Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)
1918-11-03 / 44. szám
I Elhatározta a bizottság, hogy a pálinkamérések s általában mindenféle szeszes italnak a kiszolgáltatása további intézkedésig beszüntettessenek. A végrehajtó-bizottság állandó perma- nenciában van és fokozott kötelességtudással törekszik a reábizott feladatokat legjobb tudása szerint megoldani. A Béke és Gyula város jövője. Négy évet meghaladó nagy küzdelem után derengeni kezd a béke hajnala. A béke uj politikai és gazdasági feladatokra kötelez. A békével, önállóságunk és függetlenségünkkel egy uj s boldogabb korszak kell, hogy viradjon nemzetünkre. Független hazánknak eleven nemzet és közgazdasági, nemkülönben jóléti politikára van szüksége, mert csak ezek biztosíthatják nemzetünk megújhodásának boldogabb korszakát. Hig a politikai feladatokkal sokat foglalkozunk, addig a gazdasági feladatokra csak pillanatokat áldozunk. Ezért van gazdaságilag olyan szomorú múltúnk. Jövő alapunk a gazdasági és szociálpolitika tökéletességétől és elevenségétől függ; ez lesz fokmérője nemzetünk erősségének, nagyságának. Hogy gazdaságilag is nagy nemzeti feladatok várnak megoldásra az mindenki előtt ismeretes. Ámde az egyetemes feladatok mellett figyelmet érdemel a helyi feladatok megoldása is. És ha nemzetünk megujhodva fog a háború dúló viharából kikerülni, akkor Gyula városnak is részt kell ebből kapnia. Ámde hogy ezt kellőképen értékesíthesse, város fejlesztési politikát kell követnie. Szükebb hazánk— édes otthonunk — földrajzi és vízrajzi fekvésénél fogva is bírja a fejlődés előfeltételeit. A kihasználatlan vizi erők kincsekkel érnek fel s az iparfejlesztésnek tág teret biztosítanak. A város földrajzi fekvésénél fogva vasúti gócpontnak volt annak idején kiszemelve s hogy nem Gyula, hanem az akkor a je- lentékenységtől távol álló Békéscsaba lett a gócpont, azt a város az akkori vezetőségének köszönheti. Hogy a vasúti gócpont elvesztése milyen pótolhatatlan veszteség, azt felesleges hangoztatni. Hogy az e téren történt mulasztásunkat, helyesebben rövidlátásunk következményeit némileg ellensúlyozzuk, uj közlekedési politikát kell követnünk. Ezek előre bocsájtásával térek cikkem — amely a városfejlesztő politikának első pontja — tárgyára. Gyula városát kisebb vasúti centrummá kell tenni és pedig úgy, hogy a Máv. kezelésében lévő Gyulavidéki helyi érdekű vasutat egy szárnyvonallal Borosjenőig ki kell építeni. Ezzel uj jövő várna Gyulára. — Ugyanis a kiépítendő vasúti vonallal Aradmegyének több nagyközségét úgy iparilag, mint kereskedelmileg városunkho z kapcsolnánk. Ezen szárnyvonallal lehetőség volna adva annak, hogy a Nagyvárad, Debrecen, nem különben Budapestre irányuló személyi forgalom — az igen nagy számot képviselő érdekeltség által — városunk érintésével bonyolitassék le. Ezzel megszerezhetnénk az idegen forgalmat. Későbbi feladat volna a vasútnak a Biharmegye béli járásba való beépítése, amely az áruforgalom révén biztosítaná a vasútnak a jövőjét. A vasúti szárnyvonalnak kiépítésére soha ilyen kedvező alkalom még nem volt s ki tudja a jövőben lesz-e ? — mert ma a vasúti vonallal érdekelt községek kedvező anyagi viszonyok között vannak s a vasúti vonalra készséggel áldoznának és a 30 kilométernyi vonal kiépítésére még egy igen kedvező alkalom van és pedig az, hogy a vasút épitéséhez szükséges anyag jelentékeny részét a hadsereg birtokában lévő s a leszerelés alkalmával feleslegessé váló anyagokból lehetne biztosítani. Hogy a szárnyvonal mit jelentene iparunknak, kereska - delmünknek azt ecsetelni felesleges. Ipart, keres - kedelmet és jó létét Gyulának! Erre a kérdésre is még vissza fogok térni. Tervezzünk, áldozz nk és dolgozzunk csak igy lehet nagygyá városunk! Oémusz Lajos. 2_________________________________ Békés Gyula a konföderációs aspirációk báslyavonalán. Az agonizáló világháború eltemeti önmagát. Részvétlen szemléli az ember a bűnök végvonag- lását s fölujong a jövő horizontján fölbukkant Nap láttán, melynek biborpalástján az uj szabadság dala : népek leikéről lepergő bilincsek diadalmas harsonája rezegteti Keletről Nyugatra . . . Es az idegzetes individium félénken omlik össze önmaga teremtette gigantikus templomának fölbüszkélő tornyai alatt s nem mer többé szembenézni a saját hatalmas alkotásaival. Mintha félne követni a rohanó eseményeket, hogy járatlan utain hervadt bokrok meg ne tépdessék ruháját, megáll s esak nézi a szükségszerűség forró ösztönével ügető lavinát, mint nyaldossa fel az útjába kergetett törpe akadályokat. De vétkes tétlenségnek konzekvenciáit a megbünhödésben találja meg és mire magához tér már késő van s csak munkájának romjain kesereg . . . Mint egy izoiált individuim, szervezett erő híján, meztelen tehetetlenséggel nézte az orosz vidéki intelektueil is az októberi forradalom pusztító viharait s nem tudta az idő komoly szózatában a szükségszerűségnek az idők vajúdásaiból leszürődő következetes dogmáit megemészteni.' Yajjon Kelet vihara minden »mementó« nélkül száguldott-e el fejünk fölött ? Az esztrémek tusájából kellett valami konzekvenciának lefiltrálóduia, amely iránytűnk lehet ebben a demokratizálódó világ ujjáépülésben s nem szabad odarohannunk a hová a mai politikai szeszélyek féktelen szenvedélyei ragadják a kiforratlan politikai életet élő vidékeket, különösen itt, ahol homogén nemzeTiségi kompleszu- mok, erős agitativ erők csábításainak vannak kitéve s még különösebben ott, ahol a nemzetiségi határbástyák befutnak a hazafias magyar lelkek legmélyébe és legkülönösebben pedig amott, ahol egy hóditó tendenciájú nemzetiségi agitáció'magával sodorná a magyarság szilárd hitü magyar népének egy jelentékeny töredékét is. A nemzetiségeknek uj államokat szabdaló ollója néha az exaltált sovinizmus keze alatt elgörbül s szívesen vág olyan sebekbe, amelyeket évtizedeken át észrevétlenül hordott önmagán s a szunnyadó, átasszimilálódott átnaturalizált nemzetiség naiv hitében sokszor lelkesedik annak a népaek nemes fájdalmán, amellyel együtt vonszolta az élet igáját anélkül, hogy az uralkodó magyarság nemzetiségi nyomását érezte volna az osztályuralom terhe alatt. Gyula ott áll a konföderációs fronton és ha reá nem is alkalmazható ma még ez a keret, mégis számolni kellene már most a nemzetiségi sovének túlkapásaival s a tűz átterjedését még csirájában lehetetlenné tenni, nem pedig a már kigyuladt égést lokalizálni, mert még egy eredményes lokalizálás is csak mérget hintene el abban egészségesen, magyaron érző városban, ahol Ha- ruekern svábjai hazájukat és otthonukat találták a Körös magyarok lakta partjain és a beszögellő román bástya békésmegyei szomszédságában. Gyula szinte egy miniatűr prototípusa lehetne a »Dunai konföderációnak«, amelyben a nem egységes nyelvű népek érintkezési módja, egymásra utaltsága olyan, mint a gyulai nép felekezeti életében gyökerező kulturális élet kiválása a társadalmi, gazdasági életéből és egyúttal homogén együttmaradása a politikai megértés és vállvetett együtthaladás barázdáin. Az intellektuelek nyelve szinte iniernacióná- lisan magyar, mig a népé konzervativen a maga nemzeti nyelve. De az ilyen egységesség csak jól átnézett, jól megértett és a szükségességéből táp lálkozó demokratikus békés együttélésben és együttfejlődésben lehetséges, ahol a nemzetiségi kérdést eltörpiti a társadalmi osztálymegelégedettség produktiv élete, ahol a nemzeti nyelv kultusza nem szolgál politikai tendenciák sarkkövéül, hanem a műveltség terjedésének produktiv gyökeréül. Egy ilyen szilárd tömbben továbbra is szoros egység maradna a nemzetiségileg elszuny1918. november 3. nyadt nép, mely igazi hazájának érzi azt a földet, ahol a Körös termékeny völgyén sárga kalász leng. Az elinduló, de még lendülettelen lavinát könnyű megakadályozni, de csak akkor, ha maga a nép szegzi neki békés együttélésben és produktiv munkában megedzett vállait. A város békés organizmusába még eddig nem kapcsolódtak olyan nemzetiségi vénák, amelyek a szerves egész vérkeringését megzavarták volna, de amikor a nemzetiségeire bomlott Ausztria Wilson nemes ideológiáját fanatikus nationálisták rendezik, nincs kizárva, hogy a nemzetiségi vonalakra épített magyar bástyákat is megdöngetik a natiónálista aspirációk imperiálisztikus cél kitűzései és kérdés, hogy az ilyen mohó célkitűzések szikrái nem lobbantják-e fel a magyarság életerős kulturinjektiójával évtizedeken át minden nemzetiségi mozgalom ellen hatásosan immunizált Körös menti nemzetiségeket is? Hasonló precedensek egész láncolata húzódik végig fehér Oroszország és Ukrajna nemzetiségi bástya kontúrvonalain és hasonló aspirációk eklatáns esetei vannak fenn a Murman-parton. Kelet kiforrott és Nyugat forrongó impéru- mainak felgyűlt Jemokratikus fáklyái, ha fejünk fölé még csak füstfellegeiket kergetik is előre, még sem szabad strucösztönnel egy uj világrend megteremtésénél csak a füstöt látnunk, hanem megértve az uj' idők uj szózatát — azt a világosságot kutató népnek még a nemzetiségi agitációk vészhullámainak átcsapongása előtt tanítani, S akkor Gyula nemzetiségi aspirációk horizontjára épült választóbástyája már elkészültén fogja várni a konföderációs berendezkedést, amelynek koncepciója már ott hever egy uj társadalmi rendet teremtő népkormány demokrata asztalán, vagy ha ma még nem is, annyi bizonyos, hogy e történelmi idők horizontján csak egy a nép szomjazó lelkére teljes üditést hozó kormány lehet életerős. Ebben a hitünkben a történelem piros hetükkel írott s az idők forgatagából kikerülő csalhatatlan tények szilárdítanak meg bennünket s itt is csak azok csalódnak majd, akik a történelemben a tradíciók szent konzekvenciájáról nem tudnak lemondani s elfeledik a lusta fejlődés mellet előre ügető szükségszerű forradalmi versenyfutást, melynek paripáját a nép felkorbáesolt idegeiből font ostor villámcsapása kergeti s ha fárasztók az útjába kerülő akadályok egy — ugrással — lendül majd előre s áttör minden gátat . . . Prattinger Ferenc. Hírek« Halottak napjára. Ő3Z van. Sárgult falevelek zizegve hullanak a földre. A természet élet-halál harcot viv a halállal! Ep igy viaskodik most az emberiség az életért! S hány életerős férfi lesz a halál martaléka! Hány felvirágzott, illatos ajkú katona ajkán némult el örökre a dal! Hány szerető hitves hiába várja vissza hőn szeretett férjét, hány anya vesztette el egyetlen reményét s hány árva siró hangja tör fel az égig ! Halottak napja! Mindenkor bánatot hoztál szivünkbe, mindenkor a halál közelgósét juttattad eszünkbe, de talán soha oly nagy mértékben, mint most, mikor mindennap yalóságos halottak napja. Amikor még mindig ezrével hull a harctereken az ember ! Most halottak napján, a kegyelet e szent ünnepén, mikor fáklyaként világítanak az égő falvak, mikor halálmadár bereg bajtársaitok feje felett, mikor ágyú bömbölése, gépfegyver kattogása teszi rémessé az éjszakát, mikor az egész világ egy füstölgő romhalom, felétek száll sóhajunk, hozzátok sietünk, virággal hintjük tele hideg sirhantokat, hogy nyugodt legyen álmotok, édes legyen pihenésiek ! Óh bár esak már a harctereken nyíló piros rózsák helyett a béke fehér rózsájából fonhatnánk nektek koszorút ! A kegyelet, a hála tölti el lelkünket s könnyes szemmel állunk sirhantotok felett, egyben a reménynek éltető sugara aranyozza be aggódó szivünket, hogy nem hiába véreztetek, mert megteremtettétek az uj Magyarországot !
