Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-11-24 / 49. szám
50. évfolyam föyula, 19I§. november 94 49. szám Előfizetési Egész évre Fél évre Évnegyedre . árak: 14 K — f 7 K — f 3 K 50 f Hirdetési dij előre fizetendő. N'yilttér sora 50 fillér. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! LÁP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobav János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 30 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ : DOBIT FERENC Megjelenik minden vasárnap Aggodalmak. A magyar köztársaságot fenyegető veszedelmek előbb születtek meg, mint maga a köztársaság. Nem belső veszedelmek ezek, nem ellenforradalom. Egy pillanatig sem szabad felvenni ebben az országban senkiről, hogy midőn egy királyi vérből származó, vallásos lelkű herceg esküt tesz arra, hogy hive lesz a köztársaságnak, akadjon magyar érzésű ember, aki a régi rendet, az idejét múlta dualizmust, a közjogi harcoknak végzetesen pusztító korszakát akarná visszahozni. Hiszen az ősi magyar államforma; a választó királyság oly közel áll a köztársasághoz, hogy alig különbözik tőle egyébben, mint a választott államfő kormányzásának időtartamában. Az elnök néhány évig áll az állam élén, a király élete fogytáig. A magyar alkotmányos érzületnek csak szokatlan, de elveiben és lényegben nem idegen a köztársaság. A veszedelmek tehát nem belsők, hanem külsők. Szomszédaink étvágyat kaptak a szép magyar földre. Azt hiszik, hogy itt az alkalom, felosztani ezeréves országnak el nem pazarolt, dús kincseit. Ürügy is van reá; itt lakó rokonaik fajiságáuak, nyelvének, nemzetiségének védelme. De valódi céljaik felől az aradi tárgyalások és a prágai események után semmi kétségünk nem lehet többé. Azok a politikusaink, akik az aradi tárgyalásról érkeztek a magyar köztársaság születéséhez, azt hiszem, úgy érezhették magukat, mint az orvos, aki az örvendező családtagok körében konstatálja az újszülöttnek aggodalomkeltő veleszületett gyengeségét. Hit jelentene reánk nézve Erdély és a Felvidék elvesztése ? A végső pusztulást. Nem lenne fánk, szenünk, vasunk, örökre meg volna ölve iparunk. Olyan szomszédokkal volnánk körülvéve, akik nem szorulnának ránk semmiben, de mi a gazdasági élet legelső rendű szükségleteiben is reájuk volnánk utalva. A mezőgazdaság terményeit is csak ideig-óráig tudnék produkálni, egyebet eme területek nélkül semmit. Melyik volna Európa nemzetei között nyomorúságosabb ? Bizhatunk-e a békekonferenciában ? A békekonferencia elsősorban békét akar adni a népeknek, és csak azután igazságot. A résztvevő népek szavának a szerint lesz nagyobb vagy kisebb súlya, amint nagyobb vagy kisebb mértékben áll hatalmukban a születni készülő béke megbontása. Nem fognak rajtunk segiteni tudni a Longuetok és Hender- sonok, annak lesz igazsága, aki még mindig a kardjára üthet. Mielőtt tehát odaülnénk a békeasztalhoz, tisztába kell jönnünk azzal, vájjon mennyire rendelkezünk még az ultima ratio val. Súlyos következményekkel járt a késedelmeskedve megkötött, de mégis hirtelen bekövetkezett fegyverszünet ; katonáink le- szerelten, kifosztva, demoralizálva jöttek haza. Sokan itthon az eseményeket félreértették, az állapotokat nem látják tisztán. A legelső tennivaló itt adódik. Fizikailag, erkölcsileg talpra állítani a köztársaság minden katonáját, mindeu polgárát. Mennél jobban sikerül ez, annál kevósbbé valószínű, hogy szükség legyen még egyszer fegyvert ragadnunk. De ha nem sikerül ez, akkor a kétségbeesett önvédelem az egyeseknek fog fegyvert adni a kezükbe és a drága magyar vér céltalannl, haszontalanul fog folyni, a nemzet pusztulása talán nagyobb, de mindenesetre bizonytalanabb mértékűvé válnék és taláu még azokat a területeket sem tudnók megvédeni, amelyekre szomszédaink ez idő szerint még kifejezetten nem aspiráluak. Isten óvja e csapástól mi magyar hazánkat. Azonban segítsünk magunkon és az Isten is megsegít. •I ú magyarom most mutasd meg, hogy ember vagy a talpadon. Ezer év óta sok veszedelmet átéltél: tatárdulást, mohácsi vészt, — de most mintha a végítélet jönne rád. Itt nem ér semmit a legénykedés, hiába mondod : eb ura a fakó, én büszke ma gyár vagyok, nekem nem parancsol senki, katona nem leszek, tisztet nem ismerek, az állam ad majd földet, napidijat és mennybe visznek az angyalok. Mert ám a cseh, a román, a szerb nem azt mondja. Ezeket is megrázta a vihar szele, a háborúban ők is csak annyit szenvedtek, még sem csinálnak napidij kérdést az ő nemzeti kérdésükből. Valamennyi szomszédunk ellenség és mind valamennyi átélte a háborút, forradalmat, de csak egy pillanatra kábult el, a másik pillanatban magához tért, rendet csinált a portáján, üs már ott tart, hogy külső támadásra is van hadserege. És ez a hadsereg tisztek vezetésével, parancsszóra, három felülről özönlik ellenünk. 66 vármegyénkből a román 26-ot, a cseh 19 et akar elvenni. Az osztrák-németek is 3 megyét követelnek. A szerbek is éhesek. No hát míg Te, jó magyarom, itthon rendet bontasz és politizálsz, addig szomszédaid pőrére vetkőz- tetik hazádat, amelyből alig marad 16 megyénél több, ha hamarosan rá nem találsz magadra, arra a legendás vitézségü magyarra, akit azok is csodáltak hősies dicsőségükért, akik most orvul ránk jönnek Szivem megszakadni készül, ha ^.tom azt a sok ellenséges, éhes farkas- szomszédot körülöttünk, amelyek mind a mi hazánk testéből akar jól lakni és Téged, aki ez ellen a kisujjadat sem mozdítod, felfalni. Mi lesz belőled ? Hát olyan utolsó nép volnánk, hogy már lemondtunk minden katonai, polgári és nemzeti becsületről? És mamlaszul türjük mindenkinek, hogy széttépjék országunkat, mint valami rongy darabot ? Értsd meg jól: nemcsak azokat a román, szerb és tót vidékeket akarják a jó szomszédok, amelyek hozzájuk szítanak, hanem azokat az idegen ajkú testvéreinket is, akik már velünk egybeforrtak és a magyar köztársaság és a magyar kultúra részesei, polgárai akarnak maradni. De még ennél is többet : vegyes területeket, ahol a magyar többséget is idegen járom alá akarják hajtani s ahol a magyar lakosságnak majd oláhul, tótul, szerbül kell megtanulni, hogy román, tót, szerb hatóságokkal érintkezni tudjon. Édes magyar népem! Hát téged még a Wilson-féle szabadság és önrendelkezési elvekkel is csak megfojtani lehet ? És hagyod magad? Fegyvert a kézbe! még talán nem késő. A nemzeti tanács hadsereget akar. Akiket behívtak, sorakozzatok gyorsan, de nagyon gyorsan, mert körülöttünk mindenütt, idegen hadak tanyáznak , Csak a hadsereg erkölcsi és fegyveres ereje menthet meg bennünket, csak erre támaszkodva tudnak tisztességes békét kötni állam- férfiaink a béketárgyaláson, csak ézzel tudunk rendet csinálni az országban, csak ezzel tudjuk visszaverni a szomszéd népek túlzó követeléseit. Munkára fel! Köszöntlek uj Magyarország, üdvözöllek újszülött köztársaság! Te voltál nemcsak nekem, hanem minden igaz magyar léleknek óhaja, bálványa! Te érted küzdött évszázadokon át a magyar, te éretted hullatta vérét Bocskaytól Kossuth Lajosig a szabadságra vágyó nép s te csaltad ki a legszebb dalt Petőfi lantjából. Mikor ez újszülött köztársaságot ünnepeljük, nem szabad hát elfelejtkeznünk e ríhgy nevekről, e régi időkről, mert az ő lelkűk volt a fáklya a sötétben, ők igyekeztek kivezetni a magyart a szolgaság jármából. S ha nem is sikerült teljesen munkájuk, de elhintették a szent szabadság eszméjének magját, mely termő talajra talált minden igaz magyar lelkében ! Ha a zsarnok hatalom el is nyomta az erőt, nem tudta kiirtani — még oly szívós szervezettel, még oly pokoli tervekkel sem — a telkekből a szabadság utáni vágyat; mert ott lappangott az a lelkekben’ s csak a kipattanást várta, az időt, mely ime most megérkezett, mely meghozta a rég óhajtott szabadságot, meghozta Kossuth apánk eszméjének diadalát: a magyar köztársaságot! De ne gondoljuk, hogy ezzel mindennek vége van ! Az ujjáteremtés nagy munkát ró úgy az összességre, mint egyesekre. Soha nem volt még idő, amikor jobban kellett volna a dolgos kéz, mint most. A régi rendszer szuette gerendái recsegve roppannak össze s temetik maguk alá e rendszer bűnös épitőit. E rombadőlt, elavult épületek helyébe egy acélból való, erős várat kell emelni, mely magába fogadja e drága haza minden polgárát, amely megvédje e vérrel áztatott szent föld minden lakójának jogát és szabadságát! De ezt csak úgy fogjuk elérni, ha minden polgár kezébe veszi a kezébe illő szerszámot s a házának uj, szent falához mindenki visz legalább egy erős követ. S akkor Magyarország túl fogja szárnyalni minden eddigi dicsőségét és nagyságát ! Fogjunk hozzá a munkához valamennyien! Fogjunk hozzá az újjászervezéshez ! Most már dolgozhatunk, mert már a békének éltető sugarai aranyozzák hazánk véráztatta földjét; elhagyta már földünket a vigyorgó csontember s a békének szelid angyala elűzte lángpallosával a halált! Az imént még füstölgő romokra, a nehéz és sötét múltra borítsuk a feledés fátyolét ; s mint rettenetes vihar után feltűnik a ragyogó szivárvány, úgy süssön ki a lelkekben a szeretet napja, mely ragyogó sugaraival vakító fénybe vonja e drága, szent hazát! Munkára fel hát polgárok ! Most. midőn az ember, társadalom, az állam, az egész élet Újjászületik, jöjjetek az Urnák pázsitos zsámolyához s lelketek egész mélyéből kérjétek: „Isten áldd meg a magyart!“ Denhoff Emil. Uj idők — uj emberek. Azt a történelemből tudtuk, hogy nagy háborúk, nagy nemzeti felfordulások és zűrzavarok mindig tovább lökték az emberiség haladásának szekerét. Ez az elfordulás maga elé temet régi és elkorhadt rendszereket és osztályokat, újak keletkeztek — uj idők, uj emberekkel. Olyan zűrzavar és felfordulás, mint a minőt e nagy világháború alatt megértünk, teljesen példátlanul áll a történelemben. Várni lehetett, hogy ennek hatása a népek életének minden ágára az eddigi tapasztalatokat messze túlhaladja. Várni lehetett, hogy a népek egymás mellett való elhelyezkedése, fészküknek megépítése régi határokat bont és újakat épit. Várni lehetett hatalmas eltolódásokat, lefojtott és mesterségesen, a fegyelem vaskapcsai közé beszorított erőknek felszabadulását, várni lehetett hatalmas szellemi forradalmat, mely nem jelszavakkal, de az élet meztelen igazságaival áll a világ elé! Mindezt Lapunk mai száma 4 oldal.
