Békés, 1917. (49. évfolyam, 1-52. szám)
1917-05-06 / 18. szám
XL1X. évfolyam 18 szám. ElSftsetési árak: Egész évre . 12 K — f Fél évre . 6 K — f Évnegyedre . 3 K — f Hirdetési dij előre fizetendő Nyilttér sora 20 fillér. Gyula, löl?. május O. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay Iáuos könyvkereskedése, nova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza. Egyes szám ára 24 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHV DÁVID. Megjelenik minden vasárnap Bizalom — kitartás. Imádkozhatunk a magyar nemzet sorsát intéző jó Istennek, hogy annyi időn át, any- nyi ellenséggel szemben megtartott bennünket. Az »annyi idő« és »annyi ellenség« alatt nem ezer éves múltúnk számtalan ellenségét értjük. Csak azt a közel három évet, amióta a világháború folyik s azt a rabló szövetséget, mely most velünk szemben áll, mert vadabb, kegyetlenebb időket ez a nemzet át nem élt, ádázabb, elvetemültebb ellenséget le nem gyűrt, mint most e háború alatt. Mert a mostani ellenség nemcsak fegyverrel verekszik, kauern mint a becstelen orgyilkos, gáncsot és hurkot vet. Erőre, harcos erényekre nézve nem mérkőzbetik velünk, — alattomosan tamad tehát. Elállja” az utunkat tengeren. Nem enged segítségül jönni senkit, nem engedi, hogy élelmet hozzanak nekünk semleges országok, a mikor __ mint a múlt évben és az előtte való évben is — földünk szűkén adta a termést, gabonában, kenyérben és mindenben. Éhe nhalásra Ítélt bennünket az ellenség. ügy számított, bogy a magyar föld eltartja az ő szülötteit, lakóit, de nem látja el a magyarral együtt az ő szövetségeseit: T A B C A. Karcolatok. Szegény hazám, magyar hazám . . . sóhajtott fel valamikor a „Vándordal“ költője. Egész bátran felsóhajthatunk mi is, most is. Nem azért, mert fogyunk, pusztulunk, nem azért, mintha katasztrófa fenyegetné a nemzet sorsát, — nem, hiszen a magyar nép vitézül állotta meg helyét a világháború forgatagában. A magyar nemzet dicsőségét semmi sem tudja elhomályosítani, a magyarok bátorsága, rettenthetetlensége immár a történelemé. Azé a történelemé, melyben a magyarok hősiessége ezelőtt is tündöklő fényben ragyogott. S ha a balsors átka üldözne is bennünket, a „magyar“ név szent lesz, tiszta lesz, nemes lesz az egész világ előtt! . . . De megszégyenítően furcsa az az állapot, hogy a magyar nép, az Istentől szeretett, áldott magyar nép — szégyenli magyar mivoltát, rös- telli eredetiségét, magyarságát, utálja, gyűlöli azt, ami magyar. Nem elég, hogy maholnap magyarul még beszélni sem szeret; nem elég, hogy száműzte a szép magyar nemzeti viseletét; nem elég, hogy hűtlen lett a tradíciókhoz, — hanem a világháború harmadik esztendejében, a gyász- drapériás jelenben, fájdalomnak, kinnak, vezek- lésnek nehéz idején, amikor az egész világ ellenünk támad, hogy letiporjanak, tönkretegyenek bennünket, s amikor legádázabb ellenségeink az angolok és franciák : — ugyanakkor a magyar az osztrákot és németet, a kik reánk szorulnak, mert azok földje kenyérmagvakban nem terem annyit, a menuyi nekik kell. Eben kellett volna halnunk szövetségeseinkkel együtt még a háború második esztendejében, — de ha akkor nem, ebben a gazdasági esztendőben bizonyosan. így számított az angol, a franczia, az olasz, az oláh és mind valamennyi. De ha épen ében nem is haluuk, azt már bizonyosan hitték, hogy elégedetlenkedni fog népünk. Talán zavargások lesznek. Akkor azután kész prédái vagyunk nekik. Csalódtak, mert a magyar nép nemcsak a harcmezőn bizonyult hősnek, de a takarékosságban, a tűrésben, a nélkülözésben is. Hiábavaló volt hát a gáncsvetés. Velünk az ellenség sem a fegyveres mérkőzésben nem bir, sem nyomorult burkolással nem boldogul. A mi áldo.t anyaföldünk minket cserben nem hagy. Ad annyit, a mi nemcsak nekünk, de kenyeres pajtásainknak is elég. Nekünk csak még két hónap van. hátra. Vagy talán csak egy. Mert hiszen junius már sok minden élelmet ad. E miatt a kis idő miatt, ha bárom évet kiállottunk, már ki nem dőlünk. Van hozzá erőnk és akaratunk. De van bizalmunk is. A jövő, a győujságok hirdetési rovataiban uton-utonfélen kérkedő szamárságokkal kell találkoznunk. Egy cipészmester hirdetéséből: „Üzletemben készülnek a legelegánsabb angol és franciacipők!“ Egy divatszalon hirdetéséből : „Divatos, Ízléses, blouseok francia mintára!“ Egy kalapmester hir~ detéséből: „Angol cilinderek és sapkák !“ És igy tovább . . . Nem valami földet rengető, szenzációs felfedezés ez. Megszoktuk. Természetesnek találjuk. Nem feltűnő, hiszen szeretünk majmolni, utánozni. De a mostani körülmények közepette mégis olyan undorító, olyan közönséges, olyan visszataszitó! Érdemes rajta gondolkozni. Ha bűnbe lehet esni a haza iránti tiszteletlenséggel akkor ocsmány bűn az angol és francia gyártmányokkal és mintákkal kérkedni. Kár, hogy az ilyesmivel kevesen törődnek. Kár. Soroznak, rekvirálnak nap-nap után. Soroznak ifjat, öreget; soroznak először, másodszor, harmadszor és századszor, soroznak mindenkit, elvisznek mindenkit. Rekvirálnak búzát, árpát, babot, lisztet, rézüstöt, ajtókilincset, harangokat, orgonasipokat, mindent, mindent és azt is, ami nincs. Soroznak. Újra soroznak. Akik nem voltak jók, most jók lesznek. Úgy van. Ez a háború. Vér kell. Élet kell. Áldozat kell. Menjen mindenki, szenvedjen egy kicsit, tanuljon meg káromkodni és imádkozni, sirni és kacagni, érezze a halál csókját és bizza a jószerencsére életét, ezt a rongyos, buta életet. És elfognak menni és el fogják sóhajtani, hogy krisztusi türelem kell a harctéri kinok elzelem a mienk. Mert a botnak két vége v-an. Mi visszadobtük azt a burkot, a mellyel az angol elvetemültség minket akart megfojtani. A buvárhajó réme lett az ellenségnek. Már a gazdag Angliában is adagonként — még pedig kis adagonként adják a kenyeret az embereknek. Csakhogy nálunk jóformán nyolc bét múlva megpendíti a kasza, mely levágja az aranykalász termését. Ugyanakkorára azonban az angolnak, úgy lehet, nem lesz betevő falatja. Ott csak alig terem valami, harmadrész annyi, mint a mennyire szükség volna. Akármilyen nehéz két hónap y;an is hátra nekünk, — a győzelem a mienk lesz, mert van kitartásunk, erőnk, bizalmunk és biztos reményünk a gyors győzelemre. Tanügy. Nyugdíjazás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Mauássy Pál ujkigyósi rém. kath. elemi iskolai tanítót folyó évi szeptember hó 1-től kez- dődőleg nyugdíjazta. Ezen alkalomból egyben megbízta Békésvánnegye kir. tanfelügyelőjét, hogy Mánássynak hosszú és eredményes tanítói szolgálatáért elismerő köszönetét nyilvánítsa. Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Bíró Sándor kézdivásárhelyi állami polgári iskolai s. tanítót ezen minőségében az orosházi állami polgári iskolához helyezte át. viseléséhez, el fogják rebegni, hogy jaj, miért is ócsároltam a harctereket járt katonákat, hogy rossz és komisz ez a háború, tegyen már vége, vége, vége ! ... El fognak menni és sokan vissza se jönnek, vissza se jöhetnek. Halódó szivvel, üvegesedé szemmel hevernek a hegyek alatt, vadvirágok közt, szép selymes gyepszőnyegen, s haza gondolnak, még egyszer, utoljára . . . Aztán bömbölnek tovább az ágyuk, fütyülnek tovább a golyók, s idehaza talán az édes asz- szony, vagy kedves leány sétára készül, tavaszi délután, ábrándos hangulattal, piros ajkkal, lángoló szemmel és lenge ruhácskában. Elvisznek mindenkit és mégse mindenkit. Mert jaj, mi lenne a világgal, öreg földünkkel, ha az élet szekere egyszer csak niegállana, s valami végállomáson kirakná utasait . . . Akkor igazán vége volna mindennek. Vége lenne és béke lenne. Rekvirálni azonban mindent elrekvirálnak. Muszáj. Mindent Maholnap viszik a ruhákat is. A fölösleges civil ruhákat. Férfiakét. Azoknak a ruhája határozottan fölösleges ; szegény férfiak, hiszen ti magatok is fölöslegesek vagytok, pedig nélkületek nem lehetne se háború, se béke. Béke ? Már nem késhet sokáig. Nem is izgat bennünket ez a várakozás, tudja Isten, miért ? Fásultak és közömbösek vagyunk, mint akik nagyon elfáradtunk és pihenőre várunk, aminek föltétlenül el kell következni. Igen. A háborúnak nemsokára vége lesz és — béke lesz. Örök béke ? Nem Majd amikor egy ember sem fog éhezni a világon, akkor meg lesz az örök béke! . (— mogyi.) X-iaipiaxilc mai száma -5= oldal.
