elfogadta és elhatározta, hogy a múlt évben elért 7,341.917 K 66 f összes nyereségből az alapszabályszerü levonások és bő tartalékolások után 3.2 milliót fordítanak a részvényesek osztalékára, tehát minden egyes részvényre 800 K osztalékot fizetnek. Miután a közgyűlés az igazgatóság összes javaslatait magáévá tette és a felmentvényt minden irányban megadta, az igazgatóságba uj tagnak beválasztotta Teleszky volt pénzügyminisztert, a felügyelő-bizottságba Antal Gézát és Giál Jenőt. A választmányba beválasztották gróf Harkányi Jánost, báró Herzog Mórt, báró Papp Gézát, Som- 8ich Miklóst, gróf Széchenyi Emilt és báró Tallián Bélát. Ásvaisjviizés üvegek 1 liter és 3/4 literesek eladók. Cim a kiadóhivatalban. i-a Mindennemű építkezést, átalakítások, ópületjavitások tervezését és kivitelezését, valamint régi fedél újbóli átfedését, úgy gyári, mint gazdasági épületek tatarozását legelőnyösebben vállalja Dávid Jakab építési vállalkozó Gyula, Damjanich-utca 14. 243 1—2 Garantált tiszta ^ pergetett MEZ kapható Papp István szentpáifalvi méhészetében 234 1—2 Bem-utca 2. sz. a. Eladó ház. A Dob-utca, 16. számú ház szabadkézből eladó. Értekezni lehet Köröspart-u. 28. szám alatt. 245 l—1 Nyelvmesternő 238 1—1 bútorozott szobát és ebédkosztot keres kizárólag a belvárosban. Cim a kiadóhiv.-ban. Egy főforgalmú vendéglő üzlethelyiséggel, a vasúti megállónál Simonyifalván eladó. Érdeklődni lehet Gyula, Városház-u. 11. 242 1—3 Egy iókarban levő 237 1-1 gyermekkocsi eladó Gyula, Virág-utca 30 szám alatt. A Szabó Benedek-fóle cipő-üzlet berendezésié azonnal eladó. 1-1 Petőli-utca 7. sz. a. a Komlóval szemben egy üzlethelyiség azonnal kiadó. Értekezni lehet az üveg és porcellán áruházban. 233 1—3 Egy hálószobaberendezés és több másféle apróságok átköltözés miatt azonnal eladók Gyula, Vásártér 4. 246 l—1 A szeghalmi járás főszolgabirájától. 1870—1918~! Pályázati hirdetmény. A Szeghalom községnél üresedésben levő közigazgatási jegyzői és segédjegyzői állásra pályázatot hirdetek. A közigazgatási jegyzői állás javadalma: évi 3000 korona fizetés és 500 korona lakáspénz. A segédjegyzői állás javadalma: évi 1400 kor. fizetés és 200 korona lakáspénz. A megválasztandó közigazgatási jegyző és s. jegyző kapja a szabályszerű háborús segélyt is. A segédjegyző ezenkívül a községtől a háború tartamára, még külön évi 800 korona pótlékot kap. A közigazgatási jegyző köteles az ügykörébe tartozó magánmunkálatokat elvégezni, de az előirt díjszabás szerint abból befolyó jövedelem a község közpénztárát illeti.' A jegyzői képesítést igazoló okmánnyal s szolgálati bizonyítvánnyal felszerelt pályázati kérvényeket folyó évi április hó 25-ig kell hozzám beadni. Szeghalom, 19IS. március 31. Csánky Jenő 235 1—1 főszolgabíró. Enyves-utca 41. sz. ház plílHn Értekezni lehet a házban lakó ClClllU. tulajdonossal 247 1—l Régi, használt cséplő- 223 2-2 készleteket vesz Stéberl Mihály gépműhelye.