Békés, 1918. (50. évfolyam, 1-54. szám)

1918-07-07 / 27. szám

Békéi 1918. julius 7. 3 mánjzatnak előrelátásra s ennek megfelelő intézkedésekre, mert különben bekövetkezhet a katasztrófa, amit elkerülni egyaránt humá­nus és hazafias érdek. A kötelességérzet csodája. (A nyolcadik hadikölcsön.) Jókai említ valamelyik elbeszélésében egy katonatisztet, aki fontos parancsot visz és e köz­ben szivén lövik, de oly erős benne a kötelesség- érzet, hogy halálos sérülésével is elvégzi külde­tését s csak azután roskad össze. A múlt héten a magyar nemzetet is szivén találta egy gonosz, habár nem is halálos hir, mely olaszországi támadásunk meghiúsultáról, sok vitéz harco-unk vesztéről szólott. Éppen fo­lyamatban van a nyolcadik magyar hadikölcsön jegyzése s az itthon maradottak társadalma azt ismeri legfőbb kötelességének, hogy a kölcsön minél fényesebb eredményre jutásával szolgálja tőle telhetőleg a nemzeti nagy érdekeket. És en­nek a kötelességének a teljesítésében még csak pillanatra sem zavarta meg a szivére hullott csa­pás, sőt inkább még serkentőleg hatott, mert abban az időben tömegesen és nagy összegekben folyt a hadibölcsönre való aláírás tovább. Mondanunk sem kell, hogy az olaszországi balesetnek nem lesz káros utóhatása sem hadvi­selésünkre, sem belső állapotainkra, sőt talán újabb erőgyűjtésre ösztönző hatása lesz, mint van olykor az érvágásnak. Nem a regényes kép­zelet leleménye, hanem a világháborúban is sok­szor tapasztalt valóság, hogy a magyar hazafias kötelességérzet a természeti erőkön is diadalmas­kodó csodára képes. Nosza döbbentsük meg ellenségeinket az aláírásnak még hátralevő napjaiban azzal, hogy nyolcadik hadikölcsönünk még tündöklöbb ered­ményű lesz a piavementi baleset hatása alatt, mint lett volna különben. A junius 27-én végződött első időszakban Gyulán a következő összegeket jegyezték : Békésmegyei tpénztári egyesületnél 1.269,400 K Gyulavidéki tpénztár r.-t.-nál . . 530,750 K I. Gyulavárosi takarékpénztárnál . 119,000 K Postatakarékpénztárnál . . . . _____1,800 K ös szesen . 1.920,950 K HiTek. Kitüntetés. A hivatalos lap közli, hogy a király dr. Petneházy László miniszterelnökségi miniszteri osztálytanácsos, vármegyénk szülötté­nek a közszolgálat terén kifejtett működése elis­meréséül a III. oszt. vaskoronarendet díjmente­sen adományozta. Haszonhat szavazattal kisebbségben. A bá­nyai ágostai hitvallású ev. egyházkerület püspöke Baffai Sándor budapesti lelkész lett, akire az ujabbi választás alkalmával 208, mig dr. Szebe- rényi Zs. Lajos békéscsabai lelkészre 182 sza­vazat esett. A gyulai önkéntes tüzoltóegylet mi délután 5 órakor a Polgári kör helyiségében közgyűlést tart, melyre az alapitó, pártoló és működő tago­kat ezúttal is meghívja és kéri, hogy azon meg­jelenni szíveskedjenek. A Hadigondozó Népiroda igazgatója ezúton kéri fel a t. gyógyszerész és kereskedő urakat, hogy amennyiben női alkalmazottakra volna szük­ségük, ebbeli igényükkel esetről-esetre első sorban hozzá forduljanak. A kath. énekkar tagjai csoportképeiket át­vehetik Csernus Mihály karvezetőnél. Megfelebbezték a kétegyházi inásodjegyző választást. Megírtuk, hogy Mancsu Aurélnak első jegyzővé történt megválasztása folytán a másod- jegyző választás megejtésekor a szavazatok úgy oszlottak meg, hogy egyik pályázó sem nyert abszoiut többséget, hanem Varsányi Elemérre 18 szavazat, Fogolyán Kristóf és Szabó Andrásra egyformán 10—10 szavazat esett. Az elnöklő fő: szolgabiró sorshúzás utján döntötte el, hogy Fo­golyán és Szabó közül melyik kerüljön második szavazásra Versényivel. A sors Szabónak kedve­zett és ő került pótválasztásra Versényivel, amely­ből Versényi került ki győztesen. Fogolyán Kris­tóf bethleni körjegyző megfelebbezte a választást es bár nem vitatja, hogy a választás szabálytalan lett volna, a közig, bíróság elvi határozatát kí­vánja provokálni, "hogy törvényes rendelkezés hiányában miképpen kell ily esetben a választást vezetni, amikor egyik jelölt sem nyer abszolút többséget. A felebbezés elintézéséig a megválasz­tott jegyző nem foglalja el uj állását, amely kö­rülmény a községre nézve nagy kellemetlenséget jelent. Jegyzőválasztás. Kötogyán nagyközség kép­viselőtestülete a megüresedett adóügyi aljegyzői állásra Szilágyi Lajos okleveles jegyző, gyulai lakost a múlt hó 27-én egyhangúlag megvá­lasztotta. Halálngrás a bőrház emeletéről Múlt szombaton délután nagy riadalmat keltett a köz­kórházban Stefánovics Mária 18 éves ápolónő ön- gyilkossága, aki a belgyógyászati osztály máso­dik emeletéről levetette magát és az aszfaltos útra zuhanva annyira összezúzta magát, hogy négy órai vívódás után meghalt. A leány hosszabb ideje volt ápolónői minőségben a közkórháznál alkalmazva. Pár nappal előbb egyik b8teg pár­nája alól eltűnt ötven korona, amiről jelentést tettek a rendőrségen. A nyomozó detektív meg­állapította, hogy a pénzt Stefánovics Mária tün­tette el és azt, mint megszolgált keresményét édesanyjának adta át, aki az összeget gyanútla­nul el is költötte. A felfedezés után a leány a kárt kölcsönvett pénzzel megtérítette, azon­ban a kórházi gondnok nyomban elbocsátotta a szolgálatból. A megtévedt leány a szégyen és oüntetéstől való félelem miatt követte el végze­tes tettét. Hősi halál. Az olasz offenziva óta egyre jönnek a szomorú hírek bőseink elestéről. A hét folyamán több szomorú hir érkezett hozzánk. Mndin István kétegyházai születésű sportférfiu, kinek neve sportkörökben az ország határain túl is szárnyalt, Asiágó mellett hősi halált halt. A háború elején mint közlegény vonult be a 101. gyalogezredhez s számos kitüntetést nyerve leg­utóbb már mint főhadnagy harcolt. Ugyancsak az olasz fronton halt hősi halált Miinnich Béla csorvási ufadalmi ellenőr, főhadnagy is. A szo­morú hírt a főhadnagy tiszti szolgája hozta meg családjának. Egy felrobbant gránát szilánkja ölte meg. Endrödy László árkászszázados, háromszo­ros Signum laudis, III. oszt. érdemkereszt és III. oszt. vaskoronarend tulajdonosa 26 éves ko­rában hősi halált halt. Dr. Glück Béla szarvasi cs. és kir. főorvos, mindkét Signum laudis és az ezüst vitézségi érem tulajdonosa a sebesültek kö­tözése közben gránáttól találva lehelte ki lelkét. Csaló szélhámos. Hétfőn reggel egy negy­ven év körüli jól öltözött, gazdatiszt kinézésű ember jelentkezett az árvaház főnökjénél és Dem- jén Lajos biharmegyei gépésznek mutatkozva be, előadta, hogy 9 éves, anyátlan árva leányát sze­retné az árvaház gondozásába adni. Felmutatott egy ajánló levelet, amelyet állítólag egy szent- jobbi irgalmas nővér adott neki. A fönőknő haj­landónak nyilatkozott az árva felvételére, de mi­kor a részletekre tértek át, az idegen kijelentette, hogy fizetni nem tud a gyermekért, módjában volna azonban most néhány mázsa gabonát ter­mészetben átengedni. E végből 10 zsákot, egy utazó kosarat, lepedőt és pokrócot kért és vitt el magával. Három nap múlva, csütörtökön ismét jelentkezett az árvaházban és felmutatott egy vasúti bélyegzővel ellátott árunyilatkozatot s azt állította, hogy a saját gabonáján felül is vásárolt és adott fel a vasútra, de a többlet kiváltására nincs pénze. A főnöknö rendelkezésére bocsátotta az utánvételezett 760 koronát, de óvatosságból maga is kiment az emberrel a vasúthoz. Az ide­gen az állomás előtti várakozásra kérte fel az ir­galmas nővért, ő pedig a várótermen keresztül a főnöki iroda felé ment, de többé nem mutat­kozott, a pénzzel megszökött. A rendőrségen tett feljelentés után Elek István detektív a kapott személyleirással sorra járta a szállodákat, hátha sikerül a szélhámost valahol elfogni. A vasút melletti Ferenc szálloda takarítónője Márkus Györgyné a detektív bemondása után rögtön em­lékezett rá, hogy a keresett ember múlt hó 21 és 26-án kétizben is volt szálloda vendége és őt is ; alaposan becsapta. Majorosi János szabadkai uradalmi intézőnek irta be magát a vendégkönyv­be és második ottlétekor este erősen a lelkére kötötte a takarítónőnek, hogy a hajnali vonathoz okvetlenül költse fel, mert ha lekésné a vonatot, ötszáz korona kárt szenvedne. Az asszony idejé­ben falköltötte a szobavendéget, de az oly bosz- szadalmasan öltözött és kászálódott, hogy a vo­natot tényleg lekéste. E miatt az idegen éktelen lármát csapott és kártérítést követelve a rendőr­ségen való feljelentéssel fenyegetőzött. Végül is a takarítónő szegénységére való hivatkozással jó­indulatot mutatva, megelégedett 70 korona kár­térítéssel. Ezt az összeget a megrémült és tudat­lan Márkusné nyomban ki is fizette neki. Azóta a vendég nem fordult meg a szállodában, a ta­karítónő azonban látta őt csütörtökön a vonat felé menni. Bizonyára valami elbocsátott vasutas lehet a csaló, aki a vasúti nyomtatványt és bé­lyegzőt még vasutas korában lopta. Halálozás. Popovics Viktor, a csabai gór. kel. egyház lelkésze, 62 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Folyó hó 2-án temették el Csabán nagy részvét mellett. Kétegyházán fényesen sikerült jótókonycelu kabarémulatság volt Péter Pál napján, A rende­zőség a felülfizetők igen terjedelmes névsorát küldi be hozzánk, de annak és egyáltalában vi­dékről jövő felülfizetőknek közléséről a papir- szüke miatt le kell mondanunk. Tömeges betörések Kétegyházán- A múlt hét folyamán egy éjszaka három betörés történt Kétegyházán. Legnagyobb sikerrel Beles Vazul gör. kel. lelkésznél operáltak a betörők. A lel­késznek egész ruhatárat és pénzszekrányét kifosz­tották. Sok ruhaneműn kívül három nagy ösz- szegröl szoló takarékbetétkönyvet, sorsjegyeket, részvényeket és életbiztosítási kötvényt vittek el. Ugyanakkor betörtek Grosz György lakásába, honnan 23 fejkendőt, egy vég vásznat és egyéb ruhanemüeket loptak el. A harmadik betörést Sztezsán Péternél követték el, ahonnan 14 női fejkendőt zsákmányoltak. A gyanú három csavar­góra irányul, akiket a községben láttak kószálni. Az Országos Hadigondozó Hivatal a Köz­ponti Textilipar R.-T, fiadialapitvanyat képező internátnssai egybekötött középfokú női gazdasági és kertészeti szakiskolában (Budapest, II„ Páz- mán-u. 10.) az 1918. évi szeptember hó 1-én kezdődő 1918—19. tanévre betöltésre kerülő 15 internátusi helyre pályázatot hirdet. Az intézetbe a polgári iskola vagy más középiskola 6 osztályát (kivételes esetekben legalább 4 osztályát) elvég­zett 16-ik életévüket betöltött, a középosztályhoz tartozó, magyar anyanyelvű, egészséges és a ker­tészeti munkára alkalmas leányok, első sorban hadiárvák és 30 évesnél nem idősebb hadiözve­gyek nyerhetnek felvételt A tanfolyam három évre terjed, melynek elvégzése után a végzett növendékek kertész-oklevelet nyernek. Bővebb felvilágosítást nyújt »Budapesti Közlöny« f. évi junius 19-iki számában megjelent pályázati hir­detmény vagy a hadigondozó uépiroda Gyulán (Megyeház). Esküvő. Ormai János, a cs. és kir. 128. gyalogezred ev. tábori lelkésze és Ormai Aranka e hó 4-én tartották esküvőjüket a csabai ág. ev. kÍ8templomban. Szigeti Arnold budapesti Conservatoriumi zongorakészitő és hangoló akadályoztatása folytán csak most érkezett Gyulára, miért is az előjegy­zéseket Dobay könyvárus cég címén kéri. Közgazdaság. Az aratás. Amidőn e sorok megjelennek, a gyulai'határban, valamint az egész vármegye te­rületén a búza árpa s zabtermés mintegy fele része már le van aratva. Az aratásra, különösen pedig a búza érésének végstádiumára valósággal eszményi időnk volt s van ezúttal, és pedig olyan, amelyhez hasonlót minden junius vég és julius első felére kívánnánk. Hűvös, szeles idő, tehát absolut védelem a buzaszem megszorulása ellen. Sajnos, az idén igen kevés hasznát vesszük en­nek az eszményi időnek, miután ez a téli s ta­vaszi csaknem példátlanul álló szárazság okozta károkat nem képes ellensúlyozni. A szárazság ki­zárólagos oka annak, hogy ezúttal igen gyenge termésünk van és pedig búzában, árpában, zab­ban és takarmányban egyaránt. Mig a múlt esz­tendőkben a magasabb fekvésű orosházi, csabai s szarvasi járásokban aránytalanul nagyobb volt a magtermés, az idén náluk is csaknem olyan gyenge, mint a laposabb fekvésű szeghalmi, bé­kési s gyulai járásokban, de talán valamennyi között legsilányabb a gyomai járási. Nem mond­juk, hogy a termésmennyiségben fokozatok ne volnának, sőt úgy értesülünk, hogy egyes gazda­ságokban, ahol helyi esők nagyobb mennyiségben voltak, van 6—7 sőt 8 métermázsa búzatermés is, de ilyen gazdaságok száma igen kevés. Sokkal több van olyan, ahol a vetőmagot alig kapják vissza, úgy hogy Békésvármegye idei búzater­mése kedvező becslés mellett is négy magra, tehát katasztrális holdankint 4 métermázsára értékelhető, ennél semmi esetre sem többre, sőt ez a mennyiség is csak azesetben várható, ha a cséplésre kedvező körülmények lesznek. Árpa és zabban még kevesebb a termés reménye. Ami a tengerit illeti, igen sok függ a julius augusz­tusi időjárásoktól. A héten több ízben, leg­utóbb pénteken lehullott meleg eső igen jótékony hatással volt rá. Ha ebben a 2 hónapban bőséges csapadék lenne, ha rekord termésre nem is, de jó középre számíthatnánk, annak dacára, hogy a tengerit és mellesleg egyéb kapás növényeket és veteményeket is, nevezetesen paszulyt, krump-

Next

/
Thumbnails
Contents