Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-03-10 / 10. szám
Békés 1918. március 10. 2 Hadiérettségi. A legutóbbi népfőlkelő szemléken besorozott VIII. osztályú diákok részére a gyulai róm. katb. főgimnáziumban tartott négy hetes kurzus a múlt héten befejezést nyert s ennek végeztével Németi József pápai kamarás, igazgató, ministeri megbízott elnöklete alatt csütörtökön megtartották a hadiérettségi vizsgálatot, amely csak szóbeli volt s igen kitűnő eredménynyel végződött. A vizsgára jelentkezett hét növendék közül jelesen érettek : Hraskó György, Künzl Elemér, Ritter Eerenc, Scherer Lajos és Zimmer Jenő, mig Gergely Károly és Tittizer Ignác éretteknek nyilváníttattak. Osztálybizonyitványt kapott a VH-ből 2, az V. és VI. osztályból 1—1 besorozott növendék, akik a napokban már bevonulnak tényleges katonai szolgálatra. A főgimnáziumban április 1-én uj kurzus nyílik meg a múlt évben bevonult tanulók részére. Hírek. Dr. Lindenberger János kongresszusi képviselő. A katholikus autonómiát szervező országos kongresszus váradi egyházmegyei mandátuma dr. Karsch Lollion halála óta üresen volt. Gróf Széchényi Miklós megyéspüspök az állás betöltése céljából szavazásra hívta fel az egyházmegye papjait. A szavazásban a káptalani tagok, akiknek külön képviselőjük van, nem vettek részt, úgyszintén a külön képviselt szerzetes rendek tagjai sem. A szavazatok beérkezvén az egyházmegyei hivatalba, a megyéspüspök az egyházmegyei papság által megválasztott ötös bizottság tagjai közreműködésével folyó hó 7-én felbontotta és összeszámlálta a szavazatokat, amelyek alapján dr. Lindenberger János apát, gyulai esperes-plébános nyerte a nagy többséget és a szavazatok alapján a püspök őt jelentette ki egyházmegyei papi képviselőül. Köztisztelet és szeretetben álló plébánosunknak az egyházmegyei papság részéről nyert méltó kitüntetése bizonyára osztatlan örömet kelt pemcsak hívei, hanem hitfelekezeti és társadalmi különbség nélkül városunk egész közönségében. Áthelyezés. A földmivelésügyi miniszter Pongráez Sándor kir. mérnököt saját kérelmére a tiszai m. kir. állami kotrások vezetőségéhez — Hát egyet. . . Legalább egyet . . . De ezt már nyakeresztve, könyörögve mondja. Azonban a trafikos álhatatos : — Nincs. Rángatja a vállát, a szemöl lökéit, de még a fiókokat is huzgálja, az üres pultokra is mutogat : — Nincs. A magyar vakarintja a tarkóját, nyújtogatja a nyakát. Hümget. A pipát kiemeli a zsebből, az acskót is, mintha csak azoknak is meg akarná mutatni, megmagyarázni a nagy érthe- tetlenséget: íme lássátok és halljátok ti is a rettenetes valót, nincs Mi lesz most ? Mi ? Hát az, hogy a magyar átvádol a másik boltba, onnan meg a harmadikba, negyedikbe, ahol csak trafik van. Úgy de mindenütt azzal fogadják, hogy nincs. Ekkor már a magyarnak a jövőt előrelátó lelki világa átzökken a kétségbeesés mesgyéjére : — Hát akko’ én velem mi lösz ? — Az, hogy nem pipázik kend ! Ezt a boltos mondja. — Hogy én nem pipázok ? — Nem. — A’ nem lőhet! Pedig úgy a’. A pipázás elmarad. A pipa ugyan nem, az továbbra is ott marad a bajusz alatt. Ugyanis az tudnivaló, hogy a hideg pipának a szájban való lógatása is már félpipázás. A nedves száron át való levegőzésnek van valami vágása. A csutorán át szíva is van. Megfordítva azonban még több. Ez nem uj találmány. Ekkor már majd majdhogynem füstöt is érez az ember . . . Egy-két nap hát igy is lepereg. De utóbb csak kiszikkad a szár. — Aggyik kee kölcsön egy pipa dohányt. Ez annak szól, aki előrelátóbb volt s szerSzegedre áthelyezte. Pongráez Sándor mintegy 6 év óta működik nagy ambícióval és szorgalommal folyammérnöki hivatalunkban, mely áthelyezésével tehetséges, kiváló munkaerejét fogja nélkülözni. Társadalmunk is egyik igen rokonszenves, kedves tagját veszíti el Pongráez Sándor körünkből való távozásával, amely a miniszter rendelkezése szerint április végén fog bekövetkezni. Behívják a segédszolgálatosokat. Becsből jelentik, hogy mindazokat, akiket annakidején a szemléken fegyvernélküli népfelkelői szolgálatra alkalmasoknak találtak, a legközelebbi napokban be fogják hívni népfölkelői szolgálatra, hogy a 42—50 éves népfölkelők haza bocsájtása folytán megüresedett helyeket betöltsék. Értesülésünk szerint az öreg népfölkelők közeli hazabocsájtása felől túlzás volna vérmes reményeket táplálni. A segédszolgálatosokat előbb behívják és megvizsgálják. Van, aki megerősödött s a fegyveres szolgálatra alkalmassá lett, van, aki segédszolgálatosnak sem való, megromlott időközben az egészsége. Ha ezek közül az alkalmasak pótolni tudnak egy-egy évfolyamot, akkor először is az 1867^évi benntartott katonákat bocsátják haza, akik magas koruk ellenére ma is szolgálnak. Azután a 48—50 évesek kerülnek sorra, de ha a segédszolgálatosok nincsenek elegendő számmal, bizony aligha mennek az elbocsájtással beljebb. Az elbocsájtások tehát C3ak a viszonyokhoz képest történnek, egy értve, hogy nem a 42—50 éveseket eresztik haza, hanem amennyit a most behivottakból tudnak pótolni. Hősök kitüntetése. A király megengedte, hogy Schmidt Alfonz t. zászlós, Pócz János és Márton Árpád egyévi önkéntes tizedesek a 2. honvéd gyalogezredben a porosz harcos érdemérmet elfogadhassák és viselhessék. A hadseregparancsnokság a 2. honvéd gyalogezredben Schmidt Alfonz egyévi önkéntes szakaszvezetőnek az első osztályú ezüst vitézségi érmet, Füredi László t. hadnagynak, Kovács István t. törzsőrmesternek, Török Lajos, Kotrocó István őrmestereknek, Jlie József, Schmalz Ferenc, Patai Illés népf. tizedeseknek, Botscher Antal népf, őrvezetőnek, Frank József és Bagy Romulusz népfölkelőknek a másod osztályú ezüst vitézségi érmet, Chabada Bála t. hadnagy-gazdászati tisztnek a bronz vitézségi érmet, Szító Imre, Romanov Barna, Botás János, Sóvári András és Szilágyi Mátyás népfölkelőknek zett egy kis tartalékot, vagyhogy ismeretségben van valami dohányossal... De már ehhez nagyon közeli rokonság és komaság kivántatódik, mert vagy visszaadhatja a kölcsönkérő vagy se. Nagy időnként hirefutamodik a kinti világban, hogy a városban sort állnak az emberek a trafik előtt s rendőri asszisztencia mellett eregetik be a magyarokat egy-egy pakli irányában. Ilyen esetben még a napi járóra lakó ember is kifogja a lovakat az eke elől s aló be a városba a trafik elé. A hét derekán Joljárt János soványháti gazda is kifogta s aztán befogta a két pejcsika- ját. A három órai utat kettő alatt futották be a tüzes állatok. Beérve a trafik elé, az izzadt csikókról János gazda levetette az istrángokat. Herét lökött eléjük. Ő maga meg odaált a sorba. Nyolc óra. Előtte vagy százan. Nem baj, csak dohány sikeredjen. Ötével-hatával ereszti a rendőr a magyarokat. Öt-hat be, öt-hat ki. Akik benyomulnak, azok a bukszájukat szorongatják a markaikban, akik kioldalognak, azok meg egy-egy zöldet. Csak egyet-egyet. Rettenetes. Csak egyet ad a boltos. Nincs annak se szive, se lelke, de még Krisztusa se. Joljárt János áll a sorban. Vár. Csúnya egy mesterség az ilyen cégéreskedés, pláne egy telkesgazdának. De már mindegy. Vár. Akik kijönnek, bontják a paklit, töltenek; rántják a masinát . . . Negyedóra, félóra ... Még mindig van előtte vagy nyolcvan ember. Egyszercsak egy könnyű kéz nehezedik a vállára. Egy városi űré. — Barátom, magáé ez a kocsi ? S a sárgára int. A gazda ránéz a csikókra, aztán az urra, miközben úgy szájszegletből odaveti a vállán át: a vas érdemkeresztet a vitézségi érem szalagján adományozta. Előléptetések a közös hadseregben. A legutóbbi előléptetések során a 101. gyalogezredben a következő kinevezések történtek; Előlépett Bottka Géza őrnagy alezredessé, Kanász János százados őrnaggyá, Huszti Ignác, Pokorny József főhadnagyok századosokká, Szendrey Lajos, Morvay László, Feld Albert, Mudin István, Zsoldos András dr. Kasztor Gábor, Loykó Béla, Galli Miklós, Horváth József tart hadnagyok főhadnagyokká. Katonai szabadságok meghosszabbítása. Ministeri rendelet értelmében mindazok a katonák, akik harctérről jöttek szabadságra és akiknek szabadságuk március 10-igj bezárólag lejár, szabadságuk lejártától számítva 14 napi szabadság meghosszabbítást kapnak. A március 10-ike után lejárt szabadságokra a meghosszabbítás nem vonatkozik. Hazajönnek . • . Azok, akik után annyi tenger sóhaj szállt, akikért annyi tenger köny hullott, végre hazajöhetnek messze Oroszországból. Százai, ezrei a sokat szenvedett szombru raboknak, akik esztendők óta várták a percek sorvasztó számlálásával a szabadulás pillanatait, akik hosszú hónapok óta hirt se hallottak szeretteikről, akikről azt se tudták élnek-e, halnak-e, mert felőlük nem hozott hirt a posta s tőlünk nem jutott hozzájuk semmi üzenet, végre elindulhatnak s hazajöhetnek a régi jó meleg otthonukba. Itthon reménység dobogtatja a sziveket. Jönnek! ö is jön! Hátha Ő is jön? A szerető szivekben egyforma az érzés mélysége, tisztasága, jósága. Bánattól őszbe- csavarodott édes anyák, szomorú lelkű, fehér arcú hitvesek most már bizakodva várhatják azt a napot, amikor valóra válik a reménység s a sokat szenvedett apák, férjek, fiuk a nagy hontalanság, a sok-sok hányattatás után végre hazaérkeznek . . . Fizetik a felemeli hadisegélyt. Az uj hadisegélyre igényjogosultak összeírásával Gyula város a napokban elkészült. Erdős Gyula jegyző, a mellé beosztott személyzettel négy hét alatt végezte el az 1800-on felüli jelentkezők összeírásának fárasztó munkáját, kiszámította a segélyek összegét és előkészítette az egyéni fizetési iveket. Tisztán az ő buzgalmának és szorgalmának köszönhető > hogy a magasabb segélyek nem áprilisban, ahogy — Hát osztán . . . ? — Nem lenne szives elvinni hozzám két zsák lisztet .. . Csak ide a harmadik utcába . . . A magyar ránt egyet a vállán. — Nem vagyok én fuvaros ! De az ur nem enged. — Megfizetném . . . — Engöm ? — Már a fuvart . . . Két koronát . . . A magyar félig visszafordul s úgy méri végig az urat :-- Hát száz pöngőér’ . . . ? Mit gondol az ur ? Az urnák, aki különben kereskedő, okos gondolat ötlik a fejébe. Ez az ember vidéki ember. A ruhája mutatja ; de az ábrázata is. Behajtott a városba. Dohányért. Arra vár. Kap majd egy pakli zöldet úgy két óra múlva, ha sorra kerül. Egy paklit. . . Szaporán pislog, miközben próbálkozik; — Pedig a fuvarért adtam volna hat zöldet . . . Mintha darázs csípte volna meg a magyart, olyan sebesen fordul vissza: — Mit mondott az ur? Hat zöldet mondott? — Annyit. — Hun az a liszt? S kilép a sorból, jobban mondva ugrik, de oly elszántan, mintha birkózni akarna. — Hun az a liszt? S ott hagyva trafikot, várakozó népeket, rakja fel a két zsákot s viszi, emelinti be a boltba .. . ... A drága kincset, a hat zöldet átveszi, köszönöm, hálálkodik s kilép a boltajtón. Megáll. Az acskót kimesterkedi a nadrágszij alól . . . Bontja a papirosokat s üríti ki őket. . . A hattal épen szinig van a sallangós mes
