Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-03-03 / 9. szám
1918. msfcius 3. Békés Az I. Gynlavárosi Takarékpénztár február hó 24-én délelőtt 9 órakor tartotta meg;dr. Zöldy János elnöklete alatt 45-ik évi rendes közgyűlését, melyen 23 részvényes 225 részvény képviseletében jelent meg. Elnök a részvényesek üdvözlése után a közgyűlést megnyitotta s megállapította, hogy a közgyűlés napja és tárgysorozata alapszabályszerü módon és időben lett meghirdetve, hogy a részvényesek kellő számban és a szükséges részvénymennyiség képviseletében jelentek meg s igy a közgyűlés határozatképes. Az igazgatósági jelentés, miután minden részvényesnek megküldetett, felolvasottnak tekintetett s a felügyelőbizottság jelentésének felolvasása után a mérleg megállapittatott s a felmentvény úgy az igazgatóságnak, mint a felügyelő-bizottságnak az 5917. üzletévre megadatott. A tiszta haszon felosztására vonatkozólag elfogadtatott az igazgatóság javaslata, mely szerint a 40474 K 32 fillér nyereményből 24000 korona osztalékra, 9418 K '90 fillér a tartalékok gyarapítására, 1387 K 54 fillér alapszabályszerü jutalékra, 1650 korona az alkalmazottak jutalmazására, 1500 kor. jótékonycélokra és 2517 K 88 fillér nyereségátvitelre fordítandó. Elhatároztatott még, hogy az 1917. évi szelvények (á 24 koronájával) február 25-étől kezdve váltassanak be az intézet pénztáránál. Az 1918. évi termésű gabona ára. A hivatalos lap szombati szama közli a kormány rendeletét, a mely az 1918. évi termésből származó mezőgazdasági termények legmagasabb árát már most, jó előre megállapítja. E szerint az uj termésre métermázsánként a következő árak lesznek érvényesek : Búza 60 korona, rozs kétszeres, árpa, zab, köles, közönséges (lófogu stb.) és kevert tengeri morzsolt állapotban 52, fajtengeri (cinquan- tin, fiorentin, putyi és fehér gömbölyű) 60, pohánka (tatárka) 150, bab 100, borsó 120, lencse 150, lóbab 90, takarmányborsó 90, takarmánybükköny 140, káposztarepce 120, réparepce 110, vadrepce 55, kender, len-, tök- és napraforgómag 150, gbmborkamag 100, mák 350, cukorrépa 14, takarmányrépa 8, tarlórépa 23, burgonya 18 korona. A tengeri ára október végéig csövesen 41 K 60 f, morzsolva 52 K. Ha a szállijás nem 1918 októberben, hanem később történik, 1919 május haváig arányosan 1 K 10 f. — 7 K 70 fillérrel emelkedik. Emelkedik a burgonya ára is és periig nov. 30-ika után fél koronától 6 koronáig, ha a szállítás 1919 junius 30-án túl történik. A rendelet megszegését hat hónapi fogházzal, 2000 koronáig terjedő pénzbírsággal és a termények elkobzásával büntetik. Tenyészállatok szállítása, a földmivelésügyi minister arról értesítette a vármegyét, hogy a versenylovaknak és tenyészállatoknak vasúti szállítására vonatkozó kedvezményes díjszabás hatályon kívül helyeztetett és a jövőben ezek az állatok is csak a rendes díjszabás alkalmazásával szállíttatnak, miért is a közigazgatási hatóságok ily állatok kedvezményes szállítására a jövőben igazolványokat nem állíthatnak ki. Zöldség- és hagymarebvirálás. Megírtak a mait számunkban, hogy a közélelmezési minister a vármegye területére elrendelte a zöldség, főzelék és hagymarekvirálást oly célból, hogy a hadsereg sürgős szükséglete ez utón biztosíttassák. A rekvirálás ügyében folyó hó 1-én az alispáni hivatalnál Bleuer Ödön tüzérszázados, minister! biztos és a járási íőszolgabiráknak, valamint Gyula város és a vármegye főtisztviselőinek részvételével tiszti értekezlet volt, melyen a ministeri biztos ■előterjesztette, hogy körülbelül 12 waggon vörös hagyma és 2 waggon zöldség az a minimális mennyiség, amelyet a vármegyének szolgáltatnia kell. Az értekezlet beható tanácskozás után arra a megállapodásra jutott, hogy bár a vármegyében is nagy a zöldséghiány, mégis hogy a közönség egy általános szigorú katonai rekvirálás rendkívüli zaklatásaitól megkiméltessék, a szükségletet önkéntes felajánlás és gyűjtés utján kívánják megszerezni abban a reményben, hogy a közönség megérti ennek az eljárásnak előnyét és átérzi azt a kötelezettséget, amely a hadsereg élelmezésének •biztosítása céljából mindenkire hárul. A legmelegebben ajánljuk mi is mindenkinek, hogy amit osak nélkülözni tud zöldség és hagymakészletéből — ha egy-két kgr. is lesz az — a helyi hatóság •felhívására késedelem nélkül azonnal szolgáltassa be, hogy igy a cél zaklatás nélkül el legyen érve, mert ha a kivetett mennyiség be nem lesz akként szállítva, szigorú katonai rekvirálás fog következni, amelynek során a talált felesleges készletek elkoboztatnak és az illetők ellen szigorú büntetések fognak alkalmaztatni. A Békésvármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmánya március bő 3-án. ma d. e. 10 orakor Békéscsabán az Egyesület székházában gyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1 Elnöki bejelentések. 2. Mezőssy Béla, volt földmivelésügyi minister bncsuleiratának bemutatása. 3. Az 0. M. G. E. átiratának bemutatása és ennek tárgyalásával — Békésvármegye gazdaközönségének nevében — állásfoglalás az újonnan beterjesztett adójavaslatokkal szemben. 4. Az Országos Kisbirtokos-Szövetség békési helyi egyesülete beadványának tárgyalása, melyben a kormányhoz intézendő ama sürgős felterjesztést indítványozzák, hogy biztosíttassák a kisgazdák részére, saját nevelésű sertéseiknek a saját termésű árpájuk és kukoricájukkal való meghizlalása. 5. Folyó ügyek. 6. Esetleges indítványok. Sertéstartó gazdák figyelmébe. Az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető m. kir. minister ur 56974—1918. YI. számú rendeletével az Országos Sertésforgalmi Irodát bizta meg a hadsereg és az ország zsirellátásának biztosítása végett szükséges ipari hizlalási akció megszervezésével és lebonyolításával, felhatalmazta az irodát, hoary a hizlaláshoz kellő soványsertés anyagot szükség esetén rekvirálás utján szerezze meg. Az Országos Sertésforgalmi Iroda fehatalmazást nyert arra is, hogy mindazon állattartóknak (tenyésztőknek), kik soványsertéseiket a rekvirálás elkerülése végett az alább kitűzött határideig önként felajánlják, amennyiben azok az iroda által alkalmasoknak találtatnak és tényleg átvétetnek, saját hizlalásuk elmaradása folytán elvesztett hasznuk kárpótlásául a maximális áron felül élősúly kilogrammonként 1 korora prcimiuniot fizessen. Felhívjuk ennélfogva mindazon állattartókat (tenyésztőket), akik páronként legalább 100 kg. súlyú soványsertésekkel rendelkeznek, hogy so- ványsertés-állományukat legkésőbb folgo évi március 10-ig az Országos Sertésforgalmi Iroda II. főosztályának (Budapest, V. Sas-utca 27. szám) saját érdekükben önként ajánlják fel, mert a felajánlás elmulasztása esetén soványsertés állományuk a legszigorubb rekvirálás keresztülvitelével fog megszereztetni s elesnek a fenti, anyagi előnyt nyújtó prámiumtól. A bejelentésnek a valósághoz hiven tartalmaznia kell a sertések darabszámát, életkorát, az átvészeltség mérvét, a páronkénti átlagsulyt s annak megjelölését, hogy a sertések miskároltak és heréltek-e. Mihelyt a páronként 100 kg. súlyt elérték, bejelentendők azon sertések is, melyek jelenleg páronként 100 kgon alul vannak. A fenti prämium az ilyen sertések után csak akkor fizettetik, ha azok bejelentése legkésőbb folyó évi április hó 30 ig megtörténik és ha a bejelentett sertések aZ iroda által alkalmasnak találtattak és tényleg átvétettek. 20 darabon aluli tételek nem jelentendők be. Azok a mezőgazda- sági hizlalók, akik korábban is rendszeresen foglalkoztak hizlalással, tehát megfelelő hizlaló teleppel rendelkeznek, sertésbejelentésükkel egyidejűleg ajánlatot tehetnek arra, hogy a birtokukban lévő beállításra alkalmas soványsertéseket a szükséges takarmány kiutalása ellenében önmaguk hizlalják ki megállapítandó feltételek mellett. Az Országos Sertésforgalmi Iroda az összes figyelembe jöhető körülmények gondos mérlegelése és felettes hatóságának irányítása alapján esetről- esetre fogja a beérkező ajánlatokat elbírálni. Az Országos Sertésforgalmi Iroda nyomatékosan figyelmezteti a gazdákat, hogy soványsertéseiket a kitűzött határideig önként ajánlják fel, nemcsak azért mert ezáltal jelentékeny anyagi előnyhöz jutnak és elkerülik a szigorú rekvirálással járó kellemetlenségeket, hanem azért is, mert az iroda a jövőben a soványsertések szállítását engedélyezni nem fogja s igy a felajánlást elmulasztó gazdák amúgy sem értékesíthetik majd más módon sertéseiket. j Országos Sertésforgalmi Iroda. Nyílt-tér. E rovatban közüliekért nem vállal felelősséget a szerkesztő Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó anyánk temetésén megjelentek és részvétüket nyilvánították, ez utón mondunk köszönetét. Gyula, 1918 febr. 25 134 í—i A Aévery család. Mindazok, kik felejthetetlen édesanyám temetésén megjelentek és részvétüket nyilvánították, ez utón fogadják hálás köszönetem. 142 1—1 Lovas Etelka. Búcsú* Mindazon ismerőseinknek és jó barátainknak, kiktől Gyuláról való elköltözésünk alkalmával személyesen búcsút nem vehettünk, ez utón mondunk „Isten hozzád“-ot I 143 í-i Brann Izsó és felesége. Tíz darab jókarban levő 1411-1 országos méretű kaptár eladó. Értekezni lehet Román-utca 15. szám alatt.----------------------------------------------....... ..................................-■ . I !■< “» ölti fiú azonnal felvétetik. Cim a kiadóhivatalban. 1—1 Meghívás. Az 1898. XXIII. t.-c. alapján alakult Országos Központi Hitelszövetkezet kötelékébe tartozó Gyulai Hitel- és Bőranyagbeszerző szövetkezet mint az Orsz. Központi Hitelszövetkezet tagja 1918. éri március hó 11-én délelőtt 10 órakor a szövetkezet helyiségében rendes közgyűlést tart, melyre a tagok az alapszabályok 35. §-a értelmében meghivatnak. Napirend: 1. Múlt évi üzleteredmónyről szóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és a felment- vény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való rendelkezés. 5 Az igazgatóság 1 tagjának választása. 6. Felügyelőbizottság 4 tagjának választása. 7. Bírálóbizottság 12 tagjának választása. 8. Netaláni indítványok. 1917. évi január hó 1-ón a tagok száma 88, üzletrészeinek száma pedig 568 volt; az év folyamán 75 régi tag 455 uj részvényt jegyzett, kilépett 2 tag 2 üzletrésszel; tehát marad az 1917. óv végén 86 tag 1021 üzletrésszel. A felügyelőbizottság által megvizsgált évi mérleg a szövetkezet helyiségében kifüggesztetek és mindenki által megtekinthető. Gyula, 1918 február 24. 131 1—1 Az igazgatóság. ad 31882/1917. sz. Békésvármegye alispánja Pályázati hirdetmény. Gyula r. t városnál üresedésben levő városi főmérnöki állás betöltésére pályázatot hirdetek azzal, hogy a hiteles okmányokkal felszerelt pályázati kérvények hozzám 1918. évi március hó 20-ig bezárólag adandók be. A főmérnöki állás az 1912. évi LVHl. t.-c. szerint a VIII. fizetési osztálynak megfelelő javadalmazással és a külterületen végzendő hivatalos teendők alkalmával ugyancsak a VIII. fizetési osztálynak megfelelő napidijak élvezetével van egybekötve. A pályázók az elméleti képesítésen felül legalább két évi gyakorlatot is igazolni tartoznak. A választásra hivatott képviselőtestületi közgyűlés határidejét később fogom kitűzni. Gyula, 1918. február hó 11. 119 2—2 Dr. Ibiiméi Sándor, alispán. fiiad« gyulán 140 egy 1600 tőkés szöllő. Értekezni lehet Ebrenfeld aranyművesnél. Egy éjjeli ért és aranyozd tanoncokul 14 évnél idősebb fiukat fizetéssel felvesz a képkeretlécgyár. 12S Jelentkezni lehet a gyár irodájában. 1—3 Egy hatszobából álló lakóház mellékhelyiségekkel együtt eladó Ilalácsy-utca 5. sz. a. Értekezni lehet a vasúti raktárral szemben 136 l—l levő Schriífert cementárugyárban. Egy jókarban levő 130 l—1 gyermekkocsit keresek vételre. Ajánlatukat kór ármegjelöléssel Fisehl Gynia őrmester Gyulán, a Feketesas-laktanyában.